Alice Schwarzer (Wuppertal-Elberfeld, 1942. december 3. –) a német nőmozgalom legismertebb képviselőinek egyike és az Emma feminista folyóirat alapítója és főszerkesztője.
Életrajz Gyerekkor és vallás Alice Schwarzer házasságon kívül született és a nagyszüleinél nőtt fel. Egy interjúban azt mondta nagyapjáról, hogy „nagyon anyáskodó nagyapa“,„sehr mütterliche[r] Großvater“ a nagyanyáról, hogy „fejlett igazságérzettel rendelkező, politikára érzékeny személy“ volt.„sehr politisiert mit einem hohen Gerechtigkeitssinn“ Családjának a náci rezsimmel szembeni aktív ellenállása és az áldozatok iránti szolidaritása jelentősen befolyásolta Schwarzer gondolkodását.
Ateista családból származik. 12 évesen megkereszteltette magát és később bérmálkozott is. Magáról azt mondja, hogy „nem vallásgyakorló”.„nicht im engeren Sinne gläubig“
Tanulmányai és párizsi élete Schwarzer kereskedelmi iskolába járt, néhány évet ebben a szakmában dolgozott. 1963-ban Párizsba ment, ahol nyelvtudományt hallgatott. 1965-ben visszatért az NSZK-ba. A Düsseldorfer Nachrichten napilapnál gyakornokoskodott. 1969-ben Günter Wallraff oknyomozó újságíró utódja lett a Pardon c. szatirikus irodalmi folyóiratnál. 1970 és 1974 között szabadúszó politikai tudósítóként dolgozott Párizsban folyóiratoknak, rádió- és tv-adóknak. Szakterülete a „68-as mozgalom hatása a politikára, a társadalomra és a kultúrára “ volt.„die Folgen von 68 im politischen, sozialen und kulturellen Bereich“ Pszichológiát és szociológiát tanult és többek között Michel Foucault előadásait is hallgatta. Monique Wittiggel a párizsi nőmozgalom (Mouvement de Libération des femmes, MLF) kezdeményezőihez tartozott.
A 70-es évek 1970-ben Schwarzer barátságot kötött Simone de Beauvoirral és Jean-Paul Sartre-ral. Az 1971 és 1982 között Beauvoirral készített interjúit 1983-ban adta ki könyv formájában. 1973-ban tévériportot készített Beauvoirról az NDR-nek (Észak-Német Televízió), ami 2009-ben az Emma-kiadónál jelent meg.
1971-ben ő kezdeményezte a Frauen gegen den § 218 -megmozdulást („Nők a 218. §Ez a paragrafus szabályozza a terhességmegszakítást a német büntető-törvénykönyvben. Az 1976-os reformig a terhességmegszakítás nem volt legális. Azóta az a szabály érvényes, amely 4 esetben engedélyezi az abortuszt. ellen”). Az abortusz legalizálásában fontos szerepet játszott annak a 374 nőnek a nyilvános beismerése („Wir haben abgetrieben!” – „Mi átestünk abortuszon!”), ami 1971. június 6-án jelent meg a Sternben. 1971 őszén adta ki első könyvét, Frauen gegen den § 218 címmel.
Beauvoirhoz hasonlóan Schwarzer is az úgynevezett radikális feminizmus képviselője, ami azért küzd, hogy a társadalmi nemek teljesen egyenlővé váljanak. A Der kleine Unterschied und seine großen Folgen („A kis különbség és nagy következményei”) című írásában kifejtette, hogy: „a szülés képessége az egyetlen különbség a férfi és a nő között. Minden más mesterségesen hozzátett.”„die Gebärfähigkeit auch der einzige Unterschied ist, der zwischen Mann und Frau bleibt. Alles andere ist künstlich aufgesetzt.“(„Der kleine Unterschied“, S. 192 f.) A könyvében azt állítja, hogy a szexualitás „a nemek közötti hatalmi viszonyok és a nők elnyomásának a sarkalatos pontja“.„Angelpunkt der Machtverhältnisse zwischen den Geschlechtern und der Unterdrückung der Frauen“ Szerinte a „kényszerű heteroszexualitás“ nem veleszületett, hanem kulturális előírás. Schwarzer támogatja a szabad szexualitást és a nők gazdasági függetlenségét. A könyv 1975-ben jelent meg és az NSZK határain kívül is híressé vált. 12 nyelvre fordították le, utoljára 2001-ben koreai nyelvre is. A könyv megjelenése óta Alice Schwarzer az újkori német nőmozgalom legismertebb és legvitatottabb személyének számít.
Az „Emma” alapítása 1977 januárjában jelent meg az Emma magazin első változata. Azóta Schwarzer a folyóirat kiadója és főszerkesztője. 1979-ben francia értelmiségiekkel együtt Teheránba utazott, néhány héttel azután, hogy Khomeini ajatollah magához ragadta a hatalmat Iránban. Az iráni nők ugyanis segítséget kértek a kényszerű lefátyolozás és jogfosztás elleni védekezéshez. Schwarzer erről írt egy cikket, ami az Emmában és a Die Zeitben jelent meg. Azóta központi témáihoz tartoznak a vallási fundamentalizmus veszélyei.
A 90-es évek 1990-ben Schwarzer létrehozta az Emma magazin női újságírók díját, (Emma-Journalistinnen-Preis). Kétévenként egy változó, független zsűri (Schwarzer a zsűrielnök) ítéli oda újságíróknak (nőknek és férfiaknak) olyan újító cikkekért, amelyek ismerik és megértést tanúsítanak a társadalmi realitás és a nemek helyzete iránt. 1992-től 1993-ig ő moderálta a Zeil um Zehn c. talkshow-t a hesseni televízióban. 1993 óta az Emma kéthavonta jelenik meg. Ezekben az években Schwarzer inkább könyveket, politikai esszéket és életrajzokat írt, például Marion DönhoffrólDönhoff (1909 - 2002) a Die Zeit főszerkesztője volt és Németország legfontosabb újságíróihoz tartozott. és Romy Schneiderről. 2010-ig összesen 25 könyvet írt és további 17 könyvet adott ki mint szerkesztő.
Az Emma főszerkesztőjének utódlása 2007. december elején Schwarzer bejelentette, hogy legkésőbb 2008 tavaszán át akarja adni az Emma főszerkesztőségét Lisa Ortgiesnek, aki tévériporter és tárcacikkíró egyszemélyben. Amikor Ortgies mindössze 8 heti főszerkesztői tevékenység után 2008 májusában elment, Schwarzer ismét átvette a főszerkesztőséget
A Der Spiegelben Ortgies hangsúlyozta azt a sejtését, hogy továbbra is Alice Schwarzer irányította az ügyeket. Így nem sikerült a generációváltás. Ortgies elterjesztette a dpa által, hogy megfigyelők szerint a saját ötleteit nem tudta keresztülvinni. Az Emma szerkesztősége erre azt válaszolta, hogy „Sajnálkozásunkra a kolléganő nem volt alkalmas a főszerkesztői feladatok ellátására“.„Zu unserem Bedauern eignet sich die Kollegin nicht für die umfassende Verantwortung einer Chefredakteurin.“ Ezt a nyilatkozatot a média nem tartotta profinak és szolidárisnak.
Jelenleg A 2009-es nyári szemeszterben átvett egy vendégprofesszúrát a bécsi iparművészeti egyetemen (Universität für angewandte Kunst Wien) és a publicistáknál vendégdocens volt. Az iparművészeti egyetemen előadást tartott Pornográfia és szexuális erőszak, a vallási fundamentalizmus, valamint nőkről és férfiakról (Pornografie und sexuelle Gewalt, Religiöser Fundamentalismus, Frauen und Männer) témákban.
Politikai állásfoglalások A terhességmegszakításhoz való jog A törvény által tolerált terhességmegszakítás volt Schwarzer fő célja az 1970-es évek elején. Számos megmozdulást kezdeményezett és cikkeket írt a 218-as paragrafus akkori formája ellen.
Az 1971-es akció során ismert nők (többet között Romy Schneider, Sabine Sinjen és Liz Verhoeven) vallották be a Stern folyóiratban, hogy ők is átestek terhességmegszakításon.Stern, 6. Juni 1971, Nr. 24 Egy 2005-ben adott interjúban Schwarzer bevallotta, hogy ő maga és sokan az aláírók közül sem végeztettek abortuszt, de „megtettük volna, ha olyan helyzetben lettünk volna. Azt mondta, hogy: „Az akció nem személyes beismerés volt, hanem egy politikai provokáció.“„Es handelte sich bei der Aktion nicht um ein persönliches Geständnis, sondern um eine politische Provokation.“ Az abortuszkérdés újra egyesítette a szétszakadt német nőmozgalmat.
Schwarzer intenzíven részt vett a terhességmegszakításról rendezett nyilvános vitákban. A nők híres jelmondata így szólt: „A hasam az enyém.“„Mein Bauch gehört mir.“ Különösen az illegális abortuszok veszélyeit, a megaláztatást és a gyámság alá helyezést tették szóvá.
Egy interjúban, ami a Brigitte c. folyóiratban jelent meg, Senta Berger színésznő azt mondta Schwarzerről: „Nagyrészt az ő bátorságának és soha nem lanyhuló harci szellemének köszönhetjük, hogy most – 25 évvel később – sikerült nagyjából elérni azt, amit mindig is szerettünk volna.“„Dass wir jetzt, fünfundzwanzig Jahre später, im Großen und Ganzen da sind, wo wir immer hinwollten, einem straffreien Schwangerschaftsabbruch, verdanken wir in weiten Teilen ihrem Mut und ihrer nie nachlassenden Kampfbereitschaft.“ Brigitte, 17. Januar 1996, Nr. 3.
Szexualitás és kényszerű heteroszexualitás Schwarzer egyik központi témája 1975 óta a szexualitás, pontosabban a szexualitás funkciója a nőiség és férfiasság konstrukciójában. "A kis különbség és a nagy következményei" ("Der kleine Unterschied und seine großen Folgen") című könyvében elemzi a szexuálitást, amely a nőkérdés sarkalatos pontja: „A nemiség a nők elnyomásának tükre és eszköze is egyben valamennyi életterületen. Ide kötődik a nő leigázása, bűntudata és a férfira való koncentrálása. A férfiak hatalmának és a nők tehetetlenségének ez az alapja.“ . Schwarzer „büntetlen szexuálitást” javasol. A kényszerű heteroszexuálitás választása a kulturális környezettől függ. Az EMMA Szexuálitás c. különkiadásában Alice Schwarzer leírja téziseit a „Kis különbségről”. Ebben újra megállapítja, hogy az erotika hagyományosan férfiak uralta terület.
Az „A nagy különbség” c. könyvében egy teljes fejezetet szentelt a „Szexualitás mítoszának”. Azt állítja, hogy a nők az általános empancipáció folyamatában szexuális téren is öntudatosabbak lettek és a nők és a férfiak közötti nemiség „egyenjogúbbá” vált. Azonban „a nő szexuális értékének elismerése illetve lebecsülése jelenti továbbra is a legnagyobb ütõkártyát a férfiak kezében. Egy nő, aki kellemetlen társsá vagy fenyegető kollégává vált, 'nem kívánatos'-ként leértékelhető”.„Gleichzeitig ist die An- bzw. Aberkennung des sexuellen Wertes einer Frau weiterhin die größte Trumpfkarte in der Hand der Männer. Eine Frau, die als Gefährtin unbequem wird oder als Kollegin bedrohlich, kann immer noch von jedem Mann jederzeit als 'nicht begehrenswert' deklassiert werden.”Der große Unterschied, 2000, Kiepenheuer & Witsch, S. 45 A férfiak „új szexuális elbizonytalanodását” is tárgyalta: „A mai nők a szexuálitásban teljes egészében elvárják a személyiségük iránti érdeklődést, az erotikát, a pillantást a dekoltázsba és a lélekbe. És a mai férfiak? Elbizonytalanodtak. És mérgesen reagálnak. A berlini Férfikutató Intézet felmérése szerint csak minden ötödik férfi találja szexinek az emancipációt. A többiek 'kedvetlenséggel, korai magömléssel, erekcióproblémákkal vagy impotenciával' reagálnak. Lelki impotenciával, természetesen.”„Die Frauen von heute erwarten auch in der Sexualität ein ganzheitliches Interesse an ihrer Person und eine umfassende Erotik, den Blick in Ausschnitt und Seele. Und die Männer von heute? Die sind verunsichert. Und reagieren sauer. Nur jeder fünfte Mann findet Emanzipation scharf, fand das Berliner Institut für Männerarbeit heraus. Die übrigen reagieren mit 'Lustlosigkeit, vorzeitigem Samenerguss, Erektionsproblemen oder Impotenz'. Seelischer Impotenz, wohlgemerkt.”Der große Unterschied, 2000, Kiepenheuer & Witsch, S. 47
A hamburgi Társadalomkutató Intézet azonban arra az eredményre jutott egy fiatalokat érintő felmérés során, hogy növekszik azoknak a férfiaknak a száma, akik egyenjogú és szeretetteljes viszonyt keresnek a nőkkel. 1990-ben már 71% vélekedett így.Der große Unterschied, 2000, Kiepenheuer & Witsch, S. 49
A nők anyagi függetlensége