Kovács Kálmán (Kaposszentbenedek, 1930. május 6. – Debrecen, 1983. január 21.) magyar irodalomtörténész, egyetemi tanár, az irodalomtudományok kandidátusa (1961).
Élete 1948-ban érettségizett Csurgón, ezután a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, magyar-angol szakon tanult tovább. 1953-ban egyszakos oklevelet szerzett, mivel időközben megszüntették a nyugati nyelvek oktatását. 1953 és 1956 között aspiráns volt Barta János mellett.
1956-ban egyetemi adjunktussá nevezték ki. 1961 és 1963 között magyar irodalomtörténetet oktatott az újvidéki egyetemen a magyar–jugoszláv kulturális egyezmény keretében.
Miután hazatért, az Alföld című lap szerkesztésével foglalkozott. 1969 februárjától 1978 márciusáig a folyóirat főszerkesztője volt.Az Alföld honlapja. Főszerkesztők és szerkesztőbizottságok Megtekintve: 2021-02-22 1976-ban egyetemi tanárrá nevezték ki. Tudományos érdeklődésének homlokterében a 19. századi magyar irodalom és kritika állott, de foglalkozott a kortárs magyar irodalommal is.
Tagja volt a Magyar Írók Szövetségének, a Kritikusok Nemzetközi Szövetségének, valamint az MTA Irodalomtudományi Bizottságának.
Művei Több tanulmányát jelentették meg az Alföld, az Irodalomtörténet, a Helikon, a Tiszatáj és más lapok hasábjain, valamint különböző tanulmánykötetekben, egyetemi jegyzetekben.
Kötetei is megjelentek, a fontosabbak: Fejezet a magyar kritika történetéből (Bp., 1963) Eszmék és irodalom (Bp., 1975) Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1930-ban született személyek Kategória:1983-ban elhunyt személyek Kategória:A Debreceni köztemetőben eltemetett személyek Kategória:Az Alföld (1954–) vezetői, újságírói Kategória:Magyar folyóirat-szerkesztők Kategória:Magyar művészetilap-szerkesztők