Maurice Félix Charles Allais (Párizs, 1911. május 31. – Saint-Cloud, 2010. október 9.) francia közgazdász, tudományos kutató, egyetemi tanár. 1988-ban „a piacok elméletéhez és az erőforrások hatékony felhasználásának elméletéhez való úttörő hozzájárulásáért” Közgazdasági Nobel-emlékdíjat kapott.
A szegény sorból érkező Allais 1932-ben a legmagasabb pontszámmal felvételizett a francia mérnökképző Politechnikumra (École Polytechnique). Bányamérnökként a tudományos kutatás és az oktatás felé fordult. Egyike volt azoknak, akik a matematika szigorát kívánták meghonosítani a közgazdaságtan területén. 1944-ben került a párizsi Bányászati Főiskola gazdasági tanszékére, ahol negyven évig tanított. 1946-ban a francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont (CNRS) kutatási igazgatójának nevezték ki. Első művei: A gazdaságtudomány kutatásáhozA la recherche d'une discipline économique (1943) és a Gazdaság és érdekÉconomie et Intérêt (1947).
Munkásságát 1988-ban Közgazdasági Nobel-emlékdíjjal ismerték el. Ez a nemzetközi elismerés kellő médiahátteret biztosított számára, hogy a nyilvánosság elé tárhassa azon téziseit, amelyeket ugyan már régóta vallott és tanított, de amelyek sértették az 1973 óta kialakított átfogó pénz- és vámügyi reformok szellemiségét.
Ellenezte az árfolyamok lebegtetését, a pénzügyi deregulációt, az Európai Unió közös külső tarifáinak eltörlésére vonatkozó elképzelést. Kifejtette, hogy ezek az újítások munkahelyek megszűnéséhez vezetnek Európában, a világban pedig újabb gazdasági válságot idéznek elő. Az úgynevezett „felemelkedő országokban” 1988-ban bekövetkezett válsággal kapcsolatban kijelentette: „aminek meg kell érkeznie, megérkezik!” A kor nagy konszenzusos elméleteinek ellentmondó állásfoglalásait gyakran nagyon nyersen fejtette ki. Ezek többségének fogadtatása kedvezőtlen volt, néhányukat pedig mind jobb-, mind baloldali szélsőségesek használják fel politikai játszmáikban.
A 2007-ben kibontakozott gazdasági világválság, amely bekövetkezésének szükségszerűségére folyamatosan figyelmeztetett, újra indította a vitát számos olyan kérdésben, amelyekben Maurice Allais korábban már markánsan állást foglalt, s amelyeket ő figyelmeztető jelnek tekintett.
Életrajza 1911. május 31-én született Párizsban, szegény családban; apja kereskedő, nagyapja asztalos volt. Korán árvaságra jutott, mivel apja 1915-ben, német hadifogságban hunyt el. Gimnáziumi tanulmányai során kitűnt tehetségével. 1928-ban tette le első érettségi vizsgáját, majd 1929-ben a másodikat, filozófiából és matematikából. Egy elit iskolákra felkészítő speciális matematikai tanfolyam elvégzése után felvették a leghíresebb francia felsőfokú képzési intézmények közé tartozó francia mérnökképző Politechnikumba (École Polytechnique). Mivel elégedetlen volt a rangsorban elfoglalt helyével, elvégzett egy újabb előkészítőt, és ismét felvételizett – ekkor már a legmagasabb pontszámmal vették fel. Tanulmányai alatt mindvégig megőrizte évfolyamelsőségét, ami lehetővé tette számára, hogy kibocsátásakor a nagy kormánytestületek közül válasszon. Ő a bányászat mellett döntött, így 1934 és 1936 között a bányamérnöki főiskola hallgatójaként képezte tovább magát. Katonai szolgálatát Fontainebleau-i tüzérségnél töltötte. Az általános mozgósítás után hadnagyként néhány hétig az alpesi vadász tüzéregység egy ütegének parancsnoka volt a fronton, a Briançon-hoz közeli olasz határszakaszon.
Szakmai pályafutása 1937–1943 – Üzemmérnök a Nantes-i bányavállalatnál;. 1943–1948 – A Bányászati Dokumentációs és Statisztikai Iroda igazgatója. 1946–1980 – Nyugdíjazásáig a francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont (CNRS) kutatási igazgatója. 1944–1970 – A francia Gazdasági és Szociális Kutatócsoport igazgatója. 1944–1988 – A párizsi Bányászati Főiskola gazdasági tanszékének tanára. 1946-tól a francia Gazdaságelemző Központ (Centre d'Analyse économique) igazgatója. 1947–1968 – A Párizsi Egyetem statisztikai intézetének elméleti gazdaságtan tanára. 1958–1959 – „Distinguished Visiting Scolar” a Virginiai Egyetem mellett működő Thomas Jefferson Központban. 1967–1970 – a genfi Felsőfokú Nemzetközi Tanulmányok Intézetének tanára. 1970–1985 – A Párizs X Egyetem (Nanterre) pénzügyi elemző szemináriumának vezetője. 1980-ban vonult nyugdíjba a francia Nemzeti Bánya-főfelügyelőségi Kar tiszteletbeli főmérnöke megtisztelő címmel.
Főbb gazdasági munkái Az Allais-paradoxon Maurice Allais legnevezetesebb felfedezése egy paradoxon, melyet 1953-ban, New Yorkban, az American Economic Society konferenciáján fejtett ki először, majd publikált különféle gazdasági szaklapokban az 1950-es évek folyamán. Ebben a függetlenségi axiómát vegyítette az alapvetően Neumann János által megalkotott Neumann–Morgenstern-féle hasznosságfüggvénnyel. Allais kimutatta, hogy e hasznosságfüggvény nem adja meg a kockázatos döntések tökéletes leírását, mivel a preferenciák a konkrét döntési helyzettől is függnek.
A várható hasznosság teóriája egy sor, kritikus helyzetekben döntést hozó, racionálisan gondolkodó egyén viselkedésére vonatkozó axiómára támaszkodik. Allais kísérleti úton kimutatta, hogy az egyének az egyik axiómát sorozatosan megszegték, mégpedig éppen a függetlenségi axiómát. Ezen axióma lényege: „ha A lutritErre a kockázatos, kiszámíthatatlan dologra franciául a lotrie, angolul pedig a gamble, a lottery, a prospect, vagy a probability distribution kifejezést használják. Magyar fordításaikban előfordul a lottó, lottószelvény, és a lutri kifejezés is. Ez utóbbi, bizonytalanságot, hazárd-jelleget is kifejező értelme miatt szerepelt itt is a lutri. előnyben részesítjük B lutrival szemben, akkor bármilyen legyen is C lutri és bármilyen legyen annak p valószínűsége, [(p)A ; (1-p)C] előnyben lesz [(p)B ; (1-p)C] lutrival szemben.” [(p)A ; (1-p)C] egy olyan lutrit jelöl, amelyen belül az A lutri p valószínűséggel, míg a C lutri (1-p) valószínűséggel szerepel.
Ez az axióma abszolút természetesnek tűnik: bármit is gondol az egyén a C lutriról, ha arra kérik, keverje azt p valószínűséggel akár A-val, akár B-vel, várható, hogy ő azt választja, amelyiket már előnyben részesítette, azaz – feltételezhetően – A-t. Ennek ellenére a kísérletek azt mutatták, hogy a javasolt alternatívákban rendkívül valószínűtlenné vált haszon miatt az egyének többségénél oda vezetett, hogy nem igazolták ezt az axiómát. E jelenség a következő példával illusztrálható. Először arra kérik meg az egyéneket, hogy válasszanak a következő A és B lutri közül: A : [ € (100%)] B : [ € (90%) ; 0 € (10%)]
Általános szabályként az egyének többsége előnyben részesíti az A lutrit, melynek hozadéka biztos, még ha a B lutri várható nyeresége nagyobb is: €.
Második menetben megkérik az egyéneket, válasszanak a következő C és D lutri közül: C : [ € (10%) ; 0 € (90%)] D : [ € (9%) ; 0 € (91%)] Általános szabályként azok az egyének, aki előbb az A-t részesítették előnyben a B-vel szemben, a D-t fogják előnyben részesíteni a C-vel szemben, mert D számottevően nagyobb haszonnal kecsegtet, mint az alig nagyobb valószínűségű C.
Pedig láthatjuk, hogy C : [A (10%) ; Z (90%)] D : [B (10%) ; Z (90%)] ahol Z zéró lutri, amely se hasznot nem hoz, se veszteséget nem okoz: Z : [0 € (100%)]
A két választás együttes érvényesülése sérti a függetlenségi axiómát, mivel a szerint, ha A előnyben részesül B-vel szemben, C-nek kellene előnyben részesülnie D-vel szemben, csakhogy a gyakorlat ezt mégsem igazolja.
Allais nem kérdőjelezte meg teljes egészében az összehasonlító hasznosság elvét: többé-kevésbé kísérleti úton kimutatta, hogy amennyiben a kockázat szélsőségesen magas, a játékosok inkább a kockázati prémiumra koncentrálnak. Az Allais-paradoxon alkalmazásaival lehetőség nyílt a döntéselmélet és a gazdasági viselkedéstan többirányú, változatos fejlesztésére.
Pénzdinamikai munkái Maurice Allais gazdasági kutatásainak középpontjában a pénz állt, ami minden művében jelen van a Gazdaság és érdek 1947-esElső alkalommal az Imprimerie nationale kiadásában jelent meg két kötetben, másodszorra pedig a Clément Juglar kiadónál, 1998-ban. megjelenésétől a francia kutatási minisztérium támogatásával 1999-ben megjelentetett Pénzdinamikai alapok-ig.Fondements de la dynamique monétaire, Clément Juglar kiadó, 1999.
E kutatások magját a pénzdinamika örökletes (származtatott) és relativisztikus függvényben való kifejezése képezi, egy, a fizikai tudományok modelljét követő matematikai egyenletjáték, mely lehetővé teszi, hogy különféle állandók segítségével komplex jelenségeket írjunk le. A problémamegközelítés egyrészt azt kívánja, hogy jelentős kronológiai sorozatokat alkossunk, másrészt pedig azt, hogy ellenőrizzük: a javasolt egyenletek összhangban vannak-e a tapasztalati adatoknak. A kezdetben három tetszőleges állandóra alapozott pénzdinamikai egyenlet már csak kettőt tartalmazott, amikor Maurice Allais azt támasztotta követelményként, hogy a múlt elfeledése és a jövő aktualizálása legyen egyenértékű, s ellenőrizte, hogy az eredmény megegyezik-e a statisztikai valósággal.
A pénzdinamikai egyenlet első formuláját 1953-ban mutatta be: T D (t+T)= T D(t) + M(t) – Mp(t)
ahol D a teljes költséget, M a meglévő teljes pénzkészletet, az Mp pedig a kívánt teljes pénzkészletet jelenti. A T reakcióidőt állandónak tekinti. A formula 1955-ben változott, amikor is úgy tekintették, hogy T a T idő függvénye.
Az új változókkal kapcsolatos kutatásai alapján kezdte bevezetni fokozatosan a konjunktúra pszichológiai mérlegelésének fogalmát, majd a pszichológiai idő figyelembe vételét. A pszichológiai kamatláb fogalmának kifejtésével Maurice Allais a pénzigénylés funkcióját és pénznyújtás funkcióját úgy fejtette ki, hogy egy újszerű állítással módosította; eszerint a kamatláb megegyezik a felejtési rátával.
Ezek az elméletek az emberi viselkedés behaviorista megközelítését javasolják, mely viselkedési állandókat vizsgál erősen eltérő feltételek között. A hiperinfláció tanulmányozása például, a politikai és gazdasági rendszerek erős különbözősége ellenére ugyanazokat a viselkedési állandókat mutatta ki a vizsgált 1920-as évek eleji német és szovjet esetekben.
Ezek az elméletek, amikor is a fejlett matematika olyan törékeny területekre hatol be, mint a pszichológia és a felejtés, oda vezették Maurice Allais-t, hogy újra fogalmazza a gazdaságelmélet jelentős aspektusait, a pénz kvantitatív elméletét, a Keynes-i pénzcsapdát, a ciklusok elméletét,Párizsi memorandum (1955). a növekedés és az infláció közötti kapcsolatot.Ditchley parki memorandum (2001).
Allais közgazdasági Nobel-emlékdíját a Walras-törvény újrafogalmazásával indokolták, ami – miután tanítványa, Gérard Debreu öt évvel korábban már átvehette ugyanezt a díjat – egyfajta tisztelgés volt az előtt a matematikai szigor előtt, melyet Maurice Allais vezetett be a tudományágba.
Nehéz áttekinteni az összes matematikai egyenletfelállítási munkáját egy ilyesféle eszközkezelésben kevésbé járatos közgazdászi környezetben, főleg, hogy közrebocsátásuk nem angol nyelven történt. Néhány fontosabb tézise anélkül terjed az angolszász gazdasági világban, hogy azokat hozzá kötnék, mivel angol nyelvű megfogalmazásukat sok esetben újként kezelik. Így például az optimális növekedés aranyszabálya, amelyet Edmund Phelps és William Baumol mutatott be, a Maurice Allais-féle pénznyújtási egyenleteket népszerűsítette. Daniel Kahnemannak és Amos Tverskynek tulajdonítják a gazdaság behaviorista elméletét, holott az Allais első munkáinak egyike.John Kay, Financial Times, 25 August 2010 p 9.
A washingtoni konszenzustól merőben eltérő ötletei Miután megkapta a Nobel-díjat, Maurice Allais bekapcsolódott a gazdaság világméretű megszervezése körül folytatott vitákba; e témakörben számos cikke és könyve jelent meg. Egyes javaslatai abszolút szembehelyezkedtek az elterjedt gyakorlattal, a pénz általánossá vált lebegtetésével, a pénzügyi deregulációval és a gazdasági határoknak a washingtoni konszenzus szellemében történő leépítésével.
A folyamatos tőzsdei árjegyzés tiltása