Pásztor Árpád, született PiklerHalotti akv-i bejegyzésében Pichler. Árpád (Ungvár, 1877. április 12. – Budapest, 1940. október 26.) magyar író, újságíró, riporter, műfordító.

A Magyarország, a Budapesti Napló és az Az Est munkatársa volt. Riportjaiban a világ számos országából tudósította a lapokat.

Élete Pikler Lipót és Singer Jozefa gyermekeként született zsidó családban. Nevét 1912-ben magyarosította Pásztorra.A Belügyminisztérium 1912. évi 59194. sz rendelete. A Szentkirályi utca 22-ben lakott a magyar riportirodalom egyik megteremtője. Pályája elején szocialista volt, ő írta az első magyar verset Leninről 1917-ben, ám 1920-ban a Tanácsköztársaságot bíráló regényt írt. Több verskötete, regénye és – tengeren túli útjairól beszámoló – útleírása jelent meg. Számos színművet és operettszöveget írt és fordított. 1944-ben származása miatt indexre került. A regénybeli nagy Pásztort Molnár Ferenc róla mintázta. Atletizált és kiváló futó volt. Csergő Hugó említi, hogy Pikler és Neumann (Molnár) együtt longamétáztakÜtőfával labdát röptető csapatjáték. a Fa téren (ma: Boráros János / Boráros tér)

„A Muzi” című regényében örökítette meg gyermekkori élményeit.

Magánélete Házastársa dr. Freund Mária (1888–1951) volt, akivel 1912. május 16-án Budapesten, a Józsefvárosban kötött házasságot. 1919 májusában kikeresztelkedtek a református hitre. Gyermekeik: Pásztor Enikő (1916–1984), férjezett Sárdy Károlyné és Pásztor Lilla (1920–1945).

Könyvei Jézus; Singer-Wolfner, Budapest, 1899 Niobe. Énekes játék egy amerikai bohózat után; zene Stoll Károly, szöveg Pásztor Árpád; Lampel, Budapest, 1902 (Fővárosi színházak műsora) Versek. 1899-1902; Lampel, Budapest, 1902 ifj. Ábrányi Emilː A ködkirály. Fantasztikus opera; szöveg Pásztor Árpád; Operaház, Budapest, 1903 Új versek. 1903-1907; A Nap, Budapest, 1907 Tengeren, tengeren túl; Grill, Budapest, 1909 (Magyar írók arany könyvtára) Nagy Endre–Pásztor Árpád–Tábori Kornélː Humor a politikában. Karcolat; Korvin, Budapest, 191? (Vidám könyvtár) Pásztor Árpád–Szomaházy István–Tábori Kornél: Pesti krónika; A Nap Ny., Budapest, 1910 (Vidám könyvtár) Pásztor Árpád–Szomaházy István–Tábori Kornél: Turfhumor. 47 víg eset; Nap Ny., Budapest, 1911 (Vidám könyvtár) Budapesttől a Föld körül Budapestig; Nyugat, Bp., 1911 Bródy Miksa–Pásztor Árpád–Szomaházy István: Lipótváros. Kis történet; A Nap, Budapest, 1913 (Vidám könyvtár) Savitri vagy A hitvesi hűség diadala. Költemény 1 felvonásban; Rózsavölgyi, Budapest, 1913 A lányom. Vígjáték; Rózsavölgyi, Budapest, 1913 Pásztor Árpád–Szini Gyula–Szomaházy István: Ravasz alakok. Humoros apróság; Nap, Budapest, 1914 (Vidám könyvtár) Pásztor Árpád–Szini Gyula–Szomaházy István: Szerelem, házasság. Víg apróság; Nap, Budapest, 1914 (Vidám könyvtár) Vengerkák. Regény; Dick, Budapest, 1915 Találkozásom Poe A. Edgarral. Költemények, tanulmányok; Dick, Budapest, 1916 Regényalakok; Dick, Budapest, 1916 Góth Sándor–Pásztor Árpád: Vengerkák. Színmű; Dick, Budapest, 1917 Őszi szántás; Dick, Budapest, 1918 Princesz. Történet egy babagyárból; Athenaeum, Budapest, 1919 Kelemenék. Kis regény 1919-ből; Athenaeum, Budapest, 1920 Pintér Mari Amerikába megy. Kisregény; s.n., New York, 1921 New York. Regény; Dick, Budapest, 1922 A színésznő férje. Regény; Dick, Budapest, 1923 Magnetic. Színjáték; Marton, Budapest, 1924 (Marton Sándor színpadi kiadóvállalat könyvtára) Amerika Kanadától Panamáig; Világirodalom, Budapest, 1924 (A hat világrész. Utazások és fölfedezések) Walt Whitman (Budapest, 1922) Tolsztoj tragédiája (Budapest, 1925) Gina és Rozamunda (Vajda János életregénye, Budapest, 1927) A Muzi (regény, 1930). MEK; teljes szöveg Végzetes kör (regény, Budapest, 1931).

Pásztor Árpád Molnár Ferenc regényének, A Pál utcai fiúknak egyik ihletője volt. A Muzi c. könyv szintén ifjúsági regény (alcíme: „A múzeumkerti fiúk”).

Műfordításai

Edgar Allan Poe művei A fekete macska A kút és az inga A Maelström poklában A Morgue utcai kettős gyilkosság A Vörös Halál álarca Az aranybogár Az áruló szív Az ellopott levél Az ovális arckép Az Usher-ház pusztulása Beszélgetés egy múmiával Egy hordó Amontillado Metzengerstein

Walt Whitman művei A városi hullaház Egy asszony vár rám Egy elbukott európai forradalmárhoz Győzelmi dal a legyőzötteknek Hallottalak: ünnepi, édes hangja az orgonának Ti betörők a törvény előtt Ős ösztönök

Jegyzetek

Források Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter, Budapest, Magyar zsidó lexikon, 1929

További információk PIKI ÉS PRINCESZ - Egy elfeledett lányregény írójáról

Kategória:1877-ben született személyek Kategória:1940-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Az Est vezetői, újságírói Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Református hitre tért személyek