Botár Endre (Csíkszereda, 1943. május 14. –) Aase-díjas romániai magyar színész.
Életpályája Botár Ferenc és Bálint Irén gyermekeként született. Marosvásárhelyen végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben.
1961–1968 között a nagyváradi Állami Színház tagja volt. 1968-ban Magyarországra költözött. 1968-1969 között, illetve 1983-tól a Nemzeti Színház tagja. 1969–1972 között az Állami Déryné Színházban dolgozott. 1972–1973 között a Miskolci Nemzeti Színház színésze volt. Ezután újra az Állami Déryné Színház, majd amikor 1978-ban az előbbi helyén a megalakult, a Népszínház tagja lett. 1983-tól a Nemzeti Színház, annak átnevezése után 2000-től pedig a Pesti Magyar Színház színésze volt. 2012-tőlBotár Endre, jozsefattilaszinhaz.hu (hozzáférés: 2015. december 16.) a József Attila Színház művésze.
Művészként sokoldalú, legszívesebben táncoskomikus szerepeket és a klasszikusok hősszerelmes és karakterszerepeit játssza.
Magánélete 1967-ben házasságot kötött Mogyorossy Évával. Két lányuk született; Ildikó (1972) és Zsuzsanna (1974).
Színházi szerepei
Filmszerepei
Szinkronszerepei
Díjai Szigligeti-díj (1989) A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1993) A Sík Ferenc Alapítvány különdíja (2007) Aase-díj (2015)Átadták az idei Aase- és Ivánka Csaba-díjakat, szinhaz.hu - 2015. december 15. Józsa Imre-díj (2017) Művészeti Életpálya Elismerés (Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2022) József Attila-gyűrű (2023)
Jegyzetek
Források
További információk Theater Online
Filmkatalógus.hu
Magyar szinkron
Váry O. Péter: Aranydiplomások, Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy (3szek.ro) – 2015. május 7.
Kategória:Romániai magyar színészek Kategória:Romániából Magyarországra áttelepült magyarok Kategória:Csíkszeredaiak Kategória:1943-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Aase-díjasok Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei