bélyegkép|A pulzus tapintásának leggyakoribb helyei bélyegkép|Pulzus mérése az alkari ütőéren bélyegkép|Az EKG görbéje normál szinuszritmus esetén
A pulzus az artériák (verőerek) szívveréssel egy időben fellépő periodikus lüktetése. A kamrai összehúzódás (szisztolé) nyomáshullámot kelt, amely végigfut az artériás rendszeren; ezt a hullámot tapintjuk pulzusként, nem magát a véráramlást. A pulzus mérésével a szív percenkénti összehúzódásainak számát becsüljük meg, illetve a keringés több jellemzőjéről kapunk információt.
Mérés helyei A pulzus ott tapintható a legkönnyebben, ahol az artéria a bőrfelszínhez közel, csontos alapon fut: a. radialis – a csukló külső oldalán a. carotis communis – a nyak oldalán a. brachialis – a felkar belső részén a. femoralis – a comb hajlatában a. poplitea – a térdhajlatban a. dorsalis pedis – a lábfej felső részén
Normál pulzusszám A nyugalmi pulzusszám életkor szerint változik:
Életkor Pulzusszám (ütés/perc) Újszülött 100–160 1–12 hónap 100–150 1–5 év 80–140 6–12 év 75–120 Felnőtt 60–100 Idős kor 60–90 Egészséges emberben fekvő vagy ülő helyzetben a pulzus szaporasága percenként 60-100; gyermekek pulzusa szaporább, idős korban kissé ritkább. A szapora (100 feletti) pulzust tachycardiának, a normálisnál ritkábbat bradycardiának nevezzük. (A laikusok a szapora pulzust gyakran gyorsnak mondják; hibásan, mert - mint látni fogjuk - a gyors pulzus mást jelent.)
Egészséges ember pulzusszáma nem állandó: mozgás, étkezés, izgalom, nikotin, koffein, egyes gyógyszerek tachycardiát okoznak.
Jellemzők A pulzus vizsgálatakor az alábbi tényezők értékelhetők: Frekvencia – ütés/perc; felnőtt nyugalmi értéke többnyire 60–100/perc. Ritmus – egyenletesség/szabályosság (szabályos szinuszritmus vs. aritmia). Amplitúdó (teltség) – a lüktetés ereje. Gyorsaság – a nyomáshullám lefutásának gyorsasága. Elnyomhatóság – mekkora nyomással szüntethető meg a tapintható lüktetés.
Kóros eltérések Tachycardia – 100/perc feletti nyugalmi pulzus. Bradycardia – 60/perc alatti nyugalmi pulzus (edzett sportolóknál fiziológiásan is előfordulhat). Aritmia – szabálytalan ritmus (pl. pitvarfibrilláció). Extrasystole – időnkénti korai ütés, „kihagyás” érzése. Kóros körülmények között szaporábbá válik a pulzus lázban, éspedig fokonként 8-12 ütéssel, hyperthyreosisban (pajzsmirigy-túlműködés), a szív betegségei közül carditisben (szív gyulladásos állapotai), ideges szívbántalmakban, dekompenzációban: igen szapora a pulzus a collapsusok (eszméletvesztések) egy részében.
Nem kóros bradycardia van edzett egyéneken. Bizonyos szívbetegségeken kívül kóros bradycardiát okoz:
cholestasis, fokozott agynyomás, hypothyreosis (pajzsmirigy-alulműködés), tartós éhezés, a paraszimpatikus idegrendszer tónusfokozódása (pl. nauseában), gyógyszerek: digitálisz, verapamil, bétablokkolók stb.
Relatív bradycardiáról beszélünk, ha a pulzus nem ritka ugyan, de nem olyan szapora, mint a láznak megfelelne: ilyen fordul elő typhus abdominalisban (hastífusz). Ellenkezője a relatív tachycardia, pl. carditisben.
Ha a pulzuslökések egyenlő időközökben jelentkeznek, ritmusos, ellenkező esetben aritmiás pulzusról beszélünk. A légzési aritmia azt jelenti, hogy belégzés alatt a pulzusszám szaporodik, kilégzés alatt ritkul. Légzési aritmiát főképpen egészséges fiatal, vagotóniás embereken észlelünk.
Előfordul, hogy aritmiás szívműködés mellett is ritmusosnak tapintjuk a pulzust, pl. bigeminiában, amikor az extrasystolékat a radialison nem tapintjuk; ilyenkor "pseudoritmus"-ról beszélünk. Nagyritkán az arrhythmia perpetua is mímelheti időnként a normális ritmust. Ezekben az esetekben a szív meghallgatása vagy az EKG fedi fel az aritmiát.
A leggyakoribb ritmuszavarok a következők:
a sinus aritmia (pl. a légzési aritmia), az extrasystolés aritmia és a pitvarfibrilláció okozta arrhythmia perpetua (arrhythmia absoluta).
A pulzus nagysága a pulzus amplitúdójától függ: ha a systolés és diastolés nyomás között nagy a különbség, a pulzus magas (pl. aortaelégtelenségben), ha kicsiny, a pulzus alacsony (pl. aortastenosisban). Az aortainsufficientián kívül magas pulzust találunk nyitott Botall-vezeték esetén, Basedow-kórban, magas lázban; utóbbi esetekben a nagy amplitúdót az okozza, hogy a perifériás erek ellenállása kicsiny.
Ha a pulzushullám gyorsan emelkedik és főleg ha gyorsan süllyed, gyors, ellenkező esetben lassú pulzusról beszélünk. A gyors pulzus gyakran egyúttal magas is és ilyenkor pulsus celer et altusról szólunk. A legtípusosabb pulsus celer et altust az aortabillentyű elégtelenségében észleljük (Corrigan-féle pulzus). Kevésbé kifejezett formában előfordul hasonló jellegű pulzus Graves-Basedow-kórban, lázban, nagyfokú vérszegénységben. Lassú és kis pulzust (tardus et parvus) találunk aortastenosisban.
Normális körülmények között az egyes pulzushullámok egyforma nagyságúak: pulsus aequalis. Inaequalis pulsus különböző okokból jöhet létre, de elsősorban olyankor észleljük, ha a diastole időtartama változó, mert rövid diastolét kisebb pulzushullám, hosszabb diastolét nagyobb pulzushullám szokott követni. Ilyen okból inaequalis a pulzus extrasystoliában és arrhythmia absolutában (pulsus inaequalis et irregularis). Az arrhythmia absolutában az egyes pulzushullámok egészen szabálytalan időközben követik egymást, tehát a diastole ideje állandóan változik; a rövid diastolék alatt a bal kamra telődése hiányos és így az ilyenkor következő pulzushullám kicsiny lesz; ugyanilyen okból a hosszú diastolét nagy pulzushullám követi. A pulsus inaequalisnak egyik fontos megjelenési formája a pulsus alternans, amikor minden második pulzushullám kisebb. A pulsus alternanst tapintással néha nehéz konstatálni, viszont biztosan megállapítható, ha a vérnyomásmérő madnzsettát a beteg karjára csatoljuk és benne olyan nyomást létesítünk, aemly a nagyobb pulzushullámot átengedi, de a kisebbet nem. Ilyenkor az a. radialis megtapintásával vagy az a. brachialis meghallgatásával csak minden második pulzuslökést fogjuk észlelni. A pulsus alternans esetleg összetéveszthető bigeminiával, ha a kompenzáló pauza nem hosszú. A pulsus alternans a balkamra elégtelenségének a jele. A pulsus inaequalis másik formája a pulsus paradoxus; pulsus paradoxusról beszélünk, ha a pulzushullámok a belégzés alatt kisebbekké, a kilégzés alatt nagyobbakká válnak. (a pulsus paradoxus elnevezés hibás; ez a név akkor volna helytálló, ha egészséges emberen a belégzés alatt a pulzushullámok nagyobbak volnának, mint a kilégzés alatt; ez azonban nem áll).
A pulsus paradoxusnak két megjelenési formája van:
a pulsus paradoxus mechanicus és a pulsus paradoxus dynamicus.
A pulsus paradoxus mechanicust concretio pericardiiben észleljük; ez esetben ugyanis hiányos a szív diastolés telődése. A pulsus paradoxus dynamicus nagyfokú hypotensióban, szívgyengeségben, felsőlégút-stenosisban jöhet létre azáltal, hogy a mellkasi negatív nyomás belégzés alatt mintegy tárolja a vért a mellkasban és megnehezíti a bal kamra munkáját. A pulsus paradoxus mechanicus, ill. dynamicus elkülöníthető egymástól azáltal, hogy a mechanikus alakban a nyaki vénák duzzadtak, a pulzusnagyság a belégzés alatt lassanként kisebbedik, kilégzéskor lassanként, fokozatosan nő meg, míg a pulsus paradoxus dynamicusban a nyaki erek üresek, a pulzus nagysága a kilégzés kezdetén hirtelen nő meg. Előfordul, hogy belégzéskor a váll emelésével az a. subclavia beszorul az I. borda és a clavicula (kulcscsont) közé és ezáltal a pulzus kisebbé válva, utánozza a pulsus paradoxust.
Lágy, puha (mollis) pulzusról beszélünk, ha az ujjunkkal könnyen elnyomható; kemény, feszes (durus) pulzusról, ha ujjunkkal nehezen nyomható el. A pulzusnak ez a kvalitása elsősorban az érben uralkodó nyomástól függ, de befolyásolja az érfal minősége is. Legfeszesebbnek akkor tapintjuk a pulzust, ha mind a systolés, mind a diastolés nyomás igen magas; ilyen drótpulzust tapintunk pl. súlyos hypertensióban és ólommérgezésben. Ügyelnünk kell arra, hogy az érfal sclerosisa (meszesedése) meg ne tévesszen bennünket: ez ugyanis a pulzus feszességét mímelheti. Előfordul, hogy az artéria radialis fala szinte porckeménységűvé válik; ilyenkor ún. "lúdgége" artériáról beszélünk.
Lehetséges, hogy a kétoldali radialis pulzus nagysága, illetőleg teltsége nem egyforma; főleg az aortaív kongenitális vagy szerzett rendellenességeiben fordul elő ez a jelenség. Artériabeszűkülés vagy -elzáródás esetén a pulzus alig vagy egyáltalán nem tapintható, ezért (első alkalommal) mindkét oldalt vizsgálni kell.
A pulzushullámon ún. mellékhullámok jöhetnek létre azáltal, hogy a pulzushullám a periférián visszaverődik és az erdeti hullámmal interferál. Ily módon jön létre a kéthullámú ún. dicrotpulsus, melyet főleg olyankor észlelünk, ha a perifériás erek tónusa csökken, pl. magas lázban.
Pulzusmérés módszerei A pulzus többféle módon mérhető: Tapintásos mérés – az ujjbegyekkel (mutató- és középső ujj) 30 vagy 60 másodpercig számoljuk a lüktetéseket; a csuklón (a. radialis) a leggyakoribb. Fonendoszkópos/auszkultációs mérés – a szívhangok hallgatózása, illetve a vérnyomásmérés kiegészítése klinikai vizsgálat során. Fotopletizmográfiás eszközök – ujjra/csuklóra helyezhető szenzorok (pl. pulzoximéter, okosórák) fényelnyelés alapján becsülik a pulzust, folyamatos monitorozásra is alkalmasak. A pulzus szaporaságát általában az arteria radialison vizsgáljuk, de szükségessé válhat, hogy a szívcsúcslökés megtapintásával vagy a szívhangok meghallgatásával ellenőrizzük, minthogy előfordul, hogy a szívlökések száma nagyobb, mint a perifériára érkező pulzushullámok száma.
Az olyan szívösszehúzódást, mely pulzushullámot nem eredményez, frusztrán kontrakciónak nevezzük; a frusztrán kontrakciók eredményeképpen a percenkénti pulzusszám kisebb, mint a szívrevoluciók száma: pulzusdeficit áll elő. Így pl. előfordul, hogy bigeminiában az extrasystolék az a. radialison nem tapinthatók, és így itt csak felényi pulzusszámot regisztrálunk: nem ritka a pulzusdeficit tachy-arrhythmia absolutában.
Fizikai aktivitás Terhelés során a pulzus a fizikai intenzitással arányosan emelkedik; rendszeres edzéssel a nyugalmi pulzus jellemzően alacsonyabb. A rekreációs edzés zónáinak meghatározására gyakran a becsült maximális pulzust (≈ 220 – életkor) használják, egyéni eltérésekkel.
Diagnosztikai jelentőség A pulzusszám és a ritmus eltérései több kórállapotra hívhatják fel a figyelmet (pl. ritmuszavarok, szívelégtelenség, endokrin eltérések, láz/szepszis, keringési sokk). A pulzus klinikai vizsgálata az életjel-ellenőrzés része, de a ritmus pontos megítéléséhez az EKG ad döntő információt.
Érdekességek A hagyományos kínai orvoslásban a pulzustípusok részletes rendszere alakult ki; a pulzus tapintását diagnosztikai eszközként használták már az ókorban. A modern hordható eszközök (okosórák, fitneszkarkötők) fotopletizmográfiával mérnek, és egyre gyakrabban használják őket egészségügyi megfigyelésre és edzéstervezésre. Előfordulhat, hogy a szív összehúzódásainak száma és a periférián tapintható pulzus nem egyezik meg. Ezt pulzusdeficitnek nevezik, és leggyakrabban aritmiak (pl. pitvarfibrilláció) esetén figyelhető meg, amikor egyes szívütések nem hoznak létre kellően erős nyomáshullámot ahhoz, hogy az a perifériás artériákban tapintható legyen. A pulzus tapintásakor nem magát a vér áramlását érezzük, hanem az artériák falában terjedő pulzushullámot. Ennek terjedési sebessége jóval nagyobb, mint a vér áramlási sebessége: míg a vér az aortában átlagosan ~20–40 cm/s sebességgel halad, addig a pulzushullám az artériák rugalmasságától függően 5–12 m/s sebességgel terjed. A pulzushullám sebessége az érfal merevségével nő, ezért klinikai jelentősége van az érelmeszesedés és a kardiovaszkuláris kockázat megítélésében.