Az ainuk vagy ajnuk (a japán forrásokban ezo / emisi / ebiszu vagy ainu neveken), Japán egyik őslakó népessége, akik Japánban (Hokkaidón, és korábban északkelet Honsún) és Oroszországban (Szahalinon, a Kuril-szigeteken, illetve korábban a Kamcsatka-félszigeten) élnek.Shibatani, Masayoshi (1990). The languages of Japan. Cambridge University Press via Google Books. p. 3. Az ainu név embert, emberit jelent, melyet az ősüktől, Aioinától származtatnak.
Sok ainu mára teljesen asszimilálódott a japán lakosságba. Hivatalos adatok szerint az ainu lakosság száma 25 000, de nem hivatalos adatok szerint ez 200 000 is lehet, mert a beolvadt népesség már nem tartja számon a családfáját.
Történet bélyegkép|Ainu emberek egy csoportja (1863 és 1870 között) Újkor A legújabb kutatások szerint az ainu kultúra az Ohotszk- és a Szacumon-kultúra összeolvadásából jött létre. 1264-ben az ainuk megszállták a Jüan-dinasztia által irányított giljákok mongol területeit, mely ellenségeskedést szült az ainuk és a kínaiak között. Az aktív kapcsolatok kiépülése a vadzsinek, vagyis a japánok és Ezocsi (a mai Hokkaidó) lakossága között a 13. században kezdődött.Weiner, M. (eds) 1997, Japan’s Minorities: The Illusion of Homogeneity, Routledge, London. Az ainu társadalom jórészt halász-vadász és gyűjtögető életmódot élt, természetimádó vallásuk volt.|title|"NOVA Online – Island of the Spirits – Origins of the Ainu". Retrieved on May 8, 2008.
A Muromacsi-korban (1336–1573) az ellenségeskedés a japánok és az ainuk között háborúvá mérgesedett. Takeda Nobuhiro megölte az ainuk vezetőjét, Kosamaint, sok ainu ezáltal japán fennhatóság alá került, ami erőszakos lázadásokhoz vezetett, ilyen volt például a Kosamain lázadás 1456-ban.
Az Edo-korszakban az ainuk, akik az északi szigetet (Hokkaidót) irányították, egyre nagyobb mértékben kezdtek kereskedni a japánokkal. A Tokugava bakufu (a feudális kormányzat) kizárólagos jogot adott a Macumae-klánnak, hogy az északi részen élő ainukkal kereskedhessenek. Később a Macumae-klán bérbe adta a kereskedelmi jogokat, így a japán-ainu kapcsolatok még kiterjedtebbé váltak. Ebben az időszakban az ainuk egyre inkább a japán importtermékektől függtek, s a kereskedelem eredményeként olyan betegségek is megjelentek, mint például a himlő.Brett L. Walker, The conquest of Ainu Lands: Ecology and Culture in Japanese Expansion 1590–1800, University of California Press, 2001, p. 49–56, 61–71, 172–176. A kölcsönkapcsolatok ugyan közelebb hozták egymáshoz az ainu és a japán lakosságot, de néha még így is kitörtek kisebb-nagyobb lázadások a japán fennhatóság ellen. A legfontosabbak ezek közül a Sakusain-lázadás (1669–1672) és a menasi–kunasiri csata volt 1789-ben.
A Meidzsi-restauráció és az azt követő időszak A 18. században körülbelül fő volt az ainu lakosság száma.Encyclopedia of genocide and crimes against humanity, Dinah Shelton Volume 2 Macmillan Reference, 2005 – History – 1458 pages Macmillan Reference, 2005 1868-ban mintegy 15 000 ainu élt Hokkaidón, 2000 Szahalinon, és nagyjából 100 a Kuril-szigeteken.David Howell. "The Meiji State and the Logic of Ainu 'Protection'", In New Directions in the Study of Meiji Japan, edited by Helen Hardacre, 1997. p. 614. A Metropolitan magazin arról számolt be, hogy sok ainut kényszerítettek munkára, lényegében rabszolgaként foglalkoztatták őket a japánok, ezzel rengeteg családot szakítva szét, és himlőt, kanyarót, kolerát és tuberkulózist vittek a közösségeikbe. 1869-ben az új Meidzsi-kormányzat átnevezte Ezót Hokkaidóra, ezáltal egyoldalúan Japánba integrálta a területet. Megtiltották az ainu nyelv használatát, elvették a földjeiket, és megtiltották a lazac halászatát, illetve a szarvasvadászatot.
1899-ben a japán kormány olyan törvényt fogadott el, melyben az ainukat egykori őslakosokként emlegetik, s automatikus japán állampolgárságot is kaptak, ezzel az asszimilációjuk gyorsítása volt a cél – illetve az eddigi földjeik is japán ellenőrzés alá kerültek.Loos, N. & Osani, T. 1993, Indigenous Minorities and Education, Sanyusha Publishing Co., Ltd., Tokyo. Ezáltal az ainuk mindössze 36 év alatt rendkívül elszigetelt népcsoporttá váltak, akiknek azonban a földje, a nyelve, a vallási szokásai a japán lakosságéba olvadtak. Ezen kívül a japánok már felosztották a földjeiket, hogy kiszolgálja a Meidzsi-korszak nyugatosító törekvéseit és kiaknázza a gazdag természeti erőforrásait.Sjöberg, K. 1993, The Return of the Ainu, Harwood Academic Publishers, Switzerland, p. 117. Ebben az időszakban az ainuknak kötelező volt japánt tanulniuk, japán nevet felvenniük, és tiltották a vallásgyakorlatukat, többek között az állatáldozatot és az egyéni tetoválásokat is.
Ezt az 1899-es törvényt csak 1997-ben vonták vissza – addig azt állította a japán kormány, hogy nincsenek etnikai kisebbségek. Hivatalos őslakos csoportnak csak 2008 június 6-án ismerték el őket.
Sok házasság jött létre a két népcsoport között, hogy csökkentsék a diszkriminációt, ennek eredményeként sok vegyes házasságból származót már meg sem lehet különböztetni a japánoktól.
Hivatalos elismerésük Japánban 2008. június 6-án a japán országgyűlés nem kötelező erejű határozatot fogadott el, amelyben felszólította a kormányt, hogy ismerje el az ainukat japán őslakosként, és sürgette a csoporttal szembeni megkülönböztetés megszüntetését. A határozat elismerte az ainukat „sajátos nyelvű, vallású és kultúrájú őslakos népnek”. A kormány azonnal közzétett egy nyilatkozatot, amelyben elismerte az ainukat, és kijelentette: „A kormány ünnepélyesen elfogadja azt a történelmi tényt, hogy sok ainut hátrányos megkülönböztetés ért és a modernizáció miatt szegénységbe kényszerültek annak ellenére, hogy jogilag egyenlők a (japán) emberekkel.”
Hivatalos elismerésük Oroszországban A szentpétervári szerződés (1875) eredményeként a Kuril-szigetek – az ainu lakosokkal együtt – japán igazgatás alá kerültek. Összesen 83 észak-kurili ainu érkezett a Oroszországba 1877. szeptember 18-án, miután úgy döntöttek, hogy orosz uralom alatt maradnak. 1881-ben üzletet kötöttek, és az ainuk az orosz oldalon lévő Javin faluban telepedtek le. Később létrejött egy másik ainu falu is, Goligino néven. 1953-ban Konsztantyin Omelcsenko, a Szovjetunió katonai és állami titkainak védelméért felelős főigazgatóság vezetője megtiltotta a sajtónak, hogy a Szovjetunióban élő ainukról információkat közöljenek. Ezt a rendeletet két évtized után aztán visszavonták.
E két falu környéke máig a legnagyobb orosz ainu település, a 2010-es népszámlálás szerint 888 ainu él Oroszországban, kiknek többsége vegyes japán–ainu házasságból született, de ők általában nem tartják magukat ainu származásúnak (mivel a teljesen japán származás vízummentes belépést biztosít nekik Japánba). Mivel az ainukat nem ismeri el hivatalosan az orosz kormány, valamely nemzetiségbe, vagy az oroszok közé számolják őket. Az ainuk szerint ők a Kuril-szigetek őslakói, akiket az oroszok és japánok egyaránt megtámadtak.
2004-ben a Kamcsatkai határterületen élő kis ainu közösség levelet írt Vlagyimir Putyinnak, melyben kérték, hogy vizsgálja felül a Dél-Kuril-szigetek Japánnak való odaítélését. A levélben mind a japánokat, mind a cári oroszokat és a szovjeteket az ainuk ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolták, például asszimilációellenességgel és gyilkosságokkal. Felszólították Putyint, hogy ismerje el az ainu népirtást, amit az elnök elutasított. 2012-től a kurili és a kamcsatkai ainuk csoportjainak nincsenek meg ugyanazon halászati és vadászati jogai, mint amiket más határterületen élő őslakos törzsi közösségek megkapnak az orosz kormánytól.
Eredetük
Az ainukra gyakran a Dzsómon-kori nép leszármazottaiként tekintenek, akik a Dzsómon-kor óta Japánban élnek. Az egyik jukar upopojuk, vagyis legendájuk szerint „Az ainuk százezer évig éltek e helyen, mielőtt a Nap Gyermekei eljöttek ide.” Friss kutatások szerint az ainu kultúra összeolvadt az Ohotszk-kultúrával és a Szatszumonnal, amely egyike lehetett a japán szigeteken a Dzsómon-korban létrejött kultúráknak. Életmódjuk gazdálkodáson, halászaton, vadászaton és gyűjtögetésen alapult.
A tiszta ainu származású embereknek a Jamato-koriakkal összehasonlítva világosabb bőrük és több testszőrzetük volt.Travis, John "Jomon Genes:Using DNA, researchers probe the genetic origins of modern Japanese" Science News February 15, 1997 Vol. 151 No. 7 p. 106 Számos régi kutató a kaukázusi származást tartotta valószínűnek, azonban a DNS-vizsgálatok nem mutattak egyezést a modern európaiakéval. Luigi Luca Cavalli-Sforza genetikus az északkeleti és kelet-ázsiai genetikai klaszterbe sorolja őket.Cavalli-Sforza, L.L., Menozzi, P. & Piazza, A. (1994). The History and Geography of Human Genes. New Jersey: Princeton University Press.
Mark J. Hudson, Nisikjúsú Egyetem antropológiaprofesszora elmondta, hogy Japánban egy protomongolid lakosság telepedett le a pleisztocénban, akikből később a Dzsómon-kori lakosság kialakult, és ezek jellemzői láthatók az ainu és az okinavai népeken.Hudson, Mark J. (1999). Ruins of identity: ethnogenesis in the Japanese Islands.
1893-ban Arnold Henry Savage Landor antropológus írta le az ainuk külső jellemzőit, kiknek mélyen ülő és az európaiakra jellemző szemalakjuk van, nagy fülekkel rendelkeznek, szőrösek és hajlamosak a kopaszságra, kissé lapos, horgas orruk van, nagy és széles orrlyukakkal. Kiemelkedő arccsontok, nagy száj és vastag ajkak, kis állrész jellemzi őket.Landor, Arnold Henry Savage (1893). Alone with the hairy Ainu: or, 3.800 miles on a pack saddle in Yezo and a cruise to the Kurile islands. London: John Murray, pp. 229-230. Azt is kimutatták, hogy az ainuk az ujjlenyomataik és a fogászati morfológia alapján a mongolidokra és nem az európaiakra hasonlítanak.
Turner a Dzsómon-kori nép maradványaival a Sundadont-minta alapján hasonlóságot mutatott ki a mai tajvani bennszülöttekkel, a filippínó, az indonéz, a thaiföldi, a borneói, a laoszi és a malajziai dél-mongoloid lakossággal.
Az ainu férfiaknak sűrű, hullámos hajuk és gyakran hosszú szakálluk van. Kjószuke Kindaicsi Az ainuk élete és legendái című könyve (melyet a japán idegenforgalmi bizottság jelentetett meg 1942-ben) is tartalmazza az ainuk külső adottságainak leírását: „Sokan hullámos hajúak, de megtalálhatóak köztük egyenes, fekete hajú egyének is. A bőrük általában világosbarna, ám ez annak köszönhető, hogy egész nap a tengeren vannak. Az időseknek, akik már nem dolgoznak, és védettek az erős napsugárzástól, gyakran olyan fehér bőrük van, mint a nyugati embereknek. Az ainuknak széles arcuk, kiugró szemöldökük, nagy, mélyen ülő szemeik vannak, melyek inkább európai típusúak, a mongol típusú szem viszonylag ritka.
A genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy az ainuk elsősorban az Y-haplocsoport D-M55 részébe tartoznak. Az Y-DNS haplocsoport D2 elterjedt az japán szigetcsoport egész területén, még Okinaván is. Az egyetlen Japánon kívüli terület, ahol az Y-haplocsoport D gyakori, az Tibet, illetve az Andamán-szigetek az Indiai-óceánon.
Tajima 2004-es tanulmányában 16 ainu férfiből kettőnél találta úgy, hogy azok a C-M217-es haplocsoportba tartoznak, mely a legelterjedtebb Y-kromoszómás haplocsoport a szibériai és a mongóliai őslakosság körében. Hammer 2006-ban négy ainu férfit vizsgált, közülük egy tartozott a C-M217-be. Egyes kutatók arra következtettek, hogy C-M217 haplocsoportba tartozó ainuk egyirányú genetikai hatást mutatnak egy hagyományosan nomád észak-szahalini népcsoporttal, a giljákokkal, akikkel már régóta kulturális interakcióban vannak.