Margečan falu Horvátországban Varasd megyében. Közigazgatásilag Ivanechez tartozik.

Fekvése Varasdtól 14 km-re délnyugatra, községközpontjától 9 km-re délkeletre a Bednja-folyó jobb partján fekszik.

Története A régészeti leletek tanúsága szerint már a bronzkorban éltek itt emberek. A Bednja völgye felett emelkedő Cukovec, vagy másképpen Gradište-hegyen az i. e. 1300 és i. e. 750 között virágzott urnamezős kultúra településének maradványait találták meg. Ugyanitt a népnyelv által már régóta Gradište-nek (azaz várhegynek) nevezett hegyen egy a johannita lovagrendnek tulajdonított, viszonylag nagy méretű vár maradványai kerültek elő. A legjobb állapotban a hosszirányú erődítmény keleti, alacsonyabb pontján elhelyezkedő négyszögletű torony falai maradtak meg. Az ásatások azonban még nem erősítették meg azt az elméletet, hogy a várat valóban a johanniták építették. Ezt az is nehezíti, hogy a várról semmilyen történelmi adat nem áll rendelkezésre.

Margečan Szent Margit plébániatemplomát 1431-ben említik először Cillei Hermann gróf oklevelében, melyben Gotal Jakab gotaloveci uradalmának határait írja le. Ezután a plébánia több mint 120 évig nem szerepel az oklevelekben. 1551-ben említik meg István nevű papját. A települést I. Ferdinánd király 1564-ben kelt oklevelében említik "Margychan" alakban. Ebben a király megerősíti a gersei Pethő családot birtokaiban. 1650-ben III. Ferdinánd oklevelében melyben birtokokat adományozott Varasd vármegye akkori főprépostjának, Dénes fia Miklósnak a bélai uradalom részeként Margecsán is szerepel.

A falu és plébániája az 1638-as egyházi vizitáció okiratában található. Eszerint a falu temploma a Pethő család birtokán épült, kőből épített tornya van egy haranggal, fából ácsolt mennyezete és félköríves szentélye van, padozata téglából van kirakva. A templomnak három oltára, körülötte pedig temető volt.

A falunak 1857-ben 200, 1910-ben 331 lakosa volt. 1920-ig Varasd vármegye Ivaneci járásához tartozott. 2001-ben 115 háztartása és 405 lakosa volt.

Népessége Lakosság változásaRepublika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857-2001 Stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima, popos 2011Prvi digitalni Popis stanovništva, kućanstava i stanova u Republici Hrvatskoj 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 2021 200 244 243 293 297 331 360 426 508 518 493 467 386 402 405 384 390

Nevezetességei 300px|bélyegkép|jobbra|Margečan plébániatemploma és plébániája 1895-ben A Cukovec-hegy bronzkori és középkori régészeti lelőhelyÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-5839. a Bednja-folyó felett 126 méter magasságban emelkedő platón található. A feltételezések szerint itt állt a johannita lovagok a 12. század végén, vagy a 13. század elején épített vára és kolostora, melynek falai még a 20. század elején is jól látszottak, mára azonban felszíni nyoma is alig maradt. A romokat a lakosság építkezéseihez hordta el.

Antiochiai Szent Margit szűz és vértanú tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemplomaÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1088. késő barokk-klasszicista stílusú. Mai formájában a 19. században épült, harangtoronnyal, és a déli oldalon egy mellékkápolnával. Fából épített oltárai, szószéke, orgonája a 19. században készültek. A déli falban egy sírkő található beépítve, latin nyelvű felirata szerint Metel Ožegović állíttatta 1937-ben elhunyt apja emlékére. Alatta a család címere látható. A templom kincsei közül említésre méltó egy drágakövekkel kirakott aranyozott monstrancia és egy 1670 körül készített aranyozott cibórium.

A plébánia épülete 19. századi

A régi népiskola épülete

Jegyzetek

További információk Ivanec város hivatalos oldala Az ivaneci turisztikai egyesület honlapja Lejla Dobronić: A keresztesek, a johanniták és a szent sír lovagok horvátországi rendházai és birtokai (magyarul) Várak és várkastélyok az Ivaneci-hegység északi részén A vár feltárása a horvát tudományos folyóiratok portálján (angolul) A helyi tűzoltóegylet honlapja

Kategória:Varasd megye települései