Tüdős János (Debrecen, 1862. november 26. – Debrecen, 1918. január 10.) jogi doktor, ügyvéd.

Életútja

Jogi tanulmányait Debrecenben elvégezve, joggyakorlatot folytatott Budapesten, ahol letette a doktori és ügyvédi vizsgákat. A közös hadseregnél és a honvédségnél szolgált mint egyéves önkéntes, azután tartalékos hadnagy lett. 1890-től Debrecen város közéletében számottevő szerepet vitt. A Csokonai-körben (irodalmi osztályának titkára), a Nőegyletben, a Kaszinóban, a Mentőegyesületnél, a Közhasznú munkáskertek egyesületénél, a takarékpénztárnál (1893. szeptember 23-ától ügyésze) és több közintézménynél vezérszerepe volt. Thaly Kálmán halála után 1909-ben szülővárosának I. kerülete országgyűlési képviselőnek választotta függetlenségi program alapján; hasonlóképpen az 1910-iki általános választásoknál. A Justh-párt tagja volt.

Családja Felesége, Kálmánchey Irén, a XVI. századi magyar reformáció meghatározó alakjának, Kálmáncsehi Sánta Márton püspöknek a leszármazottja. (1930-ban Magyar lányok hozománya címmel adott közre egy szakácskönyvet.)

Leánya, Zsindelyné Tüdős Klára, emlékiratíró, ruha- és jelmeztervező, filmforgatókönyvíró, az első magyar filmrendezőnő, néprajzkutató, az Országos Református Nőszövetség volt elnöke, aki posztumusz megkapta a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet Világ Igaza kitüntető címet.

Munkái

A Csokonai-kör Évkönyve 1890-1893. évekről. Debreczen, 1894. A debreczeni takarékpénztár 50 éves története. Uo. 1896.

Források

OSZK gyászjelentések

További információk

Magyar politikai lexikon. Szerk. T. Boros László. (Bp., 1929) Sturm-féle országgyűlési almanach 1910-1915. Szerk. Végváry Ferenc és Zimmer Ferenc. Bp., ., Pázmáneum ny. Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiad. Bp., 1938-1939. Budai-Bernwaliner József ny.

Jegyzetek

Kategória:Debreceniek Kategória:Magyar jogászok Kategória:1862-ben született személyek Kategória:1918-ban elhunyt személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (1906–1910) Kategória:Országgyűlési képviselők (1910–1918)