Angélique Kpasseloko Hinto Hounsinou Kandjo Manta Zogbin Kidjo (Ouidah, Benin, 1960. július 14. –) ötszörös Grammy-díjas benini énekesnő, dalszerző. A BBC szerint a Kidjo az ötven legjelentősebb afrikai személy egyike. Africa's premier diva.

Élete Apja muzsikus, édesanyja koreográfus és színházi rendező volt. Kidjo édesanyja révén hatéves korában már színpadra lépett.

Gyermekként Jimi Hendrixért rajongott. Kora ifjúsága óta zenélt, rock- és blueszenekarokban énekelt, fellépett fesztiválokon és rádióműsorokban is.

1983-ban Párizsba költözött, ahol dzsesszzenét tanult. A Pili Pili holland együttessel két lemezt készített, és fellépett velük az 1987-es Montreux-i Jazz Fesztiválon.

Első szólólemeze 1981-ben jelent meg Pretty címmel. Logozo című albumán közreműködött Ray Lema és Manu Dibango is. Djin Djin című lemezén többek mellett Alicia Keys, Branford Marsalis, Peter Gabriel, és Carlos Santana is szerepel. Ezért az albumért kapta első Grammy-díját (Best Contemporary World Music Album, azaz Legjobb kortárs világzenei lemez kategóriában).https://www.grammy.com/grammys/artists/ang%C3%A9lique-kidjo Oyo című 2010-es albumát szintén jelölték Grammyre.

2014-es Eve című lemeze szintén Grammyt kapott a Legjobb világzenei album kategóriában, csakúgy, mint egy évvel később Sings című lemeze.

2002 óta az UNICEF jószolgálati nagykövete. Létrehozta a Botanga Alapítványt, ami az afrikai lányok közép- és felsőfokú tanulmányait támogatja.

Önéletrajzi kötete Spirit Rising, My Life, My Music (Ébredő szellem, életem, zeném) címmel 2014. január 7-én jelent meg a Harper Collins kiadónál. A könyv előszavát Desmond Tutu, bevezetőjét Alicia Keys írta.1 Kidjo, Angélique: Spirit Rising: My Life, My Music. Harpercollins.com. Meglátogatva: 2014. december 5.

2018-ban jelentette meg a Remain in Light című lemezt, amely a Talking Heads híres 1980-as albumának újra felvett változata.

Kidjo ma Amerikában él.

Diszkográfia Szólólemezek Pretty, 1981 Ewa Ka Djo, 1985 Parakou, 1990 Logozo, 1991 Ayé, 1994 Fifa, 1996 Oremi, 1998 Black Ivory Soul, 2002 Oyaya!, 2004 Djin Djin, 2007 Oyo, 2010 Spirit Rising, 2012 Eve, 2014 Sings, 2015 Remain in Light, 2018Angelique Kidjo 2018-ban a Talking Heads albumát (Remain In Light) vette fel újra, természetesen erőteljes nyugat-afrikai hatásokkal kiegészítve. Celia, 2019 Mother Nature, 2021 Quenn of Sheba, 2022 Hope, 2026

Videók

Lonlon (Ravel's Bolero) Angélique Kidjo fellépése a MÜPA-ban: 2024. május 1.

Könyv

Memoir: Spirit Rising, My Life, My Music

Források

https://www.britannica.com/biography/Angelique-Kidjo http://www.kidjo.com/biography https://www.allmusic.com/artist/ang%C3%A9lique-kidjo-mn0000040879#biography http://ekultura.hu/2021/07/18/zenek-a-nagyvilagbol-angelique-kidjo-napfonat-vilagzenerol-szubjektiven-2851

További információk Vidorfeszt

Jegyzetek

Kategória:Popénekesek Kategória:Benini zenészek Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Afrikai énekesek Kategória:Grammy-díjas zenészek