Mogács Dániel (Budapest, 1977. február 6. –) magyar színész, humorista, streamer.
Élete bélyegkép|left|250px|A Susogós Mackók három szereplőjével
Édesanyja Sárkány Katalin képző- és iparművész. Dániel mindig őt kéri fel rendezéseinek díszlet- és jelmeztervezéseire; többek között ő tervezte a Susogós Mackók figuráit is. Édesapja festett és írt, nevelőapja (aki egyéves korától nevelte) építészként dolgozott. Nagyapja kémikus és filozófus volt, és egy nagy baráti társaságot alkottak Pilinszkyvel, Tamási Áronnal és az adott kor koponyáival. Nagyszülei bábszínházat is működtettek a háború utáni Németországban. A bábok később is folyamatosan felbukkannak a színész-humorista életében.
Voltak „civil” állásai is, mint favágó, vámügyintéző, raktáros, ingatlanügynök és „telefonos kisasszony” egy internetes cégnél.
Magánéletéről (is) bővebben vall a Premierfilm.hu oldalon megjelent riportban.
Munkássága Színészként bélyegkép|jobbra|250px|Doktor Mogács és Rezső
A Théba Színiakadémián végzett. Társaival közösen alkották meg 2000-ben az Eleuszisz Színházat, ahol mint színész és mint rendező is tevékenykedett. A társulat feloszlása után szabadúszó lett, játszott Veszprémben, Kecskeméten – a bábszínházban is. A 19. epizódtól kezdve állandó szereplője volt a Munkaügyek – IrReality Show című szituációskomédia-sorozatnak, amelyben a Nemzeti Munkaügyi, Munka- és Űrbiztonsági Hivatal egyszemélyes űrközlekedési és űrbiztonsági részlegének vezetőjét alakította.
Humoristaként A Dumaszínház felfedezettjeként, stand-up comedy-vel vonult be a köztudatba. A Dumaszínház tagjaként fellép az ország különböző pontjain, valamint rendszeresen látható a Showder Klub és a Comedy Central bemutatja című televíziós műsorokban is. A Comedy Club műsorban az alábbi önálló előadásai voltak: 2015. március 15. – Rohan(d)ó élet 2016. május 6. – Dr. Mogács országos népbutító kampány 2019. április 26. – Mogács Extra 2023. szeptember 15. – Emberfej
Mogács mesék – Beavatás felnőtt gyerekeknek című estjének ősbemutatója a Thália Színházban, 2016 októberében volt. Az előadásban Veres András társrendezőként működött közre.
További előadásai és önálló estjei: Akasztott Emberhttps://papamozi.hu/film/dumaszinhaz-akasztott-ember-mogacs-daniel-onallo-estje-1341 Bolondok Hajójahttps://dumaszinhaz.hu/eloadasok/bolondok-hajoja-mogacs-daniel-es-janklovics-peter-kozos-improvizacios-estje-Budapest-20241017-1930
A Susogós Mackók című bábos egypercesekből is kiveszi a részét. Ő Brendon, a „barna bandzsa medve” hangja és mozgatója, de többek között ő személyesíti meg Józsit, a részeges ördögöt és az őrült majmot is. Többedmagával a magyar színházi kabaré feltámasztásán munkálkodik.
Politikusként Részt vett a 2010-es önkormányzati választásokon a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Budapest VII. kerületi polgármester-jelöltjeként. Kellő számú kopogtatócédula hiányában – 700-ból 220-at (más forrás szerint 233-at) szerzett, azonban úgy döntött, inkább visszavonul a politikától,https://hircsarda.hu/2010/10/08/12699_dr_mogacs_visszatert_sokkolo_video/ így a pártból is kilépett.
Jegyzetek
Források
További információk Hivatalos weboldala
Mogács Média – Mogács Dániel YouTube-csatornája
Mogács Dániel Instagram oldala Mogács Dániel TikTok oldala
Kategória:Magyar humoristák Kategória:Magyar színészek Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek