Kovács Ferenc (Kiskunfélegyháza, 1926. szeptember 1. – Budapest, 1990. január 11.) magyar szobrász.
Élete 1948 és 1952 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolára járt.
1947-ben a Derkovits Gyula Népi Kollégium tagjaként kezdte meg szakmai felkészülését. 1961-től a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára volt. 1971-ben részt vett a siklósi szobrászszimpóziumon. 1954-től kiállító művész.
Életműve két, egymástól elkülönülő korszakra bontható. Kezdetben, az 1960-as, 1970-es évtizedfordulóig realista szemléletű portrékat és figurákat formált meg, majd haláláig elvont, geometrikus, illetve organikus jellegű kompozíciókat, dekoratív térplasztikákat alkotott. Munkásságának kiemelkedő jelentőségű művei az egy-egy formaismétlődést, variációsort megjelenítő, faragott kőszobrok.
Mesterei voltak Beck András, Mikus Sándor és Pátzay Pál.
Díjai, kitüntetései 1956–1959: Derkovits-ösztöndíj 1956: Munkácsy Mihály-díj
Kiállításai bélyegkép|Klapka György domborműve 1954-től állított ki. Egyéni kiállításai: 1972 Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza Dunaújváros Debrecen 1974 Zágráb Pécs 1975: Varsó 1977: Óbudai Zichy-kastély 1980: Óbudai Zichy-kastély, szabadtéri kiállítás 1981: Egyetemi Galéria, Debrecen 1983: Budapest Galéria, Budapest 1994: Madách Imre Művelődési Központ, Vác 1996: emlékkiállítás, Budapest Galéria, Lajos u., Budapest 1998: Moldvay Győző Galéria, Hatvan
Szobrai Köztéri művei
Munkás gyerekekkel (Kucs Bélával és Rozbora Bélával, kő, 1950, Budapest, II. ker., Úttörővasút) Olvasó lány (márvány, 1954, Budapest, VIII. ker., Mikszáth tér - lebontva) Olvasó lányok (kő, 1954, Budapest, XI. ker., Villányi út) Madách (bronz portré, 1954, Budapest, Madách Színház) Táncoló lányok (bronz, 1956, Budapest, XI. Baranyai utca 7-9.)Erkel Ferenc (márvány portré, 1956, Budapest, Erkel Színház)Vetkőző nő (mészkő, 1958, Deszk, Szanatórium)Tanácsköztársasági emlékmű (bronz, 1959, Győr, 1990 után lebontva)Parasztasszony (mészkő, 1959, Miskolc)Tanácsköztársasági emlékmű (bronz, 1961, Szolnok, 1990 után lebontva)Munkásmozgalmi emlékmű (bronz, 1961, Várpalota)Kossuth Lajos (márvány mellszobor, 1961, Torinó)Tóth Árpád (márvány portré, 1962, Debrecen)Háromalakos dombormű (mészkő, 1963, Miskolc, Nemzeti Színház)Ülő nő (kő kútszobor, 1963, Budapest, XIII. ker.)Táncoló kislányok (bronz, 1963, Budapest, XI. ker., Baranyai út)Ságvári Endre (mészkő portré, 1963, Dunaújváros)Citerázó paraszt (kő, 1964, Kiskunfélegyháza)Zászlótartó (mészkő dombormű, 1964, Hatvan)Weiner Leó (márvány dombormű, 1964, Budapest, VI. ker., Weiner Leó u.)József Attila-emléktábla (márvány, 1965, Budapest, IX. ker., Gát u.)Székely Mihály-síremlék (kő, 1965, Budapest, Farkasréti temető)Móricz Zsigmond (mészkő mellszobor, 1966, Leányfalu)Szimbolikus fej (mészkő, 1966, Vác)Guggoló fiú (mészkő, 1967, Budapest, XII. ker., Országos Mérésügyi Hivatal)Hármas fej (mészkő, 1967, Pásztó)Petőfi (mészkő portré, 1968, Kalocsa)Rákóczi (mészkő, 1969, Vaja, Vay Ádám Múzeum)Nike (márvány, 1969, Prilep)Mártír-emléktábla (mészkő, 1969, Kiskunfélegyháza)SZIR ellenállási csoport emlékműve (kő, 1970, Budapest, XIII. ker., Szent István park)Klapka György (kő dombormű, 1970, Budapest, V. ker., Akadémia u. 1.)Díszkút (mészkő, 1972, Kiskunfélegyháza)Petőfi'' (kő, 1972, Aszód) térplasztika (mészkő, 1972, Balsa) térplasztika (mészkő, 1973, Szentes) térplasztika (márvány, 1974, Szeghalom) dombormű (Józsa Bálinttal, márvány, 1974, Budapest, Déli pályaudvar, Metró) díszburkolat (mészkő, 1975, Budapest, Hilton Szálló) díszkút (mészkő, 1976, Miskolc, Megyei Könyvtár) dombormű (Józsa Bálinttal, mészkő, 1976, Budapest, Petőfi Sándor u.-Városház u., Posta) díszkút (mészkő, 1978, Budapest, XVIII. ker.) dombormű (Józsa Bálinttal, márvány, 1978-1979, Győr, Magyar Vagon- és Gépgyár ebédlője) díszkút (mészkő, 1979, Barcs) plasztikai kompozíció (kő, 1979, Budapest, Városliget) díszkút (mészkő, 1980, Kecskemét) térplasztika (mészkő, 1981, Veszprém) gömbölyű díszkút (mészkő, 1982, Kiskunfélegyháza) térplasztika (kő, 1984, Budapest, Margitsziget) térplasztika (mészkő, 1984, Budapest, Üllői úti Klinikák).
Művei közgyűjteményekben
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Szoborpark, Kiskunfélegyháza
Források
Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Kiskunfélegyháziak Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1926-ban született személyek Kategória:1990-ben elhunyt személyek Kategória:Az Óbudai temetőben eltemetett személyek