bélyegkép|Az unitárius kollégium bélyegkép|A református kollégium bélyegkép|A katolikus líceum bélyegkép|Az első magyar kőszínház bélyegkép|Az egyetem főépülete bélyegkép|A református teológia épülete bélyegkép|A Hunyadi téri Nemzeti Színház Kolozsvár magyar irodalmi életének múltja a 16. századig nyúlik vissza, s az ezt követő évszázadokban fokozatosan az erdélyi magyar művelődés és irodalom központja lett. A reformáció és a humanista eszmeáramlatok korabeli hódítása nyomán születtek meg a 16–17. században Kolozsvár első jelentős tanintézményei, és alakultak ki az ezek holdudvarához tartozó nagy hatású kolozsvári literátus körök (jelentősebb alakjai Dávid Ferenc, Bogáthi Fazekas Miklós, Szenczi Molnár Albert, Apáczai Csere János). A felvilágosodás és a nyomában kibontakozó nemzeti mozgalmak hatására, valamint Kolozsvár közigazgatási központtá válása következtében a 18–19. század fordulóján az erdélyi magyar nyelvű irodalom fellegvára lett a város. Megszülettek az első folyóiratok és irodalmi társaságok, kibontakozott a magyar nyelvű színjátszás, a városban indult meg vagy teljesedett ki pályája a művelődési-tudományos élet számos meghatározó alakjának. A kiegyezést követően Erdély a Monarchia része lett, s – bár a politikai és a szaksajtó megélénkült, illetve a tudományos élet is új lendületet kapott az egyetem megalapítását követően – az irodalmi élet némiképp provincializálódott, fejlődésében elmaradt a jobbára a fővároshoz köthető irodalmi áramlatoktól. Kolozsvár kulturális jelentősége a trianoni békeszerződés, Erdély elszakadása után értékelődött fel ismét, s azóta is az erdélyi magyar nyelvű irodalom, tudomány és sajtó fellegváraként tartják számon.

Történeti áttekintés A kezdetek Szellemi hagyományai a reneszánsz korig nyúlnak vissza. Itt bontakozott ki Dávid Ferenc reformátori-vallásalapító munkássága, s itt működött 1550-től Heltai Gáspár író és fordító magyar nyelvű nyomdája (1659-ig). A humanista költészet közel két évszázadon át elsősorban latin nyelven virágzott, képviselői közül kiemelkedik Bogáthi Fazekas Miklós, Deidrich György, Szamosközy István, Szenczi Molnár Albert és Pápai Páriz Ferenc. (Tóth István fordított belőlük egy antológiányit: Múzsák fellegvára. 1977.)

Erre a korra esik a város három nagy iskolájának alapítása. Az 1545-ben megnyitott óvári protestáns iskolából fejlődött ki Dávid Ferenc és Johannes Sommer vezetése alatt az unitárius kollégium, Apáczai Csere János önfeláldozó munkásságának köszönhetően nőtt particulából jelentős tanintézetté a református kollégium, s ezek hatásának ellensúlyozására nyílt meg 1579-ben a Báthory István alapította s 1581-től egyetemi rangú, jezsuiták vezette katolikus iskola. Már 1585-től a Házsongárdi Panteon fogadta be a város halottait, 1625-től a kalandos társulat segítette a betegeket és szervezte a temetéseket. A fejedelmi korban többször volt országgyűlés színhelye Kolozsvár, de a felekezeti villongások, a trónért folytatott küzdelmek során sokat is szenvedett, Rákóczi-hűségéért is meg kellett fizetnie. Az ekkori eseményeket Czegei Wass György, Cserei Mihály, Segesvári Bálint, Szakál Ferenc, Szalárdi János, Vízaknai György naplói, krónikái, Felvinczi György és Misztótfalusi Kis Miklós versei örökítették meg. Az utóbbi egyben leghíresebb nyomdászunk, a Református Kollégium 1672-ben alapított nyomdájának volt a vezetője. A jezsuita rend feloszlatását (1773) követően Mária Terézia felekezetek közti egyetemet próbált alapítani egykori tanintézetükben, ennek jogi és orvosi kara jó évszázadig szolgálta az értelmiség-képzést. A katolikus líceum nagy tanítványai közül Jósika Miklós Abafi című regényében és Emlékirataiban is szépen írt a városról.

A reformkor 1790-ben a főkormányszék ide költöztetésével Kolozsvár tényleges fővárossá vált, ettől fogva a művelődés támogatásában és terjesztésében vezető szerepet játszó főnemesség is ide vonzódott, palotákat építtetett a városban. 1792-ben Kótsi Patkó János vezetésével állandó színtársulat létesült, mely az első magyar Shakespeare-bemutatókkal büszkélkedhetett. 1821-re épült fel klasszicista épülete, az első magyar kőszínház. Ennek megnyitására hirdetett pályázatot a Döbrentei Gábor szerkesztette Erdélyi Muzéum című folyóirat (1814–1818), s született meg Katona József Bánk bánja (1815). Dérynétől és Egressy Gábortól kezdve a legnagyobb magyar színésztehetségek indultak innen. A várost 1816-ban Kazinczy Ferenc, 1821-ben Széchenyi István, később Vörösmarty Mihály látogatta meg. 1819-ben zenekonzervatórium alakult. A reformkor itt is szellemi pezsgést eredményezett. Az unitárius és a református kollégiumok diáksága zsebkönyveket jelentetett meg (Remény, Aglája), padjaikból emelkedtek ki a vezető egyéniségek: az utazó demokrata Bölöni Farkas Sándor, a költő Kriza János, Szentiváni Mihály, Gyulai Pál, a történész-szerkesztő Kőváry László. Gazdag sajtóélet bontakozott ki: itt jelent meg az Erdélyi Híradó (1828–1848; szerkesztője Méhes Sámuel mellett Kemény Zsigmond), a Nemzeti Társalkodó (1830–1844), a Vasárnapi Újság (1834–1848), a Múlt és Jelen (1841–1848), a Szilágyi Ferenc szerkesztette első gyermeklapunk, a Magyar Gyermekbarát (1843–1844). Megalakultak a művelődés és a demokratikus eszmék terjesztésében fontos szerepet játszó kaszinók: 1833-ban Bölöni Farkas Sándor Béldi Ferenc és Kendeffy Ádám grófokkal a Kolozsvári Kaszinó (nemesi-főnemesi társaság), 1838-ban Méhes Sámuel a Polgári Társalkodó, majd Nemzeti Kaszinó alapjait vetette meg. A város vendége volt 1846-ban Liszt Ferenc, 1847-ben Petőfi Sándor. Mindketten a híres Biasini szállodában szálltak meg, ennek gyorskocsijai Pesttől Bukarestig szállították az utasokat.

A Bach-korszak és a Monarchia Az 1848-as forradalmat követően, az önkényuralom idején alig egy-egy lap jelent meg a városban: a Kolozsvári Lap (1849-52), a Hetilap (1852-55), majd a Kolozsvári Közlöny (1856-73). A kor legjelentősebb eseménye Mikó Imre gróf nevéhez fűződik: az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) megalapítása 1859-ben. Ez volt 1948-ig a város legfontosabb tudományos és múzeum-fenntartó intézménye. A még 1844-ben Teleki Domokos alapította Erdélyi Gazdasági Egyesület (EGE) szintén Mikó elnöksége idején Kolozsmonostoron Gazdasági Tanintézetet (a mai Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem elődjét) és Erdélyi Gazda (1869-1945) címmel mezőgazdasági folyóiratot létesített. 1853-ban feleségével, Laborfalvi Rózával, aki vendégjátékra jött ide, Jókai Mór látogatta meg a várost. Kolozsvárhoz kötődik Halmágyi Sándor jogász és író műveinek egy része (Parlagi rózsák. Pest 1860; Elv és előítélet. Pest 1864). 1859-ben Veres Ferenc fotóműtermet nyitott a városban, s még az évben albumot készített nevezetes épületeiről.

Az 1867-es kiegyezés és unió után megélénkült a városiasodás és különösen a sajtóélet, míg az irodalmi élet vidékiessé vált. A vasúti hálózatba való bekapcsolódást (1870) követően a legnagyobb esemény a második magyar nyelvű tudományegyetem itteni megnyitása (1872) volt. Országos, gyakran európai hírű tudósok kezdték itt pályájukat, vagy tették tudományáguk központjává a várost. Tudományos folyóiratokat indítottak: Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok (1877-88: Brassai Sámuel és Meltzl Hugó), Magyar Növénytani Lapok (1877-89: Kanitz Ágost), Vegytani Lapok (1882-89: Fabinyi Rudolf), Petőfi Múzeum (1888-95), Kertgazdasági Lapok (1894-96: Brassai Sámuel), Mezőgazda (1894-96: Páter Béla) címmel. A reformátusok 1895-ben itt szervezték újjá a Nagyenyedről felhozott teológiát, majd az unitáriusok is (1897) egyetemi fokú teológiai akadémiát nyitottak; ezek hallgatói egyben a tudományegyetem tanítványai is voltak. Az EME összefonódott az egyetemmel, melynek professzorai egyben a múzeumi gyűjtemények igazgatói tisztségét is betöltötték. Az 1907-re felépült, egyetemi és múzeumi gyűjteményt magába foglaló Egyetemi Könyvtár Erdély legnagyobb ilyen intézménye.

1885-ben megalakult az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a magyar művelődés és népjólét elősegítésére, 1888-ban pedig Bartha Miklós és Petelei István kezdeményezésére az Erdélyi Irodalmi Társaság (EIT), ez a konzervatív szellemű reprezentatív írói egyesülés, amely 1948-ban bekövetkezett megszüntetéséig folyóiratokat is megjelentetett. Az Erdélyi Kárpát-egyesület (EKE) 1891-ben honismereti-turisztikai céllal alakult, Erdély című folyóirata 1948-ig jelent meg.

1918 decemberéig mintegy 235 időszaki sajtótermék jelent meg. Ezek nagy többsége 1867 után indult, s néhányuk 1919-et követően is megjelent. Jó részük szépirodalmat is közölt. Vezető lapok: Magyar Polgár (1867-1904), Kelet (1871-82), Ellenzék (1880-1944), Kolozsvár (1887-98), Erdélyi Friss Újság (1900-1908), Kolozsvári Hírlap (1908-19). Ezek szerkesztői-munkatársai hosszabb-rövidebb ideig: Bródy Sándor, Gyalui Farkas, Petelei István, Thury Zoltán voltak. Számos irodalmi, tudományos, szervezeti-mozgalmi, ifjúsági, szatirikus lap közül az Erdélyi Múzeum (1874-1947), Erdélyi Munkás (1903-8, 1919-39), Színházi Újság (1908-10, 1919-23) az első világháború után is folytatódott. A fokozott igényeket az elszaporodó kis nyomdák mellett 1889-ig a Református Kollégium Tilts János, majd Stein János vezette nyomdája, a római katolikus Lyceum nyomda (1810-84) és folytatása, a Gombos Ferenc-féle nyomda (1891-1948) elégítette ki. Gombos napilapot is alapított Újság (1899-1927) címmel. Gámán János műhelye 1860 és 1914 között, Lepage Lajos könyvkereskedéssel összekötött nyomdája 1903-tól működött, 1929-től Victoria, 1938-tól 1948-ig Pallas néven. A Ferenc-rendi zárdában a Szent Bonaventura nyomda főleg egyházi igényeket elégített ki (1906-48).

A századforduló táján a város főtere átalakult: Fadrusz János Mátyás-szobrával (1902), egy másik tere a Kolozsvári testvérek készítette prágai Szent György-szobor másolatával (1904) vált díszesebbé. Az építkezési láz során a színház is új, díszes hajlékot kapott (1906). A színházat igazgató Janovics Jenő nemcsak drámatörténeti ciklusával, hanem 1914-20 között működő filmgyárával is jelentős kulturális személyisége volt a városnak. E korszak költője Jékey Aladár, valamint Nagy Mór (Kolozsvári virágok. Kv. 1894. Esti fény – Kolozsvári ormok. Kv. 1897).

A két világháború között bélyegkép|A sétatéri színkör bélyegkép|Az Egyetemiek Háza