Szilágyi Áron Magyar Szent István-renddel kitüntetett, többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar kardvívó. A Vasas SC versenyzője és a vívószakosztály elnöke.

Sportpályafutása Nevelőedzője Gerevich György volt. 2006-ban a kadét világbajnokságon ötödik helyezést szerzett. A juniorok között 31. lett. Ugyanitt csapatban kilencedik volt. A Poznańban megrendezett junior Európa-bajnokságon aranyérmes lett, csapatban hatodik volt. 2007-ben kadét Európa-bajnok volt egyéniben és csapatban is. Ugyanebben az évben rendezett kadét világbajnokságon második helyezést ért el. Ugyanebben az évben a szentpétervári világbajnokságon – Decsi Tamás, Lontay Balázs és Nemcsik Zsolt társaként – aranyérmet szerzett csapatban, egyéniben a 42. helyen végzett. A prágai junior Európa-bajnokságon második lett egyéniben és csapatban egyaránt.

2008-ban a junior VB-n egyéniben hatodik, csapatban első lett. Az Európa-bajnokságon egyéniben 18., csapatban hetedik volt. 18 évesen egyéniben a legjobb 16 közé került a 2008-as pekingi olimpián. Csapatban hetedikként zárt. Az amszterdami junior Eb-n csapatban szerzett ezüstérmet. Az év végén megnyerte a magyar bajnokságot. Gerevich György 2008 augusztusában bekövetkezett halála után Somlai Béla mesteredző segítette a felkészülésben.

2009-ben a junior VB-n egyéniben második, csapatban első lett. A debreceni U23-as Európa-bajnokságon a legjobbnak bizonyult. A felnőtt Eb-n csapatban 4., egyéniben 30. volt. Az antalyai világbajnokságon 13., csapatban harmadik volt. A junior Eb-n egyéniben aranyérmes, csapatban hatodik lett. 2010-ben a junior világbajnokságon egyéniben harmadik, csapatban kilencedik volt. Az Európa-bajnokságon 11., csapatban hatodik lett. A párizsi világbajnokságon 6. helyezést ért el, csapatban 10.-ként zárt. A magyar bajnokságon hatodik lett.

A 2011-es cataniai vívó-világbajnokságon a negyeddöntőben vereséget szenvedett a német Nicolas Limbachtól, és így a hatodik helyen végzett a kardozók versenyében. Csapatban szintén hatodik volt. Az Európa-bajnokságon bronzérmes volt. Csapatban hatodik lett. Az egyéni magyar bajnokságot megnyerte. 2012-ben Chicagóban aranyéremmel zárt a férfi kardozók olimpia előtti utolsó világkupaversenyén. Az Európa-bajnokságon egyéniben 24., csapatban nyolcadik helyen végzett. A 2012-es londoni olimpián a kard egyéni versenyszámban a 32 között kezdett, itt 15–1-re győzött a malajziai Peng Kean Yu ellen. A következő fordulóban a címvédő kínai Csung Mant verte 15–10-re. A nyolc között a német Max Hartung ellen lépett tovább 15–13-mal. Az elődöntőben az orosz Nyikolaj Kovaljovon jutott túl 15–7-tel. A döntőben az olasz Diego Occhiuzzi ellen már 8–1-re is vezetett, végül 15–8-as végeredménnyel olimpiai bajnok lett. Ő szerezte Magyarország első aranyérmét a 2012-es olimpián.

bélyegkép |250px |balra |Szilágyi Áron (balra) vív az orosz Nyikolaj Kovaljov ellen a 2013-as vívó-világbajnokság elődöntőjében Budapesten A 2013-as zágrábi Európa-bajnokságon egyéniben a 18., csapatban pedig – Gáll Csaba, Gémesi Csanád és Iliász Nikolász társaként – a második helyen végzett. A budapesti világbajnokságon egyéniben 14–15-re kikapott az elődöntőben a későbbi ezüstérmes orosz Nyikolaj Kovaljovtól, így bronzérmet szerzett. A világbajnokság alatt beválasztották a Nemzetközi Vívószövetség sportolói bizottságába.

2014 februárjában – a dél-koreai Ku Bongilt legyőzve – megnyerte a férfi kardozók padovai világkupaversenyét. Az Európa-bajnokság egyéni versenyében a 16 között esett ki, csapatban hatodik lett. A világbajnokság egyéni versenyében az ötödik, csapatban a harmadik helyen végzett.

2015-ben egyéniben Európa-bajnokságot, csapatban bronzérmet nyert. A világbajnokságon egyéniben a hatodik helyen végzett. 2015 szeptemberétől Somlai Béla helyett Decsi András vette át az edzései irányítását.

A 2016-os kard csapat világbajnokságon ezüstérmes volt. A 2016-os Európa-bajnokságon egyéniben hatodik, csapatban negyedik lett. 2016. augusztus 10-én a Rio de Janeiróban rendezett 2016. évi nyári olimpiai játékokon kard egyéniben a döntőben Daryl Homer elleni asszójában (15:8) megvédte olimpiai bajnoki címét, ezzel megszerezve a második olimpiai aranyérmét. Ezzel 1948 óta az első magyar sportoló, aki olimpiai zászlóvivőként olimpiai aranyat nyert, illetve Fuchs Jenő (1908, 1912) és Kárpáti Rudolf (1956, 1960) után a harmadik magyar kardvívó, aki megvédte olimpiai bajnoki címét.

A 2017-es tbiliszii Európa-bajnokságon kard egyéniben ezüst-, csapatban bronzérmet szerzett. A 2017-es lipcsei világbajnokságon egyéniben a 16 között esett ki, míg csapatban ezüstérmet szerzett. A 2018-as szöuli Grand Prix-n egyéniben aranyérmet szerzett.https://index.hu/sport/2018/04/01/szilagyi_aron_aranyat_marton_anna_ezustot_nyert_a_kard_grand_prix-n/ Az újvidéki Európa-bajnokságon csapatban aranyérmet nyert. A világbajnokságon egyéniben a nyolc között esett ki, csapatban harmadik volt. A decemberi országos bajnokságon kard egyéniben aranyérmes lett. A 2019-es düsseldorfi Európa-bajnokságon a kardcsapat tagjaként ezüstérmet szerzett. Egyéniben a 16-ig jutott. A budapesti világbajnokságon egyéniben már a legjobb 16 közé kerülésért vívott asszóját elvesztette a japán Josida Kento ellen. A kardcsapattal ezüstérmet szerzett. 2020 februárjában a Varsóban rendezett Világkupa-versenyen aranyérmet nyert. Szeptemberben a Vasas vívószakosztályának elnöke lett.

2021-ben a Tokióban rendezett 2020. évi nyári olimpiai játékokon kard egyéniben a döntőben Luigi Samele elleni asszójában (15:7) ismét megvédte olimpiai bajnoki címét, ezzel megszerezve a harmadik olimpiai aranyérmét. Ő lett az első, aki férfi kard egyéniben három egymást követő olimpián is aranyat szerzett. A csapatversenyben (Decsi, Szatmári, Gémesi) bronzérmet szerzett.

2022-ben az Európa-bajnokságon a 32 között kiesett, csapatban (Decsi, Szatmári, Gémesi) aranyérmes lett. A Kairóban rendezett világbajnokságon egyéni versenyben aranyérmet, míg csapattal (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András) ezüstérmet szerzett. A 2023-as milánói világbajnokságon a Szilágyi, Decsi, Szatmári, Gémesi összeállítású kard csapat 2007 után nyert újból világbajnoki címet.

A 2024-es párizsi olimpián kard egyéniben a 16 közé jutásért kapott ki 15-8 arányban a kanadai Fares Arfától. A csapatverseny során Olaszország és Irán elleni győzelmével a magyar kardcsapat (Szatmári András, Gémesi Csanád, Rabb Krisztián) a döntőbe jutott, ahol Dél-Korea ellen szenvedett vereséget (45:41), és szerzett ezzel ezüstérmet.

2024 szeptemberében megoperálták a bal achillesét.

2015.-től 2024.-ig Decsi András volt az edzője,amikor András megtudta,hogy az öccsét Tamást kivették a 2024.-es Olimpia kardcsapatból akkor ez miatt úgy döntött,hogy nem vesz részt az Olimpián Áron egyéni versenyén edzőként és a kardcsapat vezetőedzőjeként.Így helyette ezt a feladatot Navarete József és Sárközi Gergely vállalta el.Áron Andrástól közös megegyezéssel köszönt el az Andrással való közös munkától.2025.-től már Kósa Miklós és Sárközi Gergely kardvívó edzőkkel készül a további vívó versenyekre,ebben az évben közös megegyezéssel hivatalos edzőjét Kósa Miklóst nevezte ki aki úgyszintén vívóversenyző volt majd átváltott a vívóedző szakra és azóta edzőként dolgozik a Vasas Pasaréti Sportcentrum vívószakosztályában.

Eredményei Magyar bajnokság Kard egyéni aranyérmes: 2008, 2011, 2012, 2014, 2018, 2019, 2020, 2021 ezüstérmes: 2017, 2025 bronzérmes: 2024

Kard csapat aranyérmes: 2008, 2009, 2010, 2012, 2013, 2014, 2015, 2019, 2020, 2025 ezüstérmes: 2011, 2018, 2021, 2024

Társadalmi tevékenysége Szilágyi Áron nyújtotta át 2013. február 13-án a Gellért Szállóban egy magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjat, a Balassi Bálint-emlékkardot Jean-Luc Moreau francia műfordítónak. Az ünnepségen a másik szablyát Kalász Márton költőnek Kiss-Rigó László megyés püspök adta át. 2013 tavaszán a TakarékPont pénzügyi edukációs nagykövete lett.

2006-ban az Új Európa Alapítvány indulásakor elsők közt nyerte el a MOL Tehetségtámogató Program támogatását. 2013-tól 2022-ig a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) sportolói bizottságának tagja, 2017-től 2019-ig a testület elnöke. 2017 óta az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagyköveteként részt vesz az alapítvány fiataloknak szóló jótékonysági programjain. 2021-ben elvállalta a Nemzeti Tehetség Program jószolgálati nagyköveti felkérését. 2021-ben a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége beválasztotta a testület sportolói bizottságába. 2022-ben a Magyar Élsportolók Érdekvédelmi Fórumának társadalmi elnöke lett.

Tanulmányai A Fazekas Mihály Gimnázium matematikai tagozatán érettségizett, Angolul és franciául beszél, matematikából országos versenyeken ért el kiemelkedő eredményeket. 2010 szeptemberétől az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán a nemzetközi tanulmányok alapképzési szakán tanult, 2020-ban diplomázott. 2012-ben felvételt nyert a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakára, ahol 2017-ben diplomázott.

Magánélete 2017 augusztusában megnősült, felesége Szántó Betti.Szilágyi Áron elárulta, tervben van-e a baba Blikk.hu, 2017. december 7. 2021-ben megjelent Muhi András Pires rendező Egy mindenkiért című portréfilmje, melyet 2017 és 2021 között, egy olimpiai cikluson keresztül forgattak róla. 2023 májusában megszületett kisfia, Leó.

Díjai, elismerései Az év magyar junior vívója (2006, 2009) Junior Prima díj (2010) Az év magyar vívója (2011, 2012, 2016, 2018, 2020, 2021, 2022) A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2012) Budapest díszpolgára (2012) A Magyar Érdemrend középkeresztje (2016) Az év magyar sportolója (2016, 2021) A XIII. kerület díszpolgára (2017) A Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) fair play díja (2019) A Magyar Érdemrend nagykeresztje (2021) Közmédia Év Embere Díj (2021) A II. kerület díszpolgára (2022) A Károli Gáspár Református Egyetem díszpolgára (2022) Magyar Szent István-rend (2023) Rajczy Imre-díj (2023) Nemzetközi Fair Play-díj (2024)

Portréfilm

Egy mindenkiért (2021)

Jegyzetek

Források

További információk Szarvas István: Beszélgetés a pást királyával, Szilágyi Áronnal

Kategória:Magyar vívók Kategória:Magyar olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (2012) Kategória:Olimpiai bajnokok (2016) Kategória:Olimpiai bajnokok (2020) Kategória:Olimpiai bajnokok (vívás) Kategória:Magyar olimpiai bronzérmesek Kategória:Magyar olimpiai ezüstérmesek Kategória:Budapest díszpolgárai Kategória:Junior Prima díjasok Kategória:Református magyarok Kategória:A budapesti Fazekas diákjai Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Szent István Rend kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend nagykeresztjének kitüntetettjei