A bioetika az élővilág etikai kérdéseivel foglalkozó interdiszciplináris tudomány. Összegyűjti az információkat a biológia, az ökológia és a szociológia legfontosabb irányzataiból, majd a különböző ismeretanyagokat filozófiai módszerekkel integrálja. Két fő ága van: az egyik az orvosi, illetve egészségügyi etikából alakult ki, a másik a környezetvédelmi etika kérdéseivel foglalkozik. A bioetikának – az elnevezés kitalálójának, Van Potter Rensselaer professzornak eredeti szándéka szerint – rá kell mutatnia az ember egyedenkénti, illetve faji túlélésének jelenlegi és jövőbeli problémáira. A bioetika az elveket nem jóságuk és gonoszságuk szerint értékeli, hanem biológiai elveken alapul. Helyesnek ítélt megoldásai erősen függnek a benső meggyőződéstől, világnézettől, valamilyen hit elfogadásától.Bioetika. Charles Susanne (szerk.). Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 1999.
A bioetika története
A nyugati orvosi etika első hagyományai Hippokratészre (Kr. e. 460-370) és esküjére mutatnak. Az eskü legfőbb elve a segítés: „Salus aegroti suprema lex esto” („A beteg üdve a legfőbb törvény”), valamint a nem ártás (nil nocere). Hasonló elveket követ Aseph Ben Berachyahu esküje Szíriában a 6. században, Maimonidész Mózes (1135-1204) Az orvos napi imája, valamint Mohamed Hasin (1770) Az orvos kötelességei című munkája Perzsiában. A keresztény filozófiában egyre nagyobb szerephez jutott az emberi személy fogalma. Aquinói Szent Tamás Igazság című könyvének alapjai is igazolják az orvosi morált. A modern, liberális etikát hirdető filozófiák (Hume, Smith) az egyéni autonómia elvét hangsúlyozták. Az autonómia mind a beteg, mind az orvos szempontjából a segítés részének tekinthető. XII. Piusz pápa rádióbeszédeiben, különböző közösségek, köztük orvosok szakcsoportjai előtt tárgyalta a bioetikát. Fontos eleme a változásnak az orvosi technika fejlődése, mely új kérdéseket vetett fel. A „bioetika” szót először Van Renssealer Potter onkológus használta 1970-ben megjelent The science of survival (A túlélés tudománya) című közleményében. A következő évben jelent meg Bioethics: bridge to the future (Bioetika: híd a jövőbe) című könyve. Hatalmas fejlődést indított el ezzel, melynek igen jelentős állomásához értünk 1995-ben, amikor az Interparlamentáris Unió (IPU) megállapította, hogy „a bioetika az emberi jogok kérdésében a legfontosabb területté nőtte ki magát”.Dr. Gaizler Gyula: Bioetika. Budapest, 1999. 21-27. o.
Legfontosabb témái
Az emberi élet szentsége, sérthetetlensége, minősége
„Minden ember egyenlőnek születik, méltóságuk és jogaik egyenlőek.” Így kezdődik emberi jogok ENSZ-deklarációja (1948). Az emberi méltóság elismerése az emberi jogok alapja. A teológiai megalapozásból és az észérvekből kikövetkeztethető az emberi méltóság – belőle származnak a veleszületett, az ember lényegéhez tartozó, elidegeníthetetlen emberi jogok. Ezek között a legalapvetőbb: az emberi test sérthetetlensége, jog az élethez, a testi épséghez. Az emberi élet szentségét, sérthetetlenségét részletesebb meghatározással az ember személy voltára szokták alapozni.Dr. Gaizler Gyula: Bioetika. Budapest, 1999. 37. o.
Az emberi személy élete kezdetének és végének meghatározása
Mikor kezdődik, illetve mikor végződik az ember élete? Az etikai vizsgálódások egyre világosabbá tették, hogy először azt kell tisztázni, hogy mit értünk az „ember” szón. Biológiai meghatározás: aki az emberi fajhoz tartozik, annak megfelelő számú (46) kromoszómája van. Személynek a racionalitással, éntudattal rendelkező embert nevezzük. Mikor „tekintjük” embernek a megfogamzott petesejtet? Mikor „tekintjük” halottnak az embert? Az alapvető különbség abban rejlik, hogy az emberi személy élete kezdetének és végének meghatározásakor az emberi, a személy vagy az élet szóra helyezem-e a hangsúlyt.Dr. Gaizler Gyula: Bioetika. Budapest, 1999. 47. o.
Az emberi élet kezdetéről az orvostudomány úgy tűnik egységes álláspontot alakított ki. Surján László például a jelenlegi hivatalos katolikus álláspontot képviselve, egyértelműen a fogamzás pillanatát tekinti az emberi élet kezdetének. A megtermékenyített petesejt – zigóta – az anyai petesejtnek és az apai spermiumnak az egyesüléséből származik, s maga is életjelenségeket mutat. A megtermékenyüléskor együtt van mindaz a genetikai információ, ami a teljes ember működéséhez szükséges. A lényeget tekintve azonos véleményen van Czeizel Endre; mikor kijelenti, hogy az élet kezdete szempontjából meghatározó a petesejt és az ondósejt találkozása, ekkor áll be az emberre jellemző kromoszómaszám, amikor megindul a fehérjeszintézis a minden egyes emberre jellemző genetikai kód alapján.Dr. Jobbágyi Gábor: A méhmagzat életjoga. Az abortuszlegalizáció konfliktusa. Budapest, 1994. 16. o.
A teológia a személyes emberi élet kezdetét a lélekadással azonosítja, ehhez hasonlóan a halál a lélek és test szétválásával következik be. Van olyan filozófiai nézet, mely szerint az individualizáció a döntő, tehát amikor biztosan nem lesz belőle két egyed, amikor az ikresedés lehetősége megszűnt. Ez az időszak kb. két hétig tart. Másik filozófiai meghatározás szerint, amíg nem tud gondolkodni, addig nem számítható embernek. Van, aki külső lehetőségeket keres. Csak akkor biztos, ha már megtapadt a méhben, még biztosabb, ha a méhen kívül is életképesnek bizonyult.
Az élet végének meghatározása hasonló elvi különbségek megtételével történik. Van olyan nézet, ami biológiainak mondható. Ezen elgondolás szerint az ember akkor halt meg, amikor utolsó sejtje sem él már. Sokkal általánosabb az a tágabb értelemben szintén biológiainak tartható nézet, mely az ember egészének, mint embernek a halálát tartja döntőnek. Ennek a szívműködés leállása, a légzés megszűnte és az agy végleges lehetetlenné válása a jellemzői. Az orvos a szívverés leállását, illetve a lélegzés abbahagyását figyelte meg, ezzel igazolta a halált. Az esetek többségében ma is ezek a halál legfőbb jelei.Dr. Gaizler Gyula: Bioetika. Budapest, 1999. 48-50. o.
A mesterséges megtermékenyítés
Ahogyan a technológia egyre inkább lehetővé teszi a normális élettani szaporodástól való egyre nagyobb eltérést, ez egyre nagyobb erkölcsi dilemmákhoz is vezet.Bioetikai állásfoglalások. KOMT, Budapest, 2002. 49. o. Az asszisztált reprodukció lényege, hogy a nő szervezetében petefészek működést serkentő hormonnal egyszerre több petesejt érését idézik elő. Ezeket kiemelik, steril csészében összehozzák a férfitől hozott spermiumokkal, majd néhány nap múlva a megtermékenyített 6-8, esetleg több petesejtből 3-4-et a nő méhébe helyeznek. Ezzel kapcsolatban több etikai probléma is felmerülhet. Szabad-e a megtermékenyítés folyamatába beavatkozni? Szabad-e velük kísérletezni? Mi történik a be nem ültetett embriókkal? Etikai problémát vet fel az is, hogy a megtermékenyítés után megállapítható a születendő magzat neme, ami szelektáláshoz vezethet. Lehetőség van arra is, hogy már meghalt férfi spermájával termékenyítsenek meg egy nőt.Dr. Gaizler Gyula: Bioetika. Budapest, 1999. 59-61. o.
Klónozás
Bioetikai szempontból már az állatok klónozása is jelentős kérdéseket vet fel. Például azt, hogy a magasabb rendű élőlények, mint megkülönböztethető, önmaguk számára céllal rendelkező egyedek jelennek meg, ha ezzel szemben optimálisra formált szériatermékek alakjában jelennek meg, eltűnik a természet és a technika közötti különbség – az ember csupán kívánságai termékeivel találja magát szemben. Ha az ember klónozását tömegméretben alkalmaznák, akkor elszaporodnának az olyan emberek, akiket csak egy szülő nevelt. Ha párok használnák ezt a módszert, és mondjuk elkészítenék a nő mását, akkor a férj szeme előtt ott lenne a felesége két példányban csak egy emberéletnyi korkülönbséggel. Nem fogja ez felidézni egy sajátos szerelmi háromszög lehetőségét? Azt, hogy egy ember mivé lesz, nemcsak génjei, hanem külső hatások is befolyásolják. Ahhoz tehát, hogy valakit a szó szoros értelmében lemásoljanak, valószínűleg hajszálpontosan ugyanolyan körülmények között kell nevelni, már a fogantatástól kezdve, amilyenek között a „mintapéldány” fogant és nevelkedett. Megteheti-e egy társadalom, hogy már az élet kezdetén megmásíthatatlanul elhatározza egy ember teljes életútját, sőt már kifejezetten egy bizonyos funkció kedvéért hozza létre őt, miközben ugyanez a társadalom alapvető jogként vallja a hivatás szabad megválasztásának jogát? Nem egyfajta modern rabszolgaság ez?Dr. Gaizler Gyula: Bioetika. Budapest, 1999. 69-77. o.
Abortuszkérdés
Az abortusz jelent vetélést, a terhesség megszakadását, mielőtt a magzat életképessé válna és jelent terhességmegszakítást; a köznyelv inkább csak a művi vetélésre használja ezt a kifejezést.
Fojtyik Ildikó felmérésében azt vizsgálta, hogyan ítélik meg az abortuszt a terhességmegszakításra jelentkező nők. A nőktől konkrétan rákérdeztek, hogy mikortól tekinthető embernek a magzat, ki (vagy mi) az, aki (vagy ami) az abortusz alkalmával elpusztul. A műszerekkel mérhető életműködések jelenlétéig a nők csaknem háromnegyede (73%) tekinti embernek a magzatot az abortusz idejében.Fojtyik Ildikó: Abortusz előtt álló nők a magzat erkölcsi, jogi és fizikai státuszáról. In.: Lege Artis Medicinae, 1998; 8 (7-8): 556-560. o.
Alapvető kérdés, hogy mikortól tekintjük embernek a megfogant magzatot? A magzat „potenciálisan ember”, vagy inkább valóságosan ember és potenciálisan például felnőtt, vezérigazgató vagy tanárnő? Milyen az etikai megítélése? Személy-e? Kezdettől – a megtermékenyítéstől – fogva, vagy csak valamikor később lesz azzá? Mikor csak valami, ki tudja mi? Az én ítéletemtől függ ez, vagy objektív valóság?Dr. Gaizler Gyula: Bioetika. Budapest, 1999.
A magzat státuszának vizsgálata sok érv szempontjából is fontos. Egyesek azzal érvelnek az abortusz mellett, hogy az minden anyának magánügye, s csak ő döntheti el, hogy megtartja-e gyermekét vagy sem. Ez az érvelés feltételezi, hogy a magzat nem „ugyanúgy” ember, mint az újszülött. Gyakran az abortusz megtiltásának negatív következményeivel érvelnek, például, hogy több lenne az illegális műtét, amit zugabortőrök végeznének és ez növelné az anyai halálozást. Ez akkor lenne meggyőző, ha kimutatnák, hogy a magzat nem úgy ember, mint az anya, hiszen, ha ugyanolyan ember, akkor az abortusz emberölés, tehát bűncselekmény, ennek elkövetéséhez pedig nem lehet segítséget nyújtani, csak azért mert néhány elkövető rosszul járna.
A mai katolikus álláspont szerint az abortusz és a fogamzásgátlás erkölcsileg egyformán megengedhetetlen, a terhesség elkerülésének egyetlen elfogadható módja a nemi élettől való tartózkodás. Ez – a házasfelek megegyezésével – lehet állandó, de lehet ideiglenes, a nő termékeny periódusaira korlátozódó önmegtartóztatás. A katolikus tanítás a fogamzásgátlást akkor tartja erkölcsileg elfogadhatónak, ha a nő nemi erőszak eredményeként esett teherbe, ekkor esemény utáni tablettát kaphat.Kovács József: A művi abortusz a bioetika szemszögéből. In.: Abortusz és…bioetika. Szerk.: Sándor Judit. Literatura Medica, 1992. 41-51. o. A protestáns egyházaknál, központi állásfoglalás – a szervezeti felépítésből adódóan is – lényegében nem létezik; nem állnak a teljes tilalom alapján, mivel elismerik a terhességmegszakítás létjogosultságát az anyánál lévő egészségügyi és etikai indikáció (a terhesség bűncselekmény következménye) alapján. E két indikáció esetén a döntés egyéni jellegét, felelősségét hangsúlyozzák. A fogamzásgátló eljárásoknak lényegében egyetlen formája sem tiltott a protestáns egyházaknál.Dr. Jobbágyi Gábor: A méhmagzat életjoga. Az abortuszlegalizáció konfliktusa. Budapest, 1994. 24. o.