Voltaire eredeti nevén François-Marie Arouet (Párizs, 1694. november 21. – Párizs, 1778. május 30.) a francia felvilágosodás egyik legnagyobb alakja; író, költő és filozófus. Éles eszéről, filozófiai témájú írásairól és a polgári szabadságjogok védelméről vált világszerte ismertté. A cenzúra megszegőinek szigorú büntetésével dacolva a társadalmi reformok nyílt támogatója volt Franciaországban. Szatirikus szerzőként műveiben gyakran kritizálta korának dogmatikus katolikus egyházát és más intézményeit, ezért többször meg is büntették.
Életrajza Fiatalkora Voltaire Párizsban született François-Marie Arouet néven. Apja François Arouet (1647–1722), Châtelet jegyzője volt, középosztálybeli családból származott, Voltaire ennek ellenére később néha nemesi származásúnak írta le magát. Hétéves volt, amikor anyja, Marie-Marguerite Daumart (1661–1701) meghalt. Tízévesen a jezsuiták párizsi kollégiumába került, és ott tanult egészen 1711-ig. Noha gúnyolta az ott kapott oktatást, tekintélyes tudását ez alapozta meg, és olthatatlan rajongása a színházművészet iránt is valószínűleg ekkor gyúlt lángra.
Érettségi után, 17 évesen hazatért és úgy tervezte, hogy az írói pályát választja, apja azonban ellenezte ezt. Jogot tanult, és egy párizsi ügyvédi irodában dolgozott, de közben röpiratok írásába kezdett. Ennek folyományaként 1714-ben apja egy évre vidékre küldte, ahol továbbra is jogot kellett volna tanulnia, de ő inkább irodalmi szerzeményekkel és történelmi legendákkal kezdett foglalkozni. Ennek egyik érzékletes példája volt, mikor visszaemlékezése szerint magán próbálta ki, hogy az akkor méregnek tartott bikavér valóban az e. Hogy ezt kiderítse a saját bikájából csapolt vért kóstolta meg, miután pedig ezt sikeresen „túlélte” bebizonyosodott, hogy ez (is) koholmány (legalábbis az állati eredetű „mérgező vér” legendája, mert amire az ókorban bikavérként hivatkoztak, az valamilyen növényi eredetű toxin lehetett).Voltaire bikavérivással járatta csúcsra a 18. századi tényellenőrzést Telex, 2024. október 23.
Kezdeti sikerek XIV. Lajos halála után visszatért Párizsba. Ismét bekerült a felső körökbe, majd ismerősei előtt bemutatta Oidipusz című első színdarabját. A maine-i főhercegnő kérésére a gyűlölt orléans-i régensről, II. Fülöpről írt egy szatírát, majd egy provokátor csábításának engedve beismerte tettét, ezért 1717. május 16-án a Bastille-ba zárták. Itt újraírta az Oidipuszt, belefogott a Henriászba (Henriade), és eldöntötte, hogy megváltoztatja a nevét.
Tizenegy hónappal az után szabadult, hogy kiderült, hamisan vádolták. Az Oidipuszt 1718. november 18-án bemutatták a „Comédie-Française”-ben: a nézők jól fogadták és a királyi udvarban is elismerést nyert. A darab, amelyet negyvenöt estén mutattak be, sikert és vagyont hozott Voltaire számára, amelynek segítségével sikeres pénzügyi spekulációk sorozatába fogott.
1718. áprilisi szabadulása után már csak Arouet de Voltaire, vagy egyszerűen Voltaire néven ismerték. A név eredetéről viták keringenek, egyesek szerint egy gyerekkori becenév, a „le petit volontaire” (a kis akarnok) rövidítése. A legelfogadottabb elmélet szerint azonban a név egy anagramma, mégpedig az „Arouet le jeune”-ből származik, ami egyszerűbben írva „Arouet l.j.”, ahol az általános szabály szerint az 'u'-t 'v', a 'j'-t pedig 'i' váltja fel: Arovetli = VoltaireHenry Landroit: 100 jeux de angue à l'école et ailleurs: Guide pratique
Voltaire folytatta a színdarabok írását, 1720 februárjában befejezte az Artemire című félresikerült színdarabot, és Voltaire soha nem is jelentette meg egészben, noha később elővette, és néhány elemét némi sikerrel más munkájában is felhasználta. Szintén ebben az időszakban jelent meg a Marianne című tragédiája, és egy vígjátéka L'Indiscret címmel.
Menekülés Angliába bélyeg|Elémens de la philosophie de Neuton, 1738 1725 végén Voltaire-t megsértette egy Chevalier de Rohan nevű fiatal nemes, akinek ő jól ismert éles nyelvével válaszolt. Válaszul Rohan néhány emberével megbotoztatta. Voltaire párbajra hívta, de Rohan családjának módjában állt máshogy megoldani a problémát: a párbaj reggelén Voltaire-t letartóztatták, és újra a Bastille-ba került. A bebörtönzés helyett azonban ezúttal a száműzetést választotta, így Angliába ment. Az összetűzés kitörölhetetlen nyomokat hagyott benne, és attól a naptól kezdve a bírósági reform hű elkötelezettjévé vált.
Angliában találkozott kortársaival: Jonathan Swifttel és Alexander Pope-pal. Lenyűgözte John Locke filozófiája és Isaac Newton fizikája. Tanulmányozta az angol alkotmányos monarchiát, a vallási türelmet és a szólásszabadságot, amely vívmányokat a társadalmi és politikai változások szükséges előfeltételének tartott. Angliát a fejletlen Franciaország számára hasznos modellként ismerte meg.
Bő három évig élt ott, megismerkedett Newton munkásságával és a helyi szellemi élet nagyjaival. Többek közt egy Charles Marie de La Condamine nevű matematikussal is találkozott 1728-ban egy vacsorán. La Condamine-nek szimpatikus volt a francia száműzött és megosztotta vele az ötletét. A matematikus felvázolta, hogy a francia lottó gyengeségeit kihasználva rengeteg pénzt lehetne nyerni, teljesen legális módon. Voltaire-t éppen nem vetette fel a pénz és nem volt gátlásos személyiség, így rögtön belement abba, hogy segít La Condamine-nek a lottó kifosztásában.
Franciaországban a lottó akkor viszonylag új intézmény volt. Az ország a század elején eladósodott, ezért államkötvényeket bocsátott ki, de a kamatok alacsonyak voltak, emiatt kevesen vásároltak a kötvényből. Hogy a tehetős polgárok kedvét meghozza, az állam lottót szervezett a kötvények köré. Lottószelvényt csak olyanok vehettek, akiknek volt kötvényük. Egy szelvény ára a birtokolt kötvény értékének egy ezrede volt, és havonta történt sorsolás. Aki nyert a lottón, megkapta a kötvény teljes értékét készpénzben, vagyis egy nyertes szelvény ezerszeres pénzt hozott. De ezen felül főnyereményt is sorsoltak, a már említett 500 ezer livre-t.
La Condamine jól kalkulált, a szelvényekkel többször is sikerült nyerni. Majdnem két évig, 1730 júniusáig fejték az államot, amikor lebuktak, de addigra már minden érintett dúsgazdag volt
Visszatérése Párizsba Voltaire három év száműzetés után, 1729-ben visszatért Franciaországba, és folytatta irodalmi pályafutását. Ekkor jelentette meg a francia hőseposzt, a vallásháborúknak véget vető IV. Henrik cselekedeteit megéneklő Henriászt, a Brutus című színdarabot és két tragédiát Zaire és Eriphile címmel. 1731-ben készült történelmi munkája, a XII. Károly története, melyben elítéli a háborút.
Ekkor kezdett bele egy másik stiklijébe, az állami lottó megcsapolásába is, amihez az általa még Angliában megismert Charles Marie de La Condamine nevű matematikus segédkezett. A lottó akkoriban új dolog volt, és az eladósodott francia állam ezzel akarta megnövelni az állami bevételeket azáltal, hogy az államkötvények amolyan lottószelvényként is funkcionáltak: aki kötvényt vett, vehetett lottószelvényt, aminek ára a kötvény ezredrésze volt, a nyertes pedig a kötvényei teljes értékét megkapta, ezen kívül pedig volt egy 500 000 livre-s főnyeremény is. Condamine felvázolta, hogy a lottó gyenge szabályai miatt teljesen legálisan lehetne így nagy vagyonhoz jutni, miután minden egyes lottószelvény ugyanolyan eséllyel indult a félmilliós nyereményért, függetlenül attól, hogy mennyibe került, így csak sokat kellett belőlük beszerezni. Voltaire nem tiltakozott, ő is több embert szervezett be, köztük az egyik szelvényekért felelős jegyzőt, hogy a játék feltételeinek megfelelően minél több kötvényekhez és szelvényekhez jussanak, aztán learassák a nyereményt. A terv be is vált, Voltaire és csapata szépen nyerte is a pénzt, viszont egy idő múltán feltűnt, hogy ugyanazokhoz vándorolnak a nyeremények, ezért 1730-ban végül lebuktak, de addigra mindenki jócskán meggazdagodott. A társaság bíróság elé is került, de mivel a hatályos szabályokat nem szegték meg, a büntetés is elmaradt, és a nyereményt is megtarthatták, Voltaire így vagyonos emberré vált, a lottót viszont rögtön beszüntették.
1733-ban jelentette meg Filozófiai levelek című művét, amelyben vallási és politikai szabadságért kiáltott. Ezt hazájában úgy értelmezték, mint a francia politikai rendszer kritikáját, és támadást az egyház ellen. A könyvet elítélték, példányait lefoglalták és elégették, a szerző ellen pedig végzést hoztak, és nyomozni kezdtek utána. Voltaire azonban ekkor már biztonságban volt, a független Lotaringia hercegségben tartózkodott, Émilie du Châtelet márkiné társaságában. Intim viszony formálódott közöttük, és Voltaire a Franciaország és Lotaringia határán fekvő Cirey várába költözött.
Cirey bélyegkép|balra|Voltaire
Cirey biztonságos és kényelmes menedéket nyújtott számára az irodalmi foglalatosság összes lehetőségével. Első irodalmi munkái, amelyek itt születtek, a Discours en vers sur l'Homme, Aizire színjátéka és a L'Enfant prodigue volt (1736).
Noha nem volt rá engedélye, hogy visszatérjen Párizsba, ez 1735 márciusától többször is megtörtént. 1736-tól levelezésbe fogott a porosz trónörökössel, a majdani II. Frigyessel, akinek megbízásából később Berlinbe is ellátogatott. Le Mondain című verse miatt azonban ekkor ismét bajba került, és egy rövid időre Brüsszelbe utazott. Három hónapot töltött az országban, majd 1737 márciusában visszatért Cirey-be, és fizikai kísérletekkel, valamint a környék fő iparának számító vasérckutatással elfoglalva magát, folytatta az írást. Ekkor készült a Newton filozófiájának alapelemei, amit Madame du Châtelet-vel közösen írt (1738).
1739-től éveken át Cirey, Párizs és Brüsszel között ingázott, ahol Du Châtelet számára jogi ügyeket intézett. 1740 szeptemberében személyesen is találkozott az akkor már porosz király Nagy Frigyessel, három hónappal később hosszabb látogatást is tett nála. 1741-ben készült el két színdarabja, a Mérope és a Mahomet, amelyeket Párizsban több hónapos késéssel, 1742 augusztusában és 1743-ban mutattak be, utóbbit sikere ellenére később be is tiltották.
Ez alatt az idő alatt készült az Tanulmány az erkölcsökről és a XIV. Lajos százada című történelmi munkái nagy része. Egykori iskolatársának, D’Argenson grófnak is köszönhetően ekkor ismét rengeteg munkája akadt a királyi udvar számára. Richelieu herceg és Madame de Pompadour is kegyeibe fogadta, aminek eredményeképpen udvari történésszé és kamarássá nevezték ki, ezáltal bizalmas társadalmi és gazdasági feladatokat látott el (1745). Ugyanebben az évben elkészült a Fontenoy csatát dicsőítő éneke, kitüntetést kapott XIV. Benedek pápától. Sikerei odáig vezettek, hogy 1746 tavaszán ő lett az első író Franciaországban, akit a Francia Akadémia tagjává választottak.
Udvari sikereinek láttán ellenfelei értelemszerűen haragra gerjedtek, valódi barátai nem lettek, és a kamarai tagság sem nyújtott kézzelfogható előnyöket. Nem is tartott sokáig, főleg, mert a rang és a kiváltságok megtartása mellett egy komoly összegért el lehetett adni. 1747-ben és 1748-ban még a király közelében tartózkodott, és megírta a La Prude című vígjátékot, valamint a Tragedie de Rome sauvée című tragédiát. 1749-ben váratlanul, szülés közben meghalt szerelme, Emilie du Châtelet.
Madame du Châtelet halála fordulópontot jelentett Voltaire életében. Nyugtalanná vált, nem érezte magát biztonságban, és amíg tovább írta a szatírákat (mint például a Zadig), azon gondolkodott, hogy menekülése után tizenöt évvel ismét letelepedik Párizsban.
Nagy Frigyes udvarában