jobbra|bélyegkép|300px|Az autonóm idegrendszer vázlata Az autonóm (vegetatív) idegrendszer és a belső elválasztású mirigyek rendszere (endokrin rendszer) szabályozza a szervezet belső környezetét, tehát alapvető szerepük van a homeostasis fenntartásában. A következőkben ismertetjük az autonóm idegrendszer szerkezeti felépítését, kapcsolatait az idegrendszer más részeivel és az endokrin rendszerrel, felsőbb központjainak irányító működéseit. Megemlítjük a szimpatikus és paraszimpatikus részei közötti anatómiai, élettani és fontosabb gyógyszertani különbségeket.
Az autonóm (vegetatív) idegrendszer szerveződése Az autonóm (vegetatív) idegrendszer szabályozza a szervezet számos szervének és szövetének a működéseit, beleértve a szívizmot, a simaizmot, és a külső elválasztású mirigyeket. A belső elválasztású mirigyek rendszerével (endokrin rendszer) együtt végzi azokat a finom belső beállításokat, amelyek szükségesek a szervezet optimális belső környezetének biztosításához. Az autonóm idegrendszernek, a szomatikus idegrendszerhez hasonlóan, afferens, kapcsoló, és efferens neuronjai vannak. Az afferens impulzusok a zsigeri receptorokból erednek, és afferens útvonalakon keresztül a központi idegrendszerhez futnak, ahol a kapcsoló neuronok különböző szinteken integrálják az információkat, majd az efferens pályákon keresztül a végrehajtó (effektor) szervekhez jutnak. A vegetatív idegrendszer működéseinek többsége nem tudatosul. Az autonóm útvonalak afferens szára preganglionaris és postganglionaris neuronból épül fel. A preganglionaris neuronok sejttestei a központi idegrendszerben helyezkednek el. (A gerincvelő szürke állományának oldalsó oszlopában, és a harmadik, a hetedik, a kilencedik és a tizedik agyidegek motoros magjaiban.) Axonjaik a postganglionaris neuronok sejttestein képeznek synapsist. Utóbbi neuronok sejttestei a központi idegrendszeren kívül csoportokba rendeződve vegetatív idegdúcokat, ganglionokat alkotnak. Az autonóm idegrendszer szabályozó működése gyors; ugyanakkor kiterjedt, mivel egy preganglionaris neuron számos postganglionaris neuronnal képezhet szinapszist. Az afferens és efferens rostoknak a nagy, hálózatos csoportosulásai és a hozzájuk kapcsolódó idegdúcok (ganglionok) vegetatív fonatokat (plexusokat) alkotnak a mellüregben, a hasüregben és a medencében. bélyegkép|jobbra|350px|A gerincvelő, a gerincvelői ideg és a szimpatikus idegdúc kapcsolatai.
Az autonóm (vegetatív) idegrendszer elhelyezkedése és részei Az autonóm idegrendszer megtalálható mind a központi, mind a környéki idegrendszer területén. Két részre, a szimpatikus (sympathicus) és a paraszimpatikus (parasympathicus) részre oszlik, és mint korábban kihangsúlyozást nyert, mind afferens mind efferens rostokat tartalmaz. Ezt a különbségtételt a szimpatikus és paraszimpatikus rész között, mind az anatómiai jellemzőkben, mind a neurotranszmitterekben, mind az élettani hatásokban meglévő különbségek indokolják. A szimpatikus, és a paraszimpatikus rész ellentétes hatásokat vált ki a legtöbb szerven és ezért a két részt élettanilag antagonistáknak tekintik. Azonban meg kell állapítani, hogy mindkét rész egymással összekapcsoltan működik, és az aktivitásuk közötti egyensúly az, ami fenntartja a stabil belső környezetet. Az autonóm idegrendszer szimpatikus része A szimpatikus rendszer a nagyobb a vegetatív idegrendszer két része közül, és igen bőségesen eloszlik a test területén; beidegzi a szívet és a tüdőket, nagyon sok ér falának az izomzatát, a szőrtüszőket és a verejtékmirigyeket, és sok hasi és medencei zsigeri szervet. A szimpatikus rendszer funkciója, hogy felkészítse a szervezetet a hirtelen nagyobb terhelések elviselésére. Hatására a szívritmus fokozódik, a bőr és a belek arteriolái összehúzódnak, a vázizmoké kitágulnak, és a vérnyomás emelkedik. A vér eloszlása megváltozik úgy, hogy csökken a bőr és a gyomor-bél rendszer (gastrointestinalis tractus) vérellátása, több vér kerül az agyba, a szívbe és a vázizmokba. Ehhez társul még, hogy a szimpatikus idegek a pupillákat kitágítják; gátolják a hörgők, a belek és a hólyag falának simaizomatát; zárják a záróizmokat (sphinctereket). A szőrszálak fölmerednek és verejtékezés indul meg. A szimpatikus idegrendszer a gerincvelői efferens kirajzásból, két szimpatikus dúcláncból (truncus sympathicus), fontos ágakból, fonatokból és regionális ganglionokból áll.
Efferens szimpatikus idegrostok (sympathicus kirajzás) A gerincvelő szürke állományának oldalsó szürke oszlopaiban (oldalsó szarvaiban) az első háti szegmentumtól a második ágyéki (néha a harmadik ágyéki) szelvényig találhatók a szimpatikus kapcsoló neuronok sejttestei. Ezeknek a sejteknek a velőhüvelyes axonjai az elülső gyökéren keresztül kilépnek a gerincvelőből és a fehér összekötő ágakon (rami communicantes albi-n) keresztül (ezek az ágak a velőhüvely miatt fehérek) a szimpatikus dúclánc gerinc menti (paravertebralis) dúcaihoz futnak. Amint ezek a (preganglionaris) rostok elérik a szimpatikus dúclánc idegdúcait , a következőképpen oszlanak el: A ganglionban synapsist képeznek egy serkentő neuronnal. A szinaptikus résen keresztül neurotranszmitterként (acetilkolin (ACh)) közvetíti az ingerületet. A postganglionáris (velőhüvely) nélküli axonok kilépnek a ganglionból, és csatlakoznak a gerincvelő háti szakaszából kilépő gerincvelői idegekhez (nervi spinales), mint szürke összekötő ágak (rami communicantes grisei) (szürke színük abból adódik, hogy a rostok velőhüvely nélküliek). A gerincvelői idegek ágaival oszlanak el az erek falának simaizmaihoz, és a bőr szőrszálfeszítő izmaihoz. Fölfelé haladnak a szimpatikus dúcláncban (truncus sympathicusban) és a nyaki tájék ganglionjaiban képeznek synapsist. A postganglionaris rostok a szürke összekötő ágakon keresztül csatlakoznak a nyaki gerincvelői idegekhez. Sok olyan preganglionaris rost, amely a gerincvelő alsó háti és a felső ágyéki szelvényeiből csatlakozik a szimpatikus dúclánchoz, alsó szakaszához lefelé fut, és az alsó ágyéki (lumbalis) és a keresztcsonti (sacralis) területen lévő ganglionokban képez synapsist. A postganglionaris rostok itt is a szürke összekötő ágakon keresztül csatlakoznak az ágyéki, keresztcsonti és farkcsonti szelvényekből eredő gerincvelői idegekhez. Áthaladhatnak a szimpatikus dúclánc ganglionjain anélkül, hogy synapsist alkotnának. Ezek a velőhüvelyes rostok elhagyják a szimpatikus dúcláncot, mint nagyobbik zsigeri ideg (nervus splanchnicus major) és kisebbik zsigeri ideg (nervus splanchnicus minor), valamint mint legalsó zsigeri ideg (nervus splanchnicus minimus). A nagyobbik zsigeri ideget az ötödiktől a kilencedikig terjedő háti ganglionok ágai képezik. Ferdén száll le a csigolyatestek oldalán, átfúrja a rekeszizom szárait, és synapsisokat képez a hasűri fonat (plexus celiacus), és a vesekapui fonat (plexus renalis) ganglionjainak serkentő neuronjaival, valamint a mellékvese velőállományának sejtjeivel. A kisebbik zsigeri ideget a tizedik és tizenegyedik háti ganglion ágai alkotják. A nagyobbik zsigeri ideggel száll le és rostjai a (plexus celiacus) alsó ganglionjainak serkentő neuronjaival képez synapsisokat. A legalsó zsigeri ideg (ha megvan) a tizenkettedik háti ganglionból ered, átfúrja a rekeszizmot, és a vesekapui fonat ganglionjainak serkentő neuronjaival képez synapsisokat. Tehát a zsigeri idegeket preganglionaris rostok alkotják. A postganglionaris rostok a perifériás fonatok serkentő sejtjeiből erednek, és eloszlanak a zsigerek simaizmaihoz és mirigyeihez. A nervus splanchnicus majorban futó néhány idegrost közvetlenül a mellékvese (glandula suprarenalis) velőállományának (medulla) sejtjein végződik. Ezek a medullaris sejtek, amelyek módosult szimpatikus serkentő sejteknek tekinthetők, felelősek az epinephrin (adrenalin) és a norepinephrin (noradrenalin) szekréciójáért. A preganglionaris és a postganglionaris szimpatikus rostok aránya megközelítőleg 1: 10, ami a nem akaratlagos működésű szervek és szövetek széles körének szabályozását teszi lehetővé.
Afferens idegrostok Az afferens, velőhüvelyes idegrostok a zsigerekből a szimpatikus ganglionokon átkapcsolódás nélkül haladnak keresztül. A gerincvelői ideghez a fehér összekötő ágakon keresztül jutnak és sejttesteiket a megfelelő gerincvelői ideg hátsó gyöki ganglionjában érik el. A centralis axonok ezután belépnek a gerincvelőbe és vagy egy lokális reflexív afferens szárát alkotják, vagy felszállhatnak magasabb központokhoz, mint például a hipotalamuszhoz. Szimpatikus dúclánc A szimpatikus dúcláncot (truncus sympathicust) két, ganglionokat tartalmazó idegtörzs alkotja, amelyek végigérnek a gerinc egész hosszán. A nyakon mindkét törzsön 3 ganglion van; a mellkasban 11 vagy 12, és a medencében 4 vagy 5. Alul, a két törzs egy közös ganglionba (ganglion impar) egyesülve végződik. Az autonóm idegrendszer paraszimpatikus része Az autonóm idegrendszer paraszimpatikus részének működése az energia megőrzésére és újratermelésére irányul. A szívritmus csökken, a pupillák összeszűkülnek, a perisztaltika és a mirigyek kiválasztó működése fokozódik, a záróizmok megnyílnak, és a hólyag simaizomzata összehúzódik. Az autonóm idegrendszer efferens idegrostjai (craniosacralis kirajzás) Az autonóm idegrendszer paraszimpatikus részének kapcsoló sejtjei az agytörzsben és a gerincvelő keresztcsonti szelvényeiben helyezkednek el. Azok az idegsejtek, amelyek az agytörzsben találhatók, a következő agyidegek magjait képezik: az oculomotorius [III.] (parasympathicus Edinger-Westphal mag), a facialis [VII.] (nucleus salivatorius superior és nucleus lacrimalis), a glossopharyngeus [IX.] (nucleus salivatorius inferior), és a vagus [X.] (nucleus dorsalis nervi vagi). Ezeknek a kapcsoló sejteknek az axonjai az agyidegekben lépnek ki az agyból. A keresztcsonti (sacralis) kapcsoló sejtek a gerincvelő második, harmadik, és negyedik keresztcsonti szelvényében találhatók. Ezeknek a sejteknek a száma kevés ahhoz, hogy oldalsó szarvat alkossanak, mint ahogy azt a szimpatikus kapcsolósejtek teszik a mellkasi-ágyéki (thoracolumbalis) szakaszon. A velőhüvelyes axonok a megfelelő gerincvelői idegek elülső gyökerében lépnek ki a gerincvelőből. Ezek azután elhagyják a gerincvelői idegeket és medencei zsigeri idegeket (nervus splanchnicus pelvicus) képeznek. A craniosacralis kiáramlás velőhüvelyes efferens rostjai preganglionarisak, és az általuk beidegzett zsigerekhez közel található prifériás ganglionokban kapcsolódnak át. A neurotranszmitter itt ismét az acetilkolin. A cranialis paraszimpatikus ganglionok: a ganglion ciliare, pterygopalatinum, submandibulare, és az oticum. A ganglion sejtek bizonyos helyeken az idegfonatokban helyezkednek el, mint amilyen a szívi fonat (plexus cardiacus), tüdőkapui fonat (plexus pulmonalis), a bélfal izomzatába beágyzott fonat ((plexus myentericus (Auerbach plexus)), és a nyálkahártya alatti kötőszövetbe ágyazott fonat ((plexus submucosus (Meissner plexus)): a két utóbbi plexus a gyomor-bél csatorna (gastrointestinalis tractus) zsigereinek falában van. A medencei zsigerek idegei (splanchnicus pelvicus) az alhasi fonat (plexus hypogastricus) ganglionjaiban képeznek synapsisokat. Jellemzően a postganglionaris rostok velőhüvely nélküliek, és viszonylag rövidek a szimpatikus postganglionaris rostokhoz viszonyítva. A preganglionaris rostok aránya a postganglionaris rostokéhoz megközelítőleg 1: 3, vagy kevesebb, tehát a hatás kiterjedése jóval korlátozottabb, mint a rendszer szimpatikus részében. Afferens idegrostok