Skócia

Skócia (angolul Scotland, skót gaelül Alba ) az Egyesült Királyság második legnagyobb országrésze terület és népesség alapján. Nyugat-Európában található, a Brit-sziget északi harmadát foglalja el. Délről Anglia, nyugatról és északról az Atlanti-óceán, keletről az Északi-tenger határolja. Mintegy 800 sziget tartozik hozzá.

Fővárosa, Edinburgh Európa egyik legnagyobb pénzügyi központja. A skót felségvizek nagy területet szakítanak ki az észak-atlanti vizekből és az Északi-tengerből, és alattuk található Európa egyik legnagyobb nyersolajtartaléka.

A Skót Királyság 1707. május 1-jéig független állam volt, ekkor azonban az Acts of Union (az egyesülési törvények) politikai unióba vonta az angol királysággal, és ezzel létrejött Nagy-Britannia. Skócia továbbra is külön állam, és saját törvénykezéssel rendelkezik. A skót törvények, a skót oktatási rendszer és a Church of Scotland (Skót Egyház) volt az a három sarokkő, amelyek biztosították a skót kultúra és a skót nemzeti öntudat fennmaradását.

A 2014. szeptember 18-án tartott referendumon a résztvevők 55%-a az Angliával, Wales-szel és Észak-Írországgal való unió fenntartása mellett tette le voksát.2014-es népszavazás Skócia függetlenségéről

Földrajz bélyegkép|balra|200px|Skócia domborzati térképe bélyegkép|jobbra|270px|Az Arthur’s Seat

Skócia a Brit-sziget északi harmadát foglalja el. Területe 78 772 km². Csak Angliával van szárazföldi határa, mely 96 km hosszan húzódik nyugat–keleti irányban a Solway Firth és a Tweed medencéje között; nyugatról és északról az Atlanti-óceán, keletről az Északi-tenger, délnyugatról pedig az Északi-csatorna és az Ír-tenger határolja. Az Ír-sziget 20 km-re fekszik Skócia délnyugati csücskétől, a Kintyre félszigettől, míg Norvégia 305 km-re keletre, Feröer pedig 270 km-re északra található.

Az ország területe nagyjából ma is megegyezik azzal, amit az 1237-ben Angliával kötött yorki egyezmény és az 1266-ban Norvégiával kötött perthi egyezmény megállapított. A kivételek közt van Man-sziget, ami a 14. században Angliához került és ma brit koronafüggőség; az Orkney- és a Shetland-szigetek, amelyek 1742-ben kerültek Skóciához Norvégiától; valamint Berwick-upon-Tweed, amely 1482-ben került Angliához. Rockallt, a 27 méter átmérőjű sziklaszigetet 1955-ben az Egyesült Királyság annektálta (ez volt a Brit Birodalom utolsó hódítása), 1972-ben pedig a skót Harris sziget közigazgatása alá rendelte. A brit igényt Rockallra máig vitatja Írország, Izland és Dánia.

Domborzata, földtani felépítése A pleisztocén jégkorszaka idején Skócia egész területét jégpáncél borította és az eljegesedés komoly felszínformáló erővé vált. Geológiai szempontból az ország három részre osztható. A Felföldi Határtöréstől (Highland Boundary Fault) északra és nyugatra fekszik a Felföldek és Szigetek (Highlands and Islands) vidéke, Arrantól Stonehavenig. Főleg kambriumi és prekambriumi sziklákból áll, amelyeket a kaledónia hegységképződés emelt ki. Ezekre az alapokőzetekre sok fiatalabb üledék rakódott le. Az ősi rögök maradványai az olyan hegytömbök, mint a Cairngorms vagy a Skye Cuillins. Alapjában tér el ezektől a sok fosszíliát tartalmazó öreg vöröshomokkőből álló főleg a Moray Firth partjai mentén húzódó hegyhátak. A felföldek általában hegyesek. A Skót-felföldet a Great Glen völgyvidéke, azaz a Kaledóniai-árok osztja ketté Északnyugati-felföldre és Grampian-hegységre. Itt találhatók a Brit-szigetek legnagyobb kiemelkedései, köztük az 1344 méter magas Ben Nevis.

Skóciához mintegy 800 sziget tartozik, négy fő csoportban: Shetland, Orkney, Belső-Hebridák és Külső-Hebridák; utóbbiakat együtt Hebridáknak nevezzük.

A partvonal hossza mintegy  km, ebből  km a Brit-sziget skóciai partvonala.

A Skót-alföld avagy Középső-Alföld (Central Lowlands vagy Midland Valley) vidéke hasadékvölgy, amely főleg paleozoikumi kőzetekből áll. Itt találhatók azok a kőszén- és vasérctelepek, amelyek a skóciai ipari forradalom alapjává váltak. A vulkáni működés nyomait is magukon viselik: az edinburgh-i Artúr széke egy nagy vulkán maradéka; a vulkán a karbon korban működött ezelőtt 300 millió évvel. A Déli-felföld dombjainak 200 kilométer hosszan elnyúló, széles völgyekkel tagolt láncát a Stanraertől Dunbar felé haladó töréstől délre főleg 4–500 millió éve lerakódott szilur üledékes kőzetek építik fel.

Vízrajz bélyegkép|jobbra|270px|A Loch Long

Skóciában sok a tó, köztük a legnagyobb a Loch Lomond (71 km²), de jelentősek a Loch Ness (56 km²), a Loch Awe (38 km²) és a Loch Maree (29 km²) is.

Leghosszabb folyója a Tay (193 km); további jelentősebb folyók a Spey (172 km), a Clyde (171 km), a Tweed (156 km) és a Forth (105 km).

Éghajlat bélyegkép|jobbra|270px|A Ben Nevis, a Brit-szigetek legmagasabb csúcsa egyben a szigetek legnedvesebb vidéke is

Skócia éghajlata mérsékelt, óceáni és igen változékony. Az Atlanti-óceán Golf-áramlata melegítő hatást fejt ki, emiatt a hasonló szélességi fokon elhelyezkedő más területekhez képest (mint Oslo vagy Moszkva sokkal enyhébb a tél (de a nyár hűvösebb és nedvesebb). A hőmérséklet általában alacsonyabb, mint a Brit-szigeten. Az Egyesült Királyságban a legalacsonyabb hőmérsékletet, -27,2 °C-ot, Skóciában mérték: Braemarban, a Grampian-hegységben 1895. február 11-én és 1982. január 10-én, illetve Altnaharrában 1995. december 30-án. Az alföldeken a téli legmagasabb átlaghőmérséklet 6 °C, a nyári maximum átlag 18 °C. A legmagasabb hőmérsékletet, 32,9 °C-ot Skóciában 2003. augusztus 9-én mérték Greycrookban.

Általában véve Skócia nyugati része melegebb a keletinél, az óceáni áramlatok, illetve az Északi-tenger hidegebb felszíni hőmérsékletének hatására. Tiree a Belső-Hebridákon az ország egyik legnapsütöttebb helye: 1975-ben 300 napfényes napot számoltak. Skócia a csapadék megoszlását tekintve sem egységes. A legnedvesebb részben, a nyugati felföldeken az évi csapadékmennyiség meghaladja a 3000 millimétert. Az alföldek nagy része viszont kevesebb csapadékot kap 800 milliméternél. Az alföldeken nem általános az erős hóesés, a magasabban fekvő helyeken azonban gyakoribb. Braemarban például átlagosan 59 a havas napok száma egy évben, a part menti területeken azonban kevesebb mint 10.

Történelem

Etimológia A skót szó kölcsönzés a latinból és legalább a 10. század első fele óta használják. Mai tudomásunk szerint először az Angolszász krónikában jelent meg a gael nép földjének megjelölésére, a latin Scotia szó megjelölésére, amely eredetileg Írországot jelölte. A skót királyok a 11. században vették fel a Basileus Scottorum és Rex Scottorum neveket, „a gaelek főkirálya” jelentéssel. Ebben valószínűleg Brian Boru, az írek főkirálya volt a mintájuk, aki az Imperator Scottorum címet használta. A modern időkben Skócia valamennyi lakójára hivatkozva használták a skót nevet, hiszen a skót nemzet fogalma inkább polgári, mint etnikai vagy nyelvi jelentéstartalmat vett fel az elmúlt ezredév során.

Őstörténet

Az első halászó-gyűjtögető népcsoportok mintegy 11 ezer évvel ezelőtt érkeztek Skócia területére, miután a jégkorszak jégpáncélja visszavonult északabbra. Mai tudomásunk szerint mintegy 9500 évvel ezelőtt építették itt az első állandó házakat és hatezer évvel ezelőtt az első számottevő falvakat.

A Krisztus utáni első ezredév Skócia írott történelme a rómaiak érkezésével kezdődött. A Római Birodalom elsősorban a brit fősziget déli és középső részét, a mai Angliát és Walest foglalta el – ezekből alkották Britannia provinciát – de rövid időre Dél-Skócia egy része is római fennhatóság alá került. Az ettől északra fekvő területet a rómaiak Caledonia néven ismerték; itt piktek éltek, nyugati részén, a mai Argyllban pedig gaelek. A pikt földön jött létre északon Fortriu királysága, a Skót Királyság létrejöttét azonban csak 843-tól, I. Kenneth trónra jutásától számítjuk, aki uralma alatt egyesítette Skóciát, a pikteket is beleértve. A skót zászlót (the Saltire) először II. Óengus pikt király használta, 832-ben, amikor az athelstanefordi csatában egy egyesült pikt és skót sereg élén legyőzte az angolokat.

Középkor

A következő évszázadok határváltozásaiban Skócia egyre hasonlóbbá vált mai alakjához. A skót uralkodók jó kapcsolatokat ápoltak Wessex angol uralkodóival. Sok volt a trónharc, de ennek ellenére Skócia sikerrel terjeszkedett. 945-ben I. Edmund wessexi király lerohanta Strathclyde-i királyságot (a mai Dél-Skócia területén), de a terület hamarosan I. Malcolm skót király uralma alá került. Indulf skót király uralkodása (954–962) alatt a skótok elfoglalták az erődítményt, amelyet később Edinburghnak neveztek el, először vetve meg a lábukat a Lothian régióban. II. Malcolm uralkodása még szorosabb egységbe fűzte a skót területeket. 1018-ban Malcolm a carhami csatában legyőzte Northumbria királyságot.

200px|bélyegkép|bal|A Wallace-emlékművet a 13. századi nemzeti hős, William Wallace emlékére emelték bélyegkép|William Wallace skót szabadságharcos ólomüveg ablakon

A Anglia normann meghódítása 1066-ban olyan események sorozatát indították el, amelyek elkezdték eltávolítani a skót királyságot gael kulturális hagyományaitól. III. Malcolm Margitot, az angol tróntól megfosztott II. Edgár testvérét vette feleségül. Margit kulcsszerepet játszott a kelta kereszténység befolyásának csökkentésében. Amikor fiatalabb fia, I. Dávid a trónra került, a normann hódítás szele elérte Skóciát is. Korábbi házassága révén Dávid már fontos anglonormann főúrrá vált. A trónra kerülve rendkívül fontos szerepet játszott a feudalizmus skóciai elterjesztésében. Ösztönözte a németalföldiek bevándorlását az újonnan alapított királyi városokba, amelyeket Skóciában burghnek neveztek, és a kereskedelmet a kontinenssel, illetve Skandináviával. 1174-ben I. Vilmos hűbéresküt tett II. Henrik angol királynak. A 13. század végére már több tucat angol és anglonormann főúr rendelkezett skót földekkel. Mindezekkel együtt az ország a 13. században nagyrészt megőrizte függetlenségét; az 1237-es Yorki szerződésben rögzítették Angliával közös határát, és 1286-ig, III. Sándor haláláig erős, független királyok irányították. Ebben az időszakban hívták össze először a skót parlamentet.

I. Margit halála után – aki III. Sándor utolsó egyenes ági leszármazottja volt – a skót nemesség I. Eduárd angol királyt kérte fel, hogy legyen döntőbíró a trónkövetelők közt, megelőzve a polgárháborút. 1292-ben John Balliolt koronázták királlyá I. János néven, de Eduárd ennek ellenére igényt tartott az ország ellenőrzésére, és bábállamot akart létrehozni. János és a skót főurak visszautasították, hogy az angol seregben harcoljanak Franciaország ellen, erre válaszul Eduárd letette Jánost, és 1296-ban elfoglalta Skóciát. A skótok azonban William Wallace vezetésével ellentámadást indítottak. Váltakozó sikerű harcok után (Wallace-t 1305-ben az angolok elfogták és kivégezték) 1306-ban Robert Bruce lépett trónra I. Róbert néven, és miután 1314. június 24-én döntő győzelmet aratott a bannockburni csatában, megszilárdította hatalmát, és 1328-ban az angolok elismerték Skócia függetlenségét. A harc Róbert halála után újra fellángolt: a második skót függetlenségi háborúban (1332–1357) Edward Balliol az angol király támogatásával sikertelenül próbálta meg visszaszerezni a trónt a Bruce-háztól. Végül az 1370-es években a felemelkedő Stuart-háznak sikerült stabilizálnia Skóciát. Ezt követően 1482-ig gyakori megszakításokkal ugyan, de nagyobbrészt béke honolt.