II. Marinusz pápa

II. Marinusz pápa (a középkori pápalisták egy részében tévesen III. Márton vagy ; ; Róma, ismeretlen időpontban – Róma, 946 áprilisában vagy májusában) 942 őszétől haláláig volt Róma püspöke, a katolikus egyház feje és a Pápai Állam uralkodója. A Szentszék mai hivatalos pápalistája szerint a 128. pápa volt; pontifikátusának kezdete 942. október 30. és november közé, vége 946 májusára tehető. Közvetlen elődje VIII. István, utóda II. Agapét volt.

Pontifikátusa a 10. századi római pápaság egyik politikailag korlátozott korszakára esett, amikor II. Alberik, Róma fejedelme és szenátora meghatározó befolyást gyakorolt a városra és a pápai államra. II. Marinusz mozgástere ennek következtében korlátozott volt, de fennmaradt intézkedései alapján támogatta az egyházi fegyelmet, a monostorok kiváltságainak védelmét, a bazilikák helyreállítását és a római szegények segítését.

Neve és számozása A pápa helyes neve a mai pápalistákban II. Marinusz. A „III. Márton” névalak a középkori pápalisták egyik tévedéséből ered: I. Marinuszt egyes listák „II. Mártonként”, II. Marinuszt pedig „III. Mártonként” tüntették fel. A Magyar Katolikus Lexikon ezt a hagyományt röviden úgy foglalja össze, hogy „Márton II–III.” I. és II. Marinusz pápa neve a késő középkori pápanévsorokban.

A tévedésnek hosszú távú következménye lett a pápai névszámozásban. Amikor 1281-ben Simon de Brion pápává választásakor a Márton nevet vette fel, a középkori listákban szereplő két „Márton” miatt IV. Mártonként számozta magát. A mai történettudomány és az egyházi pápalisták azonban nem tartanak számon sem II., sem III. Márton nevű pápát; ezek a címek I. és II. Marinusz téves középkori névváltozatai.

A szócikk ezért a mai hivatalos és szakirodalmi névhasználatnak megfelelően a II. Marinusz pápa címet és névalakot használja, a „III. Márton” alakot pedig történeti névváltozatként említi.

Történeti háttér II. Marinusz pápasága a 10. századi római történelem azon időszakára esett, amelyet a régebbi irodalom gyakran a pápaság „sötét századának” vagy a római arisztokrata befolyás korszakának nevez. A megnevezés értékelő jellegű, ezért a modern enciklopédikus szövegben óvatosan használható: a korszak lényege nem az egyes pápák személyes erkölcsi megítélése, hanem az, hogy a római nemesi hatalmi csoportok a pápaválasztásra és a pápai állam kormányzására rendkívül erős befolyást gyakoroltak.

A korszak kulcsszereplője II. Alberik volt, Marozia fia. Alberik 932-ben megszerezte Róma tényleges irányítását, anyját háttérbe szorította, és a következő évtizedekben a város, valamint a pápai állam világi vezetőjeként működött. Címei között szerepelt a „rómaiak fejedelme és szenátora” megjelölés. Uralkodása alatt a pápák lelki és egyházkormányzati tekintélye fennmaradt, de politikai döntéseiket erősen korlátozta Alberik hatalma.

A korszakot nem indokolt kizárólag hanyatlástörténetként bemutatni. Bár a pápai hivatal világi politikai mozgástere szűk volt, Alberik uralma bizonyos mértékű rendet is biztosított Rómában, és a pápák egy része – köztük II. Marinusz – egyházi fegyelmi, szerzetesi és karitatív ügyekben tényleges intézkedéseket hozott.

Származása és korai pályája II. Marinusz Rómában született. Születési ideje és családi háttere nem ismert részletesen. A források csak annyit közölnek róla, hogy római volt, és pápává választása előtt a San Ciriaco címtemplom bíboros-presbitereként működött.

A San Ciriaco in Thermis címtemplom a Diocletianus fürdőihez kapcsolódó római egyházi intézmények közé tartozott. Az ehhez hasonló címtemplomok presbiterei a római klérus vezető rétegéhez tartoztak, és közülük több pápa is kikerült. Marinusznak pápasága előtti tevékenységéről kevés adat maradt fenn, ami nem szokatlan a 10. század első felének pápaságtörténetében: a korszak forrásanyaga töredékes, és több pápáról csak hivatalviselésük legfontosabb dátumait, valamint néhány okleveles intézkedést őriztek meg.

A későbbi irodalom jámbor és visszafogott egyházfőként említi. A fennmaradt adatok alapján személyes botrány vagy tanbeli vita nem kapcsolódik nevéhez. Pápaságának korlátozott politikai jelentősége inkább a római világi hatalmi viszonyokból, nem pedig személyes alkalmatlanságból következett.

Megválasztása II. Marinusz 942. október 30. körül került a pápai székbe. A Magyar Katolikus Lexikon pontosan 942. október 30-át adja meg, a Szentszék hivatalos pápalistája pedig a pontifikátus kezdetét 942. október 30. és november közé teszi.

Megválasztása II. Alberik befolyása alatt történt. A források szerint Alberik ebben az időszakban döntően meghatározta, ki kerülhet Szent Péter székébe. A Catholic Encyclopedia megfogalmazása szerint Marinusz azon pápák közé tartozott, akiket Alberik hatalma emelt a pápai trónra, és akik politikai ügyekben nem cselekedhettek szabadon az ő engedélye nélkül.

Ezt a megállapítást enciklopédikus szövegben nem szükséges személyeskedő vagy moralizáló módon értelmezni. A forrásokból inkább az következik, hogy Marinusz pápai kormányzása olyan politikai környezetben zajlott, amelyben a pápai állam világi irányítása nagyrészt Alberik kezében volt. Marinusz ennek ellenére sajátos, főként egyházi és karitatív területeken érzékelhető tevékenységet folytatott.

Pontifikátusa

Kapcsolata II. Alberikkel II. Alberik Róma fejedelmeként Marinusz pápasága alatt is a város tényleges ura maradt. A pápa nem rendelkezett önálló, nagy léptékű külpolitikai vagy katonai mozgástérrel. A kortárs és későbbi beszámolók ezért Marinusz pápaságát gyakran Alberik uralmának összefüggésében értékelik.

Ez a függés azonban nem jelenti azt, hogy Marinusz pápasága teljesen eseménytelen lett volna. A fennmaradt oklevelek és összefoglaló források alapján elsősorban egyházi fegyelemmel, monostorok védelmével, templomoknak és kolostoroknak adott kiváltságokkal, valamint a római egyházi élet mindennapi irányításával foglalkozott.

Alberik uralma alatt a pápaság politikai tekintélye kétségtelenül korlátozott volt, de Róma bizonyos belső stabilitást nyert. Ez a stabilitás lehetővé tette, hogy a pápai hivatal legalább részben egyházi, fegyelmi és szerzetesi ügyekre összpontosítson.

Egyházi fegyelem és szerzetesi reform II. Marinusz pontifikátusának egyik legfontosabb vonása a szerzetesi intézmények támogatása volt. A 10. század első felében Nyugat-Európában már megindult az a monasztikus megújulás, amelynek legismertebb központja Cluny lett. Marinusz nem volt e folyamat kezdeményezője, de kiváltságokkal és védelmi intézkedésekkel hozzájárult ahhoz a jogi és egyházi környezethez, amelyben a monostorok reformtörekvései erősödhettek.

A New Catholic Encyclopedia szerint Marinusz különös figyelmet fordított arra, hogy a monostorokat megvédje a püspökök és világi nagyurak jogtalan beavatkozásaival szemben. Ez a törekvés a későbbi reformmozgalmak szempontjából lényeges volt, mert a szerzetesi közösségek megújulása gyakran éppen az intézményi önállóság és a birtokbiztonság megerősítésén alapult.

A fennmaradt források között több kolostori és egyházi kiváltság szerepel. Ezek részben birtokjogi és igazgatási kérdéseket rendeztek, részben megerősítették egyes közösségek szabadságait. A Magyar Katolikus Lexikon is úgy foglalja össze Marinusz intézkedéseit, hogy főként templomoknak és kolostoroknak adott kiváltságokról van tudomásunk.

Frigyes mainzi érsek megbízása Marinusz reformtörekvései nem korlátozódtak Rómára. A New Catholic Encyclopedia adata szerint Frigyest, Mainz érsekét pápai vikáriusként bízta meg azzal, hogy a német és frank területeken fellépjen a papság és a szerzetesség visszaélései ellen.

Ez a megbízás azért jelentős, mert azt mutatja, hogy a pápa korlátozott római politikai mozgástere ellenére az Alpokon túli egyházi rend fenntartásában is igyekezett szerepet vállalni. A 10. században a pápai tekintély gyakorlati érvényesítése gyakran legátusok, helyi érsekek és királyi vagy hercegi támogatással működő egyházi vezetők közvetítésével történt.

Frigyes feladata az volt, hogy a helyi zsinatok és egyházi vizsgálatok útján erősítse a fegyelmet, különösen a klérus és a monostorok körében. Ez a fajta közvetett kormányzás jól illeszkedett Marinusz pontifikátusának általános jellegéhez: a pápa nem nagy politikai akciókkal, hanem intézményi, fegyelmi és lelkipásztori eszközökkel igyekezett hatni.

Monostorok és egyházi birtokok védelme A Marinuszhoz köthető oklevelek közül több a monostorok és egyházi birtokok védelmét szolgálta. A New Catholic Encyclopedia kiemeli, hogy Marinusz fellépett azokkal a püspöki és nemesi beavatkozásokkal szemben, amelyek a monostorok vagyonát vagy jogait veszélyeztették.

Az ilyen kiváltságok nem pusztán adminisztratív aktusok voltak. A 10. századi egyházban a monostorok anyagi függetlensége közvetlenül összefüggött a fegyelmi és liturgikus megújulással. Ha egy kolostor birtokai világi vagy püspöki nyomás alá kerültek, belső élete is könnyen függésbe került. Marinusz intézkedései ezért a későbbi reformtörekvések előfeltételeihez járultak hozzá, még ha hatásuk nem is volt látványos vagy azonnal egész Európára kiterjedő.

A források szerint Marinusz a római bazilikák javításával is foglalkozott. Ezek az építési és helyreállítási munkák a 10. századi Rómában nemcsak vallási, hanem városi és társadalmi jelentőséggel is bírtak: a bazilikák a liturgia, a zarándoklat, a karitatív tevékenység és a pápai reprezentáció központjai voltak.

Karitatív tevékenység Marinuszt a források a szegények iránt figyelmes pápaként is említik. A Catholic Encyclopedia szerint a bazilikák helyreállítása mellett a római szegények gondozásával is foglalkozott. Ez a tevékenység illeszkedett a pápaság hagyományos római feladataihoz: a város elesettjeinek, zarándokainak és kiszolgáltatott csoportjainak támogatása a pápai hivatal lelkipásztori és társadalmi szerepéhez tartozott.

A korszak forráshiánya miatt e karitatív tevékenység részletei nem rekonstruálhatók pontosan. Nem tudjuk, milyen rendszerességgel és milyen intézményi keretek között osztottak adományokat, és azt sem, hogy ezek a segélyek milyen nagyságrendűek voltak. A fennmaradt hagyomány azonban következetesen jámbor és visszafogott személyiségként mutatja be Marinuszt.

Halála és utódlása II. Marinusz 946 áprilisában vagy májusában halt meg Rómában. A Magyar Katolikus Lexikon 946 májusát adja meg, és közli, hogy utóda 946. május 10-én II. Agapét lett. A Szentszék hivatalos pápalistája Marinusz pontifikátusának végét 946 májusára teszi.

Utódját, II. Agapétot szintén Alberik befolyása alatt választották meg. Ez a tény azt mutatja, hogy Marinusz halála nem jelentett fordulatot a római pápaság politikai helyzetében: Alberik hatalma továbbra is meghatározó maradt, egészen 954-ben bekövetkezett haláláig.

Történeti megítélése II. Marinusz pápaságát a történetírás általában rövid, politikailag korlátozott, de egyházi szempontból nem jelentéktelen pontifikátusként értékeli. A korabeli római viszonyok miatt nem lehetett önálló európai politikai szereplő, és nem kapcsolódik hozzá nagy dogmatikai vita vagy jelentős nemzetközi egyházi konfliktus. Ugyanakkor tevékenysége a szerzetesi élet, az egyházi fegyelem és a karitatív szolgálat területén értelmezhető.

A régebbi történetírás gyakran erősen negatív kifejezésekkel írta le a 10. századi pápaságot. A modern enciklopédikus megközelítésben célszerű elkülöníteni a korszak strukturális problémáit az egyes pápák személyes megítélésétől. Marinusz esetében a források nem személyes erkölcsi botrányt, hanem politikai alárendeltséget és korlátozott mozgásteret említenek. E korlátozott helyzetben is támogatta az egyházi intézményeket, a monostorokat, a bazilikák helyreállítását és a szegények gondozását.