220px|thumb|A megfélemlítés ártalmasan hat a diákok közérzetére és fejlődésére thumb|Önmaguk verésére kényszerített diákok A megfélemlítés (angol szóval bullying, munkahelyi körülmények között mobbing, hasonló értelemben használatos még: terrorizálás, zsarnokoskodás, erőszakoskodás, kegyetlenkedés, megalázás, gyötrés, kiközösítés, zaklatás, szekálás, szívatás, szadizás, kötekedés, kekeckedésNincs egyértelműen elterjedt magyar megfelelője, l. még a bullying lehetséges magyar fordításai (Proz.com)) a bántalmazás egyik fajtája. Olyan ismétlődő viselkedést jelent, amellyel egy csoport vagy egy személy egy másik csoport vagy személy feletti hatalmát igyekszik kialakítani vagy megerősíteni, az „erőegyensúlyt” ezáltal megszüntetve és amiről soha nem az áldozat tehet, hanem az(ok) akik bántják.(U.S. Dept. of Justice, Fact Sheet #FS-200127) Ez a felborult erőegyensúly egyaránt jelenthet társas és/vagy fizikai befolyást. A megfélemlítés áldozatát gyakran a megfélemlítés célpontjának nevezik.

A megfélemlítés a bántalmazás három alaptípusából tevődik össze: érzelmi, szóbeli és fizikai formából. Gyakran folyamodik a kényszerítés rejtett módszereihez, mint például a pszichológiai manipulációhoz. A megfélemlítést többféleképpen lehet definiálni. Bár az Egyesült Királyságban jelenleg nincs törvényes meghatározása,Harassment, Discrimination and Bullying Policy – Manchesteri Egyetem egyes amerikai államokban már létezik ellene törvény.Legalább 15 állam fogadott el törvényt az iskolások körében előforduló megfélemlítésről: Google-keresés

Az iskolában és a munkahelyen gyakran előforduló megfélemlítést peer abuse-nak (kortársak között megnyilvánuló megfélemlítésnek) is nevezik.Bennett, Elizabeth Peer Abuse Know More: Bullying From a Psychological Perspective (2006) Robert W. Fuller a rankism (a rangsorban alattunk állók bántalmazása, megalázása) keretében elemezte ezt a viselkedésmódot.

Bármely olyan helyzetben előfordulhat, ahol az emberek kapcsolatba kerülnek egymással: létezik iskolai, templomi, családi, munkahelyi, otthoni és egyes környékeken, lakóközösségekben megjelenő formája. Gyakori kiváltó oka az elköltözésnek. Létezik társadalmi csoportok, társadalmi osztályok, sőt országok között is (l. jingoizmus), azonkívül a nemzetek közötti erőegyensúly vélt vagy valós felborulását a két világháború elsődleges okai közt is számon tartják. Description of how an imbalance of power in Europe precipitated WWI. Describes likely connection between imbalanced Treaty of Versailles and World War II Ebből a szempontból nézve tehát ennek a jelenségnek a nemzetek közti megnyilvánulásai legalább két súlyos áldozatokkal járó háborúra vezethetők vissza.

Meghatározása thumb|200px|right|„A területen kamerás megfigyelőrendszer működik” – egyes iskolákban, ahol ez felmerült, zártláncú televíziós kamerákkal igyekeznek megoldani a problémát. A megfélemlítés ismétlődő agresszív magatartás, melynek célja a másik ember szándékos bántalmazása (fizikai vagy mentális formában). Az egyén olyan viselkedése jellemzi, amellyel egy másik fölött hatalomra tehet szert.Besag, V. E. (1989) Bullies and Victims in Schools. Milton Keynes, England: Open University PressDr. Jármi Éva - Az ENABLE Anti-bullying Program hazai bevezetése (Oktatási Hivatal - Tavaszi Pedagógiai Módszertani Napok, 2018.04.17.)

Dan Olweus norvég kutató úgy definiálja a megfélemlítést, amikor valaki „ismételten és hosszabb időn át negatív cselekedeteknek van kitéve egy vagy több más személy részéről”. A negatív cselekedetet pedig úgy határozza meg, „amikor valaki fizikailag, szóban vagy más módon szándékosan sérelmet vagy kellemetlenséget okoz egy másik embernek”.Olweus, D., Olweus.org

Általános jellemzői A megfélemlítés körébe tartozik a csúfolódás, a szóbeli vagy írásbeli sértegetés, a tevékenységből, illetve a társas helyzetekből való kizárás, a fizikai bántalmazás és a kényszerítés.Whitted, K.S. & Dupper, D.R. (2005). Best Practices for Preventing or Reducing Bullying in Schools. Children and Schools, Vol. 27, No. 3, July 2005, pp. 167-175(9).Carey, T.A. (2003) Improving the success of anti-bullying intervention programs: A tool for matching programs with purposes. International Journal of Reality Therapy, 23(2), 16-23 A megfélemlítő személy viselkedhet így azért, hogy népszerűnek, illetve erősnek, keménynek tűnjön, vagy pedig hogy felhívja magára a figyelmet. Lehet a háttérben féltékenység, vagy pedig hogy őt magát is megfélemlíti valaki.Crothers, L. M. & Levinson, E. M. (2004, Fall). Assessment of Bullying: A review of methods and instruments. Journal of Counseling & Development, 82(4), 496–503.

Az USA-beli Országos Oktatási Központ statisztikái szerint a megfélemlítés két nagyobb csoportba sorolható: közvetlen és közvetett formára, ahol az utóbbi társas agresszió néven is ismert.Student Reports of Bullying, Results From the 2001 School Crime Supplement to the National Crime Victimization Survey, US National Center for Education Statistics

Amint az ezzel foglalkozó tanulmány szerzője, Ross megállapítja, a közvetlen megfélemlítés a fizikai agresszió számtalan formáját foglalja magába: az érintett lökdösése, böködése, megdobálása, rugdosása, hajhúzás, karmolás, harapás, csípés, szurkálás, tenyérrel vagy ököllel való ütés, verés, fojtogatás.Ross, P. N. (1998). Arresting violence: A resource guide for schools and their communities. Toronto: Ontario Public School Teachers' Federation.

Mint írja, a társas agresszió vagy közvetett megfélemlítés során az áldozatot elszigetelődéssel fenyegetik. Ezt számos úton érhetik el, többek közt pletyka terjesztésével, az áldozattal való barátkozás elutasításával, a vele barátkozni igyekvők megfélemlítésével, valamint a célszemély öltözködésének vagy más társas szinten jelentős vonásainak (pl. etnikai hovatartozásának, vallásának, fogyatékosságának) kifogásolásával. Ross a közvetett megfélemlítés más formáit is bemutatja, amelyek rejtettebbek és jórészt szóban történnek: a csúfolódás, a néma elzárkózás, az áldozat belehajszolása vitával az önfeladásba, alávetettségbe, a manipuláció, a pletykálkodás, ill. valótlanságok vagy hazugságok terjesztése, szóbeszéd, rossz hír keltése, az illető bámulása, fixírozása, ill. kinevetése, egyes múltbeli eseményekre utaló szavak emlegetése, valamint a gúnyolódás. Az Act Against Bullying („Lépj a Megfélemlítés Ellen”) nevű gyermekjóléti szervezetet 2003-ban hozták létre azzal a céllal, hogy kutatással és a megbirkózási készségek közreadásával segítsék az effajta megfélemlítést elszenvedő gyerekeket. Magyarországon 2013 januárban a Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány indította el a Megfélemlítés Elleni Programot (MEP) , melynek célja az iskolai- és a cyber (kiber) megfélemlítés megelőzése és megszüntetése.

A megfélemlítés hatásai az áldozatra Az ilyen bánásmód hatásai súlyosak, olykor végzetesek is lehetnek. A dublini Trinity College Megfélemlítés Elleni Központjának munkatársa, Mona O’Moore így fogalmazott: „Egyre több kutatási eredmény áll rendelkezésünkre, mely azt mutatja, hogy azokat az egyéneket, akár gyermekeket, akár felnőtteket, akik rendszeresen megalázó bánásmódnak vannak kitéve, különféle stresszes eredetű betegségek fenyegetik, s ez olykor öngyilkossághoz is vezethet.”

Áldozatai nemritkán hosszú távú érzelmi és viselkedési gondokkal küzdenek. A megfélemlítés magányosságot, depressziót, szorongást okozhat, alacsony önértékeléshez és a betegségek iránti nagyobb fogékonysághoz vezethet.Williams, K. D., Forgás, J. P. & von Hippel, W. (Eds.) (2005). The Social Outcast: Ostracism, Social Exclusion, Rejection, & Bullying. Psychology Press: New York, NY.

Az amerikai Állami Törvényhozás Országos Tanácsa így fogalmazott: „Egy 2002-ben az USA titkosszolgálata által kiadott jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a megfélemlítés lényeges szerepet játszott számos iskolai lövöldözésben, és lépéseket kell tenni a megfélemlítő viselkedés kiküszöbölésére.”School Bullying. National Conference of State Legislatures, Washington, D.C. (hozzáférés: 2007. december 7.)

Öngyilkosság Szoros kapcsolat áll fenn a megfélemlítés és az öngyilkosság között. A megfélemlítés évről évre számos öngyilkossághoz vezet. Egy becslés szerint évente csupán az Egyesült Királyságban 15-25 gyerek oltja ki az életét emiatt.

A megfélemlítő személy jellemzői A kutatások alapján a másokat megfélemlítő felnőttek autoriter természetűek, és erős igényük van mások irányítására, a fölöttük való uralkodásra, dominanciára.The Harassed Worker, Brodsky, C. (1976), D.C. Heath and Company, Lexington, Massachusetts. Arra utaló jelek is vannak, hogy a beosztottakról való előítéletes vélemény további veszélyfaktort jelenthet.Petty tyranny in organizations , Ashforth, Blake, Human Relations, Vol. 47, No. 7, 755-778 (1994)

Más tanulmányok azt mutatták ki, hogy irigység és sértettség is lehet az ilyenfajta magatartás motívuma.Bullying and emotional abuse in the workplace. International perspectives in research and practice, Einarsen, S., Hoel, H., Zapf, D., & Cooper, C. L. (Eds.)(2003), Taylor & Francis, London. A megfélemlítő személyek önértékelésének kutatása ellentmondó eredményeket hozott. Míg némelyek közülük arrogánsok és nárcisztikusak, másoknál ez a viselkedés a szégyen vagy a szorongás leplezését szolgálhatja, vagy pedig önértékelésük javítását: a bántalmazó ilyenkor mások lealacsonyításából, megalázásából merít erőt.Presentation Bullying

A kutatók más rizikófaktorokat is azonosítottak, így a depressziót és személyiségzavarokat, valamint a hirtelen haragot és az erőszakhoz folyamodást, az agresszív viselkedési formáktól való függőséget, mások tetteinek tévesen ellenségesként való értelmezését, az énkép megőrzésének fontosságát, és a kényszeres, merev cselekedetekbe bocsátkozás hajlamát. Az ilyen viselkedés okozója mindezen tényezők együttese is lehet.

Gyakran felvetik, hogy a megfélemlítő viselkedés a gyermekkorból ered:

A megfélemlítő személyek azért is viselkedhetnek így, mert korábban maguk is ennek áldozatai voltak.Man Against Himself by Karl A. MenningerNeurotic Styles by David Shapiro Azt is bizonyították, hogy a megfélemlítő személyek jóval nagyobb eséllyel kerülnek később börtönbe.

A rendszeres megfélemlítés valószínű célpontjainak jellemzői Míg a krónikus megfélemlítés a felszínen csupán egy (vagy több) ’agresszor’ egy (vagy több) ’célszemély’ elleni akciójának tűnik, ennek eredményességéhez mélyebb szinten szükség van egy krónikusan inadekvát reagálásra is a célszemély(ek) részéről. Olyan válaszra, amelyet a megfélemlítő és a célszemély egyaránt elégtelennek tart az ismétlődő folyamat megszakítására. Azok az egyének vagy csoportok, akik képesek oly módon reagálni az első megfélemlítő próbálkozásokra, ami kellőképpen elveszi a megfélemlíteni igyekvő személy kedvét a további kísérletekre, természetüknél fogva aránylag könnyen kivonják magukat ebből a pusztító körforgásból. Azokból viszont, akik a stresszes helyzetekre leginkább hajlamosak önmagukat áldozatnak tekintve reagálni, a krónikus megfélemlítés legalkalmasabb ’célpontjai’ válhatnak. Discussion of typical psychological profiles of both bullies and their targets.