Ellen Burstyn (született: Edna Rae Gillooly) (Detroit, Michigan, 1932. december 7. –) Oscar-, Tony- és kétszeresen Primetime Emmy-díjas amerikai színésznő.

Élete és pályafutása 1932. december 7-én született Detroitban John Austin Gillooly és Coriene Marie Hamel gyermekeként.

Tanulmányait Lee Strasberg Actors' Studiójában végezte el.

1950-től Texasban és New Yorkban modellként dolgozott, illetve Montréalban éjszakai klubokban lépett fel. 1957-ben debütált a Broadwayon a Fair Game című darabban. A nagy áttörést az 1971-ben készült Az utolsó mozielőadás hozta meg számára. Ezért az alakításáért Oscar- és Golden Globe-díjra jelölték. Egy évvel később Jack Nicholsonnal szerepelt együtt A Marvin Gardens királya című filmben. Ezután jött Az ördögűző 1973-ban, amikor ismét jelölték mind Oscar-, mind pedig Golden Globe-díjra. 1974-ben egy pincérnőt alakított az Alice már nem lakik itt című filmben, mellyel elnyerte a legjobb színésznőnek járó Oscar-, valamint BAFTA-díjat is.

1982–1988 között, illetve 2000-től a New York-i Actor's Studio művészeti társigazgatója. 1982–1988 között a Színész Szakszervezet elnöke volt.

Magánélete 1950-1957 között William Alexander volt a férje. Második házassága 1958-1962 között volt, ekkor Paul Roberts volt a párja. Harmadik alkalommal is megházasodott, ez 1964-1972 között volt, ekkor Neil Nephew volt a férje.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1964 Viszlát, Charlie! Goodbye Charlie Franzie Salzman For Those Who Think Young Dr. Pauline Thayer 1969 Pit Stop (The Winner) Ellen McLeod 1970 Alex Csodaországban Alex in Wonderland Beth Morrison Major Melinda Tropic of Cancer Mona Miller 1971 Az utolsó mozielőadás The Last Picture Show Lois Farrow Dallos Szilvia 1972 A Marvin Gardens királya The King of Marvin Gardens Sally Vándor Éva1973Az ördögűzőThe ExorcistChris MacNeil Győry Franciska Kiss Mari 1974 Alice már nem lakik itt Alice Doesn't Live Here Anymore Alice Hyatt Udvaros Dorottya A macskás öregúr Harry and Tonto Shirley Mallard Földessy Margit 1977 Gondviselés Providence Sonia Langham Kiss Mari 1978 Asszonyok kiáltása Kravgi gynaikon Brenda Földi Teri Jövőre veled ugyanitt Same Time, Next Year Doris Vándor Éva 1980 Feltámadás Resurrection Edna Mae McCauley 1981 Észak csöndje Silence of the North Olive Frederickson 1984 A nagykövet The Ambassador Alex Hacker 1985 Még egy lehetőség Twice in a Lifetime Kate MacKenzie Földi Teri 1987 Dear America: Letters Home from Vietnam Mrs. Stocks (hangja) 1988 Hanna háborúja Hanna's War Katalin Tímár Éva 1991 Grand Isle Mademoiselle Reisz A szerelem erejével Dying Young Mrs. O'Neil Gyimesi Pálma 1993 Özvegyek klubja The Cemetery Club Esther Moskowitz 1994 Ha a férfi igazán szeret… When a Man Loves a Woman Emily Kassai Ilona The Color of Evening Kate O'Reilly 1995 A szerelem színei How to Make an American Quilt Hy Dodd Dallos Szilvia Bébicsőszök klubja The Baby-Sitters Club Emily Haberman Mednyánszky Ági Szobatársak Roommates Judith 1996 Spitfire Grill The Spitfire Grill Hannah Ferguson Pásztor Erzsi 1997 A hazug Deceiver Mook Halász Aranka 1998 Szeress, ha tudsz! Playing by Heart Mildred Menszátor Magdolna You Can Thank Me Later Shirley Cooperberg 1999 Egyiptomi barangolás Walking Across Egypt Mattie Rigsbee 2000 Rekviem egy álomért Requiem for a Dream Sara Goldfarb Kassai Ilona A bűn állomásai The Yards Val Handler Tóth Judit 2002 Vagány nők klubja Divine Secrets of the Ya-Ya Sisterhood Viviane Joan "Vivi" Abbott Walker Tímár Éva Vörös sárkány Red Dragon Dolarhyde nagyi (hangja) Kassai Ilona 2005 San Fernando völgye Down in the Valley Ma 2006 A forrás The Fountain Dr. Lilian Guzetti Tímár Éva Rejtélyek szigete The Wicker Man Sister Summersisle Tímár Éva Az elefántkirály The Elephant King Diana Hunt 30 Days Maura 2007 Egy asszony élete The Stone Angel Hagar Shipley 2008 Míg élünk, szeretünk Lovely, Still Mary Szabó Éva Gyémánt könnyek The Loss of a Teardrop Diamond Addie W. – George W. Bush élete W. Barbara Bush Kocsis Mariann 2009 The Velveteen Rabbit hattyú (hangja) According to Greta Katherine PoliWood (dokumentumfilm) önmaga 2010 The Mighty Macs St. John nővér Fő utca Main Street Georgiana Carr 2011 Another Happy Day Doris Someday This Pain Will Be Useful to You Nanette 2013 Wish You Well Louisa Mae Cardinal 2014 Two Men in Town Garnett anyja Újoncok napja Draft Day Barb Weaver Tímár Éva Csillagok között Interstellar Murph idősen Felföldi Anikó Amikor Marnie ott volt When Marnie Was There Nanny (angol hangja) A hívás The Calling Emily Micallef Kassai Ilona 2015 Adaline varázslatos élete The Age of Adaline Flemming Szabó Éva Unity (dokumentumfilm) narrátor About Scout Gram 2016 Wiener-Dog Nana Custody Beatrice Fisher 2017 The House of Tomorrow Josephine Prendergast All I Wish Celia Berges 2018 Nosztalgia Nostalgia Helen Greer Dallos Szilvia A történet The Tale Nettie Szabó Éva 2019 American Woman Miss Dolly Lucy az égben Lucy in the Sky Nana Holbrook 2020 Pieces of a Woman Pieces of a Woman Elizabeth Weiss Hűvösvölgyi Ildikó 2021 Queen Bees Helen Wilson 2022 Three Months Valerie 2023 Anyánk a kanapén Mother, Couch anya Szabó Éva Az ördögűző: A hívő The Exorcist: Believer Chris MacNeil Győry Franciska

Televízió Tévéfilm Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1974 Thursday's Game Lynne Evers 1981 The People vs. Jean Harris Jean Harris 1985 Into Thin Air Joan Walker Surviving: A Family in Crisis Tina Brogan 1986 A hatalom megfizet Act of Vengeance Margaret Yablonski Győry Franciska Something in Common Lynn Hollander 1987 Look Away Mary Todd Lincoln Szemenszedett hazugságok Pack of Lies Barbara Jackson 1990 A méltóság nevében When You Remember Me Cooder nővér 1991 Még emlékszem a szeretetre Mrs. Lambert Remembers Love Lillian "Lil" Lambert Kassai Ilona 1992 Taking Back My Life: The Nancy Ziegenmeyer Story Wilma 1993 Shattered Trust: The Shari Karney Story Joan Delvecchio 1994 Trick of the Eye Frances Griffin Maffia vadászat Getting Gotti Jo Giaclone Kassai Ilona Szabadlábon Getting Out Arlie anyja 1995 Kövesd a folyót Follow the River Gretel Közel a gyilkoshoz My Brother's Keeper Helen 1996 Timepiece Maud Gannon Our Son, the Matchmaker Iva Mae Longwell 1997 Flash Laura Strong A Deadly Vision Yvette Watson 1998 Hazugok védőszentje The Patron Saint of Liars June Clatterbuck 1999 Sötét vágta Night Ride Home Maggie 2000 A kis hableány Mermaid Trish Gill 2001 Bocsássátok meg bűneimet! Within These Walls Joan Thomas 2003 Megfestett sors Brush with Fate Rika 2004 Öten a Mennyországból The Five People You Meet in Heaven Ruby Vándor Éva The Madam's Family: The Truth About the Canal Street Brothel Tommie 2005 Our Fathers Mary Ryan Mrs. Harris Mrs. Harris Tarnower ex-barátnője 2007 Mitch Albom's For One More Day Pauline Benetto

Sorozat Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1958 Kraft Television Theatre Linda 1 epizód 1961 Michael Shayne Carol 1 epizód The Loretta Young Show Ann Walters 1 epizód Dr. Kildare Anne Garner 1 epizód Surfside 6 Wandra Drake 1 epizód 1961–1963 77 Sunset Strip Betty Benson / Sandra Keene 2 epizód 1961 Cheyenne Emmy Mae 1 epizód The Dick Powell Show Rose Maxon 1 epizód 1962–1971 Gunsmoke Polly Mims / Amy Waters 3 epizód 1962 Ben Casey Dr. Leslie Fraser / Connie 2 epizód Buszmegálló Bus Stop Phyllis Dunning 1 epizód Checkmate Margo 1 epizód The Many Loves of Dobie Gillis Dr. Donna Whittaker 1 epizód Perry Mason Mona Winthrope White 1 epizód The Real McCoys Dorothy Carter 1 epizód I'm Dickens, He's Fenster Joan 1 epizód 1963 Laramie Amy 1 epizód The Defenders Hilda Wesley 1 epizód Going My Way Louise 1 epizód Wagon Train Margaret Whitlow 1 epizód Vacation Playhouse Ellen 1 epizód 1964 Suspense Theater Barbara / Lucille 1 epizód Bob Hope Presents the Chrysler Theatre Eva Laurelton 1 epizód The Greatest Show on Earth Susan Mason 1 epizód Death Valley Days Jenny 1 epizód 1964–1965 The Doctors Dr. Kate Bartok 41 epizód 1965 For the People Maria Haviland 1 epizód 1966 The Time Tunnel Dr. Eve Holland 1 epizód 1967–1968 Iron Horse Julie Parsons 9 epizód 1967 The Big Valley Jacob nővér 1 epizód 1968 Insight Janet 1 epizód 1969 The Virginian Kate Bürden 1 epizód 1972 The Bold Ones: The Lawyers Rachel Lambert 1 epizód 1986–1987 The Ellen Burstyn Show Ellen Brewer 13 epizód 1998 Önfejűek A Will of Their Own Veronica Steward minisorozat (1 epizód) 2000–2002 Édes élet olasz módra That's Life Dolly DeLucca 34 epizód 2006 Nem szentírás The Book of Daniel Beatrice Congreve püspök 8 epizód 2007–2011 Hármastársak Big Love Nancy Davis Dutton 6 epizód 2008 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Bernie Stabler 1 epizód 2012 Political Animals Margaret Barrish 6 epizód Coma Mrs. Emerson minisorozat (2 epizód) 2014 Louie Louie Evanka 5 epizód 2015 Anyák gyöngye Mom Shirley Stabler 1 epizód 2016 Kártyavár House of Cards Elizabeth Hale 5 epizód 2021– Law & Order: Organized Crime Bernie Stabler visszatérő szereplő 2022 The First Lady The First Lady Sara Roosevelt 6 epizód

Fontosabb díjak és jelölések Oscar-díj a legjobb női főszereplőnek (1975) Alice már nem lakik itt BAFTA-díj a legjobb női főszereplőnek (1975) Alice már nem lakik itt Golden Globe-díj (1979) Jövőre veled ugyanitt Emmy-díj (2009) Különleges ügyosztály Emmy-díj (2013) Political Animals

Jegyzetek

Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó

További információk

Kategória:1932-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Francia-amerikaiak Kategória:Holland-amerikaiak Kategória:Ír-amerikaiak Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:Oscar-díjasok Kategória:Emmy-díjasok Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Tony-díjasok Kategória:Detroitiak