Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij (, Alekszandrovszkoje, ma Szlednyevo, Szmolenszki terület, 1893. február 16. – Moszkva, 1937. június 12.), orosz származású szovjet katona, a Szovjetunió marsallja, a Szovjetunió Forradalmi Katonai Tanácsának elnökhelyettese, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának póttagja, a honvédelmi népbiztos helyettese. Az egész hadtörténelem egyik legkiemelkedőbb katonai zsenije, a legnagyobb stratégák között tartják számon. A Vörös Hadsereg büszkesége volt, akit a külföldi újságok Vörös Napóleon néven is emlegettek.
Harcolt a cári hadseregben az első világháború idején, majd a bolsevikok oldalán részt vett az orosz polgárháború számtalan csatájában és a lengyel–szovjet háborúban. A Szovjetunió első öt marsalljának egyike. Több nyelven beszélt és diplomáciai feladatokat is teljesített pályafutása során. Katonai vezetői pozíciója sokáig megingathatatlannak tűnt, a rábízott feladatokat legjobb tudása szerint végrehajtotta, és gondosan vigyázott arra, hogy ne keveredjen bele a pártpolitikába, a sztálinista rendszer mégis az ellenségének minősítette.
1937-ben letartóztatták szovjetellenes tevékenység, kémkedés és hazaárulás koholt vádjával. A bíróság ítélete szerint fasiszta, lengyel és japán kém, az államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetője volt. Erőszakkal kicsikart beismerő vallomása után halálra ítélték, és június 12-én hét másik katonai felsővezetővel együtt kivégezték. Likvidálása a sztálini tisztogatások, a „csisztka” keretében zajlott le, és megmutatta azt, hogy a gyilkosságoktól még a legmagasabb pozíciókban lévők sincsenek biztonságban. Sztálin halála után Tuhacsevszkij marsallt 1957. január 31-én az elsők között rehabilitálták.
Fiatalkora 1893. február 16-án (Juliánus-naptár szerint február 4-én) született az Alekszandrovszkoje (ma Szlednyevo) nevű faluban, a Szmolenszki kormányzóság Dorogobuzs járásában, egy elszegényedett földbirtokos gyermekeként. Édesapja Nyikolaj Nyikolajevics Tuhacsevszkij, édesanyja Mavra Petrovna Tuhacsevszkaja volt, akik népes családot tudhattak magukénak, hiszen Misának volt két fiú- és négy lánytestvére. A családja rokonságban állt Lev Nyikolajevics Tolsztoj családjával.
bélyegkép|bal|250px|Tuhacsevszkij családja körében sakkozik. Ő az asztalnál ül, és könyökölve gondolkozik a következő lépésen.
Családja egy állítólagos grófi rangú előddel is rendelkezett, ám ennek megerősítését I. Pál orosz cár megtagadta Tuhacsevszkij ükapjának. Mivel családjában erős katonai hagyományok éltek (például a leendő marsall dédapja alezredesként harcolt Napóleon ellen), a fiú majdani karrierje egyértelmű volt. 1911-ben a II. Katalin cárnőről elnevezett 1. moszkvai hadapródiskolán kapta meg az alapfokú katonai képzettségét, ahol 1912. június 1-jén osztályelsőként végzett. Még ez év augusztusában, folytatva katonai tanulmányait, belépett a Sándor Katonai Tanintézetbe, amelyet 1914 júliusában kiváló eredménnyel végzett el. Az iskola befejezése azt is jelentette számára, hogy tiszti állománykategóriába került, és előléptették hadnaggyá. Többek között abban az elismerésben volt része, hogy maga választhatta ki leendő ezredét. Tuhacsevszkij a Szemjonov gárdaezred mellett döntött, amelyben dédapja is szolgált.
Az első világháború kitörése után, 1914 szeptemberében a frontra vezényelték, és mintegy fél évet harcolt a németek ellen. Hat hónapos szolgálata alatt többször kitüntették és előléptették főhadnaggyá.Az itt szerzett kitüntetései kapcsán egyetlen forrás elérhető: Tuhacsevszkij polgárháborús ezredének szolgálati jegyzéke. 1915. február 19-én német hadifogságba esett Łomża közelében, ahonnan négyszer kísérelt meg sikertelen szökést, ötödszörre azonban törekvését siker koronázta. Ingolstadt erődjéből sikerült megszöknie, mégpedig úgy, hogy a németek egy százados hadifogolytársával együtt városi eltávozásra engedték őket. Tuhacsevszkijnek és társának tiszti becsületszavukkal és aláírásukkal kellett megerősíteniük, hogy visszatérnek az erődbe, ám ehelyett megszöktek, és Párizson keresztül tértek vissza Szentpétervárra. A hadifogolytáborban együtt raboskodott Charles de Gaulle-lal, Franciaország későbbi elnökével.
Tuhacsevszkij október 27-én érkezett meg a városba, és november elején visszatért ezredéhez, ahol századparancsnokká nevezték ki. Az 1917-es októberi orosz forradalom után azonban feloszlatták az ezredet, és az összes tisztet leszerelték. Tuhacsevszkij ekkor a bolsevikokhoz próbált csatlakozni, azonban nemesi származása nehézséget okozott. Végül az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottságnál dolgozó egyik régi ismerőse, Nyikolaj Kuljabko ajánlotta be Avel Szafronovics Jenukidzének, aki akkor a Bizottság katonai osztályát vezette, és mellette lett közvetlen munkatárs. Az éppen szerveződő Vörös Hadseregbe tehát önként lépett be, és hamar megmutatkozott, hogy a világháborúban szerzett katonai tapasztalatai és jó katonai képzettsége révén kiemelkedik a többiek közül, s látszott, hogy a későbbiekben valószínűleg nagy karriert fut be.Nyikolaj Kuljabko így emlékezett vissza az akkor történtekre:"Amikor a Volga mentén kitört a fehér-csehek felkelése, alkalmam nyílt beszélni Tuhacsevszkijről Leninnek. Lenin őszinte érdeklődéssel hallgatott, és megkért mutassam be neki a kommunista-főhadnagyot." A találkozás során a jóvágású, művelt, zenekedvelő, kifinomult modorral rendelkező főhadnagy kitűnő benyomást tett Leninre.Forrás:Jevgenyij Latyij és Vlagyiszlav Romanov:A likvidálás művészete
Az orosz polgárháborúban A szimbirszki csata
Tuhacsevszkij 1918 áprilisában belépett az Oroszországi Kommunista Pártba. Nem valószínű azonban, hogy lépését teljesen ideológiai meggyőződésből tette, hiszen a tiszttársai visszaemlékezése szerint a következő szavakkal búcsúzott tőlük: „A söpredékre teszem tétemet.” A pártba történt felvétele után már májusban felelős megbízatást kapott: kinevezték a moszkvai védelmi körzet törzsébe, mint komisszárt. A Csehszlovák Légió lázadása után Tuhacsevszkijt a Volga vidékére küldték, hogy segítsen a frontparancsnoknak, Mihail Artyemevics Muravjovnak. Fenyegető helyzet alakult ki, hiszen az ország keleti részén a fehér csehek és a belső ellenforradalmi erők ellen Lenin a párt legkiválóbb és legmegbízhatóbb vezetőit vetette be. Odaérkezése után röviddel, a jelentkező nehézségek ellenére is megalakították a szimbirszki, a penzai és az inzali lövészhadosztályokat. Az ő szervezőképessége és katonai szaktudása nagyban hozzájárult, hogy létrejöhetett az 1. forradalmi hadsereg, melynek később a parancsnokává is kinevezték.
Már a harcok kezdetén megmutatkozott kiváló stratégiai érzéke. Azt vallotta, hogy a forradalmat csak határozott támadással lehet megmenteni. A rábízott egységek harci kedvének fokozása érdekében gyakran magukhoz a vöröskatonákhoz fordult. 1918. június 30-án, a hadműveletek előtt, az alábbi kiáltványt intézte hozzájuk:
A hadsereg parancsnoki beosztáshoz hozzásegítette, hogy felettesei között voltak olyanok, akik nem hittek a forradalom győzelmében. Muravjov parancsnok elítélte a bolsevikok politikáját, és július 10-én fellázadt ellenük. Terve az volt, hogy újraindítja a központi hatalmak elleni háborút. Mivel nemesi származású volt, erre apellálva megpróbálta Tuhacsevszkijt is beszervezni vállalkozásába, ő azonban árulónak nevezte felettesét. Muravjov ekkor elrendelte Tuhacsevszkij kivégzését. Erre azonban nem került sor, mivel az őt őrző vöröskatonák szabadon engedték, és figyelmeztették a többi egységet is Muravjov árulásáról. Másnap Muravjov meghalt egy összecsapásban, és Tuhacsevszkij lett az 1. forradalmi hadsereg parancsnoka. Az elkövetkező tíz nap alatt, amíg a következő frontparancsnok megérkezett, jelentősen rosszabbodott a helyzet, és több fontos város is a fehérek kezére került.
A parancsnoksága alá tartozó 1. hadsereg rosszul felszerelt csapatokból állt, és mintegy főt számlált. Szállítási eszközökkel és nehézfegyverzettel alig rendelkezett, ezért csak a vasútvonalak mentén volt képes mozogni. A fehérek csapatai ezt és a Muravjov lázadása okozta zűrzavart kihasználva vészesen megközelítették Lenin szülővárosát, Szimbirszket. Tuhacsevszkij elhatározta, hogy megvédi a várost, bármi áron. Csapatai egy részét csupán személyes közbeavatkozásának köszönhetően sikerült engedelmességre bírni. Erőfeszítései azonban hiábavalóak voltak, hiszen a város július 22-én elesett, és csupán szeptember 12-én sikerült visszafoglalni, akkor is a harmadik próbálkozásra. Az augusztus 3-án és 9-én indított támadásokat még visszaverték, és a második sikertelen akció után Trockij már hadbírósággal fenyegette a fiatal tisztet. A szeptember 9-én indított támadásban azonban teljesen bekerítette a Szimbirszket védő fehér csapatokat, és megsemmisítő vereséget mért rájuk. Ezzel másik nagy problémája is megoldódott, ugyanis csapatai rengeteg hadifelszerelést zsákmányoltak.
A szimbirszki győzelem után, szeptember 15-én éjszaka csapataival átkelt a Volga bal partjára, és mintegy 30–35 kilométerrel vetette vissza a fehérek csapatait. A Kazányból visszavonuló fehérek mintegy egy héten keresztül sikertelenül támadták a folyó bal partján lévő hídfőállást. Tuhacsevszkij ezután újabb csapatokat küldött át a folyón, és szeptember 25-re a fehérek mintegy 160 kilométert voltak kénytelenek hátrálni Bugulmáig. A győzelmek azt is eredményezték, hogy keze alatt pár hónap alatt harcképes, fegyelmezett erővé vált az 1. forradalmi hadsereg, és így példaként szolgáltak a máshol harcoló vöröskatonák számára.
A szizranyi és szamarai csata Még meg sem tisztították teljesen Szimbirszk környékét a fehér csapatoktól, amikor Tuhacsevszkij új parancsot kapott: Szizrany és Szamara elfoglalását. Saját csapatain kívül támogatására rendelték még a 4. hadsereg egyik hadosztályát és a volgai flottát, így mintegy katona és 15 hajó került az irányítása alá. Ez volt az első összfegyvernemi hadművelet, amelyben részt vett, és teljesen újszerű problémákkal kellett szembesülnie a támadás során. Nemcsak a hadműveletei terület volt a szimbirszkinél jóval nagyobb, de a kombinált vízi-szárazföldi csapatmozgás is jóval bonyolultabb feladatnak bizonyult. Ellensúlyozta ezeket azonban az, hogy Tuhacsevszkij mintegy másfélszeres túlerőben volt ellenfeleivel szemben.
Tuhacsevszkij szeptember 14-én két saját és egy a 4. hadsereg alá tartozó hadosztállyal indította meg a támadást Szizrany ellen. Ehhez hamarosan csatlakozott a szimbirszki hadosztály is, amely két egynapos erőltetett menetet végrehajtva, mintegy 100 kilométert tett meg. Október 3-án a hadosztály sikeresen elfoglalta az alekszandrovszki vasúti hidat, ezzel elvágva a Volga jobb partján lévő fehér egységek Szamara felé vezető útját. A fehérek visszavonultak, és Szizrany aznap, Szamara pedig négy nap múlva került a vörösök kezére. Ezzel a győzelemmel megnyílt a kőolaj- és élelmiszerszállítás útja a felső-volgai régióba, ahol a lakosság éhezett. Tuhacsevszkij ekkor bevésett feliratos aranyórát kapott addigi győzelmei elismeréseként. 1918 novemberében Moszkvába rendelték, hogy áthelyezzék a déli frontra, ahol frontparancsnok-helyettesi beosztást kapott.
Déli front Tuhacsevszkij áthelyezésének fő oka az volt, hogy egyre inkább erősebbé váltak az ország déli részén állomásozó fehér egységek. 1918 végére az Észak-Kaukázust teljesen megszerezték, valamint felsorakoztak Anton Ivanovics Gyenyikin tábornok mögé, egységes hadvezetést létrehozva. Mihail Nyikolajevics azonban csak 1919 januárjában lépett szolgálatba a Déli fronton. Ennek oka az volt, hogy a magasabb rangú katonai szakértők erős ellenszenvvel viseltettek vele szemben, hiszen míg többségük magas rangú katonatiszt volt a cári seregben, addig ő csupán egy főhadnagy.