A Mindörökké Hannah Montana (Hannah Montana Forever) a Hannah Montana című sorozat negyedik és egyben utolsó évada, mely 13 részből áll. Ezt a sorozatot Magyarországon a Disney Channel vetíti. Az évadot az Amerikai Egyesült Államokban 2010. július 11-én kezdték vetíteni. Az évad gyártása 2010. január 18-án kezdődött meg, és még ez év május 14-én befejeződött. A sorozatnak ez az egyetlen évada, melyet HD minőségben forgattak le. Emellett ebben az évadban Mitchel Musso karaktere, Oliver Oken csak visszatérő szereplő, és így már nem tagja a főszereplőcsapatnak.

A produkció Főcímdal A negyed évadnál a főcímdal és a legtöbb sablon a harmadik évadból származik. A nevek (kivéve Mitchel Mussót) egy görgetett sávon jelennek meg, más és más betűtípussal, úgy mint az amerikai mozik feliratai. A folytatásban aztán következnek a szélesvásznú epizódokból bevágott jelenetek, melyek már csak negyedik évadosak. A The Best of Both Worlds című szám ugyanazon újfajta verziója szól a főcím alatt, mint ami a harmadik évadban. Bár egy zöld-képernyős technológia alapján a harmadik évados koncert van bevágva a koncertes jelenetekhez. A készítők nevei az utolsó kettő epizódból bevágott jelenetben jelennek meg. Felújított jelenet még az is, ahogy Miley körbefordul és átváltozik Hannah-vá a főcímdal közepén, amikor Miley nézi, ahogy egy jelenetben megöleli az apját az új évadból kivágott jelenetben. A végén amikor Hannah azt mondja, hogy "shhh", majd nevet, akkor lehet látni, hogy ezt a két jelenetet egybeolvasztották az eddigi hagyományokkal szemben, ahol ez a két cselekvés mindig két jelenetből állt.

Szereplők Mitchel Musso a negyedik évadban már nem tagja a főszereplők csoportjának, mivel zenei karrierjét építi, valamint kapott egy saját Disney sorozatot, a Királyi párost, ahol Doc Shaw oldalán játszik. Így a főszereplők száma lecsökkent, és már csak Miley Cyrus, Emily Osment, Jason Earles, Moises Arias, Billy Ray Cyrus maradtak meg az eredeti csapatból.

2010. március 3-án néhány vendégszereplő kilétére derült fény. A negyedik évadban vendégszerepel Ray Liotta, Angus T. Jones, Sheryl Crow és Christine Taylor. Egy újabb bemutatkozó szereplő derült ki, ez pedig nem más, mint a Jackson barátnőjét alakító Tammin Sursok.

Zene Az "Are You Ready (Superstar)", "Ordinary Girl", "I'm Still Good", "Que Sera" és a "Gonna Get This" dalok lettek felhasználva, hogy reklámozzák a Hannah Montana új évadát. A negyedik évadhoz a filmzenei lemez 2010. október 19-én jelent meg az Egyesült Államokban.

Áttekintés

Évad Epizódok Év Amerikai premier Magyar premier Amerikai finálé Magyar finálé 4. 14 2010–2011 2010. július 11. 2010. szeptember 18. 2011. január 16. 2011. április 30.

Epizódok

Az évad forgatása 2010. január 18-tól 2010. május 14-ig tartott. Miley Cyrus minden epizódban szerepel. Emily Osment, Billy Ray Cyrus és Jason Earles egy epizódból hiányzik. Moises Arias négy epizódból hiányzik. Cody Linley, Dolly Parton és Vicki Lawrence egy epizódban szerepel. Drew Roy három epizódban szerepel. Mitchel Musso két epizódra tér vissza.

Sorozat #Évad #Magyar és eredeti címÍró(k)Rendező(k)Amerikai premierMagyar premierProdukciós kódAmerikai nézők (millió) 86 1 Édes otthon, Hannah Montana módra(Sweet Home Hannah Montana)Michael Poryes & Steven PetermanBob Koherr2010. július 11.2010. szeptember 18.4025.7A Stewart család beköltözik az új otthonukba, de Miley és Lilly rájönnek, hogy Robby elköltöztette az új házba Miley régi gyerekkori hálószobáját a régi bútoraival, azaz a fehér emeletes ágyat, a rózsaszín falakat, a rózsaszín ágyneműket, a babákat, egy plüss unikornist és Szivárvány Röfit. A két lány elhatározza, hogy muszáj beiktatni pár változást. Ezalatt Jacksonnak muszáj kedvesen bánnia TJ-vel, az újdonsült szomszéddal, akinek van egy nagyon szép unokatestvére, Siena, aki szintén a szomszédban lakik.

Hiányzik: Moises Arias – Rico Vendégszereplők: Angus T. Jones – T.J., Tammin Sursok – Siena, Morgan York – Sarah, Hayley Chase – Joannie Palumbo Hannah dal: "Are You Ready (Superstar)" Megjegyzés: Ettől az epizódtól kezdve, a sorozatot HD minőségben vetítik és ez az utolsó olyan Disney Channel sorozat, melyet átalakítottak HD felvételűre; bár az újításokat már bevezették, a sorozatot még mindig videoszalagra veszik (ami tipikusan a Disney Channel többkamerás szitkomjaira jellemző). Most, hogy a Stewart család új házba költözött, a sorozat már a második olyan produkcióvá vált, ahol a sorozat díszletet és helyszínt vált. Az első ilyen a JONAS volt (amit átnevezetek JONAS L.A.-re a második évadjára, mivel a sorozat díszletét lecserélték New Jersey-ről Los Angeles-re) is. Mitchel Musso már nem állandó főszereplő, így nem szerepel a főcímdalban, és már csak visszatérő szereplő, mivel Mitchel új szerepet kapott egy új Disney XD sorozatban, melynek címe Királyi páros, valamint a színész a zenei karrierjére szeretne koncentrálni. 87 2 Hannah Montana a dirinél(Hannah Montana to the Principal's Office)Steven James MeyerBob Koherr2010. július 18.2010. szeptember 18.4015.4Miley-t elfelejti az apja időben beíratni az iskolába, de Luger igazgató kivételt tesz, és helyette beíratja Hannaht, ami először megoldásnak tűnik. Később azonban Miley ráébred, hogy Hannahként az iskolában még több balhéba keveri. Ezalatt Jackson fél elhívni randira Sienát.

Mellékszereplők: LaTonya Holmes – női kórustag #1, Fuschia! – női kórustag #2, Clent Bowers – férfikórustag, Reggie Brown – Obama elnök Vendégszereplők: Tammin Sursok – Siena, Erin Matthews – Karen Kunkle, Morgan York – Sarah, Hayley Chase – Joannie Palumbo Különleges vendégszereplő: Ray Liotta – Luger igazgató Hannah dalok: "Ordinary Girl" Megjegyzés: Amikor Rico megkérdezi Hannaht, hogy "Emlékszel rám?" akkor a második évad 29. részére utal, ahol ő, Johhny (Corbin Bleu) és Hannah hármasrandira mentek. 88 3 A kiábrándító sikoly(California Screamin')Jay J. DemopoulosBob Koherr2010. július 25.2010. szeptember 25.4034.2Miley úgy érzi, hogy Robby feláldozta a saját életét a lánya karrierjéért, így Miley összehoz neki egy vak randit az iskolanővérrel, Lorival. Ezalatt Jackson a Sienával való első csókja miatt aggódik, mert Rico azt mondta neki, hogy amint Jackson megcsókolja Sienát, a lány azonnal szakít vele.

Vendégszereplők: Christine Taylor – Lori, Tammin Sursok – Siena 89 4 Ki ne add a titkomat!(De-Do-Do-Do, Da-Don't-Don't-Don't Tell My Secret)Jay J. DemopoulosBob Koherr2010. augusztus 1.2010. október 2.4045.7Miley titka majdnem kiderül, amikor egy Hannah Montana eseményről jön vissza és Siena meglátja őt a Stewart ház ablakából. Siena gyanakodni kezd, hogy Jackson egy másik lánnyal jár, így Jackson könyörögni kezd Miley-nak, hogy árulják a titkot. Miután Siena másodszorra is majdnem megtudja, hogy Miley és Hannah Montana egy személy, Miley beleegyezik, hogy elmondja a titkát Sienának, de a mégis meghátrál. Miután Siena már komolyan azt gondolaja, hogy Jackson megcsalja őt Hannah Montanával, Miley végre elmondja neki az igazat és tisztázza a helyzetet. Ezalatt Robby elviszi horgászni Ricót, hogy megtanítsa a fiúnak, hogyan kell megnyugodni.

Vendégszereplők: Tammin Sursok – Siena, Robert Costanzo – Al Blaine 90 5 Ég veled Jake(It's the End of Jake as We Know It)Maria Brown-GallenbergShannon Flynn2010. augusztus 8.2010. október 9.4054.7Oliver látogatóba érkezik, és egy titkot is hoz magáról Jake-ről. Kiderül, hogy Jake megcsalta Miley-t. Miután Jake megérkezik, Lilly és Oliver megpróbálják elrejteni Miley elől a titkot, hogy a lány az ünnepi jelenetek forgatására koncentrálhasson Hannahként. Miley később megtudja egy kisfiútól az igazat, aki hallotta Lilly és Oliver beszélgetését Jake-ről. Oliver megmutatja Miley-nak a képet, aki egy másik lánnyal csókolózik. Egy hathatós jelenet után, melyet Jake-kel játszottak el, Miley végül szakít a fiúval. Ezalatt Jackson beöltözik Rico apjának kétezer dollárért cserébe, hogy elmehessen Peruba, és meglátogassa az ott modellkedő Sienát.

Mellékszereplők: David Burrus – Henry Vendégszereplők Robert Contanzo – Al Blaine, Alec Ledd – Ronnie, Cody Linley – Jake Ryan Különleges vengégszereplő: Mitchel Musso – Oliver Oken Különleges sztárvendég: Sheryl Crow – Herself Hannah dalok: "Need a Little Love" (Sheryl Crow-val közreműködve) 91 6 Örökké együtt(Been Here All Along)Douglas LiebleinAdam Weissman2010. augusztus 7.2011.4074.6Miley lemondja a szokásos apa-lánya délutánt, és helyette elmegy randizni Jesse-vel. Miley mérges lesz, amikor Jesse elrontja a randijukat azáltal, hogy felveszi a telefonját és elkezd beszélgetni az apjával, de amikor Jesse elmondja neki, hogy az apja katonaként állomásozik Afganisztánban és alig tudnak beszélni, Miley ráébred, hogy ő mennyire szerencsés, hogy az apja mindig ott van neki, így kárpótolja Robbyt. A katonák iránti tisztelgésből Hannah koncertet szervez a katonáknak és családjaiknak, akiknek nincs meg az a szerencse, hogy együtt lehetnek otthon.

Hiányzik: Moises Arias – Rico Mellékszereplők: Samantha Abrigo – kislány, Brandi Cyrus – gitáros, Charlene Deguzman – dobos, Alvin C. Forbes – billentyűs, Max Atom Kuehn – basszusgitáros Vendégszereplők: Christine Taylor – Lori, Drew Roy – Jesse Hannah dalok: "Been Here All Along", "Que Sera" és "I'm Still Good" 92 7 Elbocsátó szeretet(Love That Let's Go)Heather WordhamAdam Weissman2010. szeptember 12.2010. október 23.4064.5Lilly végre fel akar szállni Farmerre lovagolni, de a lovaglás során Farmert megharapja egy kígyó és ledobja magáról Lillyt, majd a ló is összeesik. Lilly lába eltört és kerekesszékben van. Lilly és Robby Ray segítenek támogatni Miley-t, amíg Farmer meggyógyul. Ezalatt Jackson megpróbálja lenyűgözni Sienát azáltal, hogy elolvassa a lány kedvenc könyveit, de mindig elterelődik a figyelme a birkózás magazinok láttán. Jackson egy kicsit brutális, de valóságos motivációt kap.

Hiányzik: Moises Arias – Rico Vendégszereplők: Tammin Sursok – Siena, Morgan York – Sarah, Noah Cyrus – Kislány Különleges sztárvendég: John Cena – saját maga Hannah dalok: "Love That Lets Go" (Billy Ray Cyrusszal közreműködve) Megjegyzés: Az epizód legvégén megtudjuk, hogy ezt az epizódot Miley Cyrus igazi lovának, Roam-Man emlékére írták, aki 2009-ben pusztult el. Ez az évad első olyan része, melyben nem szerepel Hannah Montana. 93 8 Hannah összehozza(Hannah's Gonna Get This)Steven James Meyer (Forgatókönyv) Donna Jatho (Történet)Bob Koherr2010. október 3.2010. október 30.4084.1Cable Top 25: ‘Monday Night Football,’ ‘Jersey Shore,’ Wizards of Waverly Place,’ ‘Phineas and Ferb’ Top Week’s Cable Viewing By Robert Seidman– October 5, 2010Hannahnak írnia kell egy dalt az új albumára még péntek előtt. Miley ír egy dalt, ami azonban nem tetszik a zenei rendezőnek. A rendező keres 10 Hannah rajongót és megkérdezi tőlük, hogy tetszik-e nekik a dal. A legtöbb gyereknek nem tetszik, így Hannah ráveszi Lillyt, hogy öltözzön gyereknek és győzze meg a többit. Hannah ráébred, hogy ez az ő karrierje, és akkor is meg akarja csinálni a dalt, ha kap néhány negatív véleményt. A végén a dalt duettben adják elő Iyazzal, aki még előtte meghallja a dalt és nagyon el akarja énekelni. Ezalatt Jackson megtudja, hogy Ricónak van bajusza, így megpróbál ő is növeszteni egyet. Sok sikertelen próbálkozás után Jackson elismeri, hogy nem tud bajuszt növeszteni, de egy kis kutatómunkát is végez, amelyből kiderül, hogy Rico bajusszal rendelkező felmenői közül mindenki megkopaszodott.

Mellékszereplők: Zach Callison – Douglas, Brighton Sharbino – Cammi, Brie Bernstein – Tina, Nay Nay Kirby – Chelsea Vendégszereplők: Gildart Jackson – Quinn Különleges sztárvendég: Iyaz – saját maga