Fabinyi Tihamér (Hisnyóvíz, 1890. augusztus 7. – Boston, 1953. június 11.) jogász, politikus, képviselő és felsőházi tag, kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter, később pénzügyminiszter.

Karrierjének kezdete

Evangélikus családból származott, egyháza életében aktív szerepet vállalt és több adománnyal is gyarapította. Egyetemi tanulmányait Berlinben, Lipcsében és Cambridge-ben folytatta, majd 1913-ban Budapesten szerzett jogi végzettséget. Pályája az igazságszolgáltatásban indult: előbb a budapesti törvényszéken, majd a Kúrián és a hatásköri bíróságon dolgozott, innen az igazságügy-minisztériumba került törvényelőkészítő bírónak. Szolgálatáért kitüntetésben részesült. 1921-ben az állami pályát elhagyva a Ganz-Danubius gyár jogigazgatója lett, majd ügyvédi irodát nyitott. Elsősorban nemzetközi kérdésekkel foglalkozott, nyelvismeretét (angol, német, olasz, francia) is kamatoztatva, és sokat utazott. Eközben a Magyar Jogászegylet titkáraként tevékenykedett, továbbá több cikket írt hazai és külföldi szaklapokba, és nagyobb terjedelmű munkákat is írt, illetve szerkesztett jogi tárgykörben. Erre való tekintettel 1924-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem a perjog köréből magántanárrá minősítették. 1927-től a Közgazdasági Egyetemen adott elő részvénytársasági, szövetkezeti és polgári perjogi témában.

Kormányzati szerepvállalása

1931-ben a kiskundorozsmai választókerületben képviselővé választották a kormányzó Nemzeti Egység Pártja programjával, és 1932-ben megszerezte a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszteri tárcát a Gömbös-kormányban (1932. október 1. – 1935. március 4.). Ilyen minőségben nagy szerepet vállalt az Ausztriával és Olaszországgal fennálló kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésében, a Dunáról a tengerekre irányuló hajózás megteremtésében, a transzkontinentális útvonal Budapestet Kecskeméttel összekötő szakaszának kiépítésében, valamint a turizmus – és különösen a balatoni idegenforgalom – elterjesztésében. Érdemeiért a Magyar Érdemrend nagykeresztjével és az Olasz Királyi Koronarend nagykeresztjével is kitüntették.

Minisztersége idején született meg 1934-ben a tárcájának az a 70 846/1934. számú rendelete, amely meghatározta az ország akkori főútvonal-hálózatának elemeit (8 első-, 35 másod- és 150 harmadrendű főút kijelölésével), és amely megvetette az azóta is hatályban lévő közúthálózati rendszer alapjait is.Magyarország közlekedési térképe, 1937 Az akkor kitűzött elsőrendű főutak vonalvezetése, több-kevesebb nyomvonal-korrekciótól eltekintve már akkor megegyezett a jelenkori, azonos számozású főutakéval, és az akkori másodrendű főutak is nagyrészt főútnak számítanak azóta is. Az útszámozás rendszerében ráadásul megjelent már a szektorelv is, vagyis az a logika, hogy az elsőrendű főutak számtartományokra osztják az ország területét, és ezekben a számtartományokban az alacsonyabb rendű főutak mind azzal a számjeggyel kezdődnek, amilyen számozású út az adott szektort (az óramutató járása szerinti irányból) megnyitotta. [A harmadrendű főutaknál a másodrendűekkel való viszonyukban még nem valósult meg maradéktalanul ez az elv, de láthatóan ott is törekedtek erre.]

1935-ben a pécsi választókerületben ismét képviselővé választották. Imrédy Béla lemondása után ideiglenes jelleggel a pénzügyi tárcát is ő vezette 1935. január 6-ától március 4-éig, amikor is utódjául Bornemisza Gézát nevezték ki kereskedelemügyi miniszternek. Gömbös halálát követően a Darányi-kormányban is pénzügyminiszter maradt az 1938-as kormányátalakításig, amikor is, röviddel a győri program bejelentése után, Reményi-Schneller Lajos lett az utódja (1938. március 9.). Minisztersége alatt helyreált az államháztartási egyensúly, az ország rendezte külföldi adósságait, megszűnt a népszövetségi pénzügyi ellenőrzés, a földosztás kapcsán felhalmozódott adósságokat újraszabályozták és részben rendezték.

Minisztersége után

Lemondását követően Horthy Miklós kormányzó örökös felsőházi tagsággal jutalmazta meg, a Magyar Általános Hitelbank pedig meghívta alelnök-vezérigazgatójának. 1940-ben a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja lett. (Tagsága 1945-ben megszűnt.) 1944-ben, a német megszállást követően Svájcba emigrált, majd az Egyesült Államokban telepedett le. Itt is halt meg 1953-ban.

Főbb művei

A választott bíráskodás (Bp., 1920) A választott bíráskodás; 2. bőv. kiad.; szerzői, Bp., 1926 Az öröklési jog és örökösödési eljárás (Bp., 1929) – összeállítás, jegyzetek Magyary Géza. Emlékbeszéd. Szászy Béla megnyitó- és zárszavával; Franklin, Bp., 1930 (Magyar Jogászegyleti értekezések, XX.) A polgári perrendtartás törvénye és joggyakorlata (I-II., Bp., 1931) – összeállítás, jegyzetek A polgári perjog újjászületése a fasiszta Olaszországban; Franklin Ny., Bp., 1942

Díjai, kitüntetései

Polgári Hadi Érdemkereszt II. osztálya Magyar Érdemrend nagykeresztje Olasz Királyi Koronarend nagykeresztje magyar királyi titkos tanácsos (1936) Bolgár Érdemrend nagykeresztje

Emlékezete Alakja felbukkan (említés szintjén) Kondor Vilmos magyar író Budapest noir című bűnügyi regényében.

Jegyzetek

Források

Országgyűlési almanach 1935-1940 Hamza Gábor: Feljegyzés Fabinyi Tihamér (1890-1953), az MTA igazgatósági tagja (1940-1945) tudományos munkásságáról és közéleti szerepléséről. Jogelméleti Szemle 2013/4. http://jesz.ajk.elte.hu Hamza Gábor: Fabinyi Tihamér (1890-1953), a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja. https://mta.hu/ix-osztaly/jubileumi-megemlekezesek-106146

Kategória:Magyarország pénzügyminiszterei Kategória:Magyarország kereskedelemügyi miniszterei Kategória:NEP-tagok Kategória:MTA-tagok Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:Országgyűlési képviselők (1931–1935) Kategória:Országgyűlési képviselők (1935–1939) Kategória:Nagyrőceiek Kategória:1890-ben született személyek Kategória:1953-ban elhunyt személyek Kategória:A magyar felsőház tagjai