bélyegkép|jobbra|256px|alt=Szent Pál és Szent Lukács ábrázolása egy középkori táblaképen|Szent Pál és Szent Lukács a Valenciai Szépművészeti Múzeum gyűjteményében őrzött ábrázoláson
Pál levele a kolosszébeliekhez vagy Pál levele a kolosszeiekhez (rövidítése: Kol) a Biblia újszövetségi iratainak egyike, a páli levélgyűjtemény része. A hagyomány a fogságban írt levelek közé sorolja a Efezusi levéllel, a Filippi levéllel és a Filemonhoz írt levéllel együtt.
A levél címzettjei a kis-ázsiai Kolosszaiban és a Lükosz völgyében élő keresztények, akiknek közösségét a levél tanúsága szerint nem közvetlenül Pál, hanem munkatársa, Epafrász hirdetése alapozta meg.
A levél központi témája Jézus Krisztus egyetemes elsőbbsége: Krisztus a „láthatatlan Isten képmása”, „az egész teremtés elsőszülöttje”, a teremtés közvetítője, az egyház feje és a kiengesztelődés szerzője (Kol 1,15–20). A szerző ezzel a krisztológiai tanítással állítja szembe azokat a helyi vallási és aszketikus irányzatokat, amelyek étkezési előírásokkal, ünnepnapokkal, angyalok tiszteletével és a „világ elemeire” való hivatkozással a közösségre hatottak. A levél második fele a Krisztusban kapott új élet erkölcsi következményeit tárgyalja, köztük a „régi ember” levetését, az erények felöltését, a hálaadást és a keresztény háznép viszonyait.
A hagyományos nézet szerint a levelet Pál apostol írta valamelyik fogságából, többnyire Rómából vagy Efezusból. Mára azonban sokan vitatják Pál szerzőségét és deutero-(másodlagos)páli levélnek tekintik.Havener, I., 1995; Dér K. - Horváth P., 1999. Érvelésük szerint a páli fogalmakat, tartalmakat a szerző más irányba mozdítja el, újszerűen, kreatívabban használja fel.Havener, I. 1995. Sok értelmezés szerint a levél Pál egyik munkatársának vagy tanítványának műve, amely a páli hagyományt alkalmazza egy új helyzetben. Érvelésük a levél szókincsére, stílusára, az Efezusi levéllel való kapcsolatára, valamint krisztológiájára és egyháztanára vonatkoznak.Maurya P. Horgan: „Levél a Kolosszeieknek”. In: Raymond E. Brown – Joseph A. Fitzmyer – Roland E. Murphy (szerk.): Az Újszövetség könyveinek magyarázata. Jeromos Bibliakommentár. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest.Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi szentírás könyveihez. Szent István Társulat, Budapest, 1994.
Címe és helye az Újszövetségben
A levél görög címe a kézirati hagyományban a kolosszai keresztényekre utal. A magyar bibliafordításokban több alakban fordul elő: Pál levele a kolosszébeliekhez, Pál levele a kolosszeiekhez, Levél a kolosszeieknek vagy A kolosszeieknek írt levél. A címben szereplő város neve az ókori forrásokban több alakban ismert; a magyar szakirodalomban a Kolosszai, Kolossze és Kolossza forma is használatos.
Az újszövetségi kánonban a Kolosszei levél a páli levelek között található, a Filippi és az első Tesszalonikai levél között. Terjedelme négy fejezet. A levél a kánoni sorrendben rövid, de teológiai sűrűségű irat: a benne található Krisztus-himnusz jellegű szakasz (1,15–20) a korai keresztény krisztológia gyakran idézett tanúsága.
A Kolosszei levél szoros kapcsolatban áll a Filemonhoz írt levéllel: mindkettő említi Onézimoszt, Tichikuszt, Epafrászt, Márkot, Lukácsot, Démászt és Arisztarkhoszt. Az Efezusi levéllel való irodalmi rokonsága is feltűnő: több témát, kifejezést és erkölcsi buzdítást közös nyelvi anyag kapcsol össze.F. F. Bruce: The Epistles to the Colossians, to Philemon, and to the Ephesians. Eerdmans, Grand Rapids, 1984.
Kolosszai és a Lükosz-völgy
bélyegkép|jobbra|280px|alt=Kolosszai régészeti lelőhelye Törökországban|Kolosszai régészeti lelőhelye
Kolosszai Frígia délnyugati részén, a Lükosz völgyének felső szakaszán feküdt, Laodikeia és Hierapolisz közelében. A város az Epheszoszból kelet felé vezető kereskedelmi út egyik állomása volt. Hérodotosz és Xenophón jelentős városként említi; jólétét a gyapjú- és textilipar, valamint a térség mezőgazdasági adottságai is segítették. A római korban Laodikeia fokozatosan megelőzte jelentőségben, de Kolosszai továbbra is ismert település maradt.Horgan: „Levél a Kolosszeieknek”, bevezetés, Kolossze városáról.
A Lükosz-völgy lakossága vegyes volt: frígiai őslakosok, görög nyelvű városi rétegek, római közigazgatási elemek és zsidó diaszpóraközösségek éltek egymás mellett. A zsidók kis-ázsiai jelenlétéről Josephus Flavius és más ókori források is tanúskodnak. A levél alapján a kolosszai keresztények többsége pogány származású lehetett (1,21.27; 2,13), de a vitatott tanítás zsidó elemeket is feltételez: ünnepnapok, újhold, szombat, étkezési előírások és angyali közvetítők említése jelenik meg a szövegben (2,16–23).James D. G. Dunn: The Epistles to the Colossians and to Philemon. New International Greek Testament Commentary. Eerdmans, Grand Rapids, 1996.
A keresztény közösség alapítójaként a levél Epafrászt mutatja be, akit „szeretett szolgatársnak” és Krisztus hűséges szolgájának nevez (1,7; 4,12). A szerző a 2,1-ben olyanokról beszél, akik „nem látták arcát test szerint”; ebből a legtöbb magyarázó arra következtet, hogy Pál személyesen nem járt Kolosszaiban. A közösség mégis Pál missziójának tágabb köréhez tartozott, mivel Epafrász és Tichikusz az apostol munkatársaiként szerepelnek.
A Kr. u. 60/61 körül bekövetkezett földrengés Laodikeiát és a Lükosz-völgy egyes részeit is sújtotta. Tacitus Laodikeia újjáépítését említi; Kolosszai későbbi állapotáról kevesebb adat maradt fenn. Ez a körülmény a levél keltezésében is szerepet kapott: a korai datálást vallók szerint nehezebben magyarázható, hogy egy későbbi, Pál halála utáni szerző egy háttérbe szorult vagy részben elpusztult várost választott volna fiktív címzettnek; mások szerint a város és keresztény közössége a földrengés után is fennmaradhatott, ezért az érv nem döntő.
Szerzőség és keletkezés
A hagyományos páli szerzőség
A levél bevezetése Pált és Timóteust nevezi meg feladóként: „Pál, Krisztus Jézus apostola Isten akaratából, és Timóteus testvér” (1,1). A záradékban a szerző saját kezű köszöntésként utal Pálra és bilincseire (4,18). A korai egyházi hagyomány a levelet Pál apostol iratának tartotta; a Markión-féle levélgyűjtemény, Iréneusz, a Muratori-töredék és több későbbi tanúság is a páli levelek között ismerte.
A közvetlen páli szerzőség mellett szól a levél személyi hálózata. Tichikusz és Onézimosz ugyanabban a szerepkörben jelenik meg, mint a Filemonhoz írt levél összefüggésében; Epafrász, Lukács, Démász és Arisztarkhosz említése is illeszkedik a fogságlevelek hagyományos környezetéhez. A levél több alapmotívuma ismert a vitathatatlan páli levelekből is: a hit, remény és szeretet hármasa (1,4–5), a Krisztusban való lét, a keresztségben Krisztussal való eltemettetés (2,12; vö. Róm 6,4), a régi és új ember ellentéte, valamint az egyház mint Krisztus teste.Gál Ferenc: Pál apostol levelei. Szent István Társulat, Budapest.
A hagyományos datálás szerint a levél Pál első római fogsága idején, Kr. u. 61–63 körül keletkezett. E nézet szerint a Kolosszei levél, az Efezusi levél és a Filemonhoz írt levél egy időben kerülhetett Tichikusz és Onézimosz kezébe. Egy másik páli datálás Efezusra gondol: Pál e városban hosszabb ideig működött, Kolosszai pedig Efezus missziós kisugárzásának területén feküdt. Az efezusi fogság mellett főleg a földrajzi közelség és a gyorsabb kommunikáció szól, bár az Apostolok cselekedetei nem beszél kifejezetten ilyen fogságról.Kocsis Imre: Bevezetés az Újszövetségbe. Szent István Társulat, Budapest.
A tanítványi vagy deuteropáli szerzőség érvei
A 19. századtól kezdve egyre több kutató vetette fel, hogy a levelet nem közvetlenül Pál, hanem a páli hagyomány egyik képviselője írta. A fő érvek a szókincsre, a stílusra és a teológiai hangsúlyokra vonatkoznak. A levélben több olyan szó található, amely az Újszövetségben máshol nem fordul elő, és több kifejezés közös az Efezusi levéllel. A mondatszerkesztés gyakran hosszabb, himnikusabb és ünnepélyesebb, mint a Római, Galata vagy Korinthusi levelek vitázó szakaszaiban.Horgan: „Levél a Kolosszeieknek”, bevezetés, hitelesség és nyelvi sajátosságok.
A teológiai érvek közé tartozik, hogy a Kolosszei levélben az egyház gyakran nem egy helyi gyülekezetet, hanem Krisztus egyetemes testét jelenti (1,18.24; 2,19; 3,15). A keresztségről szóló nyelvezet is hangsúlyosabb jelen idejű: a hívők nemcsak meghaltak Krisztussal, hanem vele együtt fel is támadtak (2,12; 3,1). A krisztológia a teremtés egészét átfogó formában beszél Krisztusról: benne, általa és érte teremtetett minden (1,16–17). Ezeket a jelenségeket egyes magyarázók Pál késői teológiai fejlődésével, mások egy páli tanítvány teológiai összefoglalásával magyarázzák.Douglas J. Moo: The Letters to the Colossians and to Philemon. Pillar New Testament Commentary. Eerdmans, Grand Rapids, 2008.
A tanítványi szerzőség hívei többnyire az 1. század utolsó harmadára datálják a levelet. Ebben az értelmezésben a levél nem egyszerű utánzás, hanem a páli hagyomány tekintélyével megfogalmazott tanítás egy olyan helyzetre, amelyben a keresztény közösségeknek saját identitásukat kellett tisztázniuk a helyi vallási, aszketikus és kozmológiai irányzatokkal szemben. A kánoni értelmezés számára a kérdés irodalomtörténeti jellegű: azt vizsgálja, hogy az irat közvetlen fogalmazója Pál volt-e, Pál valamelyik munkatársa, vagy egy későbbi tanítványi kör.
Köztes nézetek és a levél megfogalmazása
Több magyarázó köztes megoldást tart valószínűnek. Eszerint a levél Pál életében, az ő tekintélye alatt készült, de a konkrét fogalmazásban Timóteus, Tichikusz vagy egy másik munkatárs is részt vehetett. Az ókori levélírásban a diktálás, a titkár használata, a szöveg közös megfogalmazása és az utólagos saját kezű köszöntés ismert gyakorlat volt. Ez magyarázhatja, hogy a levél egyszerre őriz páli motívumokat és mutat eltérő nyelvi-stilisztikai jegyeket.
Onézimoszt is felvetették lehetséges közvetítőként vagy szerzői szereplőként, főként a Filemon-levéllel való személyi átfedések miatt. Ez azonban kisebbségi hipotézis. A levél végső formája mindenképpen a páli levélgyűjtemény részeként terjedt el, és az ókori egyház kánoni hagyománya Pál apostol tekintélyéhez kapcsolta.
A levél címzettjei és alkalma
A levél a „Kolosszaiban élő szenteknek és Krisztusban hívő testvéreknek” szól (1,2). A címzettek a Lükosz-völgy keresztény közösségeihez tartoztak; a záró üdvözlések Laodikeiát, Hierapoliszt, Nimfát és Archipposzt is megemlítik (4,13–17). A szerző azt kéri, hogy a levelet olvassák fel a laodikeiaiaknak is, a laodikeiai levelet pedig Kolosszaiban (4,16). Ez arra utal, hogy a levél nem magánirat, hanem egyházi felolvasásra szánt apostoli intés volt.
A közvetlen alkalmat Epafrász híradása adhatta. A levél elején a szerző hálát ad a kolosszaiak hitéért, szeretetéért és reményéért, majd imádkozik, hogy „minden lelki bölcsességben és belátásban” növekedjenek (1,3–12). Ezután Krisztus elsőbbségét fejti ki, mert a közösséget olyan tanítás fenyegette, amely a szerző szerint nem Krisztus szerint való, hanem „emberi hagyomány” és a „világ elemei” szerint áll (2,8).
A levél nem írja le rendszerezett formában az ellenfelek tanítását, hanem a rá adott választ őrzi. A vitatott jelenségek a következők: ételre és italra vonatkozó előírások, ünnep, újhold és szombat megtartásának követelése, az angyalok tisztelete, látomásokra hivatkozó vallási magatartás, valamint aszketikus tilalmak: „ne fogd meg, ne ízleld, ne érintsd” (2,16–23). A szerző válasza nem általában az aszkézis vagy a vallási fegyelem elutasítása, hanem annak tagadása, hogy bármilyen közvetítő, előírás vagy kozmikus hatalom Krisztus teljességét pótolhatná.
A „kolosszéi tanítás” kérdése