bélyegkép|300px|jobbra|Férfi tömegrajtos verseny startja a 2006. évi téli olimpiai játékokon Ez a lap az olimpiai érmesek listája biatlonban 1924-től 2018-ig.

A sílövészet ősének számító military patrol egyetlen alkalommal, 1924-ben szerepelt a játékok hivatalos programjában (később még 3-szor bemutató sportágként). Hosszú szünetet követően tért vissza a sportág, biatlon néven, 1960-ban. Ekkor még csak egyetlen versenyszámban, férfi egyéniben (20 km) hirdettek győztest. 1968-ban már a férfi váltók (4 × 7,5 km) is olimpiai aranyért küzdhettek, majd 1980-tól sprint- (10 km), 2002-től üldözőversenyeket (12,5 km), 2006-tól pedig tömegrajtos indítású (15 km) versenyeket is rendeztek.

A női biatlon 1992-ben jelent meg az olimpia programjában, ekkor még csupán sprint (7,5 km), egyéni (15 km) és váltó versenyeket rendeztek. Hasonlóan a férfiak mezőnyéhez, 2002-től a női üldözőversenyben (10 km), 2006-tól pedig a női tömegrajtos (12,5 km) indítású viadalokban is olimpiai bajnokot hirdettek. A női váltó versenyeket 1992-ben 3 × 7,5 kilométeren rendezték, 1994 és 2002 között 4 × 7,5 kilométer volt a táv, melyet 2006-tól 4 × 6 kilométerre módosítottak.

Összesített éremtáblázat (A táblázatokban Magyarország és a rendező nemzet sportolói eltérő háttérszínnel, az egyes számoszlopok legmagasabb értéke vagy értékei vastagítással kiemelve.)

1.252319672.212014553.191214454.955195.857206.778227.443118.344119.340710.222611.201312.126913.122514.113515.102316.045817.0437043719.013420.011221.01010101010124.0011

Férfiak Military patrol

|1924, Chamonix

Egyéni

|1960, Squaw Valley

|1964, Innsbruck

|1968, Grenoble

|1972, Szapporo

|1976, Innsbruck

|1980, Lake Placid

|1984, Szarajevó

|1988, Calgary

|1992, Albertville

|1994, Lillehammer

|1998, Nagano

|2002, Salt Lake City

|2006, Torino

|rowspan=2|2010, Vancouver |rowspan=2| | |rowspan=2|Nem adták ki

|2014, Szocsi

|2018, Phjongcshang

|2022, Peking

|2026, Milánó-Cortina

Sprint

|1980, Lake Placid

|1984, Szarajevó

|1988, Calgary

|1992, Albertville

|1994, Lillehammer

|1998, Nagano

|2002, Salt Lake City

|2006, Torino

|2010, Vancouver

|2014, Szocsi

|2018, Phjongcshang

|2022, Peking

|2026, Milánó-Cortina

Üldözőverseny

|2002, Salt Lake City

|2006, Torino

|2010, Vancouver

|2014, Szocsi

|2018, Phjongcshang

|2022, Peking

|2026, Milánó-Cortina

Tömegrajtos

|2006, Torino

|2010, Vancouver

|2014, Szocsi

|2018, Phjongcshang

|2022, Peking

|2026, Milánó-Cortina

Váltó

|1968, Grenoble

|1972, Szapporo

|1976, Innsbruck

|1980, Lake Placid

|1984, Szarajevó

|1988, Calgary

|1992, Albertville

|1994, Lillehammer

|1998, Nagano

|2002, Salt Lake City

|2006, Torino

|2010, Vancouver

|2014, Szocsi

|2018, Phjongcshang |Peppe FemlingJesper NelinSebastian SamuelssonFredrik Lindström |Lars Helge BirkelandTarjei BøJohannes Thingnes BøEmil Hegle Svendsen |Erik LesserBenedikt DollArnd PeifferSimon Schempp |- |2022, Peking |Sturla Holm LægreidTarjei BøJohannes Thingnes BøVetle Sjåstad Christiansen |Fabien ClaudeÉmilien JacquelinSimon DesthieuxQuentin Fillon Maillet |Szaid HaliliAlekszandr LoginovMakszim CvetkovEduard Latipov |- |2026, Milánó-Cortina |Fabien ClaudeÉmilien JacquelinQuentin Fillon MailletÉric Perrot |Martin UldalJohan-Olav BotnSturla Holm LægreidVetle Sjåstad Christiansen |Viktor BrandtJesper NelinMartin PonsiluomaSebastian Samuelsson

Férfi éremtáblázat 1.14106302.9105243.955194.636155.425116.344117.31488.12259.110210.100111.052712.033613.022414.013415.011216.0101010118.00110011

Nők Egyéni

|1992, Albertville

|1994, Lillehammer

|1998, Nagano

|2002, Salt Lake City

|2006, Torino

|2010, Vancouver

|2014, Szocsi

|2018, Phjongcshang

|2022, Peking

|2026, Milánó-Cortina

Sprint

|1992, Albertville

|1994, Lillehammer

|1998, Nagano

|2002, Salt Lake City

|2006, Torino

|2010, Vancouver

|2014, Szocsi

|2018, Phjongcshang

|2022, Peking

|2026, Milánó-Cortina

Üldözőverseny

|2002, Salt Lake City

|2006, Torino

|2010, Vancouver

|2014, Szocsi

|2018, Phjongcshang

|2022, Peking

|2026, Milánó-Cortina

Tömegrajtos

|2006, Torino

|2010, Vancouver

|2014, Szocsi

|2018, Phjongcshang

|2022, Peking

|2026, Milánó-Cortina

Váltó

|1992, Albertville

|1994, Lillehammer

|1998, Nagano

|2002, Salt Lake City

|2006, Torino

|2010, Vancouver

|2014, Szocsi

|2018, Phjongcshang |Nadzeja SzkardzinaIrina KrivkoDzinara AlimbekavaDarja Domracseva |Linn PerssonMona BrorssonAnna MagnussonHanna Öberg |Anaïs ChevalierMarie Dorin HabertJustine BraisazAnaïs Bescond |- |2022, Peking |Linn PerssonMona BrorssonHanna ÖbergElvira Öberg |Irina KazakevicsKrisztyina RezcovaSzvetlana MironovaUljana Nyigmatullina |Vanessa VoigtVanessa HinzFranziska PreußDenise Herrmann |- |2026, Milánó-Cortina |Camille BenedLou JeanmonnotOcéane MichelonJulia Simon |Linn GestblomAnna MagnussonElvira ÖbergHanna Öberg |Marthe Kråkstad JohansenJuni ArnekleivKaroline Offigstad KnottenMaren Kirkeeide

Női éremtáblázat 1.11118302.667193.633124.477185.42286.352107.33068.20139.113510.112411.102313.101214.013415.01010101010118.00110011

Vegyes

|2014, Szocsi

|2018, Phjongcshang

|2022, Peking |Marte Olsbu RøiselandTiril EckhoffTarjei BøJohannes Thingnes Bø |Anaïs Chevalier-BouchetJulia SimonÉmilien JacquelinQuentin Fillon Maillet |Uljana NyigmatullinaKrisztyina RezcovaAlekszandr LoginovEduard Latipov |- |2026, Milánó-Cortina |Éric PerrotQuentin Fillon MailletLou JeanmonnotJulia Simon ||Tommaso GiacomelLukas HoferDorothea WiererLisa Vittozzi |Justus StrelowPhilipp NawrathVanessa VoigtFranziska Preuß

Összesítés bélyegkép|180px|jobbra|Ole Einar Bjørndalen bélyegkép|180px|jobbra|Kati Wilhelm bélyegkép|180px|jobbra|Emil Hegle Svendsen bélyegkép|180px|jobbra|Olga Medvedceva bélyegkép|180px|jobbra|Michael Rösch bélyegkép|180px|jobbra|Andrea Henkel bélyegkép|180px|jobbra|Jens Steinigen bélyegkép|180px|jobbra|Olga Zajceva bélyegkép|180px|jobbra|Vincent Defrasne bélyegkép|180px|jobbra|Magdalena Forsberg bélyegkép|180px|jobbra|Frank Ullrich bélyegkép|180px|jobbra|Szvetlana Szlepcova bélyegkép|180px|jobbra|Darja Domracsava bélyegkép|180px|jobbra|Dominik Landertinger bélyegkép|180px|jobbra|Liv Grete Skjelbreid Poirée bélyegkép|180px|jobbra|Raphaël Poirée

Férfiak

Sportoló ElsőUtolsó1.19982014841132. 61073. 202653194. 52295. 43296.1992200643187.1994200642288.1968198041059.2010322710.19982010321611.19921994310412.20062006300313.19882006231614.19942002230515.19841988210315.19681972210315. 210318.19801980201318. 201320.19721976200220.19761976200220.19681972200220.19841988200224. 132625.19881992130426.19801988122527.19761980121427. 121427. 121430.19941998112431.19982006111331.19841992111331.19841984111331. 111331. 111331. 111331. 111331. 111339.19801980110239.19881992110239.19982002110239.19982002110239. 110239. 110239. 110246.20022006102347.19681968101247.19761976101247.20102010101247. 101247.20102010101247. 1012

Nők

Sportoló ElsőUtolsó1. 41162.2002201033173.201033064. 32275. 32076.1992200624397. 23388.201022048.2010220410.19982006211410. 211410. 211413.20062010210313.20102010210313. 210316.19921994201316.19921994201316.20022010201316.20022006201316. 201321.20062010200222.19921994130422. 130424.19921998120324. 120326.19982006113527. 112428.19921994111328.19982002111328. 111328. 111332.20062006110232. 110234. 102436.19921994101236.19921994101236.20062006101236. 101236. 101236. 101236. 1012

Jegyzetek

Források

Biatlon Ermesek Kategória:Az év szócikke 2010 verseny jelöltjei