Gáspár Jenő (Szentlélek, 1894. november 16. – Budapest, 1964. december 17.) magyar költő, író, szerkesztő.

Élete

Középiskolába Csíksomlyón és Egerben járt, utóbbi helyen papnak készült. Első írásai az Élet című képes hetilapban jelentek meg 1913-ban. 1916 és 1919 között a budapesti Szent Imre Kollégium tagja volt, Szmrecsányi érsek ösztöndíjasaként szerzett magyar–latin szakos középiskolai tanári oklevelet a budapesti tudományegyetemen. Két éven keresztül tanított Budapesten a Barcsay Gimnáziumban. 1921-től a budapesti Új Nemzedék újságírója volt, később helyettes szerkesztője, 1931-től főmunkatársa. Később a Nemzeti Újság éjjeli szerkesztőjeként dolgozott. 1939-ben a Sajtókamara főtitkárává választották. 1944-ben vezérigazgatója lett a Singer és Wolfner Könyvkiadónak. 1945-ben tízévi fegyházra ítélte a népbíróság, mivel vádirata szerint 1944 áprilisában a politikai rendőrség számára kiadta ötvennégy zsidó újságíró névsorát, akik közül harmincötöt elhurcoltak. Büntetését Márianosztrán töltötte, s rabmunkásként dolgozott a miskolci egyetem építésén. 1955-ös szabadulását követően egy évig segédmunkásként dolgozott, 1964-ben bekövetkezett haláláig jórészt fekvőbeteg volt.

1924-ben a Petőfi Társaság tagja, 1926-ban titkára lett, a Petőfi-ház őre volt. 1931-ben a Szent István Akadémia III. szakosztályának tagjává választották.

Főbb művei

Petronius búcsúdala (Budapest, 1918) Örök hárfa (versek, Budapest, 1923) A kék sziget (regény, Budapest, 1925) Isten leventéje (regény, Bp., 1930) A világ orvosa (regény, Budapest, 1934) Az aranypáva I–II. (regény, Budapest, 1933) Piano (versek, Budapest, 1935) A puszták fiai (ifjúsági regény, Budapest, 1937) Szonáta (regény, Budapest, 1940) A nagy tavasz (regény, Budapest, 1943) Aranylegenda (elbeszélések, Budapest, 1941) A Petőfi Társaság költőinek antológiája (Szerk. Havas Istvánnal, Budapest, 1942) A vestaszűz (elbeszélések, Budapest, 1944)

Források Magyar életrajzi lexikon Magyar katolikus lexikon

További információk Gáspár Jenő - Monguz OPAC

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar újságírók Kategória:1894-ben született személyek Kategória:1964-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar pedagógusok ismeretlen tantárggyal Kategória:Magyar lapszerkesztők Kategória:Magyar köztörvényes elítéltek Kategória:A második világháború utáni perek