bélyegkép|A hónap allegorikus ábrázolása Pluviôse (ejtsd: plüvióz), magyarul: Eső hava, a francia forradalmi naptár ötödik, téli hónapja.

Megközelítően – az évektől függően egy-két nap eltéréssel – megegyezik a Gergely-naptár szerinti január 21-étől február 18-áig terjedő időszakkal, amikor a Nap áthalad az állatöv Vízöntő csillagképén.

A latin pluviosus, „esős” szóból származik, mivel „januárban és februárban általában bőségesen esik az eső”, olvasható Fabre d’Églantine költő javaslatában, melyet 1793. október 24-én, a „Naptárkészítő Bizottság” nevében nyújtott be a Nemzeti Konventnek.

A II. esztendő Hó hava 4-én kelt (1793. november 24.), "az időszámításról, az év kezdetéről, és szerkezetéről, valamint a napok és hónapok nevéről" szóló rendelet a Pluviose (kúpos ékezet nélküli) változatot írta elő. Az ékezet használata azonban – pontosan meg nem határozható időponttól – fokozatosan terjedt el, ezért a kor írott emlékei közül több ezren ékezet nélküli változat fordul elő.

1806. január 1-jén a franciák visszatértek a Gergely-naptár használatára, ezért a XIV. esztendőben Eső hava már nem volt.

Átszámítás A Köztársasági naptár és Gergely-naptár közötti átszámítás "Pluviôse" hónapban I. év II. év III. év V. év VI. év VII. év 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 január 1793 1794 1795 1797 1798 1799 február IV. év VIII. év IX. év X. év XI. év XIII. év 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 január 1796 1800 1801 1802 1803 1805 február XII. év 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 január 1804 február

Napjai A "Pluviôse" hónap napjai <font size=2>  <font size=2> 1. dekád <font size=2> 2. dekád <font size=2> 3. dekád <font size=2>Primidi <font size=2> 1. <font size=2>Lauréole (boroszlán) <font size=2>11. <font size=2>Ellébore (hunyor) <font size=2>21. <font size=2>Thlaspi (tarsóka) <font size=2>Duodi <font size=2> 2. <font size=2>Mousse (moha) <font size=2>12. <font size=2>Brocoli (brokkoli) <font size=2>22. <font size=2>Thimelé (henye boroszlán) <font size=2>Tridi <font size=2> 3. <font size=2>Fragon (spárgatövis) <font size=2>13. <font size=2>Laurier (bebér) <font size=2>23. <font size=2>Chiendent (tarack) <font size=2>Quartidi <font size=2> 4. <font size=2>Perce Neige (hóvirág) <font size=2>14. <font size=2>Avelinier (mogyoróbokor) <font size=2>24. <font size=2>Trainasse (inda) <font size=2 color=#0000d0>Quintidi <font size=2 color=#0000d0> 5. <font size=2 color=#0000d0>Taureau (bika) <font size=2 color=#0000d0>15. <font size=2 color=#0000d0>Vache (tehén) <font size=2 color=#0000d0>25. <font size=2 color=#0000d0>Lièvre (mezei nyúl) <font size=2>Sextidi <font size=2> 6. <font size=2>Laurier thym (téli bangita) <font size=2>16. <font size=2>Buis (bukszus) <font size=2>26. <font size=2>Guèdre (festő csülleng) <font size=2>Septidi <font size=2> 7. <font size=2>Amadouvier (tarlógomba) <font size=2>17. <font size=2>Lichen (zuzmó) <font size=2>27. <font size=2>Noisetier (mogyorócserje) <font size=2>Octidi <font size=2> 8. <font size=2>Mézéréon (farkasboroszlán) <font size=2>18. <font size=2>If (tiszafa) <font size=2>28. <font size=2>Cyclamen (ciklámen) <font size=2>Nonidi <font size=2> 9. <font size=2>Peuplier (nyárfa) <font size=2>19. <font size=2>Pulmonaire (tüdőfü) <font size=2>29. <font size=2>Chélidoine (vérehulló fecskefű) <font size=2 color=#e00000>Decadi <font size=2 color=#e00000>10. <font size=2 color=#e00000>Coignée (balta) <font size=2 color=#e00000>20. <font size=2 color=#e00000>Serpette (metszőkés) <font size=2 color=#e00000>30. <font size=2 color=#e00000>Traineau (szán)

''' A köztársasági naptár hónapjai Vendémiaire – Brumaire – Frimaire – Nivôse – Pluviôse – Ventôse – Germinal – Floréal – Prairial – Messidor – Thermidor – Fructidor

Kategória:Francia forradalmi naptár

sv:Franska revolutionskalendern#Månaderna