Dávid Lajos (Kolozsvár, 1881. május 28. – Budapest, 1962. január 9.) magyar matematikus, matematikatörténész.

Életpályája

Tanulmányait Kolozsváron, Göttingában és Párizsban végezte. A kolozsvári egyetemen Farkas Gyula, Schlesinger Lajos és Riesz Frigyes voltak a tanárai. Göttingában David Hilbert és Felix Klein előadásait hallgatta. Sok időt töltött együtt az akkor szintén külföldön tanuló Fejér Lipóttal. 1903-ban doktorált Kolozsváron Schlesinger Lajos irányításával. Tézisének címe: A Gauss-féle medium arithmetico-geometricum algorithmusának és általánosításának elmélete a Jacobi-féle theta-függvények alapján.Oláh-Gál Róbert: A Ferenc József Tudományegyetemen matematikából doktoráltak listája, Historia Scientiarum, 2009.

1908-ban a székelyudvarhelyi református kollégium tanárává nevezték ki, 1910-től Kolozsváron magántanár (szombatonként kéthetente járt Kolozsvárra Székelyudvarhelyről), 1916-tól budapesti egyetemi tanár. Magyarországon elsőként tartott matematikatörténeti előadásokat 1918-ban Budapesten. 1919-ben a budapesti Tanárképző Főiskola, 1929-től a debreceni, 1940-től 1944-ig a kolozsvári tudományegyetem tanára.

Munkássága Függvénytani és algebrai dolgozatai jelentek meg a szaklapokban, tovább fejlesztette és általánosította a Gauss-féle aritmetikai-geometriai középarányos elméletét, a Pásztortűz munkatársa. Sokáig irányjelző monográfiát írt A két Bolyai élete és munkássága (Bolyai Farkas és Bolyai János) címmel (Budapest, 1923; 2. bővített kiadás Budapest, 1979). Bolyai-geometria az Appendix alapján c. könyve (1944) Kolozsvárt jelent meg.Az RMIL és a MÉL nyomán készült a szócikk, 1981-ben a RMIL-ból a cenzúra töröltette a Dávid Lajos szócikket. Ez utóbbi könyvet megjelenése után röviddel bezúzták, szerzőjének csak néhány példányt sikerült Budapestre menekítenie. 1991-ben a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola kiadta hasonmását, a szerző javításaival és bejegyzéseivel.Dávid Lajos: Bolyai-geometria az Appendix alapján, Kiadja a BJKMF. Felelős kiadó: Dr. Farkas Tivadar mk. ezds. főiskola-parancsnok. Készült 300 példányban.

Jegyzetek

Források

História – Tudósnaptár Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár – Életrajzi bibliográfia

További információk Szénássy Barna: Dávid Lajos matematikus emlékezete, Magyar Nemzet, 37. 1981. 140. 8. Székelyhidi Ferenc: Egy Bolyai-kutató emlékezete, Honismeret, 23. 1995. 2. 52–54. Dávid Lajos, Élet és Tudomány, 62. 2006. 21. 663.

Kapcsolódó szócikkek Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem matematikusai Matematikai szakirodalom Erdélyben Kolozsváron született matematikusok listája

Kategória:Magyar matematikusok Kategória:Magyar matematikatörténészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Kolozsváriak Kategória:David Hilbert tanítványai Kategória:Bolyai-kutatók Kategória:Székelyudvarhelyiek Kategória:Budapestiek Kategória:1881-ben született személyek Kategória:1962-ben elhunyt személyek