Richard Brunelle (Springfield, Massachusetts, 1964. szeptember 6. – Tampa, Florida, 2019. szeptember 23.) amerikai gitáros, aki elsősorban a Morbid Angel death metal zenekar tagjaként vált ismertté. Játéka az együttes 1989-ben megjelent Altars of Madness debütalbumán, valamint az 1991-ben megjelent Blessed Are the Sick korongon hallható. 1992-ben hagyta el a zenekart, később a Paths of Possession zenekarban bukkant fel.

Pályafutása Hétéves koráig Új-Anglia területén élt családjával, majd elköltöztek a floridai Tampába. Középiskolás korában döntötte el, hogy gitáros szeretne lenni, elmondása szerint a lehető legextrémebb zenekarban. A középiskola elvégzése után helyi zenekarokban játszott, mígnem találkozott Mike Browning dobossal, és Trey Azagthoth gitárossal, a Morbid Angel tagjaival. Brunelle játszott az együttes 1989-ben megjelent Altars of Madness debütalbumán, de a Morbid Angel turnékon is részt vett. Mivel az együttes fő dalszerzője Azagthoth, Brunelle nem vett részt a dalírásban, leszámítva a Blessed Are the Sick lemezen szereplő Desolate Ways című instrumentális szerzeményt. Közel tíz évnyi együttműködés után személyi okokra hivatkozva, 1992-ben kilépett a Morbid Angel-ből. Elmondása szerint az itt töltött évei a legemlékezetesebbek számára, és mindvégig hálás marad, hogy részese lehetett a zenekar történetének. 1994-ben és 1998-ban újra turnézott az együttessel.

Ezt követően évekig nem hallatott magáról, majd 1999-ben megalapította a Paths of Possession death metal együttest. Az együttes stílusában a floridai típusú death metal mellett, a dallamosabb svéd együttesek, mint az In Flames vagy a Dark Tranquillity hatása is helyet kap. Első albumukat 2002-ben adták ki Legacy in Ashes címmel. Érdekesség, hogy az együttes soraiban megfordult George Fisher, a Cannibal Corpse énekese is. Brunelle azonban innen is hamar távozott, és manapság egyetemi tanulmányaira koncentrál, mivel számítógépes mérnök szeretne lenni, elsősorban szoftverfejlesztő és webdesigner.

Diszkográfia

Morbid Angel Altars of Madness (1989) Blessed Are the Sick (1991)

Jegyzetek

További információk Hivatalos honlap

Kategória:Amerikai gitárosok Kategória:1964-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Massachusettsiek