Nagy Erzsébet, D. Nagy, Elisabeta Dobriţoiu (Ozsdola, 1923. október 21. – Kolozsvár, 1982. július 17.) erdélyi magyar költő, műfordító.

Életútja

Az erdélyi Ozsdolán született 1923. október 21-én. Sepsiszentgyörgyön kezdte tanulmányait, 1940-ben szerzett diplomát a nagyszebeni Római Katolikus Tanítóképzőben. Miklósváron, Gyergyóbékáson, Sepsibükszádon tanított, majd Sepsiszentgyörgyön volt tisztviselő.

1955-ben Kolozsvárra költözött, 1961-ben férjhez ment Gheorghe Dobriţoiu építészmérnökhöz.

Munkássága

Verseit román és magyar nyelven írta. Magyari Lajos írta költészetéről: "Érzékeny ember, a való világ fény-árny játszadozásainak szerelmese. Asszony-líránk egyik szerény, de méltó képviselője. Két nyelven megjelent verseit forró életszeretet, az asszonyi titkok mindentudó mélysége emelik igazi értékké".

1975-ben Marton Lili egy novelláját Ballada a hegyekben címmel színpadra dolgozta át, ezt sikerrel mutatták be Désen. 1981-ben románra fordította Szabó Lőrinc A huszonhatodik év című szonettkoszorúját Anul nou címmel, négy román versét Margareta Zenopol zenésítette meg, ezekért kapta a târgoviștei Aranykrizantém zenei fesztivál III. díját. Kéziratban maradt hagyatékát a család őrzi.

Versei

Simfonie (románul írt versei, 1970) Titkok októbere (magyar verskötete, 1980) Sfatul din Poiana (románul írt versei, 1985)

Források

További információk

Marton Lili: Titkok októbere. Igazság, 1980/78; Marton Lili: Sikeres vállalkozás. Dolgozó Nő, 1982/4. Holló Ernő: D. Nagy Erzsébet versei. Megyei Tükör, 1980. október 4. Csire Gabriella: Un anotimp liric. Scânteia 1981. június 21. Dan Grigorescu: Doi poeţi: Szabó Lőrinc şi Elisabeta Dobriţoiu. Contemporanul 1982/4. V. M. Magyari Lajos: Búcsú Nagy Erzsébettől. Megyei Tükör 1982. július 21.

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar drámaírók Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar nők Kategória:Kolozsváriak Kategória:1923-ban született személyek Kategória:1982-ben elhunyt személyek Kategória:Ozsdolaiak