Borbás Mária (Bácsalmás, 1968. április 29. –) Prima Primissima díjas magyar televíziós műsorvezető és szerkesztő.
Élete A Bács-Kiskun megyei Bácsalmáson született és Madarason nőtt föl, az általános iskolát is itt végezte. Gimnáziumba már Bajára járt. Gyermekként fogorvosnak, majd logopédusnak készült, felsőfokú tanulmányait a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Természettudományi Karán biológia–földrajz szakpáron és a bajai Eötvös József Főiskola művelődésszervező szakán végezte. Végül soha nem dolgozott tanárként, mert elvállalta egy cég belső terjesztésű lapjának főszerkesztői állását.
1994-ben családja javaslatára jelentkezett a Magyar Televízió szerkesztő-riporter és műsorvezető képző iskolájába. A képzés két éve alatt a Híradónál, a Szórakoztató Stúdiónál és a Napközi című délelőtti magazinműsornál gyakornokoskodott. A tanfolyam sikeres elvégzése után főszerkesztői állását feladva 1995-től bemondó volt egészen a csatornától való távozásáig, 2002-ig.
Első önálló műsorvezetői munkája az 1996-1998 között futott Telemázli sorsolás volt, ezt egy év múlva a Játék határok nélkül című nagy sikerű nemzetközi szórakoztató vetélkedőműsor követte, aminek három évadon át volt a háziasszonya. Eközben a Gazdasági Szerkesztőségben is dolgozott szerkesztő-asszisztensként és műsorvezetőként.
1997–1998 között Rózsa Györggyel közösen vezette a Szombat Este című zenei műsort, majd a Zeneszombat című, másfél órás élő, zenés show-műsort 1999-ben, aminek műsorvezetője és felelős szerkesztője volt. Ezután a Naprakész című magazinműsor és a számára legkedvesebb munkája a Főtér című országjáró magazin műsorvezetője lett. 2002-ben csatlakozott a frissen alakult Hír TV stábjához, ahol a csatorna egyik meghatározó arca lett. A Hir TV Egy nap, Családmese, Vörös és fehér, Arcok a liftben, BukéBuké, Az élet showja Borbás Marcsival című műsoraiban szerepelt rendszeresen.Borbás Mária életrajza, starity.hu
2011 őszén újra a Magyar Televízió szerződtette, ahol GasztroangyalGasztroangyal Összes epizód, port.hu című műsora rövidesen nagyon népszerűvé vált a nézők körében. Az M1 televíziócsatorna házi népszerűségi toplistáján a Kékfény (544 ezer néző) után a Gasztroangyal (539 ezer néző) az egyik legnépszerűbb műsornak bizonyult.A Gasztroangyal tovább szárnyal Borbás Marcsival , hirado.hu 2013-ban a digitális átállás népszerűsítésének arca volt.
Kétszer volt férjnél, gyermeke egy korábbi betegsége miatt nem születhetett.https://youtube.com/watch ? v=Zr8987Vli6Q Őszintén Szily Nórával, 2010 Sokáig Solymáron élt harmadik férjével, Krisztics Dezső dramaturggal. 2020, a pandémia éve óta őrségi házába költözött, Szalafőre.
Egyéb műsorai Egy nap Telemázli Arcok a liftben Szombat este Zeneszombat Buké Értékmentés másként Családmese Vörös és fehér GasztroangyalGasztroangyal videotár, videotar.mtv.hu Életművész Négy szellem Új idők, új dalai Borbás Marcsi szakácskönyveNyolc év után véget ér Borbás Marcsi köztévés műsora, 24.hu
Szakácskönyvei Egy nap, egy recept; szerzői, Bp., 2003 A sűrűje; Stratcomm Kft., Bp., 2014 A sűrűje 2.; Stratcomm Kft., Bp., 2015 Édes békeidők. Édes-krémes művészet; Stratcomm Kft., Bp., 2016 Magyarország finom. Szívem csücske ország sarka. Őrség, Vendvidék, Göcsej, Balaton "mellyéke", Zselic; Stratcomm Kft., Bp., 2018 Magyarország finom. Vadregényes kelet; Stratcomm Kft., Bp., 2019 Magyarország finom. Határon túl és azon is túl – Erdély; Stratcomm Kft., Bp., 2021 Magyarország finom - András-naptól vízkeresztig; Stratcomm Kft., Bp., 2024
Elismerések Tolnay Klári-díj (2013) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2017) Budapestért díj (2018) Szalai Annamária-médiadíj (2018) Hungarikum Média-díj (2020) Prima díj (2021) Prima Primissima közönségdíj (2021) Gundel Károly-díj (2022) Libri irodalmi díj, az év gasztronómiai könyve (2025)
Jegyzetek
Források
Szeptemberben lesz az esküvő – interjú, Nők Lapja Cafe, 2001. július 5. Borbás Mária – musorvezeto.hu, 2012. augusztus 27.
További információk Borbás Marcsi: „Ösztönlény vagyok, nem tehetek róla!” – interjú, Nők Lapja Cafe, 2012. április 4. Végre megszólal Borbás Marcsi férje! – interjú, Nők Lapja Cafe, 2012. december 7. Örömpörkölt – Marcsi módra, tv.hir24.hu Átadták a Szalay Annamária-médiadíjakat – ECHO | A nemzet hangja
Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Magyar bemondók Kategória:Magyar nők Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Bácsalmásiak Kategória:Solymáriak Kategória:Élő személyek Kategória:Budapestért díjasok Kategória:Prima díjasok Kategória:Prima Primissima közönségdíjasok