Bárányiné László Ildikó, Bárányi László Ildikó (Csíkcsicsó, 1937. június 8. – Budapest, 2014. május 31.Elhunyt Bárányi Ildikó orvos, író . Hirado.hu, 2014. június 2.) magyar orvos, orvosi szakíró, publicista. Bárányi Ferenc felesége.

Életútja 1960-ban a marosvásárhelyi OGYI-ban szerzett orvosi diplomát. Előbb a temesvári Közegészségügyi Kutatóintézetnél dolgozott, majd ugyanott a Diákkórház orvosa volt. Első írását 1963-ban az Utunk közölte. Pedagógiai célzatú elbeszélései, humoreszkjei, tájékoztató szakcikkei jelentek meg a napilapokban. 1967-től a temesvári Szabad Szó „Az orvos válaszol” című heti rovatát szerkesztette.

1989 után a Franyó Zoltán Irodalmi Körben és főleg a szeretetszolgálatban működött.Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája : 1990-2003 1991-ben létrehozta a Máltai Szeretetszolgálat temesvári fiókszervezetét, amelynek haláláig önkéntes vezetője volt.

Tagja volt a Romániai Írószövetségnek, a Magyar Orvosírók Szövetségének, a Magyar Egészségügyi Társaságnak. Bánsági regionális megbízottja volt a Segítő Jobb Egészségügyi Humanitárius Alapítványnak.

Művei Gyakorlati tanácsadó kismamáknak; I.P.B.T., Bukarest, 1972 Bárányi-László Ildikó–Bárányi Ferenc: És akkor eljött Hippokratész... Karcolatok, szatírák, parabolák; Facla, Timişoara, 1976 (Satyricon) Gólyamese felnőtteknek; Facla, Temesvár, 1980 Szövetségben a halál ellen. Regény; Facla, Temesvár, 1981 Búcsú az összkomforttól. Két kisregény; Excelsior, Timişoara, 2001 (Romanul contemporan) Sokaknak világítottunk. Az 1960-ban Marosvásárhelyen végzett orvosok könyve; szerk. Bárányi László Ildikó; Excelsior Art, Timişoara, 2009 Szövetségben a halál ellen. Regény; 2. jav. kiad.; Bárányi-László Ildikó, Gyál, 2011 Adio confort. Două romane scurte; románra ford. Sütő-Udvari Magdalena; Bárányi-László Ildikó, Gyál, 2015 Irodalom Veress Judit: A Gólyamese margójára. Igazság 1980. szeptember 3.

Jegyzetek

Források

Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája, 1990–2003

További információk Simó Erzsébet: Nagy Lajos Életünk KÓRtörténete című könyvének bemutatása, orvostanhallgatók sorsa a marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Intézetben (OGYI) 1956 után, Háromszék, 2008. július 26.

Kategória:1937-ben született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Romániai magyar orvosok Kategória:Magyar írók Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Magyar nők