Szepesi László (Budapest, 1948. augusztus 7. –) vívóedző, egyetemi tanár.

Kezdetek Pestlőrincen, a Steinmetz Gimnázium reáltagozatán végzett 1966-ban kitűnő érettségi eredménnyel. Ezután, a Testnevelési Főiskolán szerzett vívószakedzői diplomát, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi- és Természettudományi Karán folytatta tanulmányait, párhuzamosan. Az alapszigorlat után klinikai pszichológusként szerzett diplomát. 1993-94 között, Párizsban, posztgraduális képzés befejeztével sikeres államvizsgát tett és sportprofesszori diplomát és kinevezést kapott.

Vívóedzőként 1970-ben, a Testnevelési Főiskolán, Időszaki és Küzdősportok Tanszékén töltött be tanársegédi állást dr. Bay Béla mellett. 1970-74 között a magyar junior kardválogatott, párhuzamosan pedig a Vasas edzője volt egészen 1982-ig. Tanítványai 9 junior egyéni- és csapatbajnokságot nyertek, ő maga pedig több alkalommal felnőtt magyar bajnokságot és Bajnokcsapatok Európa Bajnokságát nyert a Vasas csapatával.

A francia válogatott élén 1982-ben a Testnevelési Főiskola az Magyar Vívószövetség és az Országos Testnevelési és Sporthivatal engedélyével, a Francia Sportminisztérium valamint a Francia Vívószövetség felkérésére, közel 12 évre a francia kardválogatott élére került. Közel tíz év alatt nyolc világbajnoki és olimpiai érmet szereztek, számos világbajnoki helyezés és világkupa eredmény mellett. Tanítványa, Jean-François Lamour, 1984-ben, Los Angelesben és 1988-ban, Szöulban egyéni olimpiai aranyérmet, 1987-ben Lausanne-ban egyéni világbajnoki érmet szerzett. A Racing csapatával 1990-ben megnyerték Bajnokcsapatok Európa Kupáját, amelyet sem előtte, sem azóta nem nyert meg francia kardcsapat.

Visszatérve Magyarországra

Címek, elismerések

A Francia Nemzeti Érdemrend lovagkeresztje (Chevalier de l'ordre national du Mérite) (1995)http://legifrance.gouv.fr/affichTexte.do?cidTexte=JORFTEXT000000721927 A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2014)

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar vívóedzők Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei