A Soproni-hegység (németül Ödenburger Gebirge vagy Brennberger Hügelland, horvátul Šopronsko gorje) az Alpokalja egyik, az osztrák–magyar határon átívelő kistája Győr-Moson-Sopron vármegye, illetve Burgenland területén. A magyarországi részt tekintve 54 km²-es területű zárt hegységet északról és keletről az Ikva völgyét övező Soproni-medence, délről a Kabold–Fülesi-dombság, nyugatról a Rozália-hegység, északnyugatról pedig a Vulka-medence határolja.
Földtan A Soproni-hegység Magyarország legidősebb kristályos röghegysége. Fő alkotókőzetei a földtörténeti óidőben átalakult kristályos pala, valamint egyéb képződmények (ortogneisz, leukofillit, csillámpala, csillámkvarcit stb.). A túlsúlyban lévő kristályos kőzetek a miocén kéregmozgások során feldarabolódtak, s a megsüllyedt területekre alpi eredetű üledékek rakódtak. Az így feltöltött süllyedékekben kőszénréteg alakult ki, s például Brennbergbánya térségében, Magyarország első szénbányájában 1759 és 1968 között jó minőségű barnaszenet hoztak a felszínre. A miocén kései korszakában lerakódott zátonymészkő évszázadokon keresztül szolgáltatott kitűnő építőkövet a környék lakóinak. A hegység metamorf kőzeteinek feltárásai találhatóak a Nándor-magaslati, a deák-kúti és a bánfalvi kőfejtőkben.
Domborzat A Soproni-hegység átlagos tengerszint feletti magassága 410 méter, vonulatai a Sopron közelében mért legalacsonyabb ponttól (200 m) 500–600 méterig emelkednek. Legmagasabb pontja az ausztriai Bren-tető (Brenntenriegel, 606 m), Magyarország területén a Magas-bérc (557 m). Felszínalaktanilag erősen tagolt hegység, töréses lépcsők (Vas-hegy, 399 m; Károly-magaslat, 398 m), szélesen elterülő hegyhátak (Vár-hegy, 384 m; Kőhalom, 384 m; Köves-hát, 468 m; Ultra-hegy, 487 m), éles és keskeny hegygerincek (Szarvas-hegy, 452 m; Bányász-kereszt, 511 m; Muck-kilátó, 523 m; Asztalfő, 554 m), sziklás sasbércek (Kerek-bérc, 420 m; Havas-bérc, 463 m; Rideg-bérc, 469 m; Vörös-bérc, 507 m; Negyedik-bérc, 510 m; Magas-bérc, 557 m), valamint tanúhegyek (Borsó-hegy, 319 m) váltják egymást. 80–100 méteres mélységben bevágódott völgyek húzódnak a hegyvonulatok között. Ezek felső szakasza gyakran szurdokjellegű, amint ezt neveik (Zsilip-árok, Kánya-szurdok) is jelzik. Sziklás lejtői meredekek ugyan, de területének csupán 58%-án nagyobb 100 m/km²-esnél a relatív relief, amivel elmarad a közeli Kőszegi-hegységtől.
Az Alpok SOIUSA-nak (Suddivisione Orografica Internazionale Unificata del Sistema Alpino) megfelelő felosztása szerint a Stájer Elő-Alpok része.
Vízrajz bélyegkép|jobbra|250px|Sopron, Dalos-hegyi adótorony bélyegkép|jobbra|250px|A Bren-tető Szikránál Az Ikva-patak vízrendszeréhez tartozó hegység jelentős vízfelesleggel rendelkezik. Északi része a Brennbergi-völgyben folyó Rák-patak, déli része a Füzes-árokban futó Kecske-patak és mellékvizeik vízgyűjtő területe. A relatíve magas csapadékmennyiségnek köszönhetően valamennyi patak bő lefolyású, a Rák-patak nagyvízi hozama eléri a 11,4 m³/s-ot. Ugyancsak a Rák-patak felső szakaszán duzzasztották fel a kistáj legjelentősebb mesterséges tavát (Fehér úti tó), további kisebb – ugyancsak mesterséges – állóvizei a Hermesi-tó és a Szalamandra-tó.
Számos – közülük huszonöt állandó – forrás található a hegységben, melyek hozama ingadozó. A legtöbb vizet a Hidegvíz-forrás adja (150 l/min), további nevezetes források a Deák-kút (vize nem iható), a Szent György-forrás, a Természetbarát-forrás és a Fehér Dániel-forrás.
Éghajlat A Soproni-hegység mérsékelten hűvös és mérsékelten nedves kistájaink közé tartozik. Az átlagos évi középhőmérséklet a hegység keleti peremén 9,2 °C, nyugaton 8,5 °C körül alakul. Az évi napsütötte órák száma kb. 1780, ebből a nyári évszak részesedése 680 óra, 15,0–16,0 °C-os nyári középhőmérséklettel. A téli negyedév viszonylag enyhe, a 175 órányi napsütés mellett a hőmérsékleti minimum –15,0 °C körül alakul. Az évi csapadékmennyiség viszonylag bő, 700 és 750 mm közé esik, a legnagyobb egynapi csapadékot Brennbergbányánál mérték (115 mm). A hegység uralkodó széliránya az északnyugati, az átlagos szélsebesség a hegytetőkön 14–16 km/h.
Talaj A kristályos kőzetekből álló röghegység uralkodó talajtípusa a savanyú, nem podzolos barna erdőtalaj, amely a terület 82%-át foglalja el. Több mint 80%-át erdő borítja. A Sopronhoz közeli, északnyugati hegylábon agyagbemosódásos barna erdőtalajok borítják a felszínt. Kémhatásuk savanyú, így mezőgazdasági művelésre jórészt alkalmatlanok.
Területhasznosítás* Terület (ha) Területarány (%) Lakott terület 256,6 4,8 Szántó 22,2 0,4 Kert 77,5 1,4 Szőlő 43,0 0,8 Rét, legelő 250,3 4,7 Erdő 4697,1 87,7 Vízfelszín 7,0 0,1 * A területhasznosítási adatok a kistáj Magyarországra eső területére vonatkoznak.
Növényzet thumb|right|200px|Erdei ciklámen thumb|right|200px|Csarab thumb|right|200px|Fehér zászpa thumb|right|200px|Kornistárnics thumb|right|200px|Fekete áfonya Az erőteljes alpi hatás eredményeként a hegységet növényföldrajzilag a kelet-alpi flóravidék Ceticum flórajárásába soroljuk. Az Alpicum és a Pannonicum flóratartomány határa Soprontól keletre, a Harkai-kúpon át húzódik – itt az alpesi vegetációt a csarabos növénytársulás és a fekete áfonya tömeges előfordulása jelzi. Magyarországon csak itt él a havasi palástfű (Alchemilla glabra ssp. alpestris) és – a Hidegvíz-völgyben – az enyves aszat (Cirsium erisithales).
A Soproni-hegység egésze potenciális erdőterület, s közel 90%-át napjainkban is erdő borítja.
Természetes erdőtársulásai a Brennbergbánya–Görbehalom-vonalig a mészkerülő montán bükkösök, aljnövényzetükben erdei ciklámennel (Cyclamini–Fagetum). Ettől keletre a helyenként szillel, kőrissel és juharral elegyes gyertyános-kocsánytalan tölgyesek a jellemzők. E területek aljnövényzete az alpi flórával rokon, fajösszetétele: fekete áfonya (Vaccinium myrtillus), farkasboroszlán (Daphne mezereum; virága lombfakadás előtt nyílik), havasi palástfű (Alchemilla glabra), kornistárnics (Gentiana pneumonanthe), erdei ciklámen (Cyclamen purpurascens), berki lizinka (Lysimachia nemorum, hazánkban csak itt található).
Három további, mészkerülő (acidofil) erdőtársulás található meg foltokban: gesztenyés tölgyes (Castaneto Quercetum) sok gombával és fekete áfonyával; mészkerülő bükkös (Galio rotundifolio-Fagetum); savanyú gyertyános–tölgyes (Luzulo-Querco carpinetum) csarabbal (Calluna vulgaris).
Az Asztalfői-bükkösben az egykori szálaló gazdálkodás eredményeképpen egymás mellett láthatók a több száz éves fák és a fokozatosan felújuló, néhány évtizedes egyedek.
A hegység peremvidékének jellegzetes, a hegység talán legszebb erdőtársulásai a szelídgesztenyések. A közel négyszáz méter magas Károly-magaslat alatt a szelídgesztenye vörösfenyővel alkot fokozottan védett erdőt, a Dalos-hegyen pedig tölgyes-szelídgesztenyés nő (itt található az egyik szigorúan védett csarabos is). A Sopron és Brennbergbánya közötti Vár-hegyen jegenyefenyves nő.
A klímazónák megoszlása a hegységben: gyertyános–tölgyes klíma: 66,5%; bükkös klíma: 33,5%.Koloszár József, 2002: A szálalóvágás alkalmazásának lehetőségei a Soproni-hegységben. Erdészeti Lapok CXXXVII. évf. 10. szám, p. 272.
Az erdők több mint 50%-a azonban nem honos fajokból áll, hanem telepített fenyves; az egyetlen őshonos fenyves folt a Tolvaj-árok lucerdője. A fenyveseket (és a szelídgesztenyét) Muck Endre erdészeti üzemtervei alapján telepítették, zömmel a 19–20. század fordulóján, eredetileg átmeneti erdőtakarónak a leromlott gyertyános–tölgyes sarjerdők helyére. Muck halála után eltértek üzemtervétől, és az 1930-as–1950-es években nem vágták ki a fenyveseket, így jelenleg a Soproni-hegység erdeinek mintegy 50–55%-a fenyves. A telepített fajok, csökkenő gyakorisággal: lucfenyő (Picea abies), jegenyefenyő (Abies alba), erdeifenyő (Pinus sylvestris), feketefenyő (Pinus nigra), vörösfenyő (Larix decidua).
Az extrazonális helyzetben növő fenyves társulások fokozottan érzékenyek az időjárás szélsőségeire, így például az aszályos 1990-es években száradni kezdtek, és egyúttal felerősödött bennük a szúk kártétele. A szelídgesztenyét főleg az Endothia parasitica nevű élősködő gomba károsítja.
A bükkösök arányát az 1980-as–1990-es évek fordulóján megnövelték: 1984: 7,6% 1994: 10,9%.
A Soproni-hegység bükkösei általában idős korukban is elegyesek. Őshonos elegyfajaik: kocsánytalan tölgy (Quercus petraea s. l.), gyertyán (Carpinus betulus);
ritkábban: hegyi juhar (Acer pseudoplatanus), kislevelű hárs (Tilia cordata).
A Soproni-hegységben nem őshonos elegyfajok: lucfenyő (Picea abies), vörösfenyő (Larix decidua) erdeifenyő (Pinus sylvestris).
A bükkösök zöme gyertyános-bükkös (Cyclamini purpurascetis–Fagetum), kisebb része mészkerülő bükkös (Galio rotundifolio–Fagetum).
A völgytalpakon, a vízfolyások mellett gyakoriak a kisebb-nagyobb égerlápfoltok. A Brennbergi-völgy észak–déli irányú oldalvölgyeiben égerligetek (Carici brizoidi-Alnetum és Aegopodio-Alnetum) nőnek. A nedves területek, hűvös patakvölgyek jellegzetes védett növényei: fehér acsalapu (Petasites albus), fehér zászpa (Veratrum album), erdei zsurló (Equisetum sylvaticum), európai struccpáfrány (Matteuccia struthiopteris).
A Görbehalomtól induló Hidegvíz-völgy mikroklímája – amint erre a völgy neve is utal – 6–7 °C-kal hidegebb környezeténél, a relatív páratartalom pedig sokkal magasabb. Ezért számos, típusosan szubalpin faj nő itt: hegyi árnika, európai struccpáfrány, enyves aszat, havasi palástfű stb.
A hegységben 80–100 védett, illetve fokozottan védett növényfaj él, többnyire a Keleti-Alpokból leereszkedő montán és szubalpin elemek. Még nem említett, védett fásszárú fajok: molyhos nyír (Betula pubescens), havasi éger (zöld éger, Alnus viridis), vörös bodza (fürtös bodza, Sambucus racemosa).
A lágyszárúak közül mára kipusztult: árnika (Arnica montana), narancsvörös aggófű (Senecio aurantiacus), sziklai aggófű (Senecio rupester), osztrák borzamag (Pleurospermum austriacum).
A hegység területén élő további növényfajok: vékonyszárú palástfű (Alchemilla filicaulis), labodás disznóparéj (Amaranthus blitoides), vízparti deréce (Chamaenerion dodonaei), buglyos szegfű (Dianthus superbus), dolomit kutyatej (Euphorbia segueriana subsp. minor), mezei tyúktaréj (Gagea pratensis), vetési tyúktaréj (Gagea villosa), szibériai gólyaorr (Geranium sibiricum), kétszínű tátika (Kickxia spuria), erdélyi gyöngyperje (Melica transsylvanica ), lazavirágú nefelejcs (Myosotis sparsiflora), pókbangó (Ophrys sphegodes), nagy vajvirág (Orobanche elatior), vérveres szádorgó (Orobanche gracilis), sárga szádorgó (Orobanche lutea), bíboros vajvirág (Orobanche purpurea), Gamandor-vajvirág (Orobanche teucrii), apró kőtörőfű (Saxifraga tridactylites), fehér fagyöngy (Viscum album).
Állatvilág thumb|balra|200px|Törpekuvik thumb|balra|200px|Fenyőszajkó