Fertőszentmiklós (, horvátul: Nikola) város Győr-Moson-Sopron vármegyében, a Soproni járásban található.

Fekvése Magyarország északnyugati részén, az Ikva-síkon helyezkedik el, Soprontól 28 kilométerre délkeletre. 125 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Talaja felső pliocén agyag és homok, erre rakódott le a homok, agyag, vályog és löszvályog. Ezért laza üledékes illetve és löszös üledékes barnaföld és barna erdőtalaj. A térségben a szántóföldi növénytermesztés mellett jelentős az erdőgazdálkodás. Történelmi hagyományai vannak a szőlőtermesztésnek.

Megközelítése A településen keresztülhalad, annak főutcájaként a Győrt Sopronnal összekötő 85-ös főút, az a legfontosabb közúti megközelítési útvonala. A közelben lévő három határátkelőhely, Pomogy, Sopron és Kópháza forgalma is Fertőszentmiklóson keresztül bonyolódik le, bár az M85-ös autóút forgalomba helyezése jelentősen enyhítette a település közlekedési terhelését.

A környező települések közül Petőházával és Fertőd Süttör községrészével a 8519-es út, Fertőd központjával a 8521-es út, Csapoddal a 8622-es út, Kőszeggel pedig a 8627-es út köti össze. Határszélét délen, egy rövid szakaszon érinti még a 8612-es út is.

A hazai vasútvonalak közül a érinti, amelynek egy megállási pontja van itt, Fertőszentmiklós vasútállomás, amely a belterület északnyugati részén helyezkedik el. Az állomást korábban érintette a is, de erre már csak az az elágazás emlékeztet, amely a határon keresztül az ausztriai Pomogy (Pamhagen) felé vezet; a vasút innen délebbre elnyúló, egykor Répcelakon át egészen Celldömölkig húzódó szakaszát még 1979-ben megszüntették.

Nevének eredete A város területén keresztül folyó Ikva patak két részre osztja a valamikor különálló két települést. Ezt tükrözi a település nevének kettőssége is, amely 1905-ig, a települések összevonásáig állt fenn. Szentmiklósnak illetve Szerdahelynek nevezték őket.

1228-ban említették először Terra Neweg alakban. A tatárjárásban csaknem kipusztult a lakosság, halászokat telepítettek a faluba, az ő védőszentjük Szent Miklós. Egy 1274-es oklevélben említik újra esslesia S. Nicolai írásmóddal. Az Ikvától nyugatra fekvő területet 1261-ben említik, nevét Villa Sceredahel alakban írva.

1898-ban Fertőszentmiklós-Szerdahely, majd 1905-ben kapta meg a Fertőszentmiklós nevet.

Címere A csücskös pajzs piros mezejében zöld talajon áll a nyitott kapuval ábrázolt kakasos torony. A torony mellett jobbról látható hatágú csillag arany, a balról látható növekvő félhold ezüst színű. Úgy a kakas, mint a csillag és félhold a címernek díszítő eleme. A Szentmiklósi címerben a nyitott kapu a mezővárosi jelleget - a városi levegő szabaddá tesz -, a félhold pedig a török idők emlékeit őrzi. A címer klasszikusan egyszerű, heraldikailag helyesen komponált, a vármegye egyik legszebb jelképe. Nagy erénye, hogy az eredeti pecsétképet idézi, töretlen folytonosságot mutat és megjeleníti nemzeti színeinket." (Hoppál Dezső címertervező)

Címeres pecsétjét a község 1848-ig használta. E régi községcímert használja körbélyegzőjében 1987 óta elsőként a Községvédő és Szépítő Egyesület. Az önkormányzat a 8/1992.(X.26.) KT rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzat I. fejezet 1. § (3) bekezdésében fogadta el a címer használatát. A középkori oklevelek szerint már a XV. század végén mezővárosként említik a települést.

Az első címeres pecsétlenyomat SIGILLUM S NICOLAUS körirattal, a pecsét mezejében szemben álló torony nyitott kapuval, felette egymás mellett ablakkal. A torony tetején jobbra néző kakas, a torony mellett jobbról hatágú csillag, balról növekvő félhold, felettük évszám megosztva: 17 10 . 28 MM. A pecsét megtalálható 1579 évszámmal is. Sopron vármegye Fertőszentmiklós Község 1906 felirattal körpecsét található. A fentebb leírt torony itt ezüst, a csillag arany, a hold ezüst színű, és az egész egy csücskös piros ( vörös ) mezőben, zöld talajon áll. Szerdahely, POSS. ZEREDAHEL 1324 . Hg Eszterházy, Bezerédi, Ürményi vegyes költ. A pecsét mezejében jobbra néző lebegő ekevas, kétoldalt 1-1 pálmalevél. Fölül SH monogram, efölött 17 67. 20MM.

Története A tatárjáráskor majdnem kipusztult az egész falu lakossága.

1274-ben a Kanizsaiak birtoka volt, a 15. század végi oklevelek mezővárosként említik. 1535-ben lett tulajdonosa Nádasdy Tamás. Fejlődését török támadások gátolták. Régi templomában a 16. század végétől 1660-ig a protestánsok miséztek; ekkor a törökök elpusztították. A helyette épült templom 1722-ben leégett, „az kriptában is megégtek a koporsók... oltárai elégtek, az harangok elolvadtak”. A ma is álló templom eredetijét 1725-ben emelték; az újbarokk részt 1935-ben toldották hozzá.

A Fertőszentmiklós–Nezsider-vasútvonalat 1897-ben építették meg.

Mai élete Az 1980-as években felépült az általános iskola 1990-ben bevezették a gázt 2008. július 1. óta város

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Lakatos Tibor (független) 1994–1998: Lakatos Tibor (független) 1998–2002: Lakatos Tibor (független) 2002–2006: Horváth Tibor (független) 2006–2010: Horváth Tibor (független) 2010–2014: Horváth Tibor (Fidesz–KDNP) 2014–2019: Horváth Tibor (Fidesz–KDNP) 2019–2024: Horváth Tibor (Fidesz–KDNP) 2024– : Horváth Tibor (Fidesz–KDNP)

Népesség

A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 89,8%-a magyarnak, 0,2% cigánynak, 3,4% németnek mondta magát (10% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 75,5%, református 1,1%, evangélikus 1,3%, görögkatolikus 0,1%, felekezeten kívüli 3,4% (18,3% nem nyilatkozott).Fertőszentmiklós Helységnévtár

2022-ben a lakosság 93,2%-a vallotta magát magyarnak, 2,8% németnek, 0,2% cigánynak, 0,1-0,1% lengyelnek, horvátnak, bolgárnak, ukránnak, szlováknak és románnak, 2,2% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (6,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 59,8% volt római katolikus, 2,4% református, 1,5% evangélikus, 0,2% görög katolikus, 0,6% egyéb keresztény, 0,9% egyéb katolikus, 5,8% felekezeten kívüli (28,5% nem válaszolt).Fertőszentmiklós Helységnévtár

Látnivalók Csodatévő Mária-szobor – ezt állítólagTatár Sarolta: Magyar katolikus templomok. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen. p. 20–21. egy Bezerédy Vörös Gergely nevű ember állította 1460 táján Pietà-szobor Szent István, Felsőbüki Nagy Pál és Petőfi Sándor szobrai Bezerédj-kastély Műemlék római katolikus plébániatemplom Turul-szobor

A település közelében: Esterházy-kastély (Fertőd) Széchenyi-kastély (Nagycenk) Fertő–Hanság Nemzeti Park Fertő-táj

Nevezetes emberek Joseph Haydn zeneszerző – plébániai anyakönyvek bizonyítják itteni tartózkodását. Itt született Felsőbüki Nagy Pál (1777–1851), a 19. század első harmadának liberális politikusa és nagy szónoka, a reformmozgalom egyik elindítója. Egykori szülőháza az általános iskola alsó tagozatának épülete, melyet emléktábla díszít. Sírja a fertőszentmiklósi temetőben található. Bezerédj István (1796–1856) – Szerdahelyen született reformpolitikus, a hazánkban elsőként önadózó és jobbágy-felszabadító nemes. Többször megfordult István első felesége, Bezerédj Amália is, aki a magyar kisdedóvás és gyermekirodalom úttörője. E családból származott Bezerédj Imre, a Rákóczi-szabadságharc híres brigadérosa, valamint Bezerédj Pál, a magyar selyemhernyó-tenyésztés és fonóipar kiemelkedő alakja. Itt lakott Lukinich Mihály (1811–1872), az 1848/49-es országgyűlés kapuvári kerületének követe, aki 1848 októberétől a vármegye kormánybiztosa is volt. Egykori lakóhelyét emléktábla őrzi (Mátyás király u.1.). Itt született Fábián Károly (1938–) vegyészmérnök, a Petőházi Cukorgyár egyik igazgatója, országgyűlési képviselő (1985–1990). Itt született Borsits László (1939–) vezérezredes, a Magyar Néphadsereg utolsó és a Magyar Honvédség első vezérkari főnöke. Itt született Ternyák Csaba (1953–) római katolikus pap. 1993-ban szentelték püspökké, 2007. március 15. óta egri érsek. Itt töltötte gyermekkorát Fábián Miklós (ismertebb nevén luckeY), az egyik legismertebb magyar YouTuber, streamer

Testvértelepülések Pleidelsheim Németország (1994) Újvároska Felvidék (2003)

Jegyzetek

Források Tatár Sarolta: Magyar katolikus templomok (Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen, 2011) 20–21. o. Fertőszentmiklós nagyközség képviselő-testülete: Fertőszentmiklós községprojekt 1994 (kézirat) Győr-Moson-Sopron megye kézikönyvéből Kelemen Endréné írásának átdolgozásával (Szekszárd, 1998)

További információk

Fertőszentmiklós hivatalos honlapja Fertőszentmiklós Győr-Moson-Sopron megye 10. városa - Átfogó KSH jelentés a településről Fertőszentmiklós műemlékei a Műemlékem.hu-n

Kategória:Az Ikva-sík települései Kategória:Győr-Moson-Sopron megye települései Kategória:Magyarország városai Kategória:Sopron vármegye települései