Szent Jeromos vagy Hieronymus (latinul: Eusebius Hieronymus; a későbbi hagyományban: Sophronius Eusebius Hieronymus; Stridon, 347 körül – Betlehem, 419 vagy 420. szeptember 30.) ókeresztény latin író, egzegéta, bibliafordító, áldozópap, aszketikus szerző, egyházatya és egyháztanító. Szent Ambrus, Hippói Szent Ágoston és Nagy Szent Gergely mellett a négy nagy nyugati egyházatya egyikeként tartják számon.

Legismertebb munkássága a Biblia latin szöveghagyományának megújításához kapcsolódik. I. Damáz pápa kérésére Rómában revideálta az evangéliumok régi latin szövegét, majd Betlehemben az Ószövetség nagy részét héberből fordította latinra. Ezek a fordítások és revíziók később korábbi latin hagyományból származó könyvekkel és ismeretlen revizorok munkáival együtt alkották azt a latin Biblia-korpuszt, amelyet a középkortól Vulgata néven ismertek.

Jeromos klasszikus latin műveltsége, görög és héber nyelvtudása, bibliai kommentárjai, levelezése és vitairatai révén a késő antik keresztény tudományosság egyik meghatározó alakja lett. Életében egyszerre volt jelen a klasszikus irodalom szeretete, a Szentírás iránti ragaszkodás, a szerzetesi aszkézis, a tudományos filológia és a heves polemikus temperamentum. Ferenc pápa Scripturae Sacrae affectus kezdetű apostoli levelében Jeromos alakját különösen a Szentírás iránti szeretet, a fordítói szolgálat, az aszkézis és a tudományos munka egysége felől értelmezte.

Neve és származása

Jeromos saját korában elsősorban Hieronymus néven ismert. A későbbi kézirati és hagiografikus hagyományban a Sophronius Eusebius Hieronymus névalak is elterjedt, de a modern kutatás óvatosan kezeli a Sophronius előnév eredetiségét, mivel ez a név más, Jeromoshoz kapcsolódó fordítói hagyományban is előfordul. A magyar nyelvben a „Szent Jeromos” forma vált általánossá.

Születési helye Stridon volt, amelyet a források Dalmatia és Pannonia határvidékére helyeznek. A település pontos azonosítása vitatott: a kutatásban a mai Horvátország, Szlovénia és a tágabb balkáni határvidék több pontja is felmerült. A magyar és horvát hagyomány gyakran a Csáktornya–Štrigova környéki azonosítással kapcsolta össze, de ezt hagyományként, nem bizonyított földrajzi tényként kell kezelni.

Születési évét a régebbi hagyomány olykor korábbra tette, de a modern életrajzi kutatás leggyakrabban 347 körülre helyezi. Családja keresztény volt, de a kor szokása szerint Jeromos nem csecsemőként, hanem fiatal felnőttként keresztelkedett meg.

Élete

Tanulmányai és keresztsége

bélyeg|jobbra|Albrecht Dürer: Szent Jeromos dolgozószobájában

Jeromos gyermekkorát Stridon vidékén töltötte, majd Rómába került tanulni. Itt a híres grammatikus, Aelius Donatus iskolájában sajátította el a klasszikus latin irodalom, retorika és grammatika műveltségét. Különösen Cicero, Vergilius és a latin klasszikus szerzők hatottak rá; e műveltség későbbi írásaiban, stílusában és polemikus nyelvében is erősen érződik.

Római tanulmányai idején, 366 körül vette fel a keresztséget. Fiatal éveiről Jeromos később gyakran bűnbánó, önkritikus hangon beszélt, de ezeket a visszaemlékezéseket retorikai és aszketikus önértelmezésként is olvasni kell. A híres „ciceroniánus álom”, amelyben a mennyei bíró azzal vádolta, hogy inkább Cicero követője, mint Krisztusé, nem a keresztség közvetlen előzménye volt, hanem későbbi keleti tartózkodásához és aszketikus válságához kapcsolódó önértelmezési epizód. Jeromos e történetben a klasszikus műveltség és a Szentírásnak szentelt keresztény élet közötti belső feszültséget fogalmazta meg.

Római éveiben látogatta a keresztény vértanúk sírjait és a város szent helyeit is. A klasszikus oktatás, a római keresztény emlékezet és a késő antik egyházi élet egyaránt meghatározta szellemi alakulását.

Trier, Aquileia és első keleti útja

Róma után Jeromos Gallia felé utazott, és Trierben is tartózkodott, ahol kapcsolatba került a nyugati aszketikus és teológiai körökkel. Itt másolta le Poitiers-i Szent Hilár egyes műveit, köztük a zsoltárokhoz írt kommentárt és a De synodis seu de fide orientalium („A zsinatokról, avagy a keletiek hitéről”) című írást.

Később Aquileiában baráti-aszketikus kör tagja lett. Itt szoros kapcsolatban állt Rufinusszal és más fiatal keresztény értelmiségiekkel. Aquileia Jeromos számára átmeneti szellemi otthon volt: egyszerre jelentette a baráti közösséget, az aszketikus eszményt és a későbbi keleti út előkészítését.

A kör felbomlása után Jeromos Kelet felé indult. Útja Antiochia és a Szentföld felé vezetett. Az utazást betegségek és személyes veszteségek kísérték, de egyúttal mélyebb aszketikus és bibliai elköteleződéshez is vezette.

Khalkisz pusztája és az aszketikus fordulat

374 körül Jeromos a szír Khalkisz pusztájába vonult vissza. Nem teljesen elszigetelt remeteként, hanem a keleti aszketikus világ egyik lazább közegében élt, ahol kapcsolatban maradt más szerzetesekkel, tanítókkal és keresztény közösségekkel. Itt folytatta görög tanulmányait, és ekkor kezdett komolyabban héberül tanulni egy zsidó származású keresztény tanítótól.

A sivatagi tartózkodás Jeromos saját írásaiban a testi kísértések, a bűnbánat, a magány és a Szentírás felé fordulás drámai időszakaként jelenik meg. Fontos különbséget tenni Jeromos retorikusan megformált önvallomásai, a későbbi hagiografikus hagyomány és a történetileg valószínűsíthető aszketikus gyakorlat között. A sivatagban szerzett tapasztalat azonban kétségkívül meghatározta későbbi aszketikus írásait, bibliai érdeklődését és önértelmezését.

Antiochia és Konstantinápoly

Antiochiában Jeromos kapcsolatba került a város teológiai és egyházi vitáival. Paulinus antiochiai püspök 378 vagy 379 körül pappá szentelte. Paulinushoz való kötődése Jeromost az antiochiai egyházszakadás egyik oldalához kapcsolta. A városban Paulinus és Meletiosz hívei egyaránt a nikaiai hit örököseinek tekintették magukat, de eltérően viszonyultak a „három hüposztaszisz” formulához és az ariánus válság utáni egyházi megbékéléshez. Jeromos Paulinus köréhez állt közel; Meletioszról egyik levelében élesen elutasítóan nyilatkozott. Jeromos a pappá szentelést úgy fogadta el, hogy megőrizhesse szerzetesi és tudományos életformáját, és ne legyen egy meghatározott helyi lelkipásztori szolgálathoz kötve. Papi identitását elsősorban aszketikus, tanítói és tudományos hivatásán keresztül értelmezte.

Antiochiában hallgatta Laodiceai Apollinaris előadásait is. Apollinaris későbbi tanítását az egyház elutasította, de Jeromos számára ekkor fontos biblikus és exegetikai tanítóként jelent meg. A késő antik teológiai világban nem volt ritka, hogy egy szerző tanult olyan mesterektől, akiknek egyes nézeteit később eretnekségnek minősítették.

379 vagy 380 körül Jeromos Konstantinápolyba ment, ahol Nazianzi Szent Gergely tanítását hallgatta. Később a De viris illustribus című művében Gergelyt saját tanítójaként említette, akitől a Szentírás magyarázatát tanulta. Ez Jeromost a 4. század végi keleti nikaiai teológia, különösen a kappadókiai teológusok világához kapcsolja. Konstantinápolyban mélyült el Órigenész műveinek tanulmányozásában is; Órigenész exegetikai módszere és hatalmas bibliai műveltsége kezdetben nagy hatással volt rá. Bár az első konstantinápolyi zsinat idején Jeromos a városban tartózkodhatott, írásai nem adnak részletes beszámolót a zsinatról, amely a niceai hitet megerősítette és a Szentlélek istenségének egyházi megfogalmazásában is döntő jelentőségű volt.

Római évei Damáz pápa mellett

382-ben Jeromos Rómába érkezett, ahol I. Damáz pápa környezetébe került. Görög és latin műveltsége, keleti tapasztalata és bibliai felkészültsége miatt hamar fontos tanácsadóvá vált. Damáz több szentírási kérdésben is hozzá fordult, és megbízta az evangéliumok régi latin szövegének revíziójával.

Damáz konkrét megbízása az evangéliumok latin szövegének javítására vonatkozott. Jeromos nem teljesen új evangéliumfordítást készített, hanem a korábbi latin szöveget vetette össze görög kéziratokkal. A későbbi zsoltár- és ószövetségi fordításai már saját, fokozatosan kibontakozó tudományos programjához tartoztak.

Rómában Jeromos kapcsolatba került előkelő keresztény nők aszketikus körével. Marcella, Paula, Eustochium, Blesilla, Lea, Fabiola és más római arisztokrata nők tőle kértek bibliai, lelki és aszketikus tanácsokat. Leveleiben gyakran foglalkozott a Szentírás tanulmányozásával, a szüzesség, az özvegység, a böjt, a vagyonról való lemondás és az aszketikus élet kérdéseivel.

Damáz halála után Jeromos római helyzete gyorsan meggyengült. Éles hangú kritikái a római klérus és arisztokrácia egyes köreivel szemben, szigorú aszketikus tanácsai, valamint a női aszketikus körökkel való kapcsolata ellenérzést váltottak ki. Blesilla korai halála után ellenfelei azt is felrótták neki, hogy túlzott aszketikus gyakorlatokra ösztönözte. A kiéleződő légkörben 385-ben elhagyta Rómát.

Betlehemi évei

bélyeg|jobbra|Caravaggio: Szent Jeromos ír

Rómából való távozása után Jeromos Keletre utazott. Antiochián, a Szentföldön és Egyiptomon át jutott Betlehembe. Paula és Eustochium később követték, és Paula jelentős anyagi támogatásával Betlehemben férfi és női aszketikus közösségek, valamint zarándokok számára szolgáló vendégház jött létre.

386-tól Jeromos élete végéig Betlehemben működött. Itt alakította ki tudós-aszketikus központját: héber tanulmányokat folytatott, bibliai kommentárokat írt, görög műveket fordított latinra, kiterjedt levelezést tartott fenn, és elkészítette ószövetségi fordításainak legfontosabb részét. Betlehemben a szerzetesi élet, a könyvtári munka, a fordítás, a tanítás és a zarándokok fogadása szorosan összekapcsolódott.

Paula 404-ben halt meg. Halála súlyos veszteség volt Jeromos és a betlehemi közösség számára, de Eustochium és más tanítványok tovább vitték a közösség életét. Jeromos betlehemi évei voltak irodalmi szempontból a legtermékenyebbek: ekkor készült el több bibliai kommentárja, polemikus műve és legfontosabb fordítói munkáinak nagy része.

Utolsó évei és halála

Jeromos utolsó éveit teológiai viták, a Római Birodalom nyugati részének válsága és személyes veszteségek terhelték. 410-ben Róma kifosztása megrendítette a keresztény világot, és Jeromos írásaiban is erős visszhangot kapott. A pelagiánus viták idején a kegyelem, a szabad akarat és az aszketikus élet kérdéseiben a korabeli nyugati egyházi álláspont egyik jelentős latin képviselője lett.

416 körül a pelagiánusokhoz köthető csoportok megtámadták a betlehemi kolostorokat; a közösségek súlyos károkat szenvedtek. Jeromos élete végén betegségekkel, tanítványai elvesztésével és a közösség meggyengülésével szembesült. 419-ben vagy 420-ban, szeptember 30-án halt meg Betlehemben.

Bibliafordítói és egzegetikai munkássága

Az evangéliumok latin revíziója

Jeromos bibliafordítói munkássága több egymástól különböző vállalkozásból állt. Rómában Damáz pápa kérésére az evangéliumok ólatin szövegét revideálta görög kéziratok alapján. A revízió célja az volt, hogy a sokféle, egymással eltérő latin evangéliumszöveg helyett megbízhatóbb és egységesebb szöveg álljon rendelkezésre a latin egyház használatában.

A Damázhoz írt előszóban Jeromos maga is érzékelteti a feladat nehézségét: a latin kéziratok eltérései miatt a javítás könnyen váltott ki ellenállást, mert az olvasók a megszokott szöveget tekintették természetesnek. Jeromos azonban a görög kéziratokra támaszkodva vállalta a régi latin szöveg javítását.

A zsoltárok latin változatai

Jeromos több zsoltárszöveggel is kapcsolatba került. A római hagyományban ismert Psalterium Romanum egy korábbi ólatin zsoltárszöveg revíziójához kapcsolódik, amely Róma liturgikus használatában maradt jelentős. A később Psalterium Gallicanum néven ismert szöveg a Septuaginta és Órigenész Hexaplája alapján készült javított latin változat volt; ez vált a középkori latin egyház meghatározó zsoltárszövegévé.