A debreceni Méliusz Rádió 2004. október 31-én az ORTT-vel kötött megállapodás értelmében kezdte meg adását. 2015-ben befejezte működését.
Előzmények A rádió beindítását hároméves előkészítő munka előzte meg. Fő szempont volt, hogy a kommunikációs szakon tanulóknak gyakorlati képzést biztosítson. Másik fontos szempont volt, hogy a rádió összhangban legyen az alapító, és fenntartó Főiskola értékrendjével, valamint Debrecen múltjával és hagyományaival.
Műsorszerkesztés A műsorok szerkesztését a Főiskola tanulói végezték. A rádiós szakirányt választó hallgatók napi tizenhat órás adásidőben, reggel hattól este tíz óráig voltak beosztva. Munkájukat felelős szerkesztők segítették, a főszerkesztő Csorba Péter irányításával. A tanulók, így (egy rövid alapozó képzés után) élesben ismerkedhettek meg a műsorkészítéssel.
Műsorok bélyegkép|jobbra|200px|A rádió szerkesztősége
A stúdió A stúdió és az előkészítő helyiségek együttes mérete 300 m². Itt minden megtalálható, ami a műsor készítéséhez szükséges (szinkronizált számítógépes munkahelyek, stúdiók, vezérlők, szerver stb.).
A rádió munkatársai voltak Tóth Károly főszerkesztő, Tóth Károlyné titkárságvezető, Barta Éva szerkesztő – műsorvezető, Sárai Szabolcs zenei szerkesztő, Ungvári Judit szerkesztő – műsorvezető, Enyedi J. Gábor műszaki vezető, Jakab Rudolf technikus, Szakajda Tibor technikus, Dobozi Lajos technikus, Mátyás Sándor technikus
A rádió 2010-es megújulását követően:
Bulik Péter – főszerkesztő, Bara Pál – zenei szerkesztő/műsorvezető Solymosi Miklós – szerkesztő – műsorvezető Ungvári Judit szerkesztő – műsorvezető Enyedi J. Gábor műszaki vezető, Jakab Rudolf technikus, Szakajda Tibor technikus
Források Debrecen online sat-tv-rádió Észak-Alföld online Dehir.hu Média – Debrecen.hu Lícium Médiaportál (Kis)közösségi rádióállomások Üzemelő, helyi, URH műsorszóró rádióadók pdf
Kategória:Debrecen kulturális élete Kategória:Magyar rádióadók Kategória:Műsorszórás