Lovassy Sándor Márton Miklós (Abony, 1855. október 28. – Keszthely, 1946. július 8.) ornitológus, biológus.
Élete Római katolikus család sarja. Apja, Lovassy Sándor, iskolai tanár, anyja, Petrovits Amália volt. A keszthelyi Gazdasági Akadémia igazgatója (1916–1921), a keszthelyi Balatoni Múzeum egyik alapítója, több éven keresztül a Balatoni Múzeumért Egyesület elnöke. Hévízen a tündérrózsa (Nymphaea rubra var. longiflora) megtelepítője. 12 éven át a Keszthelyi Hírlap felelős szerkesztője. balra|bélyegkép|Nymphaea rubra var. longiflora bélyegkép|A hátsó sorban balról is, jobbról is a hatodik személy Lovassy Sándor|263x263px bélyegkép|263x263px|Dr. Lovassy Sándor emléktáblája lakóháza falán Keszthelyen 1927-ben jelent meg a Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik című műve, melyet „zoológusok, mezőgazdák, erdészek, kertészek, állattenyésztők, halászok, vadászok és állatkedvelők használatára” ajánlott. A mű a korabeli Magyarország nagy jelentőségű természetrajzi munkája volt. Erre való hivatkozások még Fekete István Tüskevár című regényében is megjelennek. (A főhős Tutajos rendszeresen ebből a könyvből tájékozódik a berek állatairól.)
Keszthelyen hunyt el, tisztelői a Szent Miklós temetőbe kísérték utolsó útjára. Sírját 2021-ben a Nemzeti Örökség Intézete felújíttatta (I. parcella, kriptasor, 7. sírhely).Kilenc nemzeti sírkertbe sorolt sír újult meg Keszthelyen. Nemzeti Örökség Intézet honlapja, 2021. június 29.A sír képe
Főbb írásai Adatok Gömör megye madárfaunájához. Budapest, 1882 A Murányvölgy Murány-Nagyrőczei szakaszának földrajza. Geografiai tanulmány; Kilián, Bp., 1884 A keszthelyi magyar királyi gazdasági tanintézet rovargyűjteménye. I–II. Kh. 1891–1892 Saskeselyű. 1892 A Balaton madárvilágának rendes jelenségei. Budapest, 1897 A keszthelyi Hévíz tropikus tündérrózsái; Hornyánszky ny., Bp., 1908 (A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei 2. köt., 2. rész, 2. szakasz, függelék) Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik. Zoológusok, mezőgazdák, erdészek, használatára; Természettudományi Társulat, Bp., 1927 (Természettudományi Könyvkiadó Vállalat) Az ecsedi láp és madárvilága fennállása utolsó évtizedeiben. Akadémia, Budapest, 1931
Jegyzetek
Források Keszthelyi Életrajzi Lexikon
Kategória:Magyar biológusok Kategória:Magyar mezőgazdászok Kategória:Magyar ornitológusok Kategória:Abonyiak Kategória:Keszthelyiek Kategória:1855-ben született személyek Kategória:1946-ban elhunyt személyek