Babay József (Nagyatád, 1898. november 29. – Budapest, 1956. június 10.) magyar író, újságíró. IPI névazonosító 00001730146 (18 szerzeményt jegyeztek be, köztük három filmet. Az egyiket Fényes Szabolccsal, a másikat Buday Dénessel, a harmadikat Eisemann Mihállyal: Heten mint a gonoszok, 1943) Élete 1898-ban született a ma Nagyatádhoz tartozó Bodvicában. Szülei szegény földművesek voltak. Apja korai elvesztése után édesanyja és anyai nagyapja nevelte fel. Édesanyja varrónő volt. Az elemi és polgári iskolát Nagyatádon fejezte be, a középiskoláit Csurgón, majd végül a kiskunfélegyházi Tanítóképző Intézetben végezte.

1925-től Budapesten a Magyar Hírlap, a Világ, az Újság, a Magyarság című lapok munkatársa és az Új Idők főmunkatársa volt.

Drámái Veronika (1932) Napraforgó (1935) Csodatükör (1937) Három szegény szabólegény (1938), amely alapján 1982-ben Három szabólegények címmel Katkics Ilona rendezésében tévéfilm készült. Furulyaszó (1940) Haranghalló János (1940) Körtánc (1941) Szélből szőtt királyság (1956)Magyar színházművészeti lexikon

Regényei Istenem, így élünk Mi huszonketten Vándorlegények Kék varázs Menekülj a szerelemhez Csodaorgona I-II Édesanyám Rózsafabot A szeretet könyve A császár parancsára

Forgatókönyvei Tizenhárom kislány mosolyog az égre (1938) Buday Dénes zenéjével Áll a bál, 1939 5 óra 40, 1939 Magyar feltámadás, 1939 Lángok, 1940 Semmelweiss, 1940 Rózsafabot, 1940 Leányvásár, 1942 Egy szív megáll, 1942 Pista tekintetes úr, 1942 Családunk szégyene, 1942 Üzenet a Volga partról, 1947 Gábor Diák, 1955Nemzeti Audiovizuális Archívum http://nava.hu/kereses-eredmenye/?advanced=&q=contributor%3A%22Babay+J%C3%B3zsef%22&start=8

Dalszöveg Buday Dénes-Babay József: Csodatükör T-007.032.188-8 Rácz Zsigmond-Babay József: Jó ember az én apósom T-007.127.421-9 Buday Dénes-Babay József: Márvány medre T-007.082.266-0 Buday Dénes-Babay József: Altató dal T-007.082.267-1 Fényes Szabolcs-Babay József: Filmzene T-007.082.268-2 Buday Dénes-Babay József: Hej, fellegek T-007.082.269-3 Nótás Nagy Dezső-Babay József: Nincsen a betyárnak T-007.082.270-6 Buday Dénes-Babay József: Három szerelmesek (operett) T-007.090.086-5 (Katalin dala, Mint két virágzó ág) Buday Dénes-Babay József: Szép a világ, széles a világ T-007.090.120-0 Buday Dénes-Babay József: Filmzene T-007.147.608-8 Buday Dénes-Babay József: Jó a rosszat elfeledni T-007.174.771-1 Buday Dénes-Babay József: Szomjas a szám T-007.174.776-6 (többek között Karády Katalin) Polgár Tibor-Babay József: Csillag vezet az úton T-007.201.829-1 Buday Dénes-Babay József: Mint két virágzó ág T-007.297.382-0 Buday Dénes-Babay József: Teneked adom a lelkem T-007.313.564-4 Buday Dénes-Babay József: Katalin dala T-933.147.580-0 Eisemann Mihály-Jary Michael-Babay József: Heten, mint a gonoszok (filmzene) T-329.668.125-5

Emlékezete Nagyatádon általános iskolát neveztek el róla.

Jegyzetek

Források Magyar Életrajzi lexikon Új magyar nagylexikon

További információk Alkotói adatlapja a Moly oldalán

Kategória:Magyar írók Kategória:A Magyar Hírlap (1891–1938) vezetői, újságírói Kategória:1898-ban született személyek Kategória:1956-ban elhunyt személyek Kategória:Nagyatádiak Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Romániából Magyarországra áttelepült magyarok