Bogáti Péter, születési nevén Bornstein Péter (Budapest, 1924. december 15. – 2012. október 17.) magyar író, sci-fi-szerző, újságíró, műfordító, kritikus, dramaturg.

Élete Bornstein Dezső (1895–1982) okleveles gépészmérnök és Becz Ilona (1906–1983) fiaként született. Apját a második világháború során a Harmadik Birodalomba vitték kényszermunkára, ahol május elején az amerikaiak szabadították fel. Családnevüket a háborút követően magyarosították Bogátira.

Középiskoláit tanulmányait 1935-ben az Óbudai Árpád Gimnáziumban kezdte. 1937-től 1943-ig a Magyar Királyi Állami Bolyai-Gimnázium tanulója volt.

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1954-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1951-től 1954-ig a Nemzeti Színház dramaturgja volt. 1957-ig a Népszava hasábjaira írt, itt a kulturális rovat vezetője volt. 1957 és 1960 között az Élet és Irodalom rovatvezetője volt, 1961 és 1972 között a Magyar Hírek főmunkatársa, 1973-ban az MTV főmunkatársaként visszatért dramaturgi szakmájához.

1980-ban a Népszava olvasószerkesztője lett, az újságnál négy éven át, nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Nyugdíjasként sem fejezte be újságírói munkáját, a Képírás című ifjúsági lap, valamint a Pajtás olvasószerkesztője volt.

Művei A Hóvirág másodkormányosa jelenti (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1958) Az ágasvári csata Móra, 1961 Online hozzáférés Halló, itt Mátyás király (Budapest, Móra, 1966) Pihe Pali (Budapest, Móra, 1967) István, magyarok királya = Magyar Hírek 1970 [folytatásos kisregény] Huszárkaland (Budapest, Móra, 1973) A linkostowni csapda (Budapest, Móra, 1976) Online elérés Őrnagy úr, keressen magának ellenséget! (Budapest, Móra, 1978) Online elérés Flamingók Új-Budán (Budapest, Kossuth, 1979) Édes Pólim! (Budapest, Móra, 1979) Az utolsó ember, avagy C. Robinson különös története (Budapest, Kossuth Kiadó, 1982) (bolgárul: 1986, csehül: 1987) | Az eljátszott teremtés (Galaktika, 1985/2.) Az oroszlán is macska (Budapest, Móra, 1985)

A Lar (Galaktika, 1986/5); Időtojás (Robur, 14, 1986); második kiadása: Utazások a lopott tojáson Budapest, Krónika Nova Kiadó, 2005. 290 l.) A Nevenincs tér lovagjai (Budapest, Móra, 1989) Fekete kapcsolat (Galaktika, 1990/4.) A számítógép hímnemű (Galaktika, 1990/9.) Az egérfogó (Galaktika, 1992/3.) A romantika alkonya = Az idő hídján (szerk. S. Sárdi Margit, Budapest, Möbius, 2000. 25-81.)

Díjai, elismerései a Móra Könyvkiadó nívódíja (1979) Kritikusok Díja (1982) a Munka Érdemrend ezüst fokozata (1985) Gyermekekért érdemérem (1986) az MSZOSZ Különdíja (1990) a Magyar Honvédség és a Magyar Írószövetség pályázatának nívódíja (1993) Év Gyermekkönyve díj (1996)

Jegyzetek

Források

Szerzői adatlapja a Molyon

További információk S. Sárdi Margit: Bogáti Péter nekrológ - SF-portal

Kategória:Magyar sci-fi-szerzők Kategória:A Népszava vezetői, újságírói Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar irodalomkritikusok Kategória:Magyar filmdramaturgok Kategória:Magyar színházi dramaturgok Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:1924-ben született személyek Kategória:2012-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Budapesten született személyek