Leighton Marissa Meester (Fort Worth, Texas, 1986. április 9. –) amerikai színésznő, énekes és modell.

A Gossip Girl – A pletykafészek című sorozatban, Blair Waldorf szerepének köszönhetően kapott nagy ismertséget.

Fiatalkora és tanulmányai A texasi Fort Worth-ben született, Constance (született Haas) és Douglas Meester gyermekeként. Vezetékneve holland eredetű, jelentése tanár vagy mester. Leighton születésekor édesanyja börtönbüntetését töltötte kábítószer-csempészet miatt. A színésznő ennek ellenére azt nyilatkozta, normális gyermekkora volt. „Ez ráébresztett arra, hogy nem lehet megítélni senkit, különösen a szülőket nem, azért, amit tettek a múltban... Az emberek változnak.”

A floridai Marco Islanden nőtt fel, ahol részt vett a helyi színjátszókörben. Amikor 11 éves lett, édesanyja New Yorkba költözött. Leighton a Professional Children's Schoolba járt, itt kezdett el modellkedni barátnőjével, Wilhelminával. Bruce Webber divatfotós Ralph Lauren kampányában is részt vett, ahol az akkor még fényképész Sofia Coppolával is együtt dolgozott. Emellett számos reklámfilmben is szerepelt, mint például tamagoccsijátékok reklámjaiban.

Leighton első tévészereplése 1999-ben az Esküdt ellenségek sorozatban volt, egy gyilkosság áldozatának Alyssa Turner nevű barátját alakította. A 14 éves színésznő Los Angelesbe költözött. Először a Hollywood High Schoolban tanult, majd tanulmányait a Beverly Hills High Schoolban folytatta. Ezuután magántanuló lett, és egy évvel korábban végzett.

Pályafutása Színészi munkássága

Az Esküdt ellenségek krimisorozat után még két sorozatban kapott vendégszerepeket. Első filmszerepe a Bújj, bújj, szellem! című horrorfilmben volt, amely Frank Peretti regénye alapján készült. Leighton nyolc rész erejéig szerepet kapott a Tarzan című sorozatban is. Ezután olyan neves sorozatokban tűnt fel, mint a Bostoni halottkémek, a Hetedik mennyország, a Veronica Mars (itt dolgozott először együtt Kristen Bell-lel) vagy a 24. Az igazi áttörés 2004-ben következett be számára, amikor a Törtetők című vígjátéksorozatban megkapta Justine Chapin szerepét.

2005-ben állandó szerepet kapott A mélység fantomja sci-fi sorozatban, ebben Savannah Bennett karakterét alakította. 2006 folyamán két mozifilmben is feltűnt – Flourish (itt játszott először együtt Jennifer Morrisonnal és Jesse Spencerrel] és Inside. Továbbá szerepet kapott a Gyilkos számok címá krimisorozatban, valamint a Doktor House-ban: utóbbiban két részben is láthattuk Aliként, egy fiatal lányként, aki szerelmes lesz a sorozat főszereplőjébe, Gregory House-ba.

A CSI: Miami helyszínelők és a Shark – Törvényszéki ragadozó epizódjaiban nyújtott alakításai után egy amerikai horror-filmvígjáték, a Drive-Thru női főszerepét kapta meg. Ebben a filmben játszott először együtt későbbi munkatársával és jó barátjával, Penn Badgleyvel. A film leforgatása után Leighton New Yorkba utazott a Gossip Girl – A pletykafészek szereplőválogatására és megkapta Blair Waldorf szerepét. A szerep kedvéért eredetileg szőke haját kénytelen volt barnára festetni.

2007-ben a The Haunting of Sorority Row című kanadai televíziós filmdrámában vállalt szereplést, majd a Remember the Daze című vígjátékban tűnt fel. 2008-ban egy horror-thrillerben, a Killer Movie-ban szerepelt Paul Wesley-vel. 2008-ban az évente Los Angelesben megrendezendő híres eseményen, a Teen Choice Awardson dráma kategóriában jelölést kapott a legjobb színésznő címre, de akkor még kolléganője, Blake Lively nyerte meg a híres szörfdeszkát. 2009-ben a szerencse Leighton mellé állt, ugyanis egy év elteltével már ő lett a legjobb sorozatszínésznő dráma kategóriában. 2010-ben sikerült megismételnie a sikert és második alkalommal is nyernie.

2010-ben kisebb szerepekben láthattuk a Párterápia és a Hétmérföldes szerelem című romantikus filmvígjátékokban. A Reflektorfény című 2010-es filmben Leighton főszereplőként egy Chiles Stanton nevű tehetséges countryénekes lányt alakít. A filmben olyan színészek kaptak szerepet, mint Gwyneth Paltrow vagy Garrett Hedlind.

2011 elején debütált A szobatárs című filmthrillere, melyben a mentálisan zavart Rebeccát alakította. A filmben feltűnt Minka Kelly, Cam Gigandet és Matt Lanter. 2010 februárjában a Gossip Girl stábja befejezte a sorozat harmadik évadjának felvételeit, viszont Leighton számára a munka nem állt meg. Rövid pihenés után ismét ismerős arc, Hugh Laurie társaságában állt kamera elé, a Csípem a családod című film felvételei miatt. 2010 nyarán kezdte meg a Csajok Monte-Carlóban című film forgatását Selena Gomez és Katie Cassidy társaságában. A filmet több országban, köztük Magyarországon is forgatták, 2011-ben került mozikba.

Zenészként 2009 áprilisában Leighton szerződést írt alá a Universal Republic-kal, de az albumon számos zenei producer is közreműködik (pl.: RedOne, R. Rotem és Kara Dioguardi). Leighton első kislemezén – amely 2009. október 13-án jelent meg -, a Somebody to Love-on Robin Thicke R&B énekes is fontos szerepet kapott. Második kislemeze, a Your Love’s a Drug 2010. március 30-án jelent meg. Debütáló nagylemeze 2011-ben várható.

További zenei sikereihez tartozik a Cobra Starshippel közösen énekelt Good Girls Go Bad c. szám, amely a Billboard Top 100-as listáján az előkelő hetedik helyezést érte el. A szám sikeressége miatt jelölték a 2009-es MTV Video Music Awardson a legjobb Pop Videó kategóriában, de sajnos a jelölést nem tudta díjra váltani. Ezen kívül együtt dolgozott még Stephen Jerzakkal is, melynek végeredménye a She Said c. szám lett. 2011. február 9-én jelent meg legújabb kislemeze, amely a Front Cut címet kapta. Leighton a számot a híres producerrel és dalszövegíróval, Clinton Sparks-szal énekelte fel.

Reklámarcként Leighton régebben fontos szerepet töltött be a Clearasil reklámokban valamint 2009-ben a Reebok márka reklámkampányában is szerepelt. Továbbá ő volt a Sunsilk's "Life Can't Wait” c. kampányának szóvivője, illetve 2009 nyarán Ed Westwick oldalán a koreai ASK Enquired ruházati cikk arcává vált. Legutóbb Leighton Herbal Essences arcaként tűnt fel, ahol különböző hajápolási termékeket reklámoz.

Filmográfia Film

Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2003 The Jackalope (rövidfilm) Lorraine Bújj, bújj, szellem! Hangman's Curse Elisha SpringfieldMolnár Ilona 2006 Flourish Lucy Covner Inside Josie 2007 Drive Thru Mackenzie Carpenter Remember the Daze Tori 2008 Killer Movie Jaynie Hansen 2010 Párterápia Date Night KatyPeller Anna Hétmérföldes szerelem Going the Distance AmyMolnár Ilona Reflektorfény Country Strong Chiles StantonSipos Eszter Anna 2011 A szobatárs The Roommate RebeccaCsifó Dorina Csajok Monte-Carlóban Monte Carlo MegPálmai Anna Csípem a családod The Oranges Nina OstroffSipos Erika 2012Apa ég!That's My BoyJamie Martin Csuha Borbála Sallai Nóra 2014 Life Partners Sasha Weiss A bíró The Judge Carla PowellCsuha Borbála Esős vasárnap Like Sunday, Like Rain Eleanor Logan A fegyver törvénye By the Gun Ali Matazano Kelemen Kata 2015 Unity narrátor (hangja) 2018 The North Winds Gift (rövidfilm) Az anya 2019 Semper Fi Clara 2022 Hétvégi kirándulás The Weekend Away Beth Mentes Júlia Apám sárkánya My Father's Dragon Sasha (hangja) Csuha Borbála 2023 Vad folyó River Wild Joey Reese Molnár Ilona

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1999 Esküdt ellenségek Law & Order Alyssa Turner 1 epizód 2001 Boston Public Sarah Breen 1 epizód 2002 Még egyszer és újra Once and Again Amanda 1 epizód Family Affair Irene 1 epizód 2003 Hollywood Division Michelle Nichols leadatlan próbaepizód Tarzan Tarzan Nicki Porter 5 epizód The Big Wide World of Carl Laemke Tanni Laemke leadatlan próbaepizód 2004 Bostoni halottkémek Crossing Jordan Marie Strand 1 epizód Hetedik mennyország 7th Heaven Kendall 2 epizód Tiszta Hawaii North Shore Veronica Farrell próbaepizód 2004–2008 Törtetők Entourage Justine Chapin 3 epizód 2005 24 24 Debbie Pendleton 4 epizód Veronica Mars Veronica Mars Carrie Bishop 2 epizód Pimaszok, avagy kamaszba nem üt a mennykő 8 Simple Rules Nikki Alcott 1 epizód 2005–2006 A mélység fantomja Surface Savannah Barnett 12 epizód 2006 Monster Allergy Poppy (hangja) 1 epizód Gyilkos számok Numbers Karen Camden 1 epizód Doktor House House Ali Johnson 2 epizód Secrets of a Small Town Kayla Rhodes / Kelly Rhodes leadatlan próbaepizód 2007 CSI: Miami helyszínelők CSI: Miami Heather Crowley 1 epizód Shark – Törvényszéki ragadozó Shark Megan 3 epizód The Haunting of Sorority Row Samantha "Sam" Willows tévéfilm 2007–2012 Gossip Girl – A pletykafészek Gossip Girl Blair Waldorf főszereplő (121 epizód) 2010 The Cityönmaga 1 epizód 2016 Zoolander: Super Model tévéfilm 2017 Írjunk történelmet! Making History Deborah Revere főszereplő (9 epizód) 2018 Az utolsó ember a Földön The Last Man on Earth Zoe 1 epizód 2018–2020 Single Parents Angie D'Amato főszereplő (45 epizód) 2019 Az Orville: Új horizontok The Orville Laura Huggins 1 epizód 2022 Így jártam apátokkal How I Met Your Father Meredith

Diszkográfia

Kislemezek Év Cím 2009 Somebody to Love (featuring Robin Thicke) 2010 Your Love's a Drug

Díjak és jelölések Év Díj Kategória Jelölt mű Eredmény 2008Teen Choice Awards Legjobb TV-s dráma színésznő Gossip Girl – A pletykafészek Legújabb TV sztár 2009 Legjobb TV-s dráma színésznő MTV Video Music Awards Legjobb pop videóklip "Good Girls Go Bad" (with Cobra Starship) 2010 Teen Choice Awards Legjobb TV-s dráma színésznő Gossip Girl – A pletykafészek Hollywood Film Awards Spotlight Award Reflektorfény 2011 MTV Movie Awards Legjobb gonosztevőBest Villain Nominations - 2011 MTV Movie Awards A szobatárs Teen Choice Awards Legjobb dráma színésznő Reflektorfény Legjobb gonosztevő A szobatárs 2012 Legjobb dráma színésznő Gossip Girl – A pletykafészek Nyári női filmsztárApa ég! 2013Arany Málna díj Legrosszabb filmes páros Legrosszabb szereplőgárda

Jegyzetek

További információk

Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Texasiak