Sándor Klára (Salgótarján, 1965. január 27. –) magyar nyelvész, kultúrtörténész, az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár.
Tanulmányai
Alap- és középfokú iskoláit Salgótarjánban végezte, a Petőfi Sándor Általános Iskolában, majd a Bolyai János Gimnáziumban. 1984-től Szegeden él. 1989-ben szerzett diplomát a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, magyar–altajisztika–magyar nyelvtörténet szakon.
Oktató tevékenysége
1989-től a JATE Altajisztikai Tanszékén, 1995-től a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola (2000-től a Szegedi Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Kara) Magyar Nyelvi Tanszékén főiskolai tanár, 2006-2019 között az SZTE BTK Könyvtártudományi és Humáninformatikai Tanszékén főiskolai tanár, 2019-től egyetemi tanár. 2014-től a tanszék vezetője. 2021-től a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének professzora.
2017-2021 között az SZTE BTK általános és tudományos dékánhelyettese.
Kutatói munkája
1991-ben egyetemi doktori címet szerzett turkológiából. 1996-ban lett a nyelvtudomány kandidátusa. 2019-től az MTA doktora (történettudomány). Kutatási területe az evolúciós nyelvelmélet és a nyelvszociológia, ezen belül a nyelvi változás, a nyelvi megbélyegzés és diszkrimináció, a nyelv és hatalom viszonya, a nyelv, a kultúra és a társadalom összefüggései, valamint a 21. századi kommunikáció sajátosságai. Nyelvtörténészként a honfoglalás előtti török–magyar kapcsolatokkal és általában véve a társas szemléletű (szocio-)történeti nyelvészet kérdéseivel, kultúrtörténészként elsősorban a magyar identitás változásaival, a hunhagyomány történetével és a székely írás történetével, valamint jelenkori használatával foglalkozik.
Számos könyv és tanulmány szerzője, illetve kötet szerkesztője. Tudománynépszerűsítő tevékenysége is jelentős (tudományos publikációinak teljes listája megtalálható az MTMT felületén.MTMT). Több hazai és nemzetközi kutatócsoport munkáját vezette, számos konferenciát szervezett. Az MTA Identitástörténeti Munkabizottságának elnöke (2021–), az SZTE Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központja „IKT és társadalmi kihívások“ kompetenciaközpontjának, ezen belül a Kulturális örökség és digitális társadalom kutatócsoportjának a vezetője (2022–), valamint az SZTE BTK Identitás- és Kultúrakutató Központjának (2017–) a vezetője. Több hazai és nemzetközi szakmai társaság tagja.
Politikusi tevékenysége 1990–1992 és 2002–2009 között a Szabad Demokraták Szövetségének tagja volt, 2005–2007 között a párt ügyvivője. A 2006-os választásokon Csongrád megye 2. számú választókerületében az SZDSZ és az MSZP közös jelöltjeként szerzett mandátumot, az SZDSZ Csongrád megyei listájának vezetője volt.
2006–2010 között az Országgyűlés Oktatási és tudományos bizottságának alelnöke volt. Szintén 2006-tól az Európa Tanács Parlamentjében, a Nők és férfiak esélyegyenlősége bizottság tagja, az ET „Győzzük le a nők elleni erőszakot!” kampányának nemzeti összekötője.
A 2009 augusztusában alakult Szabadelvű Polgári Egyesület alapító tagja. Az alakuló ülésen az egyesület elnökévé választották, ezt a tisztséget 3 évig töltötte be.
Elismerései 1992 – MTA Szegedi Bizottságának Díja 1993 – Akadémiai Ifjúsági Díj (MTA) 1997 – Széchenyi Professzori Ösztöndíj 2000 – Bolyai Kutatási Ösztöndíj 2002 – Hajdú Péter Ösztöndíj 2008 – Magyar Nőkért Díj 2022 – Akadémiai Díj (MTA Elnöksége) 2022 – Az év publikációja díj humán- és társadalomtudományokban (SZTE)
Művei Könyvek Benkő Elek-Sándor Klára-Vásáry István: A székely írás emlékei, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2021. A székely írás reneszánsza, Typotex, Budapest, 2017. A Kárpát-medencében kell-e keresnünk a székely írás előzményeit?, in: Az Alföld a 9. században II., 182-206. oldal, SZTE Régészeti Tanszék, Szeged, 2017.
Nyelv és társadalom, Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2016.
Határtalan nyelv, Szak Kiadó, Bicske, 2014. A székely írás Székelyföldön kívüli használatának kezdetei, in: Magyar Őstörténet. Tudomány és hagyományőrzés, 329-342. oldal, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2014. A székely írás nyomában, Typotex, Budapest, 2014. Nyelvrokonság és hunhagyomány, Typotex, Budapest, 2011. A Bolognai Rovásemlék, JATE Magyar Őstörténeti Kutatócsoport, Szeged, 1991. A kötet a Digitális Tankönyvtárban
Jegyzetek Afáziaterápiás feladatgyűjtemény I-II., (Szabó Edinával közösen), NFSZK, Budapest, 2021.
Olvasáskutatás, Eszterházy Károly Főiskola, Eger, 2011A kötet a Digitális Tankönyvtárban
A magyar nyelv török jövevényszavai, Szeged, 1993
Cikkek Honnan jöttek a török nyelvi formák a magyarba?, Mandiner, 2020. november 21. Beszéltek-e törökül is a honfoglalók?, Rubicon, 2016/7. 94–95. oldal
Új székely írásos nyelvemlék - szenzációs lelet?, Nyelv és Tudomány, 2015. augusztus 25. Vámbéry Ármin és a török-magyar nyelvcsere, Iskolakultúra, 2014/2. 77–86. oldal A székely írás eredetéről dióhéjban, Magyar Tudomány 14, 5. szám, 2014, 572-575. oldal A székely írás legkorábbi emléke?, Nyelv és Tudomány, 2013. szeptember 25. 104 cikke a Galamus portálon, 2010–2013 Nyelv és evolúció (Kampis Györggyel), Replika, 2000. június, 125–143. oldal A székely írás megíratlan története(i?), Erdélyi Múzeum 58, 1-2. szám, 1996, 83-93. oldal A gelencei rovásírásos felirat, Magyar Nyelv 92, 2. szám, 1996, 80-82. oldal A magyar-török kétnyelvűség és ami körülötte van, Pozsony, 1996, 7-25. o. A székely rovásírás, Néprajz és Nyelvtudomány, 1989-1990, 65-81. oldal
Fordítások Peter Trudgill: Bevezetés a nyelv és társadalom tanulmányozásába, JGYTF Kiadó, Szeged, 1997Ismertető a JelKép 1998. 2. számában, 97–100. oldal
Jegyzetek
Források Honlapja ODT adatlapja Sándor Klára a Galamus.hu honlapon Parlamenti adatlapja
További információk Köztestületi tagok 2009. Szerk. Tolnai Márton. Bp., Magyar Tudományos Akadémia, 2009 MTI ki kicsoda 2006. Kortársaink életrajzi lexikona. Főszerk. Hermann Péter, összeáll., vál. A. Gergely András et al. Bp., MTI, 2005 Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996- Szegedi Tanárképző Főiskola 1873-1998. Történet. Almanach. Szerk. Apróné Laczó Katalin, Pitrik József. Szeged, Juhász Gyula Felsőoktatási Központ, 1998
Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:Magyar turkológusok Kategória:Az SZDSZ korábbi tagjai Kategória:Országgyűlési képviselők (SZDSZ) Kategória:Országgyűlési képviselők (2006–2010) Kategória:Salgótarjániak Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Akadémiai díjasok