Halász János (John Halas) (Budapest, 1912. április 16. – London, 1995. január 21.) magyar rajzfilmrendező, szakíró, grafikus, filmproducer, forgatókönyvíró.
Élete Az iskoláit Budapesten, majd Veszprémben végezte, 1928-ban plakátrajzoló és reklámfilmkészítő lett. Illusztrált Az Est lapoknak, majd 1929-től egy évet töltött rajzolóként Párizsban. Hazajövetele után Bortnyik Sándornak a Bauhaus szellemében működtetett iskolájában asszisztensként megismerte a rajzfilmkészítést is. Együtt dolgozott Berény Róberttel, az első közös munkájuk Bortnyik betűinek modernizálása. Amikor Victor Vasarely Párizsba ment, ő foglalhatta el a státusát. 1934-ben filmstúdiót alapított Macskássy Gyulával és Kassowitz Félixszel (Coloriton Stúdió). A Hunnia Filmgyár megrendelésére naponta készítettek egy reklámfilmet. 1936-ban Angliába hívták, ahol az új technikát felhasználva már színes rajzfilmeket rendezett. Feleségével, Joy Batchelorral 1940-ben megalapította a világhírűvé vált Halas and Batchelor rajzfilmvállalatot. 1939–1945 között 60 filmet készített a brit Tájékoztatásügyi és a Honvédelmi Minisztériumnak, köztük számos antifasiszta témájút. Később a megrendelői között volt a Shell és a BP cég is, amik számára termékismertetők, reklám- és oktatófilmek készültek.
Általánosan ismertté George Orwell azonos című regényéből készített, Állatfarm (1954) címűAnimal Farm 1954 Halas & Batchelor, youtube.com filmjével vált, amely az első egész estés animációs film volt Angliában. Ezt a munkát tekintik az angol rajzfilm kiindulópontjának. Emellett az ő nevéhez fűződik az első sztereó rajzfilm (A bagoly és a cica, 1953) és az első bábfilm (Szobor a hajó orrán, 1953) is. A bűvös vászon (1951) című munkája az addig hozzáférhetetlen amerikai piacot is meghódította, és attól kezdve megindulhatott az export a tengerentúlra.
Tíz évig volt a Nemzetközi Animációs Film Szövetség (ASIFA) elnöke, majd egészen 1995-ben bekövetkezett haláláig a díszelnöke.
Elméleti, szakírói munkássága is igen jelentős. 12 könyvet írt az animációról, rálátása a világ filmes fejlődésére szinte egyedülálló volt.
Munkái A világ fénye (1990) Felnőni (1985) Játékosok (1982) Dilemma (1982) Heavy Metal (1981) Bio Woman (1980) Autobahn (1979) Dream doll (1979) Égi lovas (1976) Max és Móric (1976) Éljen D’Artagnan! (1974) Children and cars (1970) The five (1970) Ways and means (1970) Mi is a számítógép? (1970) The question (1967) Hoffnung szimfonikus zenekara (1965) Autómánia 2000 (1963) Snip és Snap sorozat (1959–1960) Foo-foo sorozat (1959–1960) A találmányok története (1959) A karácsonyi látogató (1958) A mozi története (1955) Állatfarm (1954) A bagoly és a cica (1953) Szobor a hajó orrán (1953) A bűvös vászon (1951) Az óriáskígyó (1951) Olyan öreg, mint a hegyek (1950) Emelkedj tovább, Johnnym! (1949) Charles sorozat (1947–1950) Arab rajzsorozat (1943–1945) Szemétláda-parádé (1942) Zsebkarikatúra (1941)
Jegyzetek
További információk STOP.hu Artportal.hu
– esszé Halász munkásságáról
Kategória:Magyar animációsfilm-rendezők Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Magyar filmproducerek Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:1912-ben született személyek Kategória:1995-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar emigránsok az Egyesült Királyságban