Richard Donner (eredeti neve: Richard D. Schwartzberg) (New York, New York, 1930. április 24. – Los Angeles, 2021. július 5.) amerikai filmrendező, filmproducer.

Életpályája és munkássága Off-Broadway-színész, majd New Yorkban tv-nél dolgozott. 1958-tól Kaliforniában reklám-, dokumentum-, majd tv-filmeket készített. Az 1960-as években kezdte pályáját a televízióban olyan sorozatokkal, mint az Alkonyzóna (1959) és a The Man From U.N.C.L.E. (1964). Első nagyjátékfilmjét 1961-ben rendezhette meg: ennek címe X-15, és a NASA nagy űrprogramja szellemében készült. Hollywoodban az 1970-es évek közepén kezdtek felfigyelni rá. Az áttörést nem a Superman, hanem az 1976-ban bemutatott horror, az Ómen hozta meg számára, amely szintén hatalmas sikert aratott a mozikban. Az 1978-as Superman-re sokan tekintenek úgy, mint az első modern szuperhősfilmre. A Christopher Reeve, Gene Hackman és Margot Kidder főszereplésével készült képregényfilm áttörés volt a szuperhősfilmek történetében, hiszen nagyköltségvetésből készült, sztárokat vonultatott fel, és nem utolsósorban elképesztő sikert hozott. Ő rendezte és producerként is jegyezte a Kincsvadászok (1985) című kalandfilmet, amelyben egy csapat gyerek veti magát az elrejtette kincs után. Néhány kevésbé jól sikerült film után a Halálos fegyver 1987-ben újra meghozta számára a sikert. 1989-ben mutatták be a Halálos fegyver folytatását, majd 1992-ben a harmadik, 1997-ben pedig a negyedik rész is megjelent. Hozzá fűzödik a Bérgyilkosok (1995) Sylvester Stallone-nal is. A Sólyomasszony (1985), a Szellemes karácsony (1988) és a Kincsvadászok is (1985) a családi kalandfilm klasszikusai voltak.

Filmográfia Filmrendező ÉvMagyar címEredeti címFeladatkörRendezőProducer 1961 X-15 X-15 1968 Só és bors Salt and Pepper 1969 Lola Lola 1976 ÓmenThe Omen 1978 Superman Superman 1980 Inside Moves 1981 Ómen 3. – Végső leszámolás Omen III: The Final Conflict 1982 A kis terrorista és a játékszer The Toy 1985 Kincsvadászok The Goonies Sólyomasszony Ladyhawke 1987 Halálos fegyver Lethal Weapon Az elveszett fiúk The Lost Boys 1988 Szellemes karácsony Scrooged 1989 Halálos fegyver 2. Lethal Weapon 2 1991 Ínyencfalat Delirious 1992 Radio Flyer – Repül a testvérem Radio Flyer Halálos fegyver 3. Lethal Weapon 3 1993 Szabadítsátok ki Willyt! Free Willy 1994 Maverick Maverick 1995 BérgyilkosokAssassins Szabadítsátok ki Willyt! 2. Free Willy 2: The Adventure Home Mesék a kriptából – Démonlovag Tales from the Crypt: Demon Knight 1996 Mesék a kriptából: Vérbordély Tales from the Crypt: Bordello of Blood 1997 Szabadítsátok ki Willyt! 3. – A mentőakció Free Willy 3: The Rescue Összeesküvés-elmélet Conspiracy Theory 1998 Halálos fegyver 4.Lethal Weapon 4 1999 Minden héten háború Any Given Sunday 2000 X-Men – A kívülállók X-Men 2002 DöbbenetRitual 2003 Idővonal Timeline 2006 16 utca 16 Blocks Superman II.: A Richard Donner-változat Superman II: The Richard Donner Cut 2009 X-Men kezdetek: Farkas X-Men Origins: Wolverine

Televíziós rendező Alkonyzóna (1959) A szökevény (1963) Cannon (1971-1973) Kojak (1973-1974) Petrocelli (1974) San Francisco utcáin (1974) Mesék a kriptából (1989-1992) (színész is) Variációk két ökölre (1992)

Színészként Lassie (1971) Meredek pálya (2001) Hollywood legjobb rendezői (2009)

Jegyzetek

Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf kiadó

További információk

Elhunyt Richard Donner - Infostart.hu

Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2021-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai televíziós rendezők Kategória:Amerikai filmproducerek Kategória:New York-iak