A Dalnokok ligája 2003–2004-ben a TV2 műsorán levő zenés vetélkedő, ahol már elismert együttesek mérik össze tudásukat különböző, a szervezők által meghatározott műfajokban. A műsor elnevezése a Bajnokok ligája analógiára épít, mely szintén többfordulós vetélkedő a legkiválóbbak közt.

A műsor története A műsor 2003-ban indult a TV2-n, miután a gyártó, az IDEA a cannes-i tévés fesztiválon 2003 márciusában óriási sikereket ért el. A licencet, amely egyébként magyar, több külföldi televíziós csatorna is megvásárolta, például Ausztria, Németország és az Amerikai Egyesült Államok. A műsorról 2004-ben vették le. Két szériát ért meg egy A és egy B csoporttal, majd egy élő döntő adással. A folytatást a Megasztár indulása sodorta el.

A műsor leírása

Zenés vetélkedő, ahol már elismert együttesek mérik össze tudásukat különböző, meghatározott műfajokban, ismert dallamokra írt új szövegekkel. Az eredeti dallamot és az új műfajt (mely különbözik a mérkőző együttesek megszokott stílusától) a kreatív stáb határozza meg. Mivel az egymástól távol álló műfajok nem összehasonlíthatók, a verseny alapszabálya, hogy senki nem játszhat a saját műfajában. 10 együttes 9 fordulón keresztül játszik körmérkőzéses bajnokságot, mint egy valódi futball-ligában. Egy adás egy forduló, vagyis 5 páros összecsapása. A párokba sorsolt szemben álló felek azonos kritériumok alapján oldanak meg zenei feladatokat, amelyek páronként különbözőek. A produkciókat egy 10 tagú zsűri elemzi, értékeli, és az ő szavazataik alapján alakul ki a mérkőzések végeredménye. Aki nyer, két pontot tudhat magáénak. Döntetlen esetén 1-1 pont jár mindkét párbajozónak. A végelszámolásban – mint a fociban – számít a zsűritől kapott pontok aránya is. A zsűri szavazatai alapján a legjobb három a döntőbe kerül, ezen felül a nézők is szavaznak a kedvencükre a szimpátiavonalon, ahol a legtöbb szavazatot kapó együttes bejuthat a döntőbe negyedikként. A műsor alapját és témáját a zenei produkciók alapozzák meg, de humorát, spontaneitását a zsűri élcelődő, vicces, párbeszédszerű, improvizatív értékelése adja. Az A és B csoportkörök után a 3-3 zsűri által ill. az 1-1 közönség által továbbjuttatott együttes egy döntőben mérkőzhet meg, amiben a 4. helyezett 500 ezer forint, a 3. helyezett 1 millió forint, a 2. helyezett 2 millió forint, a győztes pedig 3 millió forintot vihet haza.

Az elődöntőre május 13-án került sor, ekkor dőlt el, melyik az a négy együttes, akik a végső győzelem reményében mérkőznek majd meg május 15-én. A döntőben a négy együttes ABC sorrendben lépett fel, egy téma volt, de a stílust ők maguk határozhatták meg. Minden egyes kör után a zsűri értékelte a döntős produkciót, de nem az eddigi módon szavazott, hanem a négy produkció megtekintése után döntötte el, hogy melyik együttesre voksol, és a csapat nevét felmutatja egy táblán. Ez a szavazat a tíz állandó zsűritagtól érkezett, és minden zenekarnak – szavazatonként – 500 SMS-nyi szavazattal ért fel. A végleges döntés azonban a nézők kezében volt, akik a szimpátiavonalra irányuló hívásaikkal és SMS üzeneteikkel alakították ki a végső sorrendet.

A végén pedig díjátadó volt, hét kategóriában:

A dalnokok rizsája – legjobb dalszöveg. A dalnokok királya – legjobb hangszerelés. A dalnokok világa – legjobb színpadi kép. A dalnokok riszája – legjobb koreográfia. A dalnokok szikrája – legötletesebb produkció. A dalnokok bikája – legjobb férfi mellékszereplő. Végül egy díjat szavaznak maguk a szereplők is, a legjobb zsűritagnak.

A műsorvezetők

Harsányi Levente Nyul Zsuzsa

A zsűri

+A zsűri elnöke: Gundel Takács GáborZsűritagA csoportB csoportUj Péter, újságíró1-91-9Hegyi György, szövegíró1-91-9Nagy Feró, zenész1-91-9Kisvári Ferenc, zenész1-91-9Szabó Ágnes, dalszövegíró1-6nem vett résztHerczeg Zoltán, divattervező1-91-9Oszvald Marika, operettcsillag1-3, 9nem vett résztDr. Karizs Tamás, fotográfus, jogász1, 3, 6, 92-3, 5(,7)Fekete László, a világ legerősebb embere1-6, 9 1-9Béres Zoltán, rádiós műsorvezető2nem vett résztMitilineou Cleo, operaénekes4-64; 8-9Forgács Gábor, parodista4-5, 81-9Bokor-Fekete Krisztina, dalszövegíró7-91, 6-7Dorogi Barbara, musicalszłnésznő7-8nem vett résztFábián László, öttusázó7nem vett résztNövényi Norbert, birkózó7-8nem vett résztBéres Alexandra, fitneszvilágbajnoknem vett részt1-9 A 10. zsűritag mindig egy ismert közéleti személyiség, ő határozza meg a témát is.

Amennyiben egy zsűritag úgy ítéli meg, hogy az adott produkció sértő valamilyen formában vagy maguk a zenekarok helytelenül viselkednek, esetleg az egyik zsűritársa sértett szabályt, sárga ill. piros lapot adhatnak. A zsűrielnök birtokában van egy síp a rendbontás megakadályozására.

A résztvevők

A csoport Animal Cannibals Bon Bon Fiesta Groovehouse Hooligans Mary Zsuzsi MC Hawer és Tekknő Nox Romantic Szikora Robi és az R-GO Gidák

B csoport Baby Évi Dolly Roll 4U Fresh Inflagranti Kerozin Krisz Rudi Náksi vs. Brunner Operett Angyalai Sugarloaf

Eredmények

Az A csoport összefoglalója

+Az 1. adás összefoglalója Eredeti sugárzás: 2003. április 21."Hazai"Eredmény"Vendég"Átírandó zeneMűfajTéma10. zsűritagSzikora Robi és az R-Go gidák Kergemarha kor5:5Groovehouse Gyűlölöm a pipihusitLas Ketchup Ketchup SongHeavy metalKergemarhakórForrai MiklósFiesta Zöld erdőben jártam2:8Nox Hímek és tojásaikCsárdáskirálynő Jajj cicaCountryHímestojásBódi SylviHooligans Vaffanculo7:3Mary Zsuzsi Folyton remegjen a térdedSoltész Rezső Szóljon hangosan az énekTechnoAlul vagy felül?Párkányi ÉviMc Hawer Domina power4:6Bon Bon Együtt lóg négy srácV'Moto-Rock AngyallányItaloMindenki egyért, egy mindenkiért!Jakupcsek GabriellaAnimal Cannibals Bajnok dalnokok5:5Romantic Micsoda fesztiválBeatrice Azok a boldog szép napokRock and rollDalnokok ligájaZavaczky Gábor

+A 2. adás összefoglalója Eredeti sugárzás: 2003. május 1."Hazai"Eredmény"Vendég"Átírandó zeneMűfajTéma10. zsűritagGroovehouse Felvonulók kérték6:4Hooligans Munkásököl, vasökölRomantic Vágyom rádMozgalmi dalMájus 1Lászlóné Bene Erzsébet, kiváló dolgozóRomantic Gyötör a gond8:2Bon Bon Kapsz egy pofonHernádi Judit Sohase mondd70-es évek diszkójaLeütöm a parasztotÁcs PéterMc Hawer Dög légy5:5Nox ÁtkozódtamV-Tech ÁlmodoztamPunkMitől döglik a légy?KozsóMary Zsuzsi Géza gyere4:6Szikora Robi és az R-Go gidák Néha velem, néha veleLagzi Lajcsi Kék a szemeLatinHányszor egy héten?Szinetár DóraFiesta Ének a budoárban6:4Animal Cannibals Csacska macska mocskaBery & Váczi Eszter EgyedülMusicalAhová a király is gyalog járKomár László Sárga lapok:

Fekete László adta a Hooligans-nek, mert nem figyeltek az értékelése alatt.

+A 3. adás összefoglalója"Hazai"Eredmény"Vendég"Átírandó zeneMűfajTéma10. zsűritagHooligans Reggae rege6:4Szikora Robi és az R-Go gidák Haverok, buli, rasztaExotic TrabantReggaeDobok egy hátastKomáromi TiborMary Zsuzsi Emi nem4:6Fiesta Buenos GettóA csitári hegyek alattRapA hét főbűnGanxsta ZoleeMc Hawer Hamburger lakoma6:4Romantic Hallgat a palotaR-GO Ballag a katonaReneszánszMeghalt Mátyás, oda az igazságDr. Francsics ImreBon Bon Egyedülálló bomba nők5:5Nox Szingli tangli dalBikini Mielőtt végleg elmegyekSzintipopSzimpi-e a szingli nő?Sáringer KárolyGroovehouse Nagycsaládos raj5:5Animal Cannibals Gömbölyű lányP. Mobil Kétforintos dalMulatósMit hozott a gólya?Szandi

+A 4. adás összefoglalója"Hazai"Eredmény"Vendég"Átírandó zeneMűfajTéma10. zsűritagRomantic Viagara4:6Hooligans Kislány, ne szaladj elSzandi Kislány kezeket felFunkyKorlátok nélkülGuczoghy GyörgyFiesta Csélcsap csúnya lány5:5Groovehouse Kék-zöld asszonyTNT Bolond aki sír...!60-as évek beat-jeAz asszony ingatagPintér TiborNox Das csali bombázó5:5Mary Zsuzsi Csali ZsuzsiCsászár Előd Tiltott szerelemSramliMilyen a jó csali?Orbán JózsefMc Hawer Kox klub6:4Szikora Robi és az R-Go gidák 7 méterről is meg nem isUnited Keserű mézÍr népzeneHét méterről betalálokFarkas ÁgiAnimal Cannibals Zorro! Vizet a kopaszra4:6Bon Bon Latin tarneválDemjén Ferenc IskolatáskaLatinForró vizet a kopaszra!Pataky Attila

+Az 5. adás összefoglalója"Hazai"Eredmény"Vendég"Átírandó zeneMűfajTéma10. zsűritagMary Zsuzsi Üstbe ment terv7:3Romantic Fő a nőAnimals Cannibals TakarítónőAfrikai zeneEgészséges erotikaBíró IcaMc Hawer Moby Dick1:9Fiesta Hasta la heavystaA nagy ho-ho horgászHeavy metalBe vagyok oltvaCsere LászlóAnimal Cannibals Paff a hűvös zárkán1:9Hooligans A jó, a rossz és a CsipaFiesta Hasta MontanaCountryRácsok mögöttDavid MerliniSzikora Robi és az R-Go gidák Nekem nyóc5:5Bon Bon Szereld a testemBaby Sisters Szeresd a testem, babyRapVészhelyzetLehoczki LászlóGroovehouse Szerintem Béla3:7Nox ÁgyviharCher Dov'e L'AmoreRock and rollAgyviharDr. Domján László Sárga lapok:

Harsányi levente adta Gundel Takács Gábornak, mert "övön aluli támadást indított Cleo ellen". Nagy Feró adta a Hooligans-nek, a zsűri elnökét bűnöző família leszármazottjaként állították be a plakátjukon.

+A 6. adás összefoglalója"Hazai"Eredmény"Vendég"Átírandó zeneMűfajTéma10. zsűritagMc Hawer A kis hawver és ha megnő1:9Hooligans Nudi buliKovács Eszti EperfagyiLatinA meztelen igazságBognár ÉviSzikora Robi és az R-Go gidák Ki fizeti a Rave-észt6:4Romantic Brooklyn bankPsota Irén Tibi – tangóTechnoAmi elment a vámon, visszajön a révenSipos JenőMary Zsuzsi Éljen Mary Hendrix2:8Groovehouse Black Box bluesCsillagok, csillagokBluesMit rejt a fekete doboz?Ungár AnikóNox Tánc, dalnok, fesztivál7:3Animal Cannibals Nyali faliSkorpió Azt beszéli már az egész városTánczeneTini szerelemDobrády ÁkosFiesta Tehervonat1:9Bon bon Hej, rugó rigóDemjén Ferenc Mikor elindul a vonatCigányzeneHogyan védekezzen egy nő?Görbe Nóra

+A 7. adás összefoglalója"Hazai"Eredmény"Vendég"Átírandó zeneMűfajTéma10. zsűritagNox Lady Parmezán4:6Szikora Robi és az R-Go gidák SouláriumSzűcs Judith Táncolj mégSoulCsőre töltveCsank JánosMary Zsuzsi Big mother0:10Animal Cannibals Én, a lemezleovasGuantanameraFunkyHárom kívánságDévényi TiborRomantic Marica gróf4:6Fiesta Mágnás kártyaDolly Roll Elpattant egy húrOperettParázokKalocsai ZsuzsaGroovehouse Jégig érő fű0:10Mc Hawer IQ lightHooligans Tartson örökké ReggaeA tudás hatalom!OmicronBon Bon Zastava vista3:7Hooligans Forró célGroovehouse HajnalBalkán népzeneDugóDelhusa Gjon

+A 8. adás összefoglalója"Hazai"Eredmény"Vendég"Átírandó zeneMűfajTéma10. zsűritagHooligans Az otthon melege6:4Fiesta VasárnapaDupla Kávé

Se veled, se nélküled70-es évek diszkóApák napjaVujity TvrtkoMary Zsuzsi Sehova tanúi6:4Mc Hawer OroszlánybarlangZanzibar Szólj márAluljáró zeneApu, hogy megy be?Boros LajosSzikora Robi és az R-Go gidák Békegalambos Loui8:2Animal Cannibals JazzpresszionizmusPa-Dö-Dő Bye, bye SzásaJazzSzeret, nem szeret?Csepregi ÉvaRomantic Férjre léptem3:7Nox NoxferatuCarpe Diem ÁlomhajóHeavy metalMicsoda éjszaka volt!Kiszel TündeGroovehouse Mennyországút5:5Bon Bon Bensőséges fohászZámbó Jimmy Egy jó asszony mindent megbocsátGospelSzabad jelzésHorváth Pál, a Rádió Taxi ügyvezető-igazgatója

+A 9. adás összefoglalója"Hazai"Eredmény"Vendég"Átírandó zeneMűfajTéma10. zsűritagGroovehouse Szúrva szól a hatlövetű1:9Romantic Önkéntes szűzoltóAD Studió Páratlan párosCountryNe játssz a tűzzel!Romanek RóbertMary Zsuzsi BKV tangó3:7Bon Bon Tingli tangóVolly IstvánSzáz forintnak 50 a feleTangóTürelmi zónaNavarrete JózsefFiesta Közvetlen ajánlat0:10Szikora Robi és az R-Go gidák Hamvadók rangadójaVIP Keresem a lánytTánczeneÜgynökök kíméljenek!Náray ErikaHooligans Nyelvórák4:6Nox Zsűrizéshez szól a nótaKiss Manyi Jaj, de jó a habos süteményCigányzeneNyelvérzékGianniMc Hawer Búcsú dal5:5Animal Cannibals Szavaztok, techno testvérekBon Bon Valami Amerika80-as évek szintipopÖntsünk tiszta vizet a pohárba!Hajós András Sárga lapok:

Nagy Feró adta produkció közben Mary Zsuzsinak, mert bajuszletépést lebegtetett a dalszövegben

Az A csoport végeredménye