Abu Bakr Muhammad ibn Tugdzs – arab betűkkel أبو بكر محمد بن طغج (Abū Bakr Muḥammad ibn Ṭuġǧ) – (Bagdad, 882. február 5. – Damaszkusz, 946. július 24.), akit röviden a kalifától kapott al-Ihsíd (arab betűkkel الإخشيد [al-Iḫšīd]) tiszteleti néven szokás emlegetni, középkori muszlim fejedelem, az Egyiptomot, Palesztinát, Dél-Szíriát és a Hidzsázt uraló Ihsídida-dinasztia alapítója volt.
Török katonacsalád sarja volt. Apja az Egyiptomban függetlenedő Túlúnidák oldalán futott be fényes karriert a 9–10. század fordulóján, de élete végén bebörtönözték. Vele együtt fia is fogságba került, majd szabadulását követően részt vett az Ibn al-Mutazz-féle felkelésben. Ezután Egyiptomba ment, ahol a helyi kormányzó és a központi hadsereg vezetője jóvoltából egyre jelentősebb pozíciókat tölthetett be a szír-palesztin térségben. Bár már korábban kinevezést kapott (amit a bagdadi hatalmi viszályoknak köszönhetően rövid úton felülírtak), 935-ben vált csak önálló egyiptomi uralkodóvá. A Fátimidák támadásának kivédésével sikerült megszilárdítania pozícióját, és az anarchikus évtizedek után a béke, a rend és a prosperitás időszakát hozta el a Nílus-völgyi tartomány számára. Független helytartósága alatt igyekezett távol maradni a bagdadi intrikáktól, de mindvégig elismerte a tényleges hatalmukat elvesztő abbászida kalifák főségét, amit azok előbb a tiszteleti név megadásával, utóbb pedig helytartóságának örökletessé tételével honoráltak. Uralkodása jelentős részében különféle, Mezopotámiából érkezett ellenségek ellen kellett harcolnia Egyiptom védelmében, de a tartományon kívül – a küzdelemben pedig inkább a megvesztegetés, a lefizetés és a területi engedmények eszközeire hagyatkozott, mintsem katonai erejét kockáztatta volna. Ennek köszönhetően stabil, erős államot hagyott utódaira, érdemeit azonban a kortársak és az utókor szemében elhomályosították ambiciózusabb, pazarlóbb és felelőtlenebb kortársai.
Származása Ihsíd nagyapja, Dzsuff ferganai török zsoldoskatona (gulám) volt, aki a 9. század közepén került az Abbászida Kalifátus hadseregébe. Egy forrás szerint al-Mutavakkil kalifával egy napon halt meg 861-ben. Dzsuff fia, Tugdzs az Egyiptom és Szíria területén önálló fejedelemséget alapító Túlúnidák szolgálatába állt. Elképzelhető, hogy már a dinasztiaalapító Ahmad ibn Túlúnt (ur. 868–884) szolgálta, de Humáravajh ibn Ahmad ibn Túlún (884–896) idején már biztosan kimutatható ottani jelenléte. Szép karriert futott be: volt a dél-szíriai Damaszkusz, a palesztinai Tiberias, az észak-szíriai Aleppó (és kezdetben talán a kilikiai Tarsus) helytartója is.Bacharach: The Carreer of al-Ikhshid 588. o. Amikor 905-ben a központi hadsereg Muhammad ibn Szulajmán vezetésével megbuktatta a Túlúnidákat, sikeresen átállt az oldalukra, és elérte, hogy a hadvezér kinevezze Aleppó helytartójává. Pártfogójával együtt azonban ő is börtönbe került, amikor al-Abbász ibn al-Haszan vezír a zsákmány elsikkasztásának vádjával 906-ban letartóztatta. Tugdzs még abban az évben elhunyt a börtönben, ahova két fiával, Muhammaddal és Ubajdalláhhal együtt zárták.Kennedy: The Age of the Caliphates 313. o.
A karrier felívelése Halálát követően fiai rövidesen kiszabadultak, és az Abdalláh ibn al-Mutazz trónra tétele érdekében szőtt összeesküvés keretében állítólag személyesen is részt vettek az apjukat bebörtönöztető vezír meggyilkolásában al-Huszajn ibn Hamdán, a neves hadvezér oldalán. Mivel azonban al-Muktadir kalifa hatalmát nem sikerült megdönteni 908 decemberében, a fivérek elmenekültek Bagdadból: Ubajdalláh Júszuf ibn Abi sz-Szádzs ádzarbajdzsáni emír udvarában keresett menedéket, Muhammad pedig Szíriába menekült. Itt egy Abu l-Abbász ibn Bisztám nevű adófelügyelő környezetéhez csatlakozott alacsony rangban; pártfogója oldalán 910-ben jutott el Egyiptomba.Bacharach: The Carreer of al-Ikhshid 589. o. Az itteni kormányzó, Takín rövidesen Ammán és a Jordántól keletre eső sivatagos területek helytartójává nevezte ki, amely minőségben szép sikert ért el 918-ban: megvédett egy zarándokkaravánt a beduin martalócoktól. Ugyanebben az évben csatlakozott a Fátimidák visszaverésére Egyiptomba küldött főparancsnok, Munisz al-Muzaffar seregéhez, és a későbbiekben – noha a forrásanyagban erre sehol sincs utalás – nagyon valószínű, hogy az utóbbival ápolt jó kapcsolatai segítették az előmenetelben.
Takín négy alkalommal viselte az egyiptomi helytartói hivatalt. Valamikor negyedik kinevezését (923) követően Ibn Tugdzs visszatért hozzá Fusztátba, de 928-ban elváltak útjaik, amikor Takín nem volt hajlandó őt kinevezni a megüresedett alexandriai tartomány élére.Bacharach: The Carreer of al-Ikhshid 590. o. Ibn Tugdzs jobbnak látta elmenekülni Egyiptomból, ám rövidesen sikerült kieszközölnie, hogy Bagdadból kinevezést kapjon a palesztinai Ramla helytartóságába. 931-ben még előkelőbb hivatalt kapott: apja nyomdokaiba lépve Damaszkusz kormányzójává lépett elő.Bianquis: Autonomous Egypt 112. o. A két kinevezés mögött az ekkoriban hatalma csúcsán lévő Munisz befolyása sejthető.
Az egyiptomi közjáték Takín 933 márciusában halt meg, és utódjául a fiát, Muhammadot jelölte ki, aki azonban nem rendelkezett számottevő helyi támogatással. 933. augusztus 31-én kalifai üzenet érkezett Fusztátba, amely a damaszkuszi kormányzót, Ibn Tugdzsot nevezte ki Egyiptom helytartójává – beiktatása meg is történt, mert a hutbát (a pénteki szentbeszédet) az ő nevére mondták.Bacharach: The Carreer of al-Ikhshid 591. o. Körülbelül egy hónapra rá új kormányzót neveztek ki Bagdadból mind Egyiptom, mind Damaszkusz élére: előbbi Ahmad ibn Kajgalag, a hivatalt korábban már betöltő férfiú, utóbbi pedig az Aleppót is megkapó Busri lett. Ibn Tugdzs mindeközben nem hagyta el Damaszkuszt, ami azzal magyarázható, hogy értesült pártfogója, Munisz 933 szeptemberében bekövetkezett bebörtönzéséről – ebben az összefüggésben az is érthetővé válik, hogy miért is nevezték ki, majd vonták vissza kinevezését ilyen rövid idő leforgása alatt. Busri megpróbálta elragadni Damaszkuszt Ibn Tugdzstól, de az legyőzte és foglyul ejtette ellenfelét. Al-Káhir kalifa erre Ibn Kajgalagot bízta meg a leverésével, ő pedig fel is vonult, de összecsapás helyett kiegyezett a Damaszkuszt megtartó ellenfelével.Bacharach: The Carreer of al-Ikhshid 592. o.
Egyiptom megszerzése 934-ben al-Káhir is megbukott, utódja, ar-Rádi kalifa pedig úgy próbálta megerősíteni uralmát a nyugati térség felett, hogy al-Fadl ibn Dzsaafar ibn al-Furát személyében egyfajta teljhatalmú felügyelőt nevezett ki Szíria és Egyiptom élére. Ő még régebben házassági kapcsolatra lépett Ibn Tugddzsal, összeházasítva a fiát annak egy lányával. A teljhatalmú megbízott 935-ben szerzett rokonát nevezte ki Egyiptom kormányzójává.Kennedy: Age of the Caliphates 314. o. A Nílus-völgyi tartomány ekkorra már teljes anarchiába süllyedt: Ibn Kajgalagnak kettős harcot kellett vívnia Muhammad ibn Takínnal és a befolyásos pénzügyes al-Mádzarái családdal, eközben a katonák lázongtak zsoldjuk elmaradása miatt, és a nomádokkal együtt a lakosságot fosztogatták.Bacharach: The Carreer of al-Ikhshid 593. o.
Ibn Tugdzs szárazföldön és tengeren is támadásba lendült. Ibn Kajgalag egy ideig fel tudta tartóztatni a szárazföldi csapatait, azonban miután az ellenséges flotta bevette Tinníszt és felhajózott Fusztátig, a bekerített emír a Fátimidákhoz menekült. Augusztus 26-án Ibn Tugdzs bevonult a fővárosba. Ebben a helyzetben a katonaság egy része – az alexandriai helyőrség parancsnoka, al-Habasi és két flottaparancsnok, Badr ibn Ali és Badzskam – a Fátimidák behívása mellett döntött. 936 áprilisában a berber támadók elragadták Alexandriát, de Ibn Tugdzs a fivére segítségével 936 novemberére kiverte a támadókat a tartományból.Bacharach: The Carreer of al-Ikhshid 594. o. Ibn Takínt és a Mádzaráikat is sikerült a maga oldalára állítania és udvarába gyűjtenie.Kennedy: The Age of the Caliphates 314. o. Így már hozzáláthatott a rend és a nyugalom helyreállításához, amit a fosztogatás elleni kemény fellépéssel el is ért.
Uralkodása A prosperáló Egyiptom Ibn Tugdzs tehát rövidesen stabilizálni is tudta a hatalmát. Úgy tűnik, uralkodásának tizenegy éve alatt Egyiptomban béke és nyugalom honolt, legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a források nem tesznek említést lázadásokról, sem beduin betörésekről, sem katasztrófákról, amik a korábbi vagy későbbi időszakokban rendszeresen előfordultak. A fejedelem arra használta ki tartománya felvirágzását, hogy ütőképes hadsereget hozzon létre fekete gyalogságból és török lovasságból – seregét azonban a későbbiekben csak végszükség esetén vetette be harcban, ellenfeleit többnyire fenyegető felvonulással, bőkezű pénzjuttatással és kompromisszumokkal próbálta leszerelni.
Az „ihsíd” cím A kalifátus megdöntésére törő, síita Fátimidák feletti diadal kedvező fogadtatásra talált Bagdadban, így Ibn Tugdzs önálló uralmát akkor sem próbálták felszámolni a központból, amikor 936-ban Muhammad ibn Ráik főemíri kinevezést kapott Bagdadban. (Ebben szerepe lehetett annak is, hogy Ibn al-Furát 937-ben vezíri hivatalt töltött be Ibn Ráik mellett.) 938-ban – nyilván bőséges ajándékok kíséretben – az egyiptomi fejedelem kéréssel fordult ar-Rádi kalifához: kérte, hogy hivatalosan ruházza fel a ferganai török eredetű, „fejedelem” jelentésű „ihsíd” tiszteleti névvel.Bacharach: The Carreer of al-Ikhshid 595. o. A krónikus pénzhiánnyal küszködő központi kormányzat ráállt, hiszen egy efféle gesztusért újabb bőséges ajándékokra számíthatott, de a hivatalos értesítés csak 939 júliusában érkezett meg Egyiptomba. Ibn Tugdzs ettől kezdve az al-Ihsíd nevet használta levelezésében és erre mondatta a szentbeszédet, pénzérméin azonban csak 941-től fogva tüntették fel az újonnan szerzett titulust.Bacharach: Numismatic Evidence 363. o.
Egyiptom védelmében Muhammad ibn Ráik 938-ban megbukott, és a főemíri pozíciót egy korábbi tisztje, Badzskam szerezte meg. Riválisával úgy egyezett meg, hogy elhagyja Bagdadot, aminek fejében kinevezést kapott az eufráteszi vidék (Dijár Mudar tartomány) és az Aleppó központú Kinnaszrín tartomány élére.Canard: Hamdanides 421. o. Ibn Ráik azonban ennél jóval nagyobb terület kihasítására tett kísérletet: Aleppó mellett meghódította a határtartományokat (Szugúr és Avászim), majd délre indult, és rövid úton Homsz és Damaszkusz is a kezébe került. Az Ihsíd fivére, Ubajdalláh vezette helyi erők jobbnak látták visszavonulni az erős ellenfél elől. Ibn Ráik 939 őszén már Ramlába is bevonult, mire az egyiptomi fejedelem maga állt csapatai élére, és november-decemberben a Sínai-félszigeten elérte tovább nyomuló ellenfelét. Kisebb összetűzések után a két vezető kompromisszumot kötött: Ibn Ráik nagy pénzösszeg kifizetése fejében kivonult Palesztina nagy részéből.Bacharach: The Carreer of al-Ikhshid 599. o. Rövidesen a kalifa is szentesítette a helyzetet: Ibn Ráik átvette Tiberiast és az attól északra fekvő területeket, Ihsíd pedig megmaradt Ramla és Egyiptom birtokában. (A háború alatt, hogy nyomást gyakoroljon a kiváró álláspontra helyezkedő kalifára, Ihsíd azzal fenyegetett, hogy al-Káim fátimida uralkodó hűségére tér, akinek még házassági szövetséget is ajánlott.)Lev: The Fatimids and Egypt 193. o.