A Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület (rövidítve: TMTE) közhasznú társadalmi szervezet, amelynek célja, hogy fórumot biztosítson a textil-, a textilruházati és a textiltisztító ipar műszaki és gazdasági szakemberei, kutatói, oktatói, vállalkozói számára a szakmájukat érintő kérdések megvitatására, a technikai fejlődéssel járó újdonságok, innovációk megismerésére, a fejlesztési lehetőségek iránti tájékozódásra, de egyúttal gondot fordít a szakma hagyományainak őrzésére is. Jelenlegi küldetését a következőképpen fogalmazta meg: „A textil- és textilruházati iparban, a textiltisztításban és a kapcsolódó szakterületeken a szakmai kultúra fejlesztése, megóvása, hagyományainak őrzése, fórum biztosítása a szakemberek számára a tudásmegőrzés, a tudásfejlesztés és az információk cseréje érdekében”.

A Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület eredeti formájában, mint önálló jogi személyiség, 2025. március 6-ával megszűnt, a szervezet beolvadt a Magyar Könnyűipari Szövetségbe (MKSZ) és annak Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesületi Tagozataként folytatja tevékenységét.

Történet

A Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület elődje 1948-ban alakult, kezdetben informálisan működő szervezetként az akkori Mérnök Szakszervezet keretein belül, majd amikor 1948 júniusában 14 tudományos egyesületből megalakult a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ), a textilesek is ehhez csatlakoztak. 1948. szeptember 20-án tartotta meg alakuló kongresszusát a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület, amely célját a műszakiak szakmai képzésének elősegítésében, a textilipar fejlesztésének támogatásában határozta meg. A textil- és ruházati ipari szakágak akkori tagozódásának megfelelően fokozatosan pamutfonó, pamutszövő, gyapjú, len-kender, selyem, kötő, rövidáru, textilvegyész, ipargazdasági, anyagvizsgáló és minőségellenőrző, energia és gépészeti, ruházati, ill. textiltisztító szakosztályt alakítottak, majd később kiegészítették ezeket az ifjúsági csoporttal és a vidéki csoportokkal is. Idővel megalakult az ipartörténeti hagyományvédő szakosztály.

Az ezt követő évtizedekben az egyesület – együttműködve a szakmai szakszervezetekkel is – sokrétű tevékenységet folytatott: nagy számú konferenciát, vitanapot szervezett, aktívan részt vett a szakmai oktatásban, a szakemberek továbbképzésében, szakkönyveket és folyóiratokat adott ki, tanulmányokat készített az ipart irányító hatóságok számára, csoportos utak szervezésével lehetővé tette tagjai számára a külföldi konferenciákon való részvételt, kiállítások megtekintését stb. Együttműködött a szakmai szakszervezetekkel is, velük közösen több közös rendezvényt is szervezett. 1958-ban a TMTE-nek már több mint 4000 tagja volt és minden magára valamit is adó vállalat, szövetkezet és intézmény jogi tagként vállalt részt az egyesület tevékenységéből, több helyen üzemi TMTE-csoportot is létrehozva.

1989-ben a TMTE – a társadalmi szervezetek jogi helyzetének általános rendezésével összefüggésben – a MTESZ-től jogilag elszakadva, de annak tagjaként megmaradva, önálló jogi személyiségű társadalmi szervezetté minősült át, majd a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény alapján 1998-ban nonprofit közhasznú társadalmi szervezetté alakult. A tagság által képviselt tudásbázisra alapozva 2004 óta regisztrált felnőttképzési tevékenységet is folytat.

Az egyesület anyagi helyzete 2024-re sajnos annyira megrendült, hogy önállóságát fel kellett adnia. A 2024. május 24-én tartott közgyűlés úgy határozott, hogy kezdeményezi a TMTE beolvadással történő egyesülését a textil-, a ruha-, a bőr- és cipőipar, a textiltisztítás és a kapcsolódó szakterületek érdekképviseletét is ellátó Magyar Könnyűipari Szövetséggel (MKSZ). Az MKSZ ugyanazon a napon tartott közgyűlése ezt el is fogadta. Az egyesülést a Fővárosi Törvényszék 13.Pk.64.810/1990/57 számú határozatával 2025. március 6-ával jogerőre emelte. Ezzel a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület eredeti formájában, mint önálló jogi személyiség, 2025. március 6-ával megszűnt, a szervezet a továbbiakban az MKSZ Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesületi Tagozataként folytatja tevékenységét.

Az egyesület célja

Az egyesület célja a textil és textilruházati, illetve az ezekkel összefüggő bármilyen szakterületen és szektorban a műszaki, tudományos és gazdasági haladás, a szakképzés és a szakoktatás fejlesztésének elősegítése valamint az e területen működő műszaki és gazdasági szakemberek szakmai fejlődésének és szakmai-közéleti tevékenységének segítése, részvétel a közös szakmai érdekek védelmében; a versenyképes és környezetkímélő eljárások és termékek kidolgozásának és elterjesztésének elősegítése; a szakterülettel kapcsolatos kulturális örökség megóvása, a szakmakör történelmi fejlődésének kutatása és az ezzel kapcsolatos muzeális feladatok ellátása, beleértve a textilipari műemlékek védelmét is; a fogyasztóvédelem elősegítése; nemzetközi együttműködések erősítése.

A közhasznú célok megvalósítását szolgáló tevékenységi formák

Szakmai rendezvények szervezése, ismeretterjesztés; Szakmai utak szervezése külföldi kiállításokra, szakvásárokra; A nemzetközi technológia fejlesztési eredmények közvetítése, partnerkapcsolatok kiépítésének, projektötletek megvalósításának elősegítése, közreműködés; Közreműködés pályázati projektek fejlesztésében és menedzselésében; Fórumot biztosítása az uniós szabályok, direktívák szakmai feladatok megismertetésére, rendszeres információ a vállalkozások működését segítő pályázati támogatási formákról; Az EDUTEX felnőttképzési programok keretében az OKJ-nak megfelelő képzések, valamint saját fejlesztésű, és egyedi igényekre szabott szakmai tanfolyamok, tréningek szervezése új szakmaspecifikus ismeretek megszerzésére és ezzel a szakemberek elhelyezkedésének elősegítése; A tagvállalatok számára szakmai és munkaadói érdekképviselet a munkavállalói és munkaadói érdekek egyeztetését szolgáló Könnyűipari Ágazati Párbeszéd Bizottság keretében, az Európai Unió szakmapolitikai állásfoglalásairól és döntéseiről szóló információk eljuttatása a tagokhoz; Szaklapok, szakmai kiadványok megjelentetése; Fogyasztóvédelmi ismeretek terjesztése, oktatása lakossági és szakmai fórumok keretében, valamint e témakörben kiadványok szerkesztése, ingyenes tanácsadás; Műszaki, jogi, fogyasztóvédelmi tanácsadás szakértők bevonásával; Kártérítési ügyekben a peres ügyek megelőzésére igazságügyi és műszaki szakértői tevékenység; Egyéb szolgáltatások: partnerközvetítés, szakértők közvetítése, adatbázis (szakmai cím- és tevékenységjegyzék összeállítása, szakfordítás, pályázati tanácsadás, állásközvetítés stb.).

A TMTE az interneten honlapot működtet és online kiadásban negyedévenként megjelenteti a Magyar Textiltechnika c. szakfolyóiratot, amely erről a honlapról érhető el. (Az 1948-ban alapított lap 2008. évi 4. számával bezárólag nyomtatásban is megjelent és szakkönyvtárakban hozzáférhető.)

Szervezet

A TMTE tagságát több mint 80 jogi tagvállalat és egyénileg mintegy 250 szakember alkotja. A TMTE egyéni tagja lehet minden érdeklődő szakember, aki az egyesület alapszabályát elfogadja, fizeti az éves tagdíjat.

Az egyesületi munka fő irányait az éves munkatervben a küldöttközgyűlés, illetve az általa választott vezető testület, az intézőbizottság határozza meg. Az alapszabályszerű működést az ellenőrző bizottság felügyeli.

A TMTE mindenkori programjait a negyedévente megjelenő és az egyesület honlapján is közzétett Textilvilág c. hírlevél ismerteti.

Kapcsolatrendszer

A TMTE kapcsolatrendszere: nemzetközi és hazai szakmai szervezetek tagja, széles körű kapcsolatot tart oktatási intézményekkel, szakmai érdekképviseletekkel, kormányzati intézményekkel.

A TMTE a következő hazai és nemzetközi szervezet tagja:

Magyar Könnyűipari Szövetség (MKSZ) Felnőttképzők Szövetsége (FVSZ) Kötőipari Szakemberek Nemzetközi Szövetsége (IFWS/IFKT) Textilvegyészek és Koloristák Nemzetközi Szövetsége (IFATCC)

Ezeken kívül az egyesület szoros kapcsolatot tart fenn a következő hazai és nemzetközi szervezetekkel, intézményekkel:

Európai Ruházati és Textil Szövetség (EURATEX) Európai Vállalkozói Hálózat (EEN) Textilgyártók Nemzetközi Szövetsége (ITMF) Mérnökök Nemzetközi Szervezete (FEANI) Magyar Szabványügyi Testület (MSZT) Textiltisztító Egyesülés Könnyűipari Ágazati Párbeszéd Bizottság (KÁPB)

Az egyesület számos hasonló külföldi szervezettel, valamint sok hazai szakmai, érdekvédelmi, tudományos és oktatási intézménnyel is munkakapcsolatban áll.

Külső kapcsolatok

Az EURATEX honlapja Az EEN honlapja Az ITMF honlapja A FEANI honlapja A Magyar Szabványügyi Testület honlapja A Könnyűipari Ágazati Párbeszéd Bizottság honlapja Az IFWS/IFKT honlapja Az IFATCC honlapja

Kapcsolódó szócikkek

Textilipar Ruhaipar

Hivatkozás

Kategória:Magyarországi tudományos társaságok Kategória:Textilipar Kategória:Ruhaipar