Tajvan (egyszerűsített kínai: 臺灣 / 台灣,Tajvan több kínai névvel is rendelkezik (大灣; 台員; 大員; 台圓; 大圓; 台窩灣) pinjin: Táiwān, korábbi ismert nevén Formosa, a portugál Ilha Formosából, melynek jelentése „szép sziget”) egy területű sziget Kelet-Ázsiában, a Csendes-óceánon, nem messze Kína partjaitól. A sziget 99%-ban a Kínai Köztársaság területét alkotja. A Tajvan elnevezést gyakran használják a Kínai Köztársaság megnevezésére is, főleg az állam ENSZ-ből való kizárása óta.

Az ázsiai kontinenstől a 161 kilométer széles Tajvani-szoros választja el a 394 kilométer hosszú és 144 kilométer széles szigetet. Tőle északkeletre a Japán-szigetek és a Kelet-kínai-tenger található, a Rjúkjú-szigetek legdélebbi tagja tőle közvetlenül keletre esik, délen pedig a Fülöp-szigetek határolja. A sziget a Ráktérítő vonalában fekszik, éghajlata trópusi, illetve szubtrópusi.

A szigetet 1895 és 1945 között a Japán Birodalom kormányozta, amelytől a szigetet a Kínai Köztársaság a második kínai–japán háború eredményeképp szerezte vissza. Négy évvel később a nacionalisták elvesztették a kontinentális Kína feletti uralmat a kínai polgárháborúban elszenvedett vereség miatt, és a szigetre vonultak vissza. Tajvanra az 1949-ben alakult kommunista Kínai Népköztársaság is igényt tart, mivel önmagát a Kínai Köztársaság utódállamának tartja. Japán a szigetet a Csing Birodalomtól szerezte, miután legyőzte azt az első kínai–japán háborúban. Az 1945-ös feltétel nélküli megadáskor Japán minden követeléséről lemondott a szigetet illetően, de azt nem kötötte ki, hogy pontosan melyik államnak adja át a Tajvan feletti rendelkezési jogot. Ez később egy komplex problémához vezetett Tajvan jogi és politikai státuszát illetően.

Tajvan gyors gazdasági növekedése a második világháborút követő évtizedekben erős gazdasági hatalommá tette, amely az ázsiai tigrisek sorába emelte. Ez a hatalmas növekedés „tajvani csoda” néven is ismert. A sziget technológiai ipara kulcsfontosságú szerepet játszik a világgazdaságban. A tajvani cégek gyártják a világ fogyasztói elektronikájának nagy részét, habár ezek többsége ma már a tajvani tulajdonú, kontinentális Kínában található gyárakban készül.

Elnevezések

Tajvannak sokféle neve van ma használatban, amelyek felfedezőktől és a különböző uraitól származik. A régi (Ilha) Formosa név ’gyönyörű’-t (ill. ’gyönyörű sziget’-et) jelent portugál nyelven. Ezt a portugál gyarmatosítók adták a szigetnek, amikor a 16. században elhajóztak mellette. A korai 17. században a Holland Kelet-indiai Társaság alapított itt kereskedelmi telepet Fort Zeelandiában (a mai Tajnan városa). Ők a helyiek által használt „Tajuan” vagy „Töjovan” neveket vették át.

Történelem

Őstörténet és korai települések

Az emberi települések nyomai egészen Kr. e. 30 000-ig nyúlnak vissza, habár a sziget első őslakói genetikailag teljesen különbözőek voltak minden ma ott élő népnél. Körülbelül 4000 évvel ezelőtt telepedtek le Tajvanon a mostani őslakók elődei. Ők genetikailag a maláj rasszhoz kötődnek, a nyelvészek pedig az ausztronéz nyelvcsaládba sorolják nyelvüket.

Az ősi Kínából származó dokumentumok azt mutatják, hogy a han kínaiak már tudhattak a sziget létezéséről a három királyság korában (Kr. u. 230 környéke). Ekkor szólnak szövegek a part menti szigetekről, amelyeknek a Nagy-Liucsiu és a Kis-Liucsiu neveket adták, azonban ezek egyike sem egyezett meg Tajvan szigetével. A hanok az 1200-as években kezdtek el Penghu szigetére betelepülni, azonban az ellenséges törzsek, és a kereskedelmi javak hiánya miatt a 16. századig kevés ember számára volt vonzó az idetelepülés. Reprinted Taipei: SMC Publishing, 1995.

Európai gyarmat thumb|220px|17. századi rajz a Tajvan melletti holland hajókról

1544-ben egy portugál hajó haladt el a sziget mellett, ekkor kapta Tajvan az Ilha Formosa nevet.

1624-ben a hollandok hoztak létre kereskedelmi telepet a szigeten, és hozzáláttak munkásokat importálni Penghu szigetéről és Fucsienből, ezek nagy része a szigeten telepedett le. A hollandok gyarmattá tették Tajvant Taojan központtal (a mai Tajnan). Mind a Taojan, mind a Tajvan szó az egyik helyi őslakos nyelvből származik. A holland katonai jelenlét a Fort Zeelandia erődben koncentrálódott. A holland telepesek elkezdték levadászni az őshonos szikaszarvast, hozzájárulva ezzel a szigeten élő alfajok kihalásához.

1626-ban spanyolok szálltak partra a szigeten, elfoglalva Észak-Tajvant, hogy azt felhasználva növeljék a kereskedelmet. A spanyol kolónia 1642-ig, 16 évig állt fenn.

Tungning Királyság

Miután a mandzsuk megszállták Kínát, 1662-ben Kuo-hszing-je, egy Ming-dinasztiához hűséges tábornok csapataival átkelt a Tajvani-szoroson, és ostrom alá vette Fort Zeelandia erődjét. A hollandok végül megadták magukat neki, és elhagyták a szigetet. Kuo-hszing-je a szigeten saját, a Mingekhez hűséges államot hozott létre, Tungning vagy Dongning Királyság néven. Ez az állam 1662 és 1683 között állt fenn, a fővárosát pedig Tajnan városában rendezték be. Mind Kuo-hszing-je, mind utódai (Cseng Csing és Cseng Kosu-ang) rendszeres rajtaütéseket hajtottak végre a kontinentális Kína partvonalán, azzal a céllal, hogy visszafoglalják a Ming-dinasztia elvesztett területeit.

A Csing-dinasztia uralma

1683-ban, miután Kuo-hszing-je unokája vereséget szenvedett a Si Lang által vezetett Csing flottától, a Csing-dinasztia hivatalosan annektálta Tajvant, Fucsien tartomány igazgatása alá helyezve. A Csing kormányzat megpróbálta csökkenteni a kalózkodást és kóborlást a térségben, ezért több rendeletet is kiadtak a bevándorlás szabályozásáról és az őslakók helyi jogainak tiszteletben tartásáról. A főleg dél-fucsieni bevándorlók folytatták beköltözésüket a szigetre, így a határvonal az adófizető- és a barbár földek között lassan egyre keletebbre tolódott. Az őslakók közül néhányan elkínaiasodtak, míg mások inkább a hegyekbe vonultak vissza. Ebben az időben sok konfliktus volt a különféle fucsieni megyékből érkezők, illetve a bevándorlók és az őslakók között.

Észak-Tajvan és a Penghu-szigetek fontos másodlagos hadjárat színterei voltak a kínai–francia háború idején. 1884. október 1. és 1885. június 22. között a franciák megszállták Keelungot, 1885. március 31. és július 22. között pedig a Penghu-szigeteket. A francia próbálkozást Tamsui elfoglalására sikeresen visszaverték a tamsui csatában. A keelungi hadjárat, pár francia taktikai sikertől eltekintve döntetlennel végződött. A penghui hadjárat francia győzelemmel végződött, ám nem bírt komoly befolyással a háború kimenetelére. A franciák mind Tajvant, mint Penghut kiürítették a háború vége után.

1885-ben a Csingek tartománnyá szervezték Tajvant, Tajpej központtal. A sziget lett a Birodalom huszadik tartománya. Ezzel együtt a sziget modernizációja is elkezdődött, amely az első vasútvonal megépítését és postai rendszer kiépítését jelentette.

Japán fennhatóság alatt

Japán már 1592 óta szerette volna Tajvan szigetét birtokba venni. Ekkor kezdte el ugyanis Tojotomi Hidejosi növelni Japán tengerentúli befolyását. 1609-ben a Tokugava-sógunátus Arima Harunobut küldte Tajvanra, hogy térképezze fel a szigetet. Ezt követően 1616-ban a japánok megkísérelték a sziget megszállását, ám kudarcot vallottak.

1871-ben egy okinavai hajó zátonyra futott Tajvan déli részén, és az ötvennégy fős legénységet a helyiek meggyilkolták. A Rjúkjúi Királyság a Csing-dinasztia hűbérese volt, ám ezzel együtt a Japán Birodalom Szacuma birtokának alárendeltje is volt, így a japánok kártérítést követeltek a kínai udvartól. A kínaiak először azzal hárították el a követelést, hogy ez az ország belügye, mivel Tajvan Fucsien tartomány része, a Rjúkjú Királyság pedig az ország hűbérese. Amikor erre válaszul a japánok kijelentették, hogy négy áldozat japán volt Okajama prefektúrából, a Csingek azzal érveltek, hogy a „vad” őslakók nem tartoznak a kínai igazságszolgáltatás hatáskörébe. A szuverenitásról való ilyen fokú lemondás után a japánok 1874-ben katonákat küldtek a szigetre (lásd: Tajvan japán megszállása (1874)). Mintegy háromezer japán katona szállt partra, ezek közül 543-an haltak meg (tizenketten csatában, 531-en betegségekben), és körülbelül harminc őslakó vesztette életét.Smits, Gregory (1999). "Visions of Ryūkyū: Identity and Ideology in Early-Modern Thought and Politics." Honolulu: University of Hawai'i Press. A helyi őslakókkal a kínaiak sem bántak valami jól. J.W. Davidson amerikai konzul leírása szerint a tajvani kínaiak árusították és fogyasztották az őslakók húsát.

A sziget egészének megszállására az első kínai–japán háború után került sor, miután a Csing-dinasztia vereséget szenvedett a Japán Birodalomtól. A simonoszeki béke rendelkezései között volt Tajvan és Penghu átadása Japánnak. Azok a lakosok, akik továbbra is Csing-polgárok szerettek volna maradni, két évet kaptak arra, hogy eladják ingóságaikat, és a kontinentális Kínába költözzenek. Ezzel a lehetőséggel azonban nagyon kevés tajvani élt.Ryotaro, Shiba. Taiwan Kikou

1895. május 25-én Csing-párti hivatalnokok egy csoportja független állammá kiáltotta ki a szigetet, hogy ellenálljon a japán uralomnak. A japán erők azonban október 21-ére szétzúzták a lázadó erőket, és elfoglalták az egész szigetet.

A japánoknak nagy szerepe volt a sziget iparosításában: kibővítették a vasúthálózatot és egyéb közlekedési hálózatokat, kiterjedt közegészségügyi ellátórendszert hoztak létre és felülvizsgálták a köziskolák rendszerét. Ebben az időben mind a rizs, mind a cukornád termelése nagymértékben megnőtt. Ennek eredményeképpen 1939-re Tajvan a hetedik legnagyobb cukornádtermelő országgá vált. A tajvaniakat és az őslakókat azonban továbbra is másod- és harmadrendű állampolgárokként kezelték. A japánok különösen az első évtizedekben bántak kegyetlenül az őslakókkal, amit jól mutat az, hogy az ötvenegy éves japán uralom ideje alatt több mint 160 ütközet volt a hatóságok és a helyi törzsek között. 1935 környékén a japánok sziget szerte asszimilációs kampányba kezdtek, azt tanítva a helyieknek, hogy japánként tekintsenek magukra. Ezzel a céljuk az volt, hogy a szigetet még szorosabban a Japán Birodalom részévé tegyék. Ez nem volt eredménytelen, hiszen a második világháború során több tízezer tajvani férfi harcolt a Japán Birodalmi Hadseregben.

A Tajvan feletti japán uralom a második világháború befejeződése után ért véget, amikor a japán küldöttek aláírták a megadási okmányt, 1945. augusztus 14-én. Azonban a japánok fél évszázados felügyelete nem múlt el nyomtalanul, és mindmáig jelentős hatást gyakorol a szigetre és annak kultúrájára. Még a jelenlegi elnöki palota is ebben a korszakban épült fel.

1938-ban japán telepes élt a szigeten.Formosa (Taiwan) Under Japanese Rule Többségüket a világháború vége után Japánba szállították vissza. A nacionalisták a volt japán birtokosok földjeit 1952-ben szétosztották a helyi lakosok között, ezzel alapozva meg a későbbi gazdasági fellendülést.Polonyi Péter:Kína története, p. 281.

A Kínai Köztársaság részeként

A Kuomintang egypártrendszer korszaka thumb|250px|jobb|Andó Rikicsi (b) megadja magát Csen Ji kínai tábornoknak (j), ezzel a sziget a Kuomintang irányítása alá kerül Az 1943. november 22. és 26. között megtartott kairói konferencián a szövetségesek a Japán elleni háborúról és Ázsia második világháború utáni jövőjéről tárgyaltak. A három fontos megállapodás egyike volt az, hogy „A Japán által Kínától ellopott minden terület, köztük Mandzsúria, Tajvan és Penghu újra a Kínai Köztársaság része kell legyen.” Később azonban sokan vitatták, hogy ez a dokumentum csupán egy szándéknyilatkozat volt, amit hivatkozási alapként hoztak létre a határok későbbi újrarajzolói. Ezen érvvel szembeni leggyakoribb ellenpélda az, hogy ami Kairóban még csak egyszerű nyilatkozat volt, az az 1945. szeptember 2-ai japán kapituláció után jogi következményekkel járt.