A Gusztáv magyar televíziós rajzfilmsorozat. Nepp József két sikeres produkciója a Szenvedély és a Holnaptól kezdve volt, ebben jelent meg a szereplő először.
Rövid tartalom A történet középpontjában a városi ember, Gusztáv áll, akivel a leghétköznapibb dolgok történnek. Feleséget keres, féltékeny lesz, legyet hajkurászik, boltban szerencsétlenkedik, macskát nevel, hétköznapi kisemberként él.
A kor divatjának számító "esendő kisember" kifigurázására törekedtek az alkotók. Gusztáv tulajdonságaival nemtől és kortól függetlenül mindenki azonosulhat.
Díjak 1982-ben a Gusztáv-sorozat Ezüst Légy-díjat kapott.
Alkotók A füllentős, hiú, kapzsi, így tényleg emberszerű figura egy történet szerint Dargay keresztapjáról kapta a nevét, őt hívták Gusztávnak. Egy másik történet szerint viszont az alkotók felcsaptak egy telefonkönyvet, és ráböktek az első névre; innen a karakter neve. A figurát a Jankovics–Dargay–Nepp hármas találta ki, a ritkás hajú emberke pedig hamar sikeres lett. Külföldön is vetítették, nemcsak Európában, hanem még Új-Zélandon is, hiszen nyelvi nehézségek sem voltak.
Gusztáv magyar hangja: Alfonzó, Gálvölgyi János (2 részben) Rendezte: Dargay Attila, Jankovics Marcell, Macskássy Gyula, Nepp József, Temesi Miklós, Ternovszky Béla Társrendezők és tervezők: Baksa Edit, Hernádi Tibor, Jenkovszky Iván, Kaim Miklós, Kovács István, Majoros István, Maros Zoltán, Rofusz Ferenc, Sz. Szilágyi Ildikó, Szemenyei András, Szórády Csaba, Tóth Pál, Tóth Sarolta, Uzsák János, Újváry László, Zsilli Mária Írta: Dargay Attila, Jankovics Marcell, Kovács István, Kristóf Attila, Nepp József Dramaturg: Lehel Judit, Osvát András Zenéjét szerezte: Deák Tamás, Kovács Béla, Pethő Zsolt Operatőr: Cselle László, Csepela Attila, Henrik Irén, Janotyik Frigyes, Kassai Klári, Klausz András, Kömörci Judit, Losonczy Árpád, Neményi Mária, Polyák Sándor, Székely Ida Hangmérnök: Bársony Péter, Bélai István, Horváth Domonkos, Nyerges András Imre Vágó: Czipauer János, Hap Magda Háttér: Amaya C. Guzman, Csík Márta, Csonka György, Herpai Zoltán, Orosz István, Szoboszlay Péter Színes technika: Dobrányi Géza, Kun Irén Gyártásvezető: Auguszt Olga, Bártfai Miklós, Doroghy Judit, Gémes József, László Andor, Marsovszky Emőke, Vécsy Veronika Produkciós vezető: Gémes József, Imre István, Mikulás Ferenc, Salusinszky Miklós Készítette a Magyar Televízió megbízásából a Pannónia Filmstúdió.
Epizódlista Az első három évad (68 epizód) 1964 és 1968 között készült, mozivászonra, nem tévéképernyőre. A negyedik és az ötödik évad (52 epizód) 1975 és 1978 között készült.
1. évad (1964-65)
2. évad (1966)
3. évad (1967-68)
4. évad (1975-76)
5. évad (1977)
DVD kiadás A rajzfilmsorozat egy részét DVD-n is kiadták, a DVD Kft. gondozásában. 1. DVD 2. DVD 3. DVD Gusztáv macskát farag belőle Gusztáv csal Gusztáv komplexusa Gusztáv párt választ Gusztáv közlekedik Gusztáv a balek Gusztáv és a légy Gusztáv féltékeny Gusztáv elidegenedik Gusztáv autója Gusztáv a megváltó Gusztáv és a hosszú élet Gusztáv kihág Gusztáv vadászik Gusztáv kicsi Gusztáv a hencegő Gusztáv halogat Gusztáv vendégeket lát Gusztáv a cselekvés embere Gusztáv az ABC-ben Gusztáv nem felejt Gusztáv kitesz magáért Gusztáv és a gyűjtőszenvedély Gusztáv nyaralója Gusztáv a lépcsőházban Gusztáv önellátó Gusztáv a szakember Gusztáv és a két edző Gusztáv nyer Gusztáv állást keres Gusztáv kígyója Gusztáv és a másik Gusztáv és az aranyásó Gusztáv makacs Gusztáv mázol Gusztáv koccan Gusztáv megoldja Gusztáv fűrészel Gusztáv és a talált gyerek Gusztáv két arca Gusztáv és a következmények Gusztáv gondos Gusztáv migrénje Gusztáv türelmetlen Gusztáv a kertjét műveli Gusztáv és a pióca Gusztáv közbelép Gusztáv olvasna Gusztáv és a tél örömei Gusztáv gonoszkodik Gusztáv és a köztulajdon (1964)
Érdekességek A Gusztáv komplexusa című epizódban a cameo pszichiáter, aki Dr. Bubóra utal, felajánl Gusztávnak egy röntgen szemüveget. A Gusztáv koccan című epizódban székely–magyar rovásírás jelenik meg annak az autónak a rendszámtábláján, amelyikkel Gusztáv koccan. Olvasata: "eLMeGY JÁRMŰ" Gusztáv Oszkárként megjelenik a Mézga család c. sorozat első évadában (Csodabogyó és Mag-lak c. epizódokban) Gusztáv szerepel a yeti dala c. rövidfilmben is, mint a majomember egyik áldozata.
Jegyzetek
További információk Gusztáv az NFI.hu-n
Gusztáv a TV Tropes oldalon Lendvai Erzsi: Hajrá, mozdony! (Látogatóban az életmű-díjjal kitüntetett Dargay Attilánál – beszélgetés Henrik Irén operatőrrel.) Nepp József (filmkultura.hu) Gusztávtól Pom-pomig
Kategória:Gusztáv Kategória:1966-ban bemutatott magyar televíziós animációs- és bábfilmsorozatok Kategória:1979-ben befejezett magyar televíziós animációs- és bábfilmsorozatok